A magyarok harmada legfeljebb egy hónapra elegendő tartalékkal rendelkezik
A K&H felmérése szerint a magyarok átlagosan 7 hónapot tudnának átvészelni meglévő forrásaikból. Azok körében viszont, akiknek a járvány miatt megszűnt az állása, 79 százalék maximum 3 hónapig tudna megélni a tartalékaiból.
A magyarok 36 százaléka mindössze egy hónapig tudna megélni a meglévő megtakarításából, ha megszűnne a rendszeres havi jövedelme
a K&H felmérése szerint, amelyről az MTI-t kedden tájékoztatták.
A közleményben kiemelték,
a magyarok átlagosan 7 hónapot tudnának átvészelni meglévő forrásaikból, ami megegyezik az egy évvel korábbi szinttel és 1 hónapos emelkedést jelent a 2018-as eredményhez képest.
A felmérés szerint a lakosság 8 százaléka 1-2 évre szükséges anyagi háttérrel rendelkezik, 5 százalékuk pedig azt mondta, akár több mint 2 évig is képes lenne bevétel nélkül megélni.
Nemek szerinti lebontásban vizsgálva, a nők 41 százaléka, a férfiak 30 százaléka bírná maximum 1 hónapig bevétel nélkül - hívta fel a figyelmet a pénzintézet az egyenlőtlenségekre.
A keleti országrészben a háztartások 43 százaléka tartozik a legkiszolgáltatottabb kategóriába, nyugaton és a középső országrészben csak 31-32 százalékos az arányuk, míg a fővárosban csupán 25 százalékos.
A kutatás szerint
azok körében, akiknek a járvány miatt megszűnt az állása, 79 százalék maximum 3 hónapig tudna megélni a tartalékaiból.
Zobor Zsuzsa, a K&H alapok kezelőjének vezetője elmondta: jelentős azok aránya, akik nagyon rövid időre elegendő tartalékkal rendelkeznek. Éppen ezért lényeges, hogy az érintettek minél előbb kezdjék el a takarékoskodást, így stabilabb háttérrel várhatják a hirtelen jött változásokat.
A felmérést a pénzintézet a Free Association megbízásával végezte. A kutatásban negyedévente 500 fő vesz részt, a minta országosan reprezentatív a 30-59 éves, online lakosságra. Az adatfelvétel 2020. május 22. és június 2. között zajlott.
A magyarok 36 százaléka mindössze egy hónapig tudna megélni a meglévő megtakarításából, ha megszűnne a rendszeres havi jövedelme
a K&H felmérése szerint, amelyről az MTI-t kedden tájékoztatták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Márki-Zay Péter egy zebrát rajzolt az aszfaltra a batidai kastély előtt tartott aszfaltrajzversenyen. Úgy fogalmazott, hogy az állat „egy nagyon tiszteletre méltó állat, általában csíkos. Ez csíkos helyett rácsos, nyilván arra utalok, hogy ez az út lehetne az út a börtönbe, ugyanis Nagyfára vezet, ahol egy büntetésvégre-hajtási intézmény van.” Hozzátette, semmit nem várt az eseménytől, inkább arról kellene beszélni, „hogyan lopnak”.
A rendezvényt pénteken délután tartották a kastély előtt. Az ötlet Alpár György volt drávaszerdahelyi polgármestertől származott, aki meghívta az eseményre Márki-Zay Pétert is, számolt be róla a Telex. Bár
a verseny tematikája eredetileg a „luxizás” lett volna, a rajzok inkább Lázár János iránti ellenérzéseket fejeztek ki.
Volt, aki „Ne rendelkezzen más a mi pénzünkkel” feliratú transzparenssel jelent meg.
Felállítottak egy sátrat is, benne a „Éljen soká Lázár János a Szegedi Csillagban” felirattal.
Az aszfaltra több üzenet került, köztük olyan is, amelyben Lázár Jánost egyenlőségjellel kötötték össze a nemrég megölt Charlie Kirkkel, akinek gyilkosát éppen aznap fogták el. Egy másik feliratban a miniszter akasztását követelték, de az üzenetet végül a készítője lemosta egy vizes seprűvel.
A történtekre Lázár János a Facebook-oldalán reagált. Bejegyzésében azt írta:
„Akasztás, fejbelövés, kivégzés. Már nálunk is! A tiszások és haverjuk, Márki-Zay vágya, „műve”.
Aszfaltrajz-verseny Magyarországon, két nappal Charlie Kirk amerikai patrióta influenszer kivégzése után. Tiszások! Ilyen a ti szeretetetek!? Ilyen országot akartok? Mi biztosan nem!”
Márki-Zay Péter egy zebrát rajzolt az aszfaltra a batidai kastély előtt tartott aszfaltrajzversenyen. Úgy fogalmazott, hogy az állat „egy nagyon tiszteletre méltó állat, általában csíkos. Ez csíkos helyett rácsos, nyilván arra utalok, hogy ez az út lehetne az út a börtönbe, ugyanis Nagyfára vezet, ahol egy büntetésvégre-hajtási intézmény van.” Hozzátette, semmit nem várt az eseménytől, inkább arról kellene beszélni, „hogyan lopnak”.
A rendezvényt pénteken délután tartották a kastély előtt. Az ötlet Alpár György volt drávaszerdahelyi polgármestertől származott, aki meghívta az eseményre Márki-Zay Pétert is, számolt be róla a Telex. Bár
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az Európai Unió Tanácsa megszavazta a több mint 2500 orosz személy ellen bevezetett uniós szankciók fél évvel történő meghosszabbítását – szúrta ki a Tanács oldalán a 444. A döntéshez egyhangú szavazásra volt szükség, ha a magyar kormány vétózott volna, a szankciók szeptember 15-én éjfélkor megszűntek volna.
A szankciók a mostani döntéssel 2026. március 15-éig maradnak érvényben. A listáról egy személyt levettek a tagállamok, egy személyt pedig halála miatt töröltek.
Magyarország és Szlovákia még a héten is azzal fenyegetőzött, hogy vétózni fog, amennyiben hat orosz oligarchát nem távolítanak el a listáról. Sajtóhírek szerint Szlovákia Aliser Uszmanov és Mihail Fridman levételét kérte, Magyarország pedig Dmitrij Mazepin (a volt Forma 1-es versenyző, Nikita Mazepin apja), Petr Aven, Musa Bazsavjev és Albert Avdoljan oligarchák levételét akarta elérni.
Az egyedi szankciós listán jelenleg több mint 2600 személy és vállalat szerepel. Olyan orosz politikusok és üzletemberek, akikről úgy ítélte meg az Európai Unió, hogy támogatták vagy elősegítették Oroszország Ukrajna elleni háborúját. A szankciókat félévente meg kell hosszabbítani, a döntéshez pedig egyhangú szavazás szükséges.
Az Európai Unió Tanácsa megszavazta a több mint 2500 orosz személy ellen bevezetett uniós szankciók fél évvel történő meghosszabbítását – szúrta ki a Tanács oldalán a 444. A döntéshez egyhangú szavazásra volt szükség, ha a magyar kormány vétózott volna, a szankciók szeptember 15-én éjfélkor megszűntek volna.
A szankciók a mostani döntéssel 2026. március 15-éig maradnak érvényben. A listáról egy személyt levettek a tagállamok, egy személyt pedig halála miatt töröltek.
Magyarország és Szlovákia még a héten is azzal fenyegetőzött, hogy vétózni fog, amennyiben hat orosz oligarchát nem távolítanak el a listáról. Sajtóhírek szerint Szlovákia Aliser Uszmanov és Mihail Fridman levételét kérte, Magyarország pedig Dmitrij Mazepin (a volt Forma 1-es versenyző, Nikita Mazepin apja), Petr Aven, Musa Bazsavjev és Albert Avdoljan oligarchák levételét akarta elérni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szombaton „edzőtábort” tartanak Sátoraljaújhelyen a Harcosok Klubja tagjai, a helyszín pedig a felújított Rákóczi Tábor lesz. Az eseményt az Orbán Viktor által létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportjában hirdették meg, ahol azt írták: „Exkluzív események, közösségi médiás képzések, csapatépítő programok és persze a nap végén buli” várja a résztvevőket. A miniszterelnök augusztus elején jelentette be, hogy jön a HK-edzőtábor, számolt be róla a Telex.
A programon részt vesz több kormánypárti politikus is, köztük Orbán Viktor, Orbán Balázs, Lázár János és Menczer Tamás.
A tábort jelenleg a Rákóczi Szövetség működteti, amely a létesítményt 2019-ben vásárolta meg, miután 762 millió forint támogatást kapott az államtól ingatlanvásárlásra. Ugyanebben az évben a kormány további 1,85 milliárd forintot különített el a felújításra.
A sátoraljaújhelyi Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpont eredetileg az 1960-as években SZOT-gyereküdülőként működött, majd a rendszerváltás után magánkézbe került. A felújított tábor azóta a Rákóczi Szövetség központi rendezvényeinek helyszíne lett.
A szervezet a működésére is rendszeresen kap állami támogatást. A költségvetésben 2023-ra és 2024-re 2-2 milliárd forintot, 2025-re pedig 2,5 milliárdot irányoztak elő. A tavalyi beszámolójuk szerint összesen 3,2 milliárd forint támogatást kaptak a központi költségvetésből. Ezen felül 14 millió forint érkezett önkormányzatoktól, 4 millió forint 1%-os felajánlásokból, valamint 208 millió forint magánszemélyektől és cégektől – többek között a MOL-tól és a Mészáros Lőrinc alapítványától. A szövetség saját árbevétele 2,3 millió forint volt.
A Rákóczi Táborban rendszeresen tartanak eseményeket, amelyeken kormányzati szereplők is megjelennek.
Nemrég Kövér László vett részt egy pódiumbeszélgetésen az Összmagyar Egyetemista Táborban, korábban pedig Gulyás Gergely és Hernádi Zsolt látogatott el a harmadik Összmagyar Középiskolás Táborba.
A tábor mellé egy új, négycsillagos wellness szálloda is épül.
Az Átlátszó információi szerint az 50 szobás hotel kivitelezését a Hunép Zrt. nyerte el 3,8 milliárd forintos ajánlattal.
A Rákóczi Táborban 730 fő elszállásolására van lehetőség. A szálláshelyek között 40 superior háromcsillagos szoba található a főépületben, valamint két vendégház 31 standard szobával. A parkban több tábori vendégház is van, és a belső utak, járdák, illetve járművek is megújultak a legutóbbi felújítás során.
A Harcosok Klubja edzőtáborának időpontja szeptember 13–14., ezeket a napokat már korábban lezárták a szállásfoglalási rendszerben. A háromcsillagos vendégházi szobák ára 2 főre reggelivel 30 ezer forint, a hotelszobák közel 44 ezer forintba kerülnek. A következő hétvégére már szabadon lehet foglalni.
Szombaton „edzőtábort” tartanak Sátoraljaújhelyen a Harcosok Klubja tagjai, a helyszín pedig a felújított Rákóczi Tábor lesz. Az eseményt az Orbán Viktor által létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportjában hirdették meg, ahol azt írták: „Exkluzív események, közösségi médiás képzések, csapatépítő programok és persze a nap végén buli” várja a résztvevőket. A miniszterelnök augusztus elején jelentette be, hogy jön a HK-edzőtábor, számolt be róla a Telex.
A programon részt vesz több kormánypárti politikus is, köztük Orbán Viktor, Orbán Balázs, Lázár János és Menczer Tamás.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Erika Kirk könnyek között szólalt meg férje halála után, és élő adásban mondott köszönetet azoknak, akik segíteni próbáltak rajta – írja a BBC. A nő a Turning Point USA központjában, férje üres széke mellett állva beszélt.
Köszönetet mondott az elsősegélynyújtóknak, férje csapatának és a Fehér Háznak is. Beszédében külön kiemelte Donald Trumpot, JD Vance alelnököt és feleségét, Ushát.
„Elnök úr, a férjem nagyon szerette Önt. És tudta, hogy Ön is szereti őt”
– fogalmazott. Elmondta azt is, hogy Vance és felesége elkísérték férje koporsóját Arizonába.
Azt mondta, férje mindenek felett a gyermekeit és őt szerette. „Teljes szívéből. És minden nap biztosított róla, hogy ezt tudjam is.” A nő arról is beszélt, hogy nem tudja, hogyan magyarázza el közös gyermekeiknek – egy egyéves kisfiúnak és egy hároméves kislánynak – férjük halálát. A kislányának ezt mondta:
„Kicsim, apu nagyon-nagyon szeret téged. Ne aggódj, csak elutazott Jézussal dolgozni.”
Charlie Kirk július 10-én, szerdán halt meg, amikor Orem városában, egy utahi egyetem szabadtéri rendezvényén lelőtték. A támadás idején Erika Kirk és a gyerekek is jelen voltak. A gyanúsított, Tyler Robinson csütörtök este feladta magát, a rendőrség letartóztatta.
„A férjem hangját senki sem némíthatja el.” Beszédében így üzent azoknak, akiket felelősnek tartott férje haláláért: „Fogalmatok sincs, milyen tüzet szítottatok fel ebben a feleségben, ennek az özvegynek a kiáltása csataként fog visszhangozni az egész világban. Tudnotok kell: ha szerintetek a férjem küldetése már eddig is erőteljes volt, fogalmatok sincs, mit szabadítottatok el ezzel az egész országban, és az egész világban.”
Azt is elmondta, hogy férje podcastje és egyetemi turnéja folytatódik az ősz folyamán és az elkövetkező években, de részleteket nem árult el.
Charlie Kirk 31 éves volt. Jobboldali aktivistaként ismerték, és több fiatal konzervatívot is megszólított. A Turning Point USA nevű szervezetet 18 évesen alapította. A szervezet a BBC-nek kiadott közleményében azt írta: „Charlie példás férj és tökéletes apa volt. Most mindenek felett azt kérjük, imádkozzanak a Kirk családért, akik felfoghatatlan veszteséget szenvedtek el.”
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy posztumusz elnöki Szabadságérmet adományoz Kirknek, amit az elnök a legmagasabb polgári kitüntetésként adhat ki.
Charlie Kirk a The American Comeback Tour nevű előadássorozat keretében tartott előadást az Utah Valley Egyetemen. A lövöldözés a Prove Me Wrong című vitasorozat egyik állomásán történt, ahol egy kérdésre válaszolt, ami a fegyveres erőszakról és a transznemű emberekről szólt.
Kirk korábban aktívan támogatta Donald Trump MAGA (Make America Great Again) mozgalmát, és segített megszervezni a fiatal választók mozgósítását.
Támogatta a fegyvertartáshoz való jogot, elutasította az abortuszt, kritizálta a transzneműek jogait, és korábban valótlan állításokat tett a koronavírusról. Előadásain gyakran jelentek meg ellenzők és támogatók is.
A 36 éves Erika Kirk üzletasszony, korábban elnyerte a Miss Arizona USA címet. 2018-ban ismerkedett meg Charlie Kirkkel, 2020-ban eljegyezték egymást, majd kevesebb mint egy év múlva összeházasodtak. Erika jelenleg doktori tanulmányokat folytat bibliai témában, egy vallási programot vezet, valamint a Midweek Rise Up podcast házigazdája. Emellett színészként, modellként is dolgozik, és egy vallási témájú ruházati márkát is alapított. A közösségi médiában nem mutatják meg a gyermekeik arcát.