HÍREK
A Rovatból

A Mol vezérigazgatója 380 millió forintot keresett 2021-ben

Hernádi Zsolton kívül is komoly pénzeket vihettek haza a cég és más nagyvállalatok vezetői - derült ki a Forbes összeállításából.

Link másolása

Több nagyvállalat is közzétette a Budapesti Értéktőzsde honlapján, hogy mennyit kerestek a vezetőik - írja a Forbes. Erre egy 2019-es törvény kötelezi a cégeket, amely szerint a BÉT-en jegyzett vállalatoknak kötelező beszámolniuk a menedzsment fizetéséről.

Mint kiderült, 2021-ben az alábbi fizetést kapták a Mol Nyrt.-vel munkaviszonyban álló igazgatók:

• Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató 380 811 428 forintot,

• Bacsa György, a csoportszintű stratégiai operációért és üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgató (december végén csatlakozott a céghez) 2 784 630 forintot,

• Molnár József csoportszintű vezérigazgató 248 681 808 forintot,

• Simola József pénzügyi vezérigazgató-helyettes 125 258 925 forintot,

• Világi Oszkár csoportszintű vezérigazgató-helyettes 325 416 290 forintot kapott.

Fizetésük kétharmada teljesítményalapú változó bér volt.

A részvényalapú juttatásokat kapott a Molnál:

• Csányi Sándor 78,5 milliót,

• Anthony Radev közel 60 millió forintot,

• a többi külsős tag 60-63 millió forintos fizetést kapott.

A Mol felügyelőbizottságának tagjai is részültek:

• Pandurics Anett, Dávid Ilona és Lánci András 18-18 milliót, Chikán Attila közel 23,5 milliót,

• Áldott Zoltán Sándor 33,6 millió forintot kapott az előző évben.

Más cégeknél is jelentős fizetések voltak:

• a Waberer's-nél Barna Zsolt vezérigazgató 175,6 millió forintot keresett. Alapbére 2020-ról 2021-re duplázódott (31,9 millió forintról 63,7 millióra), mikor kinevezték a cég vezérigazgatójának.

• A Rába Nyrt.-nél a volt vezérigazgató Pintér István 26 milliós alapbér és 8,3 milliós önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás mellett 79,2 milliós felmentési időre járó távolléti díjat, valamint 51 millió forint végkielégítést kapott, mikor tavaly májusában távozott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Pétert csabai kolbásszal várták, a közmédia függetlenségének visszaállítását és a családi pótlék jelentős megemelését ígérte Békéscsabán
Gyula után a békési megyeszékhelyen folytatta országjáró körútját a TISZA Párt politikusa. Sok konkrét ígéretet megfogalmazott, de sok gondolat korábbi tüntetésekről is ismerős lehetett.

Link másolása

Gyula után rögtön Békéscsabán folytatta szerdán megkezdett országjáró körútját Magyar Péter. A TISZA Párt alelnökét a békési megyeszékhelyen szimpatizánsai helyi kolbásszal fogadták.

A több százezer ember előtt egy kisteherautó platóján megtartott beszédében Magyar Péter elismételt néhányat a korábban Gyulán (és már más tüntetéseken is) elmondott gondolataiból.

Beszélt arról is, hogy pártja fontosnak tartja a környezetvédelmet és a klímaváltozás elleni harcot is, valamint beszélt az állatjólétről és az állatok jogairól is. Magyar megemelné és inflációkövetővé tenné a családi pótlék összegét is.

A NER-ből két hónapja kiszállt politikus megígérte azt is: visszaállítja a közmédia függetlenségét is – pikírten megjegyezve, hogy a köztévé riporterei valószínűleg nincsenek a helyszínen.

„Beszüntetjük, és büntetőjogi tényállássá alakítjuk a propagandát” – tette hozzá, hatalmas tapsot kiváltva a többszáz nézőből. Ahogy fogalmazott: „A vélemény lehet szabad, de a hír szent.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Harckocsik miatt állították le a forgalmat Budapesten szerda este
A honvédségi konvoj elhaladásának idejére leállították a forgalmat és hangosbemondón keresztül kértek türelmet a közlekedőktől.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Harckocsikat szállító katonai konvoj bénította meg a közlekedést szerda este a Déli pályaudvarnál, írja a Blikk. A lap egyik olvasója szerint este tíz óra körül szirénázó kísérettel katonai trélerek jelentek meg a környéken. Hangosbemondón keresztül kértek türelmet a közlekedőktől, leállították a forgalmat, aztán továbbhaladtak.

A szállítójárműveken páncélosokat vittek. Az olvasó videója alapján úgy tűnik, hogy

a honvédség által nemrégiben újonnan vásárolt PzH 2000-es önjáró löveget és egy Leopardnak tűnő harckocsit szállítottak.

A csúcskategóriás önjáró lövegeket és a harckocsikat az elmúlt években vásárolta a Honvédség a haderőfejlesztés részeként.

A katonai konvojról készült videót a Blikk cikkében lehet megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter teljesen átírhatja a politikai erőviszonyokat a június 9-i EP-választásra
A TISZA Párt feltűnése elsősorban a hagyományos ellenzéki politikai formációkra nézve lehet a legveszélyesebb. Ugyanakkor története legjobb eredményét érheti el a Magyar Kétfarkú Kutyapárt.

Link másolása

Hivatalosan három nap múlva indul a választási kampány, de a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd vasárnap durrantotta be kampányát, ma pedig Magyar Péter kezdte meg országjáró körútját Békés megyében.

Az RTL-nek nyilatkozó választási szakértő szerint a Fidesz-KDNP pártszövetség az eddiginél kettővel kevesebb mandátumot szerezhetne, és hirtelen feljött a legerősebb ellenzéki pártok közé Magyar formációja, a TISZA Párt.

László Róbert szerint az európai parlamenti választási rendszer a hazainál sokkal egyértelműbb és arányosabb. „Mindenki mandátumot szerezhet, aki 5 százalék fölött teljesít, tehát azon pártok között, amelyek ezt a bejutási küszöböt megugorják, többé-kevésbé arányosan osztják el a Magyarországnak járó 21 mandátumot” – magyarázta a Híradónak a szakértő. Számításai szerint a jelenlegi preferenciák szerint

a Fidesz az 5 évvel ezelőtti 12 helyett most 10, a KDNP pedig 1 mandátumot szerezne. Magyar Péter pártja, a TISZA 3 képviselőt küldhetne Brüsszelbe, ahogy a Demokratikus Koalíció is. A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak 2, míg a Momentumnak és Mi Hazánknak egy-egy képviselője lehetne.

Bódi Mátyás a Választási Földrajz elemzője az RTL-nek nyilatkozva elmondta: „Az influenszertüntetés óta egyértelműen látszik, hogy nagyon aktív a kormánnyal kritikus választói társadalmi csoport, ugyanakkor el is fordultak a hagyományos parlamenti ellenzéki pártoktól és szinte pánikolva keresik az alternatívákat velük szemben”.

Így Magyar Péter pártja elsősorban a hagyományos ellenzéki pártokra nézve a legveszélyesebb, míg a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is behúzhat két mandátumot, ami a párt történetének eddigi legjobb eredménye lehet.

Az RTL riportja az EP-választás esélyeiről

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás szerint Magyar Péter politikai értelemben Vadai Ágnes és Márki-Zay Péter szerelemgyereke
A Fidesz új kommunikációs igazgatója szerint „ilyen egy agresszív, nárcisztikus ember”.

Link másolása

Megint beszólt Magyar Péternek Menczer Tamás. A Fidesz nemrégiben kinevezett kommunikációs igazgatója és a TISZA Párt politikusa között folyamatos a verbális adok-kapok, elsősorban a Facebookon és kommentekben szoktak üzenni egymásnak – ami olykor személyeskedésbe fajul.

Menczer most egy Facebookra feltöltött videóban beszélt Varga Judit volt férjéről. A fideszes politikus kényszeres kommentelőnek nevezte Magyart a közösségi médiában mutatott viselkedése miatt.

„Kiteszek egy posztot, három perc múlva megjelenik” – panaszolta a szóvivő,

aki szerint Magyar politikai értelemben Vadai Ágnes és Márki-Zay Péter szerelemgyerekének is tekinthető, hiszen ugyanúgy sértegetik mindnyájan a velük egyet nem értőket.

Menczer véleménye szerint: „Ilyen egy agresszív, nárcisztikus ember”, amivel tulajdonképpen csak elismételte a két hete Varga Judit által megfogalmazott állításokat, ami jelenleg a Fidesz hivatalos kommunikációs irányvonala Magyar Péterrel kapcsolatban. A Talpra Magyarok Közössége alapítója éppen szerdán ígérte meg Békéscsabán, hogy büntetőjogi kategóriává tennék a propagandát.


Link másolása
KÖVESS MINKET: