HÍREK
A Rovatból

A Momentum frakciója leteszi a parlamenti esküt, de utána bojkottálni fogja az alakuló ülést

Felveszik a mandátumukat, de semmilyen „díszpozíciót” nem vállalnak a parlamentben.


A Momentum frakciója leteszi a parlamenti esküt, de bojkottálja a hétfői alakuló ülés érdemi részét, mert az április 3-i választást nem ismerik el tisztességesnek – közölte a párt elnöksége.

"1,9 millió változást akaró honfitársunktól azt a felhatalmazást kaptuk, hogy a parlamentben és a parlamenten kívül is a hangjuk legyünk. Míg az eskütétel az előbbi, az utcára kivonulás az utóbbi célt szolgálja"

- írták közleményükben.

Döntésük értelmében a párt képviselői semmilyen "díszpozíciót" nem vállalnak a parlamentben, a munkájuk legjavát a parlamenten kívül, változást akaró közösségek építésével fogják tölteni.

A Momentum és Hadházy Ákos már korábban kijelentették, hogy bojkottálni fogják az Országgyűlés alakuló ülését. Akkor öt pontban foglalták össze a párt demokratikus garanciát biztosító követeléseit:

• Egy pártszövetség, vagyis a Fidesz-KDNP egyoldalúan ne változtathassa meg a választási törvényeket, az önkormányzatok hatásköréről és választásáról szóló jogszabályokat;

• A közmédia élére konszenzussal válasszanak vezetőket, a közmédia ténylegesen függetlenül és pártatlanul működjön;

• Az országgyűlési képviselőknek az állami szervek ellenőrzéshez szükséges jogosítványait állítsa helyre az Országgyűlés;

• Parlamenti kisebbség is kezdeményezhesse valódi, széles jogkörökkel rendelkező vizsgálóbizottságok felállítását;

• Vonják vissza a feleslegesen fenntartott veszélyhelyzeti jogrendet.

Fekete-Győr András a héten is elismételte ezeket a követeléseket egy, a Fidesz frakcióvezetőjének, Kocsis Máténak címzett nyílt levélben, aki erre úgy reagált, hogy "aki nem teszi le az esküt, az nem is választható meg semminek sem, hiszen nem képviselő". Ezt Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója is nyomatékosította egy keddi Facebook-bejegyzésében: "Nem árulunk zsákbamacskát: Aki nem tesz a parlament alakuló ülésén esküt, nem viselhet semmilyen tisztséget sem majd".

Az ellenzéki pártok közül az LMP és az MSZP is jelezte, hogy részt vesznek az alakuló ülésen. Hadházy Ákos erre csalódottan reagált, egy kommentben azt írta: "Mert ugye Hollik és Kocsis Máté is megmondta, hogy menni kell. Van az a pénz".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Rácz András: A miniszterelnöki videó hazudott, nem Sebestyén József látható a kórházi ágyon fekve
A szakértő szerint a kormányzati felvételen nem Sebestyén József látható, hanem egy másik ember. A Kárpáti Igaz Szó megírta, hogy a férfi súlyos beteg volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 13.



Rácz András egy fontos részletre hívta fel a figyelmet a Sebestyén József haláláról szóló kormányzati videó kapcsán, írja a Telex. Az Oroszország-szakértő vasárnapi esti Facebook-posztja szerint a felvételen nem mindenhol a kárpátaljai magyar férfi látható.

A miniszterelnök pénteken osztott meg egy videót a közösségi oldalán. Ebben a saját interjújából vágtak be részleteket, és több képsor is látható volt benne. Orbán Viktor azt írta: „agyonvertek egy magyar állampolgárt Ukrajnában. Ahol ilyen megtörténhet, az az ország nem lehet az EU tagja.”

A videóban három, Sebestyén Józsefről készült felvétel mellett egy negyedik képkocka is szerepel. Ezen egy beteg férfi látható, aki kórházi ágyon fekszik.

Rácz András szerint ezen a képen azonban nem Sebestyén van, hanem egy másik, 40 éves férfi.

A Kárpáti Igaz Szó már korábban megírta ennek az embernek a történetét. Május 17-én vitték be egy ungvári hadkiegészítő központba. „Súlyos betegségben szenvedett, emiatt felmentése is volt a hadkötelezettség alól, mégis bevitték. A toborzóirodában rosszul lett – erről maguk a TCK-sok tettek közzé felvételt –, kórházba is került, de kómába esett” – írta Rácz András.

Sebestyén Józsefet nemrég mozgósították az ukrán hadseregbe. A férfi ismeretlen körülmények között megsérült, kórházba került, majd rövidesen meghalt. Szombaton egy 26 másodperces felvétel is előkerült, amelyen egy férfi négykézláb mászik egy sorozóhelyen, miközben az ismeretlen készítők gúnyosan beszélnek vele.

A Kormányzati Tájékoztatási Központnál a Telex megkérdezte, hogyan kerülhetett bele a miniszterelnöki videóba egy másik férfiról készült felvétel, de egyelőre nem kaptak választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Eddig is tudtuk, hogy Budai Gyula talán a leggyengébb jogász Magyarországon” - Magyar Péter reagált a Ruszin-Szendivel kapcsolatos feljelentésekre
A KEHI szerint közpénzből fizettek masszázsmedencét és zsírleszívást is a volt vezérkari főnöknek. Budai Gyula feljelentett, Magyar Péter szerint viszont politikai leszámolás zajlik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 13.



Két feljelentést is tett Ruszin-Szendi Romulusz ellen Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője. Az egykori vezérkari főnök szolgálati villájának ügye és egy korábbi zsírleszívás miatt fordult a hatóságokhoz. Szerinte hivatali és szolgálati visszaélés történhetett.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) friss jelentése szerint a szolgálati lakásra több mint 1 milliárd forintot költöttek. A dokumentumban az szerepel, hogy „luxusberuházásokról és kirívóan pazarló beszerzésekről” van szó. A részletek között 18 millió forintos virágágyás, több mint 7 millió forintos masszázsmedence és darabonként csaknem másfél millió forintos fotelek is szerepelnek. A KEHI szerint a közpénzek felhasználása súlyosan megkérdőjelezhető.

Budai Gyula vasárnap az állami rádióban beszélt arról, hogy emiatt feljelentést tett.

„Büntetőfeljelentést tettem a volt vezérkari főnök ellen hivatali visszaélés bűncselekménye miatt. Itt sokkal több közpénz került felhasználásra, mint ami indokolt lett volna. Ezért folyik egy büntetőeljárás, hónapok óta a rendőrségen. Én pedig arra az álláspontra jutottam a KEHI jelentés alapján, hogy a volt vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romolusz hivatali visszaélést követett el."

Az ügyben Magyar Péter is megszólalt az RTL Híradónak. Szerinte ez csak egy gyenge politikai támadás.

„Eddig is tudtuk, hogy Budai Gyula talán a leggyengébb jogász Magyarországon, de ma ezt ismét aláhúzta és bebizonyította. Hogyha bármilyen szabálytalanság történt, akkor a honvédelmi miniszter ellen és az államtitkár ellen kell eljárást indítani. Ott sem 3-4 évvel később, hanem akkor, amikor esetleg történt valami. Egészen szánalmas próbálkozás ez a kormány részéről.”

A KEHI jelentéséből az is kiderült, hogy a Honvédkórházban közpénzből zsírleszívást is végeztek Ruszin-Szendi Romuluszon. Budai Gyula emiatt is feljelentést tett.

A kormány akkor kezdett vizsgálódni a szolgálati villa ügyében, amikor Ruszin-Szendi Romulusz csatlakozott a TISZA Párthoz, és élesen bírálni kezdte az Orbán-kormányt.

A volt vezérkari főnök egykori szolgálati villája jelenleg üresen áll. A garázsajtó zárva, a redőnyök lehúzva.

A TISZA Párt kongresszusa után interjút kértek Ruszin-Szenditől a KEHI jelentések kapcsán, de nem akart nyilatkozni.

Budai Gyula a héten Pankotai Lilit is feljelentette. A diákaktivista egy korábbi tüntetésen adott interjúban arról beszélt, hogy szerinte rendszerváltásra van szükség. Budai szerint Pankotai Lili az interjúban Orbán Viktor megölésére utalt, amit bűncselekménynek tart.

A diákaktivista az RTL Híradónak reagált. Azt mondta, félreértették a szavait. „Én nem a családapáról, nem a focidrukkerről, nem a nagypapáról beszéltem, hanem abszolút - csak és kizárólag - politikai értelemben.”

A TASZ jogásza, Hegyi Szabolcs is megszólalt. Szerinte nem valószínű, hogy Budai Gyula feljelentése nyomán eljárás indul.

Az RTL Híradó kereste a Nemzeti Nyomozó Irodát és Budai Gyulát is, de egyelőre nem kaptak választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Örömhírrel tért vissza Gyurcsány Ferenc
Májusban vonult vissza a közélettől, most azonban egy személyes családi esemény miatt tért vissza a Facebookra. Nemrég született unokája nevét is elárulta.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 13.



Gyurcsány Ferenc ismét jelentkezett a közösségi médiában, ezúttal egy különleges családi esemény kapcsán. A korábbi miniszterelnök májusban vonult vissza a közélettől, amikor Dobrev Klára bejelentette, hogy férje minden politikai tisztségéről lemond. Egyben azt is közölték, hogy elválnak.

A lemondása után Gyurcsány neve eltűnt a DK hivatalos oldaláról, közösségi felületei pedig archivált státuszba kerültek. Azóta szinte teljesen eltűnt a nyilvánosságból.

Most azonban a Gulyáságyú Média szúrta ki, hogy a volt politikus egy nyilvános Facebook-bejegyzést tett közzé, amelyben nemrég megszületett unokájáról számolt be. Egy fényképet is megosztott a kisbabáról, és a nevét is elárulta.

„Jó, hogy megjöttél Rózi:))”

– írta a posztban Gyurcsány Ferenc.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktorékat megint lefotózták: Brüsszelbe mentek, de már Párizsból jöttek haza
A DK-s Vadai Ágnes fotózta le a miniszterelnököt és feleségét a párizsi járaton vasárnap. A kormányzat egyelőre nem közölte, hogy milyen programjuk volt.


Orbán Viktor miniszterelnök és felesége pénteken Brüsszelbe utaztak. Az útról több fotó és videó is felkerült a közösségi médiába. Ezeken jól látszik, hogy a miniszterelnök egy Ryanair járatra száll fel.

A képeket akkor a Telex olvasói küldték be a lapnak, és az egyiket Magyar Péter is megosztotta a saját Facebook-oldalán.

Vasárnap Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője már arról posztolt, hogy Orbán Viktor és felesége egy Párizsból Budapestre tartó AirFrance-gépen utaztak, vette észre a 444.hu. A politikus egy fotót is mellékelt, amelyen a kormányfő és Lévai Anikó is látható.

A kép mellé Vadai ennyit írt:

„Párizsból jövök haza a Frankofón Parlamenti Közgyűlésről. Na ki utazik Sky priority-n ugyanazon a gépen? Ryanair, mi?”

Egyelőre nem derült ki, hogy Brüsszelből hogyan kerültek Párizsba, és az sem, hogy ott milyen programjuk volt. A 444 megkereste a Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy miért nem kormányzati géppel utaztak, de egyelőre erre sem kaptak választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk