HÍREK

A szlovák miniszterelnök az ukrajnai látogatásáról: „Amit láttam, azt életem végéig nem felejtem el”

Eduard Hegert már az is megrendítette, amit Kijevben tapasztalt, de a Bucsában látottak rázták meg leginkább.


Amikor március közepén a lengyel, a cseh és a szlovén kormányfő Kijevbe utazott, hogy találkozzanak az ukrán elnökkel, a szlovák kormányfő végül az előzetes terv ellenére nem tartott velük a szlovák biztonsági erők tanácsára. Később azonban azt nyilatkozta, hogy már megbánta, hogy nem ment el, és ha újfent kapna egy ilyen felkérést, akkor vélhetően másként döntene.

Múlt héten be is pótolta az elmaradt látogatást: Eduard Heger pénteken Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével és Josep Borellel, az Európai Unió külügyi vezetőjével utazott Kijevbe, ahol találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Denisz Smihal kormányfővel. Ekkor jelentette be, hogy Szlovákia az S-300-as légvédelmi rendszere teljes állományát Ukrajnának adja, hogy segítse az ország légvédelmét az orosz támadásokkal szemben.

A miniszterelnök hétfőn egy tévéműsorban mesélte el, mit tapasztalt Ukrajnában. A Paraméter beszámolója szerint azt mondta, nem félt, inkább érzelmileg érintették meg a látottak. A delegációt fegyveres őrök kísérték, emellett felvilágosították őket a golyóálló mellény és a sisak viseléséről, valamint arról, hogy mindig csoportosan mozogjanak. A helyszínekre páncélozott járművekkel utaztak.

„A töréspont akkor következett be, amikor leszálltunk a kijevi állomáson. Mi védve voltunk, de láttunk ott védtelen civileket a peronokon várakozva. Pont olyan civileket, mint amilyenekkel aznap reggel végzett egy bomba a közeli Kramatorszkban”

- mesélte.

Heger Bucsába is ellátogatott az uniós vezetőkkel együtt, ahol több száz civilt gyilkoltak le az orosz katonák, mielőtt kivonultak volna a városból. Azt mondta, ez még megrázóbb volt, mint amit Kijevben látott.

„Már maga a Kijevből való út fokozatosan felkészít rá, hogy mi vár rád. Megsemmisített utakat, házakat és autókat látsz. Némelyek ki voltak égve, másokat bombák vagy lövések semmisítettek meg. Ez felkészített minket magára, Bucsára... Tömegsír és holttestek fekete zsákokban.”

Elmondása szerint a városban huszonöt 14 és 25 év közötti lány, illetve nő megerőszakolására utaló bizonyítékokat is találtak. Látott például felvételeket meggyilkolt gyerekes családokról, akiket egy kupacba raktak és meggyújtottak.

Azt mondta: amit látott, azt élete végéig nem felejti el.

A kormányfő a háborús bűncselekmények alapos és független kivizsgálását szorgalmazza, ezzel kapcsolatban pedig felajánlotta segítségét Ukrajnának.

A Zelenszkijjel való találkozást Heger szívélyesnek nevezte. Mint mondta, az ukrán elnökben ég a tűz, látni benne a kiegyensúlyozottságot és a bátorságot.

„Nem úsznak vérben a szemei. Asztal mellett akar tárgyalni, nem akar harcolni, csak védekezik”

- fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Kapu Tibor 8 hónap után hazaérkezett Magyarországra
A magyar űrhajóst szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.


Hétfő délelőtt hazaérkezett Kapu Tibor, Magyarország második kutatóűrhajósa.

A Tibort szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az űrhajóst családja mellett Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Farkas Bertalan űrhajós, valamint Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó fogadta a reptéren.

A magyar űrhajós utoljára 8 hónapja volt Magyarországon, a felkészülés szünetében.

Az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége, köztük Kapu Tiborral, 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol több mint 60 kísérletet végeztek el. A Dragon űrkapszula július 15-én több mint 260 kilogrammnyi rakománnyal tért vissza, benne a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Itt nézheted élőben, ahogy Kapu Tibor hazaérkezik Magyarországra
Hosszú idő után végre ismét itthon Kapu Tibor. A magyar űrhajós hétfő délelőtt érkezik Magyarországra.


Augusztus 18-án, hétfőn hazatér Magyarországra Kapu Tibor.

A magyar űrhajós 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson az Axiom–4 küldetés tagjaként, ezalatt több mint 60 kísérletet hajtott végre.

A Dragon űrkapszula július 15-én landolt, fedélzetén több mint 260 kilogramm rakománnyal, köztük a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.

Kapu Tibor földet érését követő rehabilitációja Houstonban zajlott, amelyet a Semmelweis Egyetem szakemberei személyesen felügyeltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lemondott a fideszes polgármester, függetlenként indult újra, de elvesztette az időközi választást Cégénydányádon
A fideszesként lemondott, majd függetlenként újraindult vezető alulmaradt a szabolcsi községben vasárnap tartott időközi választáson. A kihívója több mint magabiztos előnnyel verte.


A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Cégénydányádon vasárnap tartott időközi önkormányzati választáson Károly Lászlót választották meg polgármesternek a helyiek – közölte a Nemzeti Választási Iroda hétfőn.

A voksolásra a települést 2010 óta a Fidesz-KDNP színeiben vezető Kelemen Róbert lemondása miatt volt szükség. A korábbi polgármester az MTI szerint már nem fideszesként, hanem függetlenként indult újra az időközi választáson, ám csak 171 szavazatot (43,07%) kapott, míg a kihívója, a független Károly László 226 voksot (56,93%) szerzett.

A névjegyzékben szereplő 523 választópolgár közül 403-an jelentek meg az urnáknál, és 397 érvényes szavazatot adtak le.

A Fehérgyarmathoz közeli községben vasárnap képviselő-választást is tartottak, mert az előző testületben a képviselők száma a működéshez szükséges létszám alá csökkent. A négy képviselői helyért kilenc független jelölt indult, közülük Szilágyi Gábor, Károly Dániel, Bíró Bertalan és Biró István szerzett mandátumot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy Kapu Tibor hosszú idő után megérkezik Magyarországra
„Pár perce vagyok csak magyar földön, de tudom, hogy ezúttal rengeteg minden megváltozott” - fogalmazott Kapu Tibor, aki nyolc hónap után újra magyar földre lépett


Kapu Tibor a ferihegyi kifutón rendezett sajtótájékoztatón elmondta: legutóbb a houstoni felkészítés szünetében járt itthon, nyolc hónappal ezelőtt, és akkor úgy érezte, Budapest és Magyarország néhány hónap alatt semmit sem változott. „Mintha el sem mentem volna.” Most azonban, amikor az űrutazás után tért haza, már másképp látja: „Pár perce vagyok csak magyar földön, de tudom, hogy ezúttal rengeteg minden megváltozott” – jelentette ki.

„Magyarország ma büszkébb, kíváncsibb, fejlettebb és meghatározóbb, mint nyolc hónappal ezelőtt.”

Úgy fogalmazott, most már „egy kicsit egyenesebb a hátunk, egy kicsit magasabbra emeljük a tekintetünket, és egy kicsit jobban csillog az arcunk is. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy jól áll nektek az űrkutatás.”

@szeretlekmagyarorszag.hu #kaputibor #hunor #űrkutatás #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Egy korszak zárult le

Kapu Tibor arról is beszélt, hogy ezekkel a pillanatokkal egy korszak lezárul, viszont elkezdődik egy új.

„Az előző korszak a megszámlálhatatlan szépsége mellett sok fáradozással, bonyodalommal és áldozattal járt. Ezeken a megpróbáltatásokon segítettek át a szeretteim, a barátaim és a családom is”

– mondta.

A kutatóűrhajós kiemelte, hogy bármilyen nehézségeken ment is keresztül, a szerettei mindig feltöltötték energiával, és mellette álltak akkor is és most is. „Nincs jobb példa ennél arra, hogy számotokra nem kérdés tárgya, hogy támogattok-e engem, és ezért a legnagyobb hálával tartozom nektek.” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: