A Predator: Halálbolygóban ezúttal a csápos űrvadász a főhős, aki a filmtörténelem talán legkegyetlenebb bolygóján talál rá az üdvösségre
Nagy utat járt be a földönkívüli csáprágós, rasztás, techzseni vadász, mire eljutott odáig, hogy immár teljes szívvel neki drukkoljunk egy róla szóló egész estés mozfilmben.
1987-ben Arnold Schwarzenegger őserdőben harcoló zsoldoscsapatát filézte ki először, végül az Osztrák Tölgy küldte őt a másvilágra (Ragadozó). 1990-ben már Danny Glover gyűrte le nagy nehezen Los Angeles forrongó betondzsungelében (Ragadozó 2). 2004-ben és 2007-ben alien xenomorph-ok ellen küldték őket csatába, de bár ne tették volna, vagy legalább ne így (Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen 1-2). 2010-ben Antal Nimród végre elhagyta a Földet, és egy vadászbolygón eresztette össze mindenféle humanoid gyilkossal az űrvadászokat (Ragadozók). 2018-ban az első rész Hawkinsa, Shane Black próbált laza, poénos és véres menetet kreálni (ismét a Földön) a yautják kontra emberek örök rangadóból, sajnos sikertelenül (Predator: A ragadozó). 2022-ben Dan Trachtenberg (Cloverfield Lane 10) végre egy remek frissítést eszközölve a 18. századi Észak-Amerika komancs őslakosai ellen küldte a láthatatlan hörgőt (Préda), majd idén egy kiváló animációs szkeccsfilmben gondolta tovább a lények múltbeli (viking-, szamuráj- és világháborús közeg) látogatásait (Predator: Gyilkosok gyilkosa).
A fent felsorolt eddigi darabokat látva érthető módon nem próbált ismét egy sima vadászatot rendezni, amelyben valamely kor embere küzd meg egy vagy több yautjával (így hívják a fajukat, a kiejtés pedig: jaucsa), hogy a fináléban végül hatalmas áldozatok árán, de leküzdjék őt. Erre már ott volt egy kigyúrt katona (Arnie), egy kemény zsaru (Glover), egy kiismerhetetlen zsoldos (Adrien Brody), egy csapat kattant katona, na meg egy ravasz és fürge komancslány (Amber Midthunder).
Trachtenberg, ahogy az eddigi Predator-filmjeiben, ezúttal is szerette volna megmutatni ezen univerzum egy újabb szegletét, így lett tehát először egy Dek nevű yautja a főhős, hogy kapjunk egy másik nézőpontot is végre. Dek ugyanis nem nőtt akkorára, mint fajtársai, apja is csenevésznek, gyengének tartja (Süsü, te vagy az?), ezért Dek „normális” bátyját, Kweit bízza meg a likvidálásával. Kwei azonban esélyt ad neki, s elküldi öccsét a beavató vadászatára, hogy bizonyíthassa rátermettségét. Ezzel viszont kivívja apja haragját, aki megöli Kweit. A dühtől fortyogó Dek így elindul a Genna bolygóra (amit a rendkívül agresszív flórája és faunája miatt „halálbolygónak” is hívnak), hogy elhozza a legádázabb, megölhetetlennek gondolt lény, a Kaliszk trófeáját, és bosszút álljon az apján a fivéréért. A Genna pedig nem hazudtolja meg magát, azonnal lények százai törnek Dek életére.
A Predator: Halálbolygó azért merész, mivel Trachtenberg minden bizonnyal tisztában volt azzal, hogy magára haragítja majd a legádázabb Predator-őrülteket, akik azt várják sokadszora is, hogy egy yautja legyen kíméletlen, és öldösse az embereket, akik végül felülkerekednek rajta. Ő azonban egy kissé családbarátabbá varázsolta a hangulatot. Mivel emberek nincsenek a történetben (csak yautják, szintetikusok és mindenféle szörnyek/lények), ezzel elintézte, hogy ne legyen véres a film, amely így több korosztály számára is simán befogadható. Hozzá kell tenni, hogy John McTiernan az első rész készítésekor a tinédzserfiúkat lőtte be célközönségként a megnyúzott emberekkel, átlyuggatott katonákkal és gerinckitépéssel egyetemben, de hát azok más idők voltak.
A Halálbolygóban Trachtenberg inkább a nyolcvanas-kilencvenes évek sci-fi-kalandfilmjeit idézte meg egészen kiválóan, amelyhez elképesztő állatokat és növényeket álmodtak meg.
Ilyen hely kell egy yautjának.
A forgatókönyv ugyanakkor nem szűkölködik a humorban sem, ami végülis nem idegen a franchise-tól (Predator: A ragadozó…, de már az első részben is ott voltak Hawkins szexviccei, vagy Schwarzenegger ütős egysorosai), de családbarát poénokkal még nem nagyon próbálkoztak korábban. Talán el is bírt volna ebből kevesebbet a sztori. A Picur nevű majomszerű lény például tartogat számunkra néhány cringe-pillanatot, ám szerencsére végül ő is megkapja a maga helyét a történetben.
Illetve az olyan kiváló ötletek is, amikor például Dek a technika híján a faunát használja fegyverként a gazok ellen.
A Predator: Halálbolygó kapcsán tehát ne az eddigi Predator-filmek atmoszféráját várjuk. Legyünk nyitottak, ezt pedig Trachtenbergék alaposan meghálálják, mivel a furcsaságai és időnkénti idétlenségei ellenére egy kifejezetten szórakoztató, pörgős és látványos darabról van szó. Trachtenberg pedig vigye csak tovább, tovább és még tovább ezt az univerzumot, mivel sosem lehet tudni, mivel áll elő legközelebb, és ez adja a franchise-építésének savát-borsát-izgalmát.
