A rohamosan növekvő Covid-járvány Brazíliában egyre inkább a fiatalabb embereket érinti, a kórházi adatok szerint az elmúlt hónapban az intenzív ellátásban részesülők többsége 40 éves vagy annál fiatalabb férfi volt egy új jelentés szerint - írja a Reuters.
Azóta, hogy a járvány tavaly elérte Brazíliát, az intenzív osztályok ágyainak 52 százalékát 40 éves vagy annál fiatalabb betegek foglalták le.
Ez 16,5 százalékos ugrás az adott korosztály december és február közötti kihasználtságához képest.
A magyarázatot a jelenségre egyelőre csak találgatják a szakértők. Az egyik lehetséges ok a Manaus városában azonosított vírusvariáns lehet, amely az eredeti, vuhani vírussal szemben sokkal hevesebben támadja a fiatal szervezeteket. Ugyanakkor szerepet játszhat az is, hogy az idősek körében sokkal többen oltatják be magukat, míg a fiatalabbak jellemzően kevésbé hajlandóak erre a dél-amerikai országban.
Brazília jelenleg a koronavírus-járvány globális epicentruma, a napi halálozás a múlt héten meghaladta a 4000-et. Ennek ellenére az ország elnöke, a korábban vírusszkeptikus, azóta a Covidon átesett Jair Bolsonaro nyitásokat és lazítást tervez a 210 milliós országban.
A rohamosan növekvő Covid-járvány Brazíliában egyre inkább a fiatalabb embereket érinti, a kórházi adatok szerint az elmúlt hónapban az intenzív ellátásban részesülők többsége 40 éves vagy annál fiatalabb férfi volt egy új jelentés szerint - írja a Reuters.
Azóta, hogy a járvány tavaly elérte Brazíliát, az intenzív osztályok ágyainak 52 százalékát 40 éves vagy annál fiatalabb betegek foglalták le.
Ez 16,5 százalékos ugrás az adott korosztály december és február közötti kihasználtságához képest.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor sajtópereket ígért azok ellen a portálok ellen, akik az olasz Domani alapján megírták, hogy az olaszországi Varese (Lombaria) városában magyarországi kormányközeli egyénekhez kerülhetett egy 1,7 milliárd forintot érő villa, amit a sajtótermék csak Orbán-villaként emlegetett.
Magyar Péter posztjában viszont arra utalt, hogy a miniszterelnök cáfolata beért egy beismeréssel is. Mint fogalmazott:
„Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton. A miniszterelnök elvtárs az imént egy viccesnek és fiataloschnak gondolt posztban jelentette be, hogy sajtópert indít, mert egy olasz villáról azt állították, hogy az övé.
Érdekes, hogy a hatvanpusztai 13 milliárd forintos uradalmi birtok miatt sosem perelt.
Köszönjük a beismerést, Miniszterelnök elvtárs! Az öngól Felcsúton és a hatvanpusztai pánikszobában is öngól.”
A villáról és a vélelmezett tulajdonosi háttérről korábban itt írtunk.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor sajtópereket ígért azok ellen a portálok ellen, akik az olasz Domani alapján megírták, hogy az olaszországi Varese (Lombaria) városában magyarországi kormányközeli egyénekhez kerülhetett egy 1,7 milliárd forintot érő villa, amit a sajtótermék csak Orbán-villaként emlegetett.
Magyar Péter szerint „az Orbán-kormány őszödi beszéde” került elő – titokzatos dokumentumról beszélt a politikus
A Tisza Párt vezetője szerint egy titokzatos irat alapjaiban írhatja át a kormány háborús kommunikációját. Azt ígéri, hamarosan mindenki láthatja majd a bizonyítékot.
Magyar Péter egy biztonságpolitikai beszélgetésen vett részt Ruszin-Szendi Romolusszal. A Tisza Párt elnöke azt mondta, hogy „egy-két napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”. Úgy fogalmazott, nem számít, honnan származik az anyag, ő nem is tudja, de hitelesnek tartja – írta meg a 444.
Szerinte „ez az Orbán-kormány őszödi beszéde”.
Azt mondta, ez a dokumentum „alapjaiban írja át azt a narratívát, amit a magyar kormány kifele közvetít a magyar emberek felé”.
Konkrétumokat nem osztott meg, de arról beszélt, hogy a kormány a békéről beszél, miközben háborús veszélyhelyzet van.
Azt mondta, hogy aki eddig látta a dokumentumot, „egyetért abban, hogy ez mindent felülír, amit a kormány eddig ebben a helyzetben kommunikált”. Magyar Péter szerint a bizonyítékot hamarosan nyilvánosságra hozzák. Úgy fogalmazott, az őszödi beszédben is voltak súlyos állítások, de azok nem érintették a magyar nemzetbiztonságot. Ezzel szemben ez a dokumentum bemutatja, „hogyan machinálnak a háttérben és milyen veszélynek teszik ki a hazánkat”.
Ruszin-Szendi Romolusz azt mondta, ez egyértelmű bizonyíték lesz arra, „hogyan hazudnak és próbálnak megtéveszteni bennünket évek óta”.
Magyar Péter egy biztonságpolitikai beszélgetésen vett részt Ruszin-Szendi Romolusszal. A Tisza Párt elnöke azt mondta, hogy „egy-két napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”. Úgy fogalmazott, nem számít, honnan származik az anyag, ő nem is tudja, de hitelesnek tartja – írta meg a 444.
Szerinte „ez az Orbán-kormány őszödi beszéde”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A pszichológusnő évtizedeken át segítette a hozzá fordulókat és tanította a leendő segítőket. Sikerkönyvéből még film is készült, amely az Oscar-versenybe is bekerült.
Hosszú betegség után, vasárnap este elhunyt F. Várkonyi Zsuzsa. A klinikai pszichológus 76 éves volt. A hírt a Nyitott Akadémia közölte a Facebook-oldalán, amelynek ő is szerzője volt.
F. Várkonyi Zsuzsa Budapesten született 1948. november 21-én. A Gondolat kiadónál kezdte pályáját, ahol pszichológiai könyveket szerkesztett. Később a Békásmegyeri Nevelési Tanácsadónál dolgozott, gyerekekkel foglalkozott pszichoterapeutaként.
Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán is tanított. Fejlődéslélektani szemináriumokat tartott, ahol minden tanítványa azzal a pszichológiai területtel foglalkozhatott, „ami amúgy is érdekelte”.
1987 és 1991 között az Amerikai Egyesült Államokban élt. Itt kétéves kutatómunkát végzett, amely alapján megírta, milyen feltételek mellett lehet a szülésélmény harmonikus, és milyenek mellett traumatikus. Foglalkozott a Nyitott Örökbefogadás és az Önsegítő Csoportok mozgalmával is.
1991-től a Gordon Iskola Egyesület elnöke, vezető trénere és programfejlesztője lett. A Testnevelési Főiskolán posztgraduális mentálhigiénés képzést vezetett segítő foglalkozásúaknak. Emellett segítő-beszélgetés és tevékenységkísérő szemináriumokat is tartott.
Később egy szervezetfejlesztő csapatban dolgozott vezető coach-ként és trénerként. Élete utolsó aktív szakaszában tréner- és coach-képző programokat vezetett.
Több pszichológiai könyvet is írt. Szépirodalmi munkája, a Férfiidők lányregénye című könyv alapján film készült, amely – Akik maradtak címmel – 2020-ban Magyarországot képviselte az Oscar-díj-versenyen, és bekerült a legjobb tíz külföldi alkotás közé. A könyv magyarul, angolul, németül és héberül is megjelent.
Hosszú betegség után, vasárnap este elhunyt F. Várkonyi Zsuzsa. A klinikai pszichológus 76 éves volt. A hírt a Nyitott Akadémia közölte a Facebook-oldalán, amelynek ő is szerzője volt.
F. Várkonyi Zsuzsa Budapesten született 1948. november 21-én. A Gondolat kiadónál kezdte pályáját, ahol pszichológiai könyveket szerkesztett. Később a Békásmegyeri Nevelési Tanácsadónál dolgozott, gyerekekkel foglalkozott pszichoterapeutaként.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Gyenge kis röpdolgozat” – Érettségizőket kérdeztünk a mai vizsgáról
Könnyű szövegértés, tűrhető novella, nehéz műveltségi teszt – nagyjából így nézett ki a Szeretlek Magyarország által meginterjúvolt fiatalok véleménye.
Ahogy arról a nap folyamán már írtunk, egy interjú alapú szövegértés és egy irodalmi műveltségi teszt után Örkény István egy novelláját kapták a középszintű érettségizők a hétfőn kezdődő vizsgasorozat első napján.
A Szeretlek Magyarország stábja egy budapesti gimnázium előtt kérdezte a frissen végzett diákokat, hogyan sikerült nekik az idei első írásbeli.
Ha egy iskola érettségizői reprezentatívnak számítanak, el lehet mondani, hogy Daniss Győző szövege szinte senkinek nem okozott gondot, az Örkény-novella láttán szintén sokan felsóhajtottak, ugyanakkor az irodalmi tesztet szinte senki nem találta könnyűnek.
Vizsgázók a magyarérettségiről