hirdetés

HÍREK

A legőrültebb összeesküvés-elméletek pörögnek a klímaváltozás kapcsán

Vannak, akik szerint az egész egy nagy hazugság, mások szerint a háttérhatalmak összeesküvése. Elmerültünk a konteók világában, mert sajnos vannak olyanok, akik tényleg komolyan veszik és terjesztik is ezeket a nézeteket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 18.

hirdetés

Rengeteg összeesküvés-elmélet született már világszerte különféle ügyekről Lady Diana halálától kezdve egészen addig, hogy "valójában nem is történt meg a holdraszállás", illetve hogy a NASA titkolja: a Föld lapos.

Mi, magyarok különösen szeretjük az összeesküvés-elméleteket - erről Tóth Tibor, a Konteó blog alapítója és több sikerkönyv szerzője azt mondta nekünk egy korábbi interjúban: "Nálunk szerencsésebb nemzetek nem érezték több száz éven keresztül, hogy átveri őket a mindenkori hivatalos gazdasági vagy politikai elit. Bár itt, Közép-Európában az élbolyban szereplünk, a románokra, csehekre vagy a szlovákokra ugyanúgy érvényes ez. Érzékenyek vagyunk a hivatalos verziókra, és amelyik nem ad kielégítő, kimerítő magyarázatot, azt megkérdőjelezzük."

A klímaváltozással kapcsolatban az összeesküvés elméletek két markáns csoportját lehet megkülönböztetni.

Az egyik szerint az egész klímaváltozás úgy ahogy van, hazugság.

A Konteóblog azt írja, a klímaváltozást csuklóból tagadók épp a nagy tudományos konszenzust tartják gyanúsnak. Szerintük csak azok a tanulmányok, kimutatások, adatok és bizonyítékok mennek át a mainstream tudományos szűrőkön, amelyek elismerik a globális felmelegedés létezését.

hirdetés

"És mindez miért? Roppant egyszerű: elképesztő összegű kutatási pénzeket bezsebelni, újabb és újabb pályázatokat kiírni, majd ezekre jelentkezni, vadregényesebbnél vadregényesebb megoldási javslatokat kidolgozni, all inclusive szolgáltatásokat nyújtó luxusszállodákban megtartott konferenciákon rontani a levegőt, na és szakajtónyi pénzzel járó díjakat szmokingban átvenni csak úgy lehet, ha a globális felmelegedés létét elfogadja az ember." - sorolja ezen összeesküvés elmélet híveinek érveit a Konteo blog.

Szerintük tehát a klímakutatást a világ pénzügyi elitje/a háttérhatalom/a sok gazdag milliárdos/a hazug politikusok csak azért támogatják, hogy minél több pénzt húzhassanak a rendszerből.

A globális felmelegedést tagadók azt állítják, a Föld történetében valójában ciklikusan váltják egymást hidegebb és melegebb időszakok, ezeket nagyrészt a napfoltműködésre lehet visszavezetni. A római birodalom idején, vagy a középkor korai szakaszában például még melegebb is volt, mint ma.

Csakhogy a tények egészen mást mutatnak: az elmúlt 2000 évben nem volt példa a jelenlegi felmelegedéshez hasonlóra.

A Nature szerzői 700 közvetett forrás - köztük fák évgyűrűi, korallok és tavak üledékrétegeinek elemzése - révén rekonstruálták az elmúlt két évezred éghajlati eseményeit, és megállapították, hogy azok egyike sem volt globális kiterjedésű. A kutatók szerint az általuk felvázolt hosszú távú hőmérséklet-változások egyike sem terjedt ki egy adott időben a bolygó felénél nagyobb területre. A 950-től 1250-ig tartó középkori meleg időszakban például a Föld felszínének mindössze 40 százalékán emelkedett meg jelentősen a hőmérséklet.

A mostani felmelegedés viszont a bolygó döntő részét érinti. "Megállapítottuk, hogy az elmúlt két évezred legforróbb periódusa a 20. században volt a bolygó több mint 98 százalékát érintve".

Ám a kutatóknak, tudósoknak egy másik, még őrültebb elmélettel is fel kell venniük a harcot.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Márki-Zay Péter: „Nem Gyurcsány az ellenzék vezére”

Hódmezővásárhely polgármestere beszélt miniszterelnök-jelöltségéről, a 2022-es esélyekről és az ellenzék stratégiájáról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 25.

hirdetés

Csütörtökön Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere évértékelő beszédet tartott annak apropóján, hogy épp három éve lett a város vezetője, miután meglepetésre legyőzte a Fidesz jelöltjét az időközi választáson.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje részletesen beszélt a 2022-es országgyűlési választásról és az odáig vezető útról. Elmondta, hogy

az ellenzék csak akkor fogja tudni legyőzni Orbán Viktort, ha mind a 106 egyéni körzetben előválasztást tartanak, ezután pedig az összes ellenzéki párt beáll az előválasztáson győztes jelölt mögé.

Szerinte fontos, hogy az előválasztás mindenki számára nyitott legyen, mert sok esetben egy civil jelölt nagyobb eséllyel tud indulni, mint egy pártpolitikus. Az előválasztás intézménye alkalmas továbbá olyan jelöltek kiszűrésére is, mint a „judapestező” és „tetűcsúszdázó” Bíró László, aki az ellenzék borsodi jelöltje volt októberben.

Márki-Zay elszámoltatást és a korrupció felszámolását ígérte abban az esetben, ha megválasztják ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek, majd miniszterelnöknek. Szerinte senki nem akarja, hogy a 2010 előtti korrupció visszatérjen. Arról, hogy a kormány folyamatosan Gyurcsány Ferencet jelöli meg az ellenzék vezérének, világosan annyit mondott:

hirdetés
nem lehet többé Gyurcsánnyal riogatni, nem Gyurcsány az ellenzék vezére.”



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Újabb magyar focista állt ki a szivárványcsaládok mellett

Gulácsi Péter után Jakabfi Zsanett kétszeres BL-győztes volt válogatott focista is szolidaritását fejezte ki az egynemű párokkal.
Fotó: Jakabfi Zsanett / Instagram - szmo.hu
2021. február 25.

hirdetés

Gulácsi Péter néhány nappal ezelőtti posztja után újabb válogatott labdarúgó állt ki az egynemű, gyermeket nevelő párok mellett.

Ezúttal Jakabfi Zsanett, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes focista posztolt egy szolidaritásról biztosító fotót a következő szöveggel:

„Számomra a család egymást szerető, támogató és törődő emberek közössége, akik meghatározó szerepet töltenek be egymás életében. Nemtől és hovatartozástól függetlenül!”

A VfL Wolfsburg játékosának kiállása azért érdekes, mert Gulácsi keddi posztja után számos negatív kritikát kapott.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Mégsem kérelmezték az oroszok a Szputynik V európai engedélyezését egy német lap szerint

Az uniós gyógyszerfelügyeleti hatóságként működő EMA-nál legalábbis még biztosan nem indították meg az eljárást.
Fotó: MTI/AP/Risto Bozovic - szmo.hu
2021. február 25.

hirdetés

Nem érkezett kérelem az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett orosz oltóanyag, a Szputnyik V európai uniós használatának engedélyezésére - idézi a hvg.hu a Wirtschaftswoche című német gazdasági hetilap honlapját.

A beszámolóban kiemelték, hogy

a német kormány támogatja a Szputnyik V EU-s bevezetésére irányuló törekvéseket, de a közösség gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő EMA-nál továbbra sem indították meg az engedélyeztetési eljárást.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Majdnem 300 szegedi orvos nem írja alá új szerződését március elsejéig

Ezzel veszélybe kerülhet a zökkenőmentes klinikai ellátás a városban.
Fotó: Sasin Tipchai / Pixabay - szmo.hu
2021. február 25.

hirdetés

Korábban mi is többször hírt adtunk arról, hogy nem teljesen tisztázottak a részletek az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról, az ágazatban dolgozók pedig rendkívül bizonytalanok a hétfőig aláírandó szerződésekkel kapcsolatban.

A tisztázatlan feltételek miatt Szegeden közel 300 orvos nem akarja aláírni az egészségügyi szolgálati jogviszonyra való áttérésről szóló szerződéseket – értesült a Telex.

Több sikertelen tárgyalási forduló után a helyzet most ott tart, hogy a klinikák és osztályok vezetőinek össze kell írniuk, hány orvos nem fogja folytatni a munkát Szegeden. Ennyi orvos távozása súlyos fennakadásokat okozhatna a megyei ellátásban.

„A változatlan formájú határozatlan időre szóló szerződéseket nem áll módunkban aláírásunkkal ellátni”

- ezt a közleményt a szegedi aneszteziológiai és intenzív terápiás intézet, az arc-, állcsont és szájsebészeti klinika, a gyermeksebészeti osztály, az ortopédiai-, a sebészeti-, az idegsebészeti-, az urológiai klinika, a szívsebészeti osztály, a sürgősségi betegellátó önálló osztály orvosai írtak Lengyel Csabának, a Szegedi Tudományegyetem Szent Györgyi Albert Klinikai Központ vezetőjének. Összesen 300 orvos nem hajandó aláírni a tervezett jogviszony-módosítást, ami nélkül nem dolgozhatnak a klinikai ellátásban. Ezzel pedig veszélybe kerülhet a zökkenőmentes ellátás is.

hirdetés
A szegedi orvosok legfőbb kifogása az, hogy a szerződések nem tartalmazzák az alapilletményen felüli pótlékokat és bérkiegészítéseket.

Több egyeztetés zajlott az orvosok és a klinikai központ vezetése között, de ezek egyelőre nem nyugtatták meg a kedélyeket. Az állandó módosítások és csúszások miatt a kórházak, klinikák harapófogóba kerültek: számos jogértelmezési és adminisztrációs problémával küzdenek, az orvosok és egészségügyi dolgozók közben sok kérdésre választ várnának, a szerződéseket viszont március elsejéig alá kellene írni. Ennyi mindent fizikailag lehetetlen a maradék négy napban elintézni - írja a portál.

Lengyel Csaba, a Klinikai Központ elnöke azzal próbálta meggyőzni az orvosokat, hogy írják alá a szerződést mostani formájában, és azt május 31-ig úgyis felülvizsgálják.

A Telexnek nyilatkozó egyik orvos szerint azonban ez így egy olyan szerződés, amit ceruzával írtak, de ott van mellette a radír az asztalon, és így nem lehet elfogadni. Lengyel arra kéri a a klinikák és osztályok vezetőit, hogy „a klinikai központban lévő jogviszonyok fenntartásával ezen felülvizsgálat és egyeztetés sikeres közös lebonyolításának is adják meg az esélyét maguknak és az intézményeknek egyaránt”.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: