KULT
A Rovatból

A nővé operált, éneklő drogkartellvezér sztorija sokaknál kicsapja majd a biztosítékot – Az Emilia Pérez már most filmtörténelmet írt

Az idei díjszezon botrányfilmje rekordot döntött: soha nem jelöltek még 13 Oscar-díjra idegen nyelvű filmet korábban. De vajon meg is érdemelte mindet?


A francia rendező, Jacques Audiard (Halálos szívdobbanás, A próféta, Rozsda és csont, Dheepan: Egy menekült története, Testvérlövészek) új filmje tavaly tűnt fel Cannes-ban, amikor megnyerte a Zsűri Nagydíját (ugyanazt, amit 2015-ben a Saul fia), valamint a legjobb színésznőnek járó elismerést is, ám azt rendhagyó módon nem egyvalaki, hanem többen, a film négy főbb női szereplője, nevezetesen Karla Sofia Gascón, Zoe Saldaña, Selena Gomez és Adriana Paz. Majd jött az Európa Filmdíj decemberben, ahol szintén tarolt, többek között a legjobb európai film fődíja is nála landolt, idén pedig a Golden Globe-on diadalmaskodott, ahol újfent a legjobb film lett, musical/vígjáték kategóriában. Így nem is volt igazán meglepő az sem, hogy az Amerikai Filmakadémia is elárasztotta jelölésekkel, méghozzá tizenhárommal, ezzel pedig egy igen szűk és illusztris, 12 filmet számláló klubba került, olyan nagyságok közé, mint az Elfújta a szél, a Most és mindörökké, a Forrest Gump, a Nem félünk a farkastól, a Mary Poppins, A Gyűrűk Ura: A Gyűrű szövetsége vagy az Oppenheimer.

Mindezen elismerések ellenére az Emilia Pérez mostanra számos kritika, felháborodás és gúny céltáblája lett szerte a világon, egyesek szerint például sosem jelöltek a legjobb film Oscar-díjára ilyen rossz filmet.

S valóban ritka, hogy egy ennyi nominációt kiérdemlő mozgókép a legnagyobb internetes filmadatbázison (IMDb) jelenleg csupán 5.4 csillagon álljon (e sorok írásakor).

A sztori szerint Manitas (Karla Sofia Gascón), egy drogkartell nagyhatalmú vezetője úgy dönt, maga mögött hagyja a bűn világát, s új életet akar kezdeni, méghozzá nőként. Felbéreli a dörzsölt, de mellőzött ügyvédet, Ritát (Zoe Saldaña), hogy busás honoráriumért szervezzen meg mindent, ami ehhez kell: keressen egy profi orvost, aki elvégzi a nemátalakító műtétet, szervezze meg a régi énje „halálát”, illetve helyezze biztonságba a feleségét, Jessit (Selena Gomez) és a két gyereküket.

Rita eleget is tesz mindennek, s Manitas immár teljes értékű nőként, Emilia Pérez néven kezd új életet.

Eltelik öt év, majd hőseinket újra összehozza a sors. Emilia szeretné újra maga mellett tudni a Svájcba küldött családját, illetve Rita segítségével létrehoz egy alapítványt, amely segít megtalálni a drogháborúk eltűnt áldozatainak holttestét, hogy a családjaik ne éljenek tovább kétségek között, és hogy megadhassák nekik a végtisztességet. S minden menne is szépen, Emilia egyenes úton halad az üdvösség felé, ám a bűnös múlt nem ereszti.

A fenti sztori egy kifejezetten izgalmas és eredeti krimi-drámát sejtet, Jacques Audiard azonban nem elégedett meg ennyivel: pofátlan módon belekeverte mindebbe még a humort (finoman), valamint (és ez akasztott ki sokakat) a musical műfaját is. Bizony, időnként dalra fakadnak és tánclépésekbe kezdenek hőseink a legváratlanabb pillanatokban, így téve az Emilia Pérezt egy felettébb furcsa műfajmixé.

Audiard egyértelműen nem keresi a széles közönség kegyeit, sőt szép nagy feltartott középső ujjal mutat be mindenkinek, hogy nesztek, biztosan nem ezt vártátok, ilyet még nem láttatok.

Az már más kérdés, hogy a filmmel hány embert haragított magára, hiszen olyan vádakkal illették azt az utóbbi időben, mint például hogy rossz színben tünteti fel a mexikóiakat és Mexikót (ahogy egy francia látja az ottani helyzetet), hogy mexikói karaktereket nem mexikói színészekre osztanak (Gascón spanyol, Saldaña dominikai-Puerto Ricó-i származású, Gomez pedig Saldañához hasonlóan az USA-ban született, bár az ő apja mexikói), vagy viccet csinál a transzneműségből és a nemátalakításból (ami az ezen átesetteknek egy rendkívül fontos és bonyolult testi és lelki folyamat). Szóval megkapta rendesen a népharagot.

Az Emilia Pérez kétségkívül nem való mindenkinek, bizonyosan sokakat kiborít majd a formabontó stílusa, a pofátlansága, a filmes műfajok ilyetén elegyítése (az utolsó taktusban még akciójelenetet is kapunk). Azoknak viszont, akik szeretnek kimozdulni a komfortzónájukból, akik olyat keresnek a mozikban, amilyet korábban még nem láttak, és nyitottak az újdonságra, a furcsára, a szokatlanra, azok együtt tudnak majd menni Emiliáékkal. Számukra pedig a legnagyobb ajándék a csodás női szereplőgárda lesz. A valóságban is transznemű spanyol színész, Karla Sofia Gascón még Carlos Gascónként látta meg a napvilágot, és olyan filmekben tűnt fel még férfiként, mint Az 507-es széf (2002), a Mondj igent! (2004), A Noble család (2013) vagy a Vad szív című sorozat (2009-2010). A 2010-es évek végén esett át a nemátalakítás hosszú procedúráján, s természetesen ezután a karrierje is új fordulatot vett.

Az Emilia Péreznek köszönhetően pedig ő lett az első, nyíltan transznemű színész a filmtörténelemben, akit Oscar-díjra jelöltek.

Nem is véletlenül, mivel Gascón érzékenyen és minden bizonnyal a saját tapasztalatait is csatarendbe állítva jeleníti meg Emiliát, akinek meg kell birkóznia ezzel az új élettel.

A film legfőbb erénye azonban mégsem ő (bár körülötte forog minden), hanem a Ritát alakító Zoe Saldaña, aki élete legjobb alakításával lepi meg és kényezteti a nézőket, s valóban egészen fantasztikus a mindent kézben tartani próbáló, először a pénzért, később azonban már elhivatottságból Emilia mellett álló, s őt mindenben támogató ügyvédként.

A nők szerepe tehát ebben a világban kifejezetten hangsúlyos, Audiard-ék pedig odafigyeltek arra is, hogy a négy főbb női karakter négy különféle nőtípust jelenítsen meg.

Azt mindenesetre a bírálók javára lehet írni, hogy a musicalbetétek itt-ott keményen leugranak a filmről (a vaginaplasztikás számot például szívesen felednénk), de szerencsére azért akadnak köztük valóban fülbemászók is, az aláfestő zene pedig kifejezetten színvonalas.

Mindent összevetve tehát elmondható, hogy az Emilia Pérez egy érdekes filmes kísérlet, ami bizonyos elemeiben működik, bizonyos elemeiben nem, mindenesetre imádnivalóan orcátlan, de valóban csak a kísérletező kedvű, csemegékre éhes közönségnek ajánlható tiszta szívvel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: