A tudomány kapuja – fenntartható oktatási központ épül a CERN szomszédságában
A tudomány kapuja – Science Gateway. Ezt a nevet viseli az intézmény, amelynek alagútjai hasonlítanak majd ahhoz a 27 km hosszú alagúthoz, amelyben a protonokat közel fénysebességgel ütköztetik. Igen, a Nagy Hadronütköztetőhöz (LCH), a világ legnagyobb részecske-gyorsítójához. A Science Gateway a tervek szerint mintegy 80 millió svájci frankból (kb. 22,4 milliárd forint) épül fel - írja a Metalocus.
„Itt a világon egyedülálló módon koncentrálódik a technológia és egészen különleges szellem uralkodik itt – mondta John Elkann, a projekt finanszírozására 45 millió svájci frankot felajánló Fiat-Chrysler Automobile (FCA) elnöke – 130 ország tízezer tudósa találkozik itt minden nap. Az ő történelmi és kulturális különbözőségük nem korlát, hanem egymást gazdagító tényező. Együtt tették meg az elmúlt években a tudomány legnagyobb előrelépéseit.”
A 7000 négyzetméter alapterületű épület tervezője Renzo Piano. A 82 éves olasz építész az elmúlt évtizedek során számos híres kulturális intézmény és köztér felépítésében vett részt, neki köszönhetjük többek között a Richard Rodgers-szel közösen alkotott párizsi George Pompidou központot, az amsterdami Nemo tudományos központot, a New York Times épületét, a kaliforniai tudományos akadémia San Franciscó-i komplexumát, de a berlini Potsdamer Platz megújulását is.
A Science Gateway-t fák veszik körül, tetejét napelemekkel fedik be, és építenek hozzá a földbe egy olyan „kemencét”, amely összegyűjti a geotermikus energiát.
Előadóterme 900 férőhelyes lesz, ezt Sergio Marchionnéról, az FCA néhai elnökéről nevezik el, akit Elkann szerint szenvedélyesen érdekeltek az univerzum rejtélyei.
„Amikor először jártam a CERN-ben, valósággal villámcsapásként értek ezek az eszközök. Ez az a hely, amely világosságot gyújt a szemekben, és jobbá teszi az embereket. Minél előbb jutunk el ide életünk során, annál jobb” – nyilatkozta a 82 esztendős Renzo Piano.

A Science Gateway ötéves kortól fogadja majd a látogatókat, akiknek olyan kísérleteket mutatnak be, amelyekben a részecskék a LEGO-elemekhez lesznek hasonlóak, de megismerhetik a világegyetem szerkezetét és fejlődését is. Megtapasztalhatják a mágnesesség erejét, amely megtáncoltatja a tárgyakat, és láthatják a kozmikus sugarakat, amelyek melódiákat játszanak és fényeket gyújtanak meg.
Azt is megmutatják az érdeklődőknek, hogy a CERN-nél használt technológiák milyen hasznot hoznak a társadalomnak. A Science Gateway-ben végzett kísérletek – mondják a szakemberek – erősítik a gyerekek kritikai gondolkodását, a bizonyításon alapuló értékelésüket, miközben belelátnak a tudományos módszerek alkalmazásába. Mindennek nagyon sok hasznát veszik a mindennapi életben is.
Az Agnelli Alapítvány támogatásával itt tervezik meg majd azokat a tudományos játékokat, amelyeket első körben minden olasz felső tagozatos általános iskolába eljuttatnak, hogy a gyerekek könnyű kísérleteket folytathassanak és ezzel is segítsék őket a műszaki-tudományos pályákon. Ez azért is fontos a jövőre nézve, mert már jelenleg is az átlagnál háromszor gyorsabban növekszik a kereslet ezekre a munkahelyekre.
Ha ezek a játék-kísérletek beválnak az itáliai próbán, a CERN munkájában részt vevő valamennyi tagállamra kiterjesztik őket.
Jelenleg egy iskolának legalább hat hónapot kell várnia, hogy diákjai ellátogathassanak a CERN-be, és akkor is legfeljebb fél napig tarthat a vizit. A Science Gateway felépülésével nemcsak a sorban állás rövidülhet meg, hanem hosszabb és mélyebbre ható programok is várják a csoportokat.