HÍREK
A Rovatból

A tankerületek szerint ők nem kötelezték a diákokat arra, hogy megnézzék Rákay Philip Petőfi-filmjét

Pedig a 444 szerint több iskolából is kivezényelték a diákokat a moziba, volt, ahol a jegyet is nekik kellett kifizetni. Ilyenről azonban sem a Klebelsberg Központ, sem az érintett tankerületek nem tudnak.


A Klebelsberg Központ nem tud olyan esetről, hogy a tankerületek fenntartásában lévő iskolák diákjait kötelező jelleggel kivezényelték volna megnézni a Most vagy soha című filmet.

A március 15-i eseményeket feldolgozó filmet múlt héten mutatták be. A premier után a 444 arról írt, hogy több iskolában a diákoknak kötelező volt megnézni mozit, és még a jegyet is velük fizettették ki.

A cikkük szerint az alábbi iskolákban kellett megnézniük a filmet:

  • Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum (itt a film közbeni evésért osztályfőnöki intő járt)
  • Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa
  • Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola, Miskolc
  • Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest, XVII. kerület (itt volt olyan osztály, amely dolgozatírás miatt kihagyta a mozizást)
  • Jedlik Ányos Gimnázium, Csepel
  • Debreceni Hatvani István Általános Iskola (a hetedikeseknek kötelező volt).
  • Amikor Rákay Philipet, a produkció kreatív igazgatóját megkérdezték az ügyben, ő azt felelte, hogy biztos nem szerveznek kötelező mozilátogatást. Ha viszont egy iskola úgy gondolja, hogy illik a tantervbe, akkor persze örülni fognak.

    A 444 most megkereste a Klebelsberg Központot és néhány érintett tankerületet. Arra voltak kíváncsiak: mitől függ, hogy egy osztály elmegy-e megnézni a filmet vagy sem, hogyan dolgozzák fel a gyerekekkel a látottakat? A központból azt írták, nem tudnak olyan esetről, hogy a tankerületek fenntartásában lévő iskolák közül kivezényeltek volna kötelező jelleggel diákokat. Arra a kérdésre pedig, hogy akkor mégis, hogyan kerültek oda a diákok, azt írták:

    „Az iskolán kívüli programok szervezése iskolai hatáskör, ebben a Klebelsberg Központnak nincs hatásköre”.

    A 444 szerint a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium 4. és 8. osztályos tanulóinak reggel 7.10-kor kellett kezdeniük a napot, hogy megnézzék a filmet. A kanizsai tankerületi központ azt válaszolta, hogy „a Most vagy soha! című filmmel kapcsolatban nem kaptak az iskolák külön ajánlást a fenntartótól”, az intézmények döntése, hogy az iskolán kívül milyen programokat szerveznek.

    A Közép-Budai Tankerületi Központ a megkeresésre azt írta:

    „A Most vagy soha! című filmvetítést a MOM Park mozija, a Cinema MOM lehetőségként ajánlotta fel a 12. kerületi iskoláknak az ünnepi megemlékezések megszervezéséhez. A lehetőséggel több iskola is élt, többek között a Sashegyi Arany János Gimnázium végzős tanulói is, akik tanári kísérettel, iskolai szervezésben, iskolaidőben, tekintették meg március 14-én a filmet. Ezen a héten osztályfőnöki órákon tervezik a film megbeszélését.”


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Orbán Viktor Schmidt Máriával és két gyerekével nézte meg a finnek elleni meccset a Puskás Arénában
    A volt miniszterelnök a finnek elleni barátságos mérkőzést fiával, Orbán Gáspárral és egyik lányával, Sárával nézte végig. A társasághoz csatlakozott Schmidt Mária is, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.


    Nem a dísztribünről, de páholyból nézte végig Orbán Viktor a magyar válogatott finnek elleni, 2–1-es győzelemmel zárult barátságos mérkőzését pénteken a Puskás Arénában – írja a 444.hu. Fotókat is mutattak a volt miniszterelnökről és társaságáról.

    A Fidesz elnöke mellett ott volt Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, valamint Orbán két gyermeke, Orbán Gáspár és Orbán Sára is.

    A volt kormányfő alig egy héten belül másodszor választotta a nyilvánosságtól elzártabb helyszínt a hivatalos díszpáholy helyett. Ugyanis a múlt szombati, szintén a Puskás Arénában rendezett Bajnokok Ligája-döntőn sem a protokolláris helyen foglalt helyet.

    Orbán Viktor és Schmidt Mária korábban is feltűnt már együtt sporteseményen, például Manchesterben, ahol szintén VIP-páholyból néztek egy angol bajnoki mérkőzést.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    HÍREK
    A Rovatból
    Orbán Viktor felszólította Magyar Pétert és a kormányt: Haladéktalanul jelentsék be, hogy nem hajtják végre a migrációs paktumot!
    A korábbi miniszterelnök a Fidesz Elnökségének álláspontját kommunikálta az új kormány felé. Tegnap tüntetést is tartottak a fővárosban a migrációs paktum ellen.


    A volt miniszterelnök arról ír a Facebookon, hogy „A Fidesz Elnöksége felszólítja a kormányt és a miniszterelnököt, haladéktalanul jelentsék be, hogy a június 12-én hatályba lépő brüsszeli migrációs paktumot Magyarország nem fogja végrehajtani!”

    Az ellenzéki párt értelmezése szerint a Tisza-kormány akkor kaphatja meg az uniós pénzeket, ha elfogadja a migrációs paktumot. Ezzel szemben Magyar Péter korábban többször hangsúlyozta, hogy az Unió korrupciós aggályok miatt nem oldotta fel hazánknak járó forrásokat, és migrációval kapcsolatos elvárásokat a Bizottság (az EU kvázi-kormánya, végrehajtói hatalma) nem fogalmazott meg.

    Május 29-én Orbán Viktor a Von der Leyen-Magyar-megállapodás után azt posztolta: „Ingyen sajt csak az egérfogóban van”, a kommentelők pedig a megállapodás migrációval kapcsolatos részleteinek nyilvánosságra hozatalát sürgették.

    Tegnap tüntetést tartottak Budapesten a migrációs paktum ellen, az eseményen fideszes közéleti személyek, és információk szerint Toroczkai László Mi Hazánk-elnök is részt vett.

    2026. június 12-én válnak alkalmazandóvá az EU-s Migrációs és Menekültügyi Paktum fő szabályai. A csomag többek között egységes határszűrési eljárást, gyorsított határeljárásokat és egy kibővített, közös Eurodac-nyilvántartást vezet be. A paktum jogszabályai rendeletek formájában, közvetlenül alkalmazandók a tagállamokban.

    A csomag legvitatottabb eleme a kötelező szolidaritási mechanizmus, amely a tagállamok számára lehetővé teszi, hogy menedékkérők átvétele, pénzügyi hozzájárulás vagy operatív segítségnyújtás között válasszanak.

    A végrehajtás megtagadásának komoly kockázatai vannak. Az Európai Unió Bírósága egy korábbi, a menekültügyi szabályok megsértésével kapcsolatos ügyben már 2024. június 13-án 200 millió eurós átalányösszeg és napi 1 millió eurós bírság megfizetésére kötelezte Magyarországot.

    A Helsinki Bizottság szakértője korábban azt mondta lapunknak, hogy a migrációs paktum valójában egy szigorítás az EU korábbi bevándorlási politikájához képest, és aki azzal riogat, hogy az EU-s szabályozás miatt migránsok árasztanák el Magyarországot, az hazudik, vagy nem érti a megállapodás mibenlétét.

    Cikkünk a migrációs paktum hátterével frissült 15:41-kor.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar Péter megmutatta, hogyan írt Orbán Viktor „igeforrása”, a Vadhajtások a pénteki tüntetésről
    A miniszterelnök azt üzente, nem hiszi, hogy ez a fajta trágár kommunikáció bármilyen helyzetben elfogadható lenne. Felszólította Orbán Viktort, hogy állítsa le a Fidesz dezinformációs kampányát és a propagandája által használt gyűlöletbeszédet.
    DKA - szmo.hu
    2026. június 06.



    Pénteken Budapesten az uniós migrációs paktum ellen tartottak tüntetést, amelynek résztvevői a Kossuth térre vonultak. A Miniszterelnökség épületénél Magyar Péter miniszterelnök megjelent az erkélyen, integetett és szívet mutatott a tömegnek. A demonstrálók erre bekiabálásokkal és obszcén gesztusokkal reagáltak, „hazaárulónak” nevezték a kormányfőt.

    A Vadhajtások – amit Orbán Viktor nem olyan régen a második igeforrásának nevezett – az alábbi címekkel jelentette meg a cikkeit a tüntetésről:

    „Gyere le te faszszopó hazaáruló, szétbasszuk a fejedet!!! Videón ahogy Magyar Péter hergeli a tömeget!”

    „Magyar Péter üzent: hangosabban szidjátok a kurva anyámat, mert nem hallom”

    „Poloska hergeli a tömeget - új videó - moslék geci, baszd szájba a kommunista kurva anyádat”

    Erre reagált szombaton Magyar Péter a Facebook-oldalán. Azt írta: „Orbán Viktor »igeforrása« így tájékoztatta tegnap az olvasóit a pénteki 1000 fős demonstráción történtekről. A valóságot mindenki láthatta.”

    „Nem gondolom, hogy a nemzeti zászlónk lobogtatása, a mosoly, vagy egy szív felmutatása provokáció lenne. Ahogy azt sem hiszem, hogy ez a fajta trágár kommunikáció bármilyen helyzetben elfogadható lenne”

    – fogalmazott a miniszterelnök.

    Hangsúlyozta, az ellenzéki szavazók nem felelősek a „bukott hatalom” gyűlöletkeltéséért. „A kormánnyal szembeni kritika minden esetben megengedett. Még akkor is, ha olyan döntést támad valaki, amilyen döntést a kormány soha nem hozott”.

    Azt is írta, közös felelősség a közbeszéd állapotának javítása és a nemzeti egység erősítése, és erre hívta fel Orbán Viktor figyelmét is a választás éjszakáján, amikor telefonon gratulált a győzelmükhöz.

    „Ismételten felszólítom Orbán Viktort, hogy állítsa le a Fidesz dezinformációs kampányát és a propagandája által használt gyűlöletbeszédet” – üzente.

    Végül a kormánypárti és ellenzéki szavazóktól is több türelmet és emberséget kért egymás irányába. „Stratégiai nyugalom. Szép hétvégét!” – zárta szavait.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar válaszolt Orbánnak: Miért nem akadályozta meg a migrációs paktum elfogadását az Európai Unióban?
    A miniszterelnök azzal válaszolt Orbán felszólítására, hogy az ő dolga lett volna ellentartani a migrációs paktumnak, ha akkor nem tetszett neki. Ezt mégsem tette meg, felteszi a kérdést, hogy mi volt ennek az oka.


    „A bukott miniszterelnök a migrációs paktumról kérdez. A magyaroknak is lenne egy kérdése: miért nem akadályozta meg Orbán Viktor a paktum elfogadását az Európai Unióban? Miért?” - írta Magyar Péter, válaszolva arra a felszólításra, melyet Orbán Viktor intézett hozzá ma délután.

    A volt miniszterelnök korábban azt írta, hogy „A Fidesz Elnöksége felszólítja a kormányt és a miniszterelnököt, haladéktalanul jelentsék be, hogy a június 12-én hatályba lépő brüsszeli migrációs paktumot Magyarország nem fogja végrehajtani!”.

    2026. június 12-én válnak alkalmazandóvá az EU-s Migrációs és Menekültügyi Paktum fő szabályai. A csomag többek között egységes határszűrési eljárást, gyorsított határeljárásokat és egy kibővített, közös Eurodac-nyilvántartást vezet be. A paktum jogszabályai rendeletek formájában, közvetlenül alkalmazandók a tagállamokban.

    A csomag legvitatottabb eleme a kötelező szolidaritási mechanizmus, amely a tagállamok számára lehetővé teszi, hogy menedékkérők átvétele, pénzügyi hozzájárulás vagy operatív segítségnyújtás között válasszanak.

    Tegnap tüntetést tartottak Budapesten a migrációs paktum ellen, az eseményen fideszes közéleti személyek, és információk szerint Toroczkai László Mi Hazánk-elnök is részt vett.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk