A Semmelweis Egyetem rektora kiáll a maszkviselés mellett
"A maszkok viselése önmagában nem előzi meg a fertőzést, de használatuk lassíthatja a járvány terjedését. Általánosságban elmondható, hogy az egészségügyi ellátás során alkalmazott ún. sebészi maszkot a lakosság körében a dupla rétegű és magas hőfokon mosható textil maszkok helyettesíthetik" – mondta a semmelweis.hu-nak dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.
A koronavírus okozta járványügyi időszak során akkor érdemes maszkot hordanunk, ha olyan közösségi térbe lépünk, ahol az ajánlott társadalmi távolságtartás csak nehezen tartható be.
Ezért tegyünk fel textil maszkot minden olyan helyzetben, amikor több emberrel is találkozhatunk, például élelmiszerboltokban, gyógyszertárakban, tömegközlekedési eszközön.
Dr. Merkely Béla a lapnak elmondta, hogy a 65 év felettiek számára ezen kívül minden olyan esetben javasolja a magas hőfokon mosható textil maszk viselését, amikor elmennek otthonról. "Olyan alkalmakkor is viseljünk maszkot, amikor csak rövid időre távolodunk el az otthonunktól, így például amikor csak a szemetet visszük le a lépcsőházon keresztül."
Erre a rektor szerint azért van szükség, mert ez a védőeszköz is hátráltatja a vírus terjedését.
A textil maszk használatának azonban csak akkor van értelme, ha az egyszerre takarja az orrot és a szájat, illetve ha nincsenek rések az arc és a maszk között. Használat előtt és levétel után alaposan kezet kell mosni.
"Mivel a sebészi- és az ún. respirátoros arcmaszkok elsősorban az egészségügyi dolgozók részére szolgáló védőeszközök, célszerű otthon elkészített maszkot hordanunk, hiszen ezeket néhány alapvető szabály betartása mellett könnyedén elkészíthetjük magunk is, ráadásul mivel a házilag készített arcvédők moshatók, ezáltal többször is használhatjuk azokat" - írja a lap.
Az otthon készült maszk legyen 60 fokon, mosógépben mosható, többrétegű vászonanyagból varrva.