HÍREK
A Rovatból

A SZFE új vezetése szerint a Freeszfe Egyesület önképző tanfolyamba „édesgeti” diákjaikat

Az egyetem szerint az intézményt annak korábbi vezetése minden elemében lepusztult állapotban hagyta hátra.


"Nagy szomorúsággal vesszük tudomásul, hogy egy önképző egyesület felelőtlenül egy felsőoktatási akkreditációval nem rendelkező, államilag elismert diplomát kiadni nem jogosult tanfolyamba édesgeti a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) diákjait" - közölte az egyetem vasárnap az MTI-vel.

Arról, hogy a 2019-ben indult filmes, rendező és operatőr osztályainak hallgatói - két diák kivételével - elhagyják az egyetemet és tanulmányaikat szeptembertől a Freeszfe Egyesület közreműködésével folytatják tovább, az egyesület adott tájékoztatást.

Az SZFE vasárnapi közleménye szerint az intézményt annak korábbi vezetése minden elemében lepusztult állapotban hagyta hátra. Eddig is egyértelmű volt, hogy számukra a hallgatók is csak eszközök, akiket lelkiismeretfurdalás nélkül felhasználnak annak érdekében, hogy hátráltassák az SZFE sikeres modellváltását és megújítását - teszik hozzá.

Ennek a rombolásnak a legújabb állomása a hallgatók egy csoportjának előre megtervezett távozási akciója. Nem vagyunk meglepve, de nagy szomorúsággal vesszük tudomásul, hogy egy önképző egyesület felelőtlenül, egy felsőoktatási akkreditációval nem rendelkező, államilag elismert diplomát kiadni nem jogosult tanfolyamba édesgeti az SZFE diákjait. Ezzel megfosztja őket egy minden elemében megújuló, immár kiemelkedő oktatástechnikai hátteret nyújtó, államilag akkreditált felsőoktatási intézmény, az SZFE képzési lehetőségeitől

- hangsúlyozza a közlemény.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen az intézmény több mint 150 éves történetének legnagyobb megújulási és fejlesztési folyamata zajlik - fogalmaznak, kiemelve: az előző vezetés által méltatlanul lepusztulni hagyott ingatlanokat felújították, a mozgóképes képzések pedig egy magas színvonalú stúdiókkal és tantermekkel felszerelt, új oktatási helyszínen indultak el. Több százmilliós értékben szereztek és szereznek be modern film- és színháztechnikai eszközöket, melyek révén az SZFE az elkövetkező években Európa egyik legjobban felszerelt és legszínvonalasabb színházi és mozgóképes felsőoktatási intézményévé válik.

Az MTI beszámolója szerint a megújulás hírére az SZFE-re az idén sokszoros volt a túljelentkezés, a sikeres felvételi eljárás eredményeként szeptemberben 130 elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait az egyetemen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hatalmas a tömeg a Nemzet Menetén - drónfotók a helyszínről
Bár a Honvédelmi Minisztérium megtiltotta a drónrepüléseket a Nemzet Menete idejére, a Tisza Párt élő közvetítésében mégis folyamatosan bevágják a drónfelvételeket, amin látszik, milyen óriási tömeg tart a Hősök tere felé.


Magyar Péter már korábban megüzente a honvédelmi miniszternek, hogy felszállnak, „akár tetszik, akár nem”. A Honvédelmi Minisztérium ugyanis biztonsági okokra hivatkozva váratlanul visszavonta az engedélyüket a drónrepülésre.

Ezt a döntést valószínűleg a parlament felett átrepülő Gripenek miatt hozták meg, csakhogy azok már negyed kettőkor megjelentek a Kossuth tér fölött, miközben a tiltás elvileg 15:40-ig él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kiderült, mik a letakart plakátok a Tisza Párt Nemzeti Meneténél
A helyszíni hírek szerint két tiszás önkéntes vigyáz a plakátokra, elsősorban azért, hogy ne legyen atrocitás. Azt viszont kijelentették, hogy ezek nem a Tisza plakátjai.


Ahogy már beszámoltunk róla, két letakart plakát várja a Tisza Párt Nemzeti Menetére érkezőket az Erzsébet téren, az Anker közzel szemben, az Akvárium oldalán.

A Telex helyszíni beszámolója szerint két tiszás önkéntes vigyáz a plakátokra, elsősorban azért, hogy ne legyen atrocitás. Azt viszont kijelentették, hogy ezek nem a Tisza plakátjai.

A plakátokat erős acélszerkezet tartja, betonnal súlyozták le őket, látszik, hogy komoly előkészületek előzték meg az elhelyezésüket. Egyszer leesett róla a ponyva, ekkor le is fotózták, hogy mi van rajtuk. A lap úgy tudja: cöfösök állnak a túloldalon, és azt várják, hogy leleplezhessék a 2 azonos tartalmú, Magyart és Zelenszkijt ábrázoló plakátot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal, akik azt hiszik, a kormányváltást támogatják
A kormányfő úgy véli, sok olyan magyar van, „aki azt hiszi, hogy jó ügy mellett áll, mikor Brüsszelt és Brüsszelből ideküldött bábkormány-jelölteket támogatja”. Ezért kell velük beszélni.


Öt hónap múlva döntenünk kell a sorsunkról – mondta Orbán Viktor október 23-án, a Kossuth téren ünnepi beszédében a 2026-os országgyűlési választásokra utalva. A miniszterelnök úgy fogalmazott:

„Aki nemet mond a háborúra, az velünk van. Aki magyar, az békét akar, az élni akar. Nem adjunk a pénzünket, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért.”

Szerinte „mi rendben vagyunk, ha mozdulni kell, együtt mozdulunk, ha stratégiai nyugalomra van szükség, kivárunk”.

„De a következő öt hónapban beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal is, egyetlen lélekről sem mondhatunk le”

– jelentette ki a kormányfő.

Mint mondta:, „van sok magyar, aki azt hiszi, hogy jó ügy mellett áll, mikor Brüsszelt és Brüsszelből ideküldött bábkormány-jelölteket támogatja”.

„El kell mondanunk neki, hogy Brüsszel ma nem a jó, hanem a veszedelem. Akik azt hiszik, hogy a kormányváltást támogatják, azok valójában a háborút támogatják, akár hiszik, akár nem”

– mondta Orbán.

Azt is hozzátette, hogy akik kormányváltást akarnak, azok az adóemelést, a nyugdíjadót, a rezsicsökkentés eltörlését és a családtámogatás megnyirbálását is támogatják. „És ez így van akkor is, ha nem tudják. Beszélni kell velük” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Ha eljön a pillanat, és suhintani kell, suhintani is fogunk
Hozzátette: „a golyóstollainkkal, csak ki ne szakadjon a szavazólap” A miniszterelnök szerint a következő öt hónapban, a választások előtt beszélni kell a „megtévesztett magyarokkal is”.


A 2026-os országgyűlési választásokról is beszélt Orbán Viktor október 23-án a Kossuth téren. Szerinte akik most ott voltak, tudják, mit kell tenniük öt hónap múlva.

„Ha mozdulni kell együtt mozdulunk, ha eljön a pillanat és suhintani kell, akkor suhintani fogunk, a golyóstollainkkal, csak ki ne szakadjon a szavazólap”

– fogalmazott.

A kormányfő a fiataloknak is üzent, mert szerintük velük is beszélni kell, ami nem lesz könnyű. Mint mondta, szükség van a fiatalokra ahhoz, hogy megvédjék Magyarországot.

„Merjél és tegyél, kockáztass! De jó, ha tudjátok, hogy a brüsszeli birodalom azt akarja, hogy gépre kötve szunnyadjatok!”

– mondta, hozzátéve, hogy „le kell jönni a gépekről”.

„Tisztelt magyar fiatalok, ti is lehettek hazafiak! Ébredjetek, lázadjatok, vár a hazátok” – szólított fel Orbán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk