Amint azt az atv.hu írja, Fejér Szilárd kémikus-kutató szerint kaotikus a helyzet Romániában. Már a román államfő is aggodalmát fejezte ki az egyre növekvő esetszámok miatt. Az országban rekordok dőltek meg: szerdán egy nap leforgása alatt 330 ember halt meg a vírus miatt, ráadásul az intenzív osztályon már egyetlen egy szabad ágy sincs.
„Kórházi ágyak csak akkor szabadulnak fel, ha valaki meghal. Éppen ezért próbálják bővíteni az intenzív osztályos ágyakat. Még van 100 ágy körülbelül országszerte, amit tudnak bővíteni, de nem tudjuk ez mire lesz elég” – jelentette ki híradónak a kutató, aki szerint a legfőbb probléma az, hogy sokkal több beteg érkezik, mint amennyit a kórházakban el tudnak látni.
Hasonló helyzet alakult ki, mint tavaly Bergamóban – mutatott rá a kutató. Úgy véli, ennek oka a lakosság nagyon alacsony – mindössze 28 százalékos – átoltottsága, amit Romániában az oltási kampány kudarcaként írnak le, ugyanis amint véget ért a harmaduk hullám, Romániában a lakosság oltási hajlandósága gyakorlatilag megszűnt.
Hiába halnak meg egyre többen, Fejér Szilárd szerint az emberek még mindig nem veszik komolyan a járványt. Emiatt számításai szerint a mostani hullám leszálló ágában rengetegen fognak meghalni.
Október közepére napi 20 ezer esettel számolnak, de a kutató szerint ennek akár kétszeresére-háromszorosára is nőhet az új fertőzöttek száma. Az optimista előrejelzések egy hirtelen csökkenő esetszámról szólnak, Fejér Szilárd azonban lassú csökkenésre számít. Mint mondta, Romániában nyilvánosak az adatok, tehát lehet látni, hogy az elhunytak 90 százaléka oltatlan, 10 százaléka pedig oltott volt. Ennek ellenére mégsem oltatják magukat az emberek. A negyedik hullámmal kapcsolatban leszögezte: a harmadik hullám után nem számítottak ilyen intenzitású járványra.
A román kormány segítségért fordult Magyarországhoz, hogy a súlyos koronavírusos betegek egy részét magyar kórházakba szállíthassák. A Külügyminisztérium az ATV Híradójának megerősítette, hogy Szijjártó Péter levélben ajánlotta fel Magyarország segítségét.
Amint azt az atv.hu írja, Fejér Szilárd kémikus-kutató szerint kaotikus a helyzet Romániában. Már a román államfő is aggodalmát fejezte ki az egyre növekvő esetszámok miatt. Az országban rekordok dőltek meg: szerdán egy nap leforgása alatt 330 ember halt meg a vírus miatt, ráadásul az intenzív osztályon már egyetlen egy szabad ágy sincs.
„Kórházi ágyak csak akkor szabadulnak fel, ha valaki meghal. Éppen ezért próbálják bővíteni az intenzív osztályos ágyakat. Még van 100 ágy körülbelül országszerte, amit tudnak bővíteni, de nem tudjuk ez mire lesz elég” – jelentette ki híradónak a kutató, aki szerint a legfőbb probléma az, hogy sokkal több beteg érkezik, mint amennyit a kórházakban el tudnak látni.
Hasonló helyzet alakult ki, mint tavaly Bergamóban – mutatott rá a kutató. Úgy véli, ennek oka a lakosság nagyon alacsony – mindössze 28 százalékos – átoltottsága, amit Romániában az oltási kampány kudarcaként írnak le, ugyanis amint véget ért a harmaduk hullám, Romániában a lakosság oltási hajlandósága gyakorlatilag megszűnt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.
Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.
A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.
Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy
az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.
Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”
Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.
A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.
Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.
Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.
A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.
A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.
A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.
A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.
Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.
Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.
A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.
A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.
A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:
„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”
Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”
A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”
Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.
A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hétfő délután óta nem csitul a vihar Magyarországon. Kedden Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására adtak ki piros riasztást, de a MetFigyelő Facebook-oldalán megjelent videó alapján Pécset sem kímélték a zivatarok.
A délutáni poszt alapján a város egyik utcája szabályosan folyóvá változott a hatalmas mennyiségben lezúduló eső miatt. A videón jól látszik, ahogy
az éppen arra járó autós annyira megijed a hömpölygő víztől, hogy óvatosan inkább hátramenetbe kapcsol.
A felvételt itt lehet megnézni:
A több mint egy napja tartó vihar zivatarokkal, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel csapott le az országra. nemcsak Pécsen, hanem Debrecenben is elképesztő jeleneteket örökítettek meg az emberek: