KULT
A Rovatból

A mackó 4. évadának séfjei a gasztroarmageddon ellen küzdenek, bizonyítva, hogy ez még mindig az egyik legjobb fogás a sorozatasztalon

Csodaszép ételek, nehéz sorsok, sok-sok veszekedés, parádés atmoszféra, hatalmas szív – ezúttal is megnyaljuk majd mind a 10 ujjunkat!


2022-ben a semmiből tört a Hulu (nálunk a Disney+) kínálatába A mackó című, az alkotók és a díjkiosztó szervezetek szerint is vígjátékkategóriába sorolt sorozat, amely a mostanában divatos gasztrotematika köré építette fel a sztoriját. Aki azonban végignézte az első évadot, döbbenten tapasztalhatta, hogy bár kétségtelenül van humor a képsorokban, azért ennél drámaibb drámasorozat nem nagyon lehetne. Súlyos karakterutak, vérre menő veszekedések és komorabb hangvétel jellemezte az epizódokat, ez pedig az évadok előrehaladtával csak súlyosbodott. Egyvalamiben azonban szinte mindenki egyetértett: A mackó veszettül jó. És ízletes.

Nem véletlenül nyerte rommá magát az első három évad mindegyike az Emmy- és a Golden Globe-gálákon. Christopher Storer sorozata valami olyasmit fogott meg, ami sokak szerint megfoghatatlan, s aminek jelenleg nincs párja (és talán nem is volt).

Az első évad során megismertük az eléggé diszfunkcionális családot, Berzattóékat és a hozzájuk csapódó barátokat, alkalmazottakat, akik egy The Beef nevű, rendkívül népszerű, ám több mint kaotikus gyorsbüfét üzemeltettek nem kevés ordibálás közepette. A bátyja, Michael (Jon Bernthal) tragikus öngyilkossága után a hely vezetését megöröklő kisebb testvér, Carmy (Jeremy Allen White) próbálja egyben tartani a csapatot, belül azonban ő ennél mindig sokkal többre vágyott: egy fine dining étteremre.

Amikor anyagi lehetőség adódik arra, hogy ezt az álmát valóra váltsa, bele is vágott a The Beef átépítésébe, hogy The Bear néven egy menő helyet nyisson, ahol kiélheti az ételek készítésének művészetét.

Az új étterem létrehozása már a 2023-as 2. évad története volt, hogy 2024-ben, a 3. szezonban végre beindulhasson az üzlet, természetesen korántsem úgy, ahogy séfjeink elképzelték.

Carmyn kívül mindeközben persze megismertük a főúrrá avanzsáló kuzint, Richie-t (Ebon Moss-Bachrach), Carmy ifjú jobbkezét, a rendkívül tehetséges séfet, Sydney-t (Ayo Edebiri), a csodás desszertekért felelős Marcust (Lionel Boyce), a szószok mesterét, a folyton bizonyítani próbáló Tinát (Liza Colón-Zayas), Carmy nővérét, az új évad elejére az első szülésén éppen túleső Sugart (Abby Elliott), az étterem legnagyobb befektetőjét, Jimmy bácsit (Oliver Platt), a mindenes Fak tesókat (Matty Matheson, Ricky Staffieri), a somelier Sweepset (Corey Hendrix), Carmy szerelmét, Claire-t (Molly Gordon), akit az előző szezonban a tudtán kívül mart el maga mellől főhősünk, vagy a veterán büfés séfet, Ebraheimet (Edwin Lee Gibson), aki nem találja a helyét a fine dining világában.

Az idei, 4. évad természetesen egy óriási problémával indít. A Chicago Tribune ugyanis vegyes kritikát írt a The Bearről: dicséri az ételeket és a szendvicspultot, de kritizálja a menü következetlenségét és az étterem kaotikus hangulatát. S mivel a hely egyáltalán nem hozza a várt bevételt, Jimmy bácsi végül két hónapot ad a csapatnak, hogy rendbe hozzák az üzletet, különben kénytelenek lesznek bezárni. Jimmy egy órát állít a konyhába, amely folyamatosan számol vissza a határidőig, ezzel is nyomást gyakorolva a stábra. Carmy és Sydney a Michelin-csillag megszerzésére koncentrálnak, és elkötelezik magukat a hatékonyabb és következetesebb működés mellett, Richie pedig, hogy végre rend legyen a konyhában, felveszi Jesst (Sarah Ramos) az előző évadban bezárt Everből, hogy segítsen a hely működésének átalakításában.

Ez csupán a központi sztoriszál, mármint a visszafelé ketyegő „világvégeóra”, s természetesen, ahogy mindig, most is megkapjuk az egyes karakterek hétköznapi gondjait, dilemmáit is.

Carmy például szeretné rendbe hozni a kapcsolatát Mollyval, s egyben változtatni a viselkedésén és lazítani a rigolyáin, hogy megkönnyítse séftársai mindennapjait és a The Bear működését. Sydney is hatalmas döntés előtt áll, hiszen az Ever egykori fő séfje, Shapiro (a saját nevén szereplő Adam Shapiro alakításában) új éttermet nyit, és szeretné elcsábítani magához Sydney-t a The Bearből, a lány pedig komolyan elgondolkodik a dolgon, tekintve, hogy végre megfelelő, nyugodtabb körülmények között dolgozhatna, a barátokat azonban igen nehéz „hátba szúrni”…

Ebraheim segítséget kér a The Beef (amit melléküzemként megtartottak Carmyék) optimális működésének elősegítésére egy profitól (hoppá, a Tortúra, az Állj mellém, a Harry és Sally és az Egy becsületbeli ügy kiváló rendezője, Rob Reiner cameózik itt), Tina pedig mindent megtesz azért, hogy javítson a gyorsaságán.

A mackó tehát továbbra is magán viseli azokat a jegyeket, amiket az előző évadok: minisorsok, rengeteg veszekedés, illetve még több szív és szeretet. Mindezt izzasztó konyhai pillanatokba csomagolva.

Talán kissé visszafogottabb, mint az előző etapok, de kellemes néznivalóval továbbra is bőven ellátja közönségét Christopher Storer és csapata, akik tesznek róla, hogy A mackó még mindig az egyik legjobb sorozat legyen a piacon. Találkozunk 2026-ban, a már bejelentett 5. évadban!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk