A Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzat is leállította a kilakoltatásokat a VII. kerületben. A végrehajtások felfüggesztése már a legközelebbi, jövő hét elején következő kilakoltatásokra is vonatkozik - írta sajtóközleményben a Demokratikus Koalíció szerdán.
"A Demokratikus Koalíció és Erzsébetváros önkormányzatának testülete nem hagyja, hogy ma Magyarországon családokat szakítsanak szét és emberek kerüljenek méltatlan helyzetbe a fideszes vezetés miatt. Mi, európai magyarok a családok büntetése és a kizárólag gazdagoknak kedvező támogatások helyett a valódi segítségben hiszünk"
– áll a közleményben.
Amint arról korábban mi is beszámoltunk, Karácsony Gergely, a főváros új polgármesterének egyik első intézkedése az volt, hogy bejelentette a budapesti kilakoltatások felfüggesztését és felülvizsgálatát.
Megfogalmazta, hogy feladatuk a következő években az lesz, hogy a kerületi önkormányzatokkal közösen "kialakítsanak egy olyan védőhálót, amely végre eleget tesz annak az erkölcsi alapvetésnek, hogy egy tisztességes városban az emberek nem hagyják egymást hajléktalanná válni".
Intézkedését több kerületi polgármester is követte, így Pikó András (VIII. kerület), László Imre (XI. kerület), Kiss László (III. kerület) és most a szintén ellenzéki Niedermüller Péter is.
A Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzat is leállította a kilakoltatásokat a VII. kerületben. A végrehajtások felfüggesztése már a legközelebbi, jövő hét elején következő kilakoltatásokra is vonatkozik - írta sajtóközleményben a Demokratikus Koalíció szerdán.
"A Demokratikus Koalíció és Erzsébetváros önkormányzatának testülete nem hagyja, hogy ma Magyarországon családokat szakítsanak szét és emberek kerüljenek méltatlan helyzetbe a fideszes vezetés miatt. Mi, európai magyarok a családok büntetése és a kizárólag gazdagoknak kedvező támogatások helyett a valódi segítségben hiszünk"
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Kijött valami, aminek nem akartam ekkora feneket keríteni” - Bocsánatot kért Eckü a herevillantása miatt
„Keresett a rém. Milyen rém? A herém!” - üzente Gulyás Gergelynek és a megafonosoknak a Hősök duó rappere, Eckü a Rendszerbontó Nagykoncerten. Az említett testrészét elő is vette szemléltetésképpen.
Miután a Hősök terén tartott pénteki koncerten előadott performansza heves reakciókat váltott ki, Eckü szombaton nyilvánosan bocsánatot kért, és elismerte, hogy túl messzire ment. A rapper posztjában arról írt, hogy a „választási őrület túlcsúszott bennem tegnap, ne haragudjatok!”
Eckü a Hősök szegmense után azt mondta, hogy:
„Gulyás Gerinek üzenem, hogy a herémet rárakom a fejére, az összes megafonos köcsögnek, hülye gyerekek, hétfőtől én tartom a kormányinfót! Keresett a rém. Milyen rém? A herém!”
– mondta Eckü a színpadon.
Mára Eckü megbánta az esetet ezért azt írta, hogy „Szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni a fellépés végi performansz miatt. Erős lett, nem gondoltam bele a következményekbe” – fogalmazott a zenész a Telexen megjelent közleményében.
„Nem méltó viselkedés mint előadó és mint apa sem” – tette hozzá Eckü.
Külön elnézést kért Gulyás Gergelytől is. „Gulyás Geritől is elnézést kérek természetesen. Ne utáljatok, egy kicsit megbabonázott a tömeg és a sok fiatal a hősök terén, kijött valami, aminek közel sem akartam ekkora feneket keríteni, mint ami lett belőle. Őszintén bocsánat!” – írta.
A kormányoldalról szinte azonnal érkeztek a reakciók. Gulyás Gergely még a koncert alatt reagált a történtekre.
„Magyarország nem ilyen és nem szeretnénk, hogy ilyenné tegyék” – fogalmazott a miniszter.
Az esetet a kormányoldalon többen is elítélték, a kormánypárti politikusok posztjaikban az egész rendezvényt próbálták negatív színben feltüntetni.
A kormányközeli véleményvezérek is megszólaltak az ügyben: Tóth Gabi énekesnő egy videóban „drogos kutyáknak” nevezte a fellépőket, akik szerinte megszentségtelenítették a Hősök terét.
Miután a Hősök terén tartott pénteki koncerten előadott performansza heves reakciókat váltott ki, Eckü szombaton nyilvánosan bocsánatot kért, és elismerte, hogy túl messzire ment. A rapper posztjában arról írt, hogy a „választási őrület túlcsúszott bennem tegnap, ne haragudjatok!”
Eckü a Hősök szegmense után azt mondta, hogy:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Drogos kutyák veszik elő a péniszüket a színpadon”- Tóth Gabi majdnem sírva fakadt a Rendszerbontó Nagykoncert láttán
Egy Instagram-videóban bírálta a Hősök terén tartott Rendszerbontó Nagykoncertet. A Fidesz-frakciónál havi 1,3 millió forintos nettó munkabérért dolgozó énekesnő szerint a fellépők megszentségtelenítették a helyszínt és naponta milliókért lépnek fel.
Tóth Gabi szombaton megosztotta véleményét a Rendszerbontó Nagykoncertről. Az énekesnő a megnyilvánulásában kitért a Hősök terén tartott eseményre is, amit pontatlanul „rendszerváltó koncertnek” nevezett.
„Amikor 15 éves gyerekek ugrálnak a rendszer – höh, nevetséges – váltó koncerten, ahol drogos kutyák veszik elő a péniszüket a színpadon, üvöltve-csaholva a Hősök terén” – mondta az énekesnő.
Tóth Gabi szerint ezzel megszentségtelenítették a történelmi alakokat.
A fellépőket azzal is megvádolta, hogy valójában hatalmas pénzekért léptek fel. „Nem havonta, naponta milliókért, és elhiteik álszent módon veletek, hogy őket mennyire érdekli szegény magyarok sorsa” – állította.
Az énekesnő a videót a sírás határán fejezte be azzal, hogy szerencsésnek érzi magát, hogy ilyen országban élhet. Azt mondta, azért kell a Fideszre szavazni, mert Orbán feltette Magyarországot a térképre, nem engedné, hogy az Európai Egyesült Államok eltörölje a kultúránkat, és csak a kormánypárt törődik azokkal, akik családot szeretnének.
Az énekesnő biztos a Fidesz holnapi győzelmében, és azt mondta, hogy egyszer majd mindenki megérti, hogy „értünk tették” hogy a Fideszt hatalmon tartották.
Az énekesnő által bírált eseményt, a Rendszerbontó Nagykoncertet a Polgári Ellenállás Mozgalom szervezte péntek délutánra a Hősök terére, a választási részvételre való buzdítás szándékával. Az eseményen, ahol többek között Azahriah, Krúbi és Beton.Hofi is színpadra lépett, elképesztő tömeg gyűlt össze.
A koncerten történt egy „incidens”, amiről Tóth Gabi beszélt. A Hősök együttes frontembere, Eckü a színpadon a nemi szervéhez nyúlt, több kormánypárti politikus is elítélte a jelenetet. Gulyás Gergely, Szentkirályi Alexandra és Orbán Balázs is megszólalt az ügyben, posztjaikban az egész rendezvényt igyekeztek a jelenettel azonosítani, annak ellenére, hogy a rendezők többször hangsúlyozták, hogy ez egy sokféle világnézetet és embert felvonultató koncert.
A botrányosnak minősített jelenet mellett a színpadon politikai üzenetek is elhangzottak. A főszervező, Puzsér Róbert a rendszer leváltására és a szavazáson való részvételre buzdított, míg a legnagyobb tapsot két korábbi katonatiszt, Pálinkás Szilveszter és Szabó Bence kapta, akik az „erkölcsi iránytű” fontosságáról beszéltek.
Tóth Gabi állításával szemben a szervezők többször is hangsúlyozták, hogy a fellépők gázsi nélkül, önkéntes alapon vállalták a szereplést.
A technikai költségeket közösségi adományokból fedezték.
Tóth Gabi szombaton megosztotta véleményét a Rendszerbontó Nagykoncertről. Az énekesnő a megnyilvánulásában kitért a Hősök terén tartott eseményre is, amit pontatlanul „rendszerváltó koncertnek” nevezett.
„Amikor 15 éves gyerekek ugrálnak a rendszer – höh, nevetséges – váltó koncerten, ahol drogos kutyák veszik elő a péniszüket a színpadon, üvöltve-csaholva a Hősök terén” – mondta az énekesnő.
Tóth Gabi szerint ezzel megszentségtelenítették a történelmi alakokat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pénzt osztottak a szegedi KDNP-iroda előtt, a fideszes jelölt szerint csak ételt adtak az aktivistáknak
A Redditen terjed egy videó, amelyen a szegedi KDNP-iroda előtt csomagok mellett készpénzt is osztanak. Farkas Levente, a Fidesz helyi jelöltje szerint az aktivistáiknak csak rántott húsos szendvicset és gyümölcsöt adtak, azt pedig nem tilthatja meg, hogy az aktivisták egymásnak pénzt adjanak.
Egy nappal az országgyűlési választás előtt került fel a Redditre egy videó, amelyen a KDNP szegedi irodája előtt látható csomagosztás és feltűnő készpénzmozgás. A helyszínre érkező fideszes jelölt, Farkas Levente a Szegedernek azt mondta, csupán az aktivistáiknak adnak enni, mert „nem vagyunk olyan szívtelenek”, hogy ne adjanak.
A felvétel a szegedi Victor Hugo utca 1. szám alatti ingatlant mutatja, ahol a Kereszténydemokrata Néppárt helyi irodája működik. A péntek este közzétett, közel háromperces videón látszik, ahogy többen bemennek az épületbe, majd csomagokkal a kezükben távoznak.
A közösségi fórumon többen választási csalásra gyanakodtak, miután a felvételen az is kivehető, hogy az iroda előtt egy férfi készpénzt ad át több nőnek.
Az egyik jelenetben egy fiatal nő legalább 4500 forintot kap, míg egy másikban egy középkorú nő egy húszezer forintos bankjegyet vesz át egy nagyobb kötegből.
Szombat délelőtt a helyszínen tartózkodó újságírók is láttak egy csapatot az irodába tartani, de ők a videóval kapcsolatos kérdésekre nem akartak válaszolni.
Nem sokkal később megérkezett Farkas Levente, a szegedi 1-es választókerület fideszes jelöltje is. Bár először azzal hárította a kérdéseket, hogy a Reddit „a legnagyobb szenny a világon”, és a Szegeder finanszírozási hátterét firtatta, végül mégis nyilatkozott.
„Nyilvánvalóan kampány van, mozgósítás van, vannak aktivistáink, és nem vagyunk olyan szívtelenek, hogy ne adjunk nekik ételt és italt” – mondta Farkas.
A jelölt szerint a csomagokban rántott húsos és szalámis szendvics, almalé és gyümölcs van. A pénzmozgásra vonatkozó kérdésre úgy reagált:
„Hogy kinek mi van a pénztárcájában, azt nem tudom. Nem tilthatom meg, hogy egymásnak adjanak pénzt az aktivisták.”
Egy nappal az országgyűlési választás előtt került fel a Redditre egy videó, amelyen a KDNP szegedi irodája előtt látható csomagosztás és feltűnő készpénzmozgás. A helyszínre érkező fideszes jelölt, Farkas Levente a Szegedernek azt mondta, csupán az aktivistáiknak adnak enni, mert „nem vagyunk olyan szívtelenek”, hogy ne adjanak.
A felvétel a szegedi Victor Hugo utca 1. szám alatti ingatlant mutatja, ahol a Kereszténydemokrata Néppárt helyi irodája működik. A péntek este közzétett, közel háromperces videón látszik, ahogy többen bemennek az épületbe, majd csomagokkal a kezükben távoznak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Varga Judit új bejegyzésben jelentkezett a Facebookon, amelyben a kormányzati kommunikációból ismert „béke a háborúval szemben” üzenetet ismétli. A volt igazságügyi miniszter a poszt szerint a békére szavaz, nem a háborúra.
A bejegyzésében arról ír, hogy ő a nyugalmat választja a zűrzavarral, a valódi szeretetet pedig a manipulációval szemben.
„Az országépítőkre, nem a rombolókra és magyart magyar ellen uszítókra. A csendes helytállásra, nem a kérkedő árulásra”;
- tette hozzá.
Varga Judit a kegyelmi botrány után vonult vissza a közélettől. Egy szociológus szerint éppen ez az ügy ingatta meg a Fidesz korábban biztosnak hitt peremszavazóit, akik a kormányzóképesség megrepedését látták, ami teret nyitott egy új politikai erő, a Tisza Párt felemelkedésének.
A pártot vezető Magyar Péter, Varga Judit volt férje.
Orbán Viktor egy interjúban azt mondta, szándékosan nem támadta személyesen a Tisza Párt vezetőjét, mert Varga Juditon keresztül „jobban ismerem” őt, és ha foglalkozott volna vele, „sokkal durvábbakat” mondott volna.
Varga Judit legutóbb decemberben posztolt a Facebook-oldalán Magyar Péter Szily Nórás interjúja után. Akkor mindössze annyit írt: hányinger.