hirdetés
tt5.jpg

Mi, magyarok imádjuk az összeesküvés-elméleteket

Tóth Tibor, a Konteóblog szerzője mondja el, miért sejtünk ennyi minden mögött titkos háttérhatalmakat.
Szegedi Éva interjúja - szmo.hu
2015. október 18.


hirdetés

Ki áll a Konspirációs teóriák című blog mögött?

Rendőrnyomozóként részt vett a Seuso-kincsek feltételezett megtalálója, Sümegh József kiskatona rejtélyes halálával kapcsolatban indított nyomozásban. Nyomozott többek között a móri bankfiókban történt, nyolc rendbeli emberölés elkövetője és az 1998-ban agyonlőtt magyar médiacézár, Fenyő János gyilkosa után.

2009-ben leszerelt, azóta civilként él. Több blogba is belevágott, végül fő szenvedélye, az összeesküvés-elméletek felderítése győzött. A Konspirációs teóriák blogot, azaz a Konteóblogot 2008 decemberében indította. Egy-egy bejegyzése több tízezer emberhez is eljut, és több száz, esetenként több ezer komment érkezik rá. Olvasóival együtt próbálta meg kideríteni például, hogy mi történhetett a Lánchídnál titokzatos módon eltűnt francia diáklánnyal, akinek a holtteste később Csepelen került elő.

Az 1962-ben, Temesváron született, és 1987 óta Magyarországon élő Tóth Tibor - vagyis Tiboru - már a harmadik könyvét jelentette meg, a Kémek krémjét, amelyben híres titkos ügynökökről írt. Kíváncsiak voltunk arra, hogy miért ilyen hihetetlenül népszerűek az összeesküvés-elméletek, hogy többet aggódunk és rettegünk-e, mint más nemzetek, és hogy mi, magyarok milyen konteókat szeretünk a legjobban. Legfőképpen arra, ki a népszerű Konteóblog szerzője. Ezért született ez az interjú.

tt2

- Mi, magyarok többet parázunk, mint más népek?

- Az olaszokat és a Közel-Keletet nehéz lekörözni, de azért álljuk a versenyt. A történelmünk alakulása meghatározza mindenféle hivatalos magyarázathoz való viszonyulásunkat.

"
Nálunk szerencsésebb nemzetek nem érezték több száz éven keresztül, hogy átveri őket a mindenkori hivatalos gazdasági vagy politikai elit.

Bár itt, Közép-Európában az élbolyban szereplünk, a románokra, csehekre vagy a szlovákokra ugyanúgy érvényes ez. Érzékenyek vagyunk a hivatalos verziókra, és amelyik nem ad kielégítő, kimerítő magyarázatot, azt megkérdőjelezzük.

- A csernobili titkolózás is ráerősíthetett erre?

- Az egy jelenség volt, ha szabad így fogalmaznom, csupán csepp a tengerben. A régi Szovjetunió által folytatott és örökölt beidegződések még mindig működnek: inkább hallgassunk, és akkor nem lesz baj.

"
Közép- és Kelet-Európában a kormányok részéről hiányzik az a karakánság, amelyet svájci, japán vagy skandináv példákból ismerünk: ha gáz van, kiállok, elmondom, nem beszélek mellé.

VIDEÓ: Rövid összefoglaló a Seuso-kincsekről a Duna Televízión

- Önnek melyik a kedvenc konspirációs teóriája?

- A Gyatlov-hágó (más változatban Djatlov-hágó) rejtélye, illetve azok, amelyek olyan bűntettek alapján születtek, amelyekkel kapcsolatban én is kifejtettem némi tevékenységet – gondolok itt a Fenyő-ügyre és a móri bankfióki emberölésekre. Utóbbit ugyan megoldották, de érdekel az utóélete.

A Gyatlov-incidens néven elhíresült eset hátborzongató. Egy csapat orosz fiatal indult táborozni 1959. januárjában az akkori Szovjetunióban. Egyikük betegség miatt visszafordult. A fiatalok az ott élők által Halálhegynek nevezett helyen táboroznak le. Miután február közepén hiába várják őket haza, a család hivatalos segítséget kér a felkutatásukra. Amit a mentőcsapat talált a helyszínen, az maga a horror. A nyomozás iratait titkosították, és csak 1990-ban, részlegesen oldották fel a titkosítást. A rejtélyes esetről részletesen itt olvashattok.

djatlov3

djatlov2

- Nekünk, magyaroknak melyek a kedvenc történeteink?

- Minden olyan összeesküvés-elmélet, amely megtörtént bűncselekményekkel foglalkozik, mint az előbb említett gyilkosságok. Ezen kívül a francia diáklány, Ophélie Bretnacher eltűnése és a holttestének megtalálása, illetve az Elbert János-konteó népszerű nálunk. A valós hátterű történetek felkeltik az emberek érdeklődését, és aktivitásra késztetik őket - gyakran hosszú évekkel a megtörtént események után is.

Top 7 hazai vonatkozású konteó

1. Miért kérdőjelezzük meg Elbert János állítólagos öngyilkosságát?

2. Kinek állhatott érdekében eltenni láb alól Fenyő Jánost?

3. Mi történt a móri bankfiókban 2002-ben?

4. Nagy Magyar Rendőrkorrupció Konteó

5. Hogyan és honnan kerültek elő a Seuso-kincsekként emlegetett, felbecsülhetetlen értékű lelet, és hogyan kerülhetett külföldre? Hogyan halt meg 1980-ban az amatőr kincsvadász, Sümegh József?

6. A körmendi gyermekgyilkosság

7. Kik lőtték le 1975-ben a Malév MA-240-es bejrúti járatát és miért?

- Mennyire számítanak itthon népszerűnek a világszerte ismert hírességekkel kapcsolatos konteók?

- Diana hercegnével kezdeném. A mai napig olyan elképesztő hullámokat vet a halálával kapcsolatos konteózás, hogy az még számomra is meglepő, pedig nyolc éve foglalkozom intenzíven összeesküvés-elméletekkel. Érdekes módon a művészek inkább az adott szubkultúrát, illetve az adott zenei irány, az adott előadó rajongótáborát késztetik fokozott aktivitásra.

Például miután írtam Per Ohlin, a Mayhem frontemberének rejtélyes haláláról, a metálosok rácuppantak a bejegyzésre, és olyan kiegészítő információkkal láttak el a témával kapcsolatban, hogy csak álltam, és pislogtam. Meglehetősen alapos munkát szoktam végezni, de Norvégiában megjelenő, skandináv death metalról szóló folyóirat cikkéhez nem jutottam hozzá – ezt az olvasók szemlézték nekem.

mayhem1

41_artist

A Mayhem egykori frontembere, a szőke fiatalember. 1991 tavaszán brutális módon végzett magával - vagy végeztek vele. 22 éves volt. Máig nem tudni, mi történhetett pontosan. A haláleset helyszíne az erős idegzetűeket is sokkolhatja, ezért nem közlünk róla fotókat. A lehetséges konteókat itt olvashatjátok el.

- Mennyi időt vesz igénybe egy-egy blogbejegyzés elkészítése?

- Vannak könnyebben ellenőrizhető hátterű, gyorsabban megírható konteók, és vannak olyanok, amelyekkel sok munka adódik. A megírással, szerkesztéssel, betördeléssel, illusztrációkkal együtt átlagosan 30-50 órát vesz igénybe egy poszt. Fele az anyaggyűjtés (15-20 óra), ehhez jön a forráskutatás, a megírás.

Bár volt olyan, amit 4 óra alatt megírtam, ez a ritkább eset. A Gyatlov-hágó pedig az egyik leghosszabb ideig készülő anyag volt, több mint 60 órát dolgoztam vele, ami annak is betudható, hogy nem tudok oroszul, így nehezebb volt az eredeti források használata.

- Kapott már kemény kritikát egy-egy poszt, például azért, mert egy olvasónak nem tetszett?

- Olyan ritkán fordult elő hogy valakinek egy téma ne tetszett volna. Az viszont már gyakrabban, hogy azt írták: na, ezt nem kellett volna. Például a körmendi gyermekgyilkossággal kapcsolatban, mivel az roppant érzékeny téma. A lehetséges verziók között ugyanis szerepelt egy magát nagyon erősen tartó elmélet, amelyről az emberek beszéltek: hogy feltűntek a színen kaftános, pajeszos emberek, és egy kóser üdítőitalokat gyártó üzem megnyitása előtt emberáldozatot mutattak be. Ezek után voltak negatív vélemények is, sokan megkérdőjelezték a döntésem, hogy ezt a változatot is megírtam.

Én magam is sokkolónak tartom ezt az elméletet, és megvan róla a magam véleménye. Azonban a szakmai korrektség miatt ezt is megemlítettem, mivel ez is egy konteó, és úgy éreztem, nem hagyhatom ki a történetből…

- Melyik bejegyzés produkált eddig kiemelkedő olvasottságot?

- A hazai vonatkozású ügyek közül Ophélie Bretnacher esete volt népszerű, a külföldiek közül a Djatlov-hágó. Posztonként 30-40 ezres egyedi látogatói számmal bírnak. Számomra meglepő módon szerették az OOPART-tal foglalkozó bejegyzést is. Illetve azokat is szeretik, ahol a tudomány találkozik a paratudománnyal. Például Szent Malakiás próféciái (amelyek közül az egyik szerint egy Péter nevű pápa lesz az utolsó), de az időutazás is népszerű téma.

enyed1

Hogyan kerülhetett a Nagyenyed közelében talált alumíniumtárgy az egymillió évesre saccolt üledékes rétegbe? Ezt a fémet csupán 1883 óta használhatjuk nagyipari mennyiségben. Fotó forrása: Konteóblog

OOPART: tárgyak rosszkor, rossz helyen

Olyan tárgy (lelet), melynek időben és/vagy térben (logikailag és kronológiailag) nem lenne szabad ott lennie, ahol rábukkantak a természet törvényeinek, a történelemnek megfelelően. Az angol szaknyelv ezeket OOPART-nak nevezi, ami az out-of-place artifact-ból származik.

A főként a régészet által feltárt ilyen leletek mentén természetesen felsorakoztak az összeesküvés-elméletek is, amelyek – a különböző konteós iskoláknak megfelelően – hol időutazásokban, hol földönkívüliek látogatásaiban, hol féreglyukakban vagy a párhuzamos világegyetemek létezésében látták a megoldásokat.

Egy példa: a Komi Köztársaságban, az Uráltól keletre négy méter mélyen, kőzettörmelékből molibdén-vanádium ötvözetből készült rugók, csavarok spirálok kerültek elő. Márpedig ilyen ötvözetet csupán 50 éve vagyunk képesek gyártani.

Forrás: Konteóblog

- Reális veszélyei lehetnek a konteózásnak, illetve annak, ha valaki mélyen elmerül az összeesküvés-elméletekben?

- Megkülönböztetném egymástól a konteót és a konteóst, illetve az összeesküvés-elméleteket és azok fanatikus híveit.

"
Az a különbség a konteós és az összeesküvés-elméletben hívő között, mint a borszakértő és egy alkoholista között.

Mindkettő szereti az alkoholt, ám a fogyasztás módja és körülményei meglehetősen eltérnek egymástól. Az összeesküvés elméletek elvakult hívei azok, akik válogatás és kritika nélkül mindent elhisznek: a gyíkemberré átváltozó angol királyi családtól a Hold túloldalán létező náci bázisokig.

Mi, konteósok pedig minden elméletet egészséges gyanakvással fogadunk és megkérdőjelezünk. Megpróbálunk a színfalak mögé nézni, de nem hisszük, hogy az emberiség sorsa azon áll vagy bukik, hogy a Bilderberg-csoport következő ülésén arról döntenek, hogy meg kell-e hülyíteni az embereket. A konteózás az én elméletem szerint intellektuális kihívás, szellemi játék, és ha megfelelő társaságba kerül az ember, nagyon jó hangulatú beszélgetések alakulnak ki.

- A sokak fantáziáját izgató chemtrailről mi a véleménye?

-Többek között azért nem írtam róla, mert elcsépeltnek tartom a témát, és akkora nonszensznek, hogy nem számít intellektuális kihívásnak. Nem érdekel sem engem, sem az olvasóim jelentős részét.

Tóth Tibor 2

Miért éli reneszánszát a konteók gyártása?

Tóth Tibor szerint egyrészt azért, mert gyanakvóak vagyunk, gyakran átverve érezzük magunkat, ezért nem hisszük el a hivatalos magyarázatokat.

A második oka is lélektani eredetű. A horror vacui elmélet szerint a természet irtózik a légüres tértől, kitölti a rendelkezésre álló teret. Tiboru úgy gondolja, ugyanez a helyzet az emberi elmével is: ha hiányos magyarázatot kapunk, a fantáziánk segítségével kitöltjük a lyukakat, és megszületik a konteó. Például ha egy jelentős eseményről egy pár mondatos MTI hír jön le, és csak az egymás után megjelenő elméletek után szaladnak a hivatalos magyarázatok, az óriási kommunikációs baklövés, és az összeesküvés-elméletek táptalaja lesz.

A harmadik magyarázat a konteók népszerűségére, hogy az embereket mindig is foglalkoztatták a titkok. Nagyszerű érzés ugyanis rátapintani egy rejtélyes ügy gyenge pontjára, és kinyomozni, mi történt valójában. "Ha utólag egy hivatalos magyarázat még meg is erősíti, hogy igaz, amit gondoltunk, az ember a saját vállát is megveregetné örömében."

A negyedik ok pedig az, hogy az emberiség történelme tele van olyan esetekkel, amikor utólag, évtizedekkel vagy évszázadokkal később bizonyosodik be, hogy a konteósoknak volt igazuk. A kémkedéssel vádolt Dreyfusról például utólag derült ki, hogy egyáltalán nem volt áruló, a gleiwitzi (gliwicei) rádióadó elleni 1939-es támadás viszont Hitler által elrendelt titkos önmerénylet volt, hogy ürügyet szolgáltasson Lengyelország lerohanására.

"Persze nem kell alufóliás sapkában járnunk, de újra és újra bebizonyosodik, hogy a konteókban van valami igazság."

- Melyik bejegyzéshez érkezett a legtöbb komment?

-A Gyatlov-hágóhoz, és miután négyezer hozzászólásról beszélünk, annak, aki nem ismeri a blogot és eddig nem követte a posztot, nem is javasolnám, hogy a kommentek olvasásával kezdje. A Djatlov-rejtély után a Voynich-kézirat váltotta ki a legtöbb reakciót. A kéziratról azt kell tudni, hogy 1912-ben vásárolta Wilfrid Michael Voynich az ismeretlen írásjelekkel és nyelven készült könyvet, amelynek nem ismerjük a szerzőjét, de még a korát sem tudjuk teljes bizonyossággal meghatározni.

Na, ennél a posztnál kiderült, miért szeretem annyira ezt a csapatot, miért olyan jók a magyar konteósok. Elképesztően megmozgatta az olvasók fantáziáját. Olyan megoldási ötletek, javaslatok, változatok hangoztak el, logikai, nyelvészeti, tudományos levezetéssel alátámasztva, hogy

"
amikor a kommentekből készítettem egy kivonatot, lefordítottam angolra és elküldtem két Voynich-kutatónak, egyikük azt válaszolta: rajtam keresztül gratulál a magyar konteós közönségnek.

30-40 verziót szedtek össze a Konteóblog olvasói, és ezek közül ötről még nem is hallottak a kutatók.

- Ennyire kreatívak vagyunk mi, magyarok?

-A Djatlov-rejtélyre, mint már említettem, több ezer komment érkezett. Az oroszul jól tudó Konteóblog-olvasók visszajeleztek, hogy ők nagyon sok orosz nyelvű Djatlovos fórumot látogattak, de szerintük azokon a több éve működő fórumokon a kommentelők ötletparádéban és konteó gyártásban meg sem közelítik a magyar kommentelőket.

Ha egy konteó felkelti az emberek érdeklődését, és kapnak egy kis szellemi üzemanyagot gondolkodáshoz, óriási dolgokat hoznak ki egy-egy ügyből. Igaznak tűnik az az amerikai mondás, hogy

"
a magyar az, aki a forgóajtón a hátad mögött megy be és előtted jön ki. A kreativitásunk és a fantáziánk szinte határtalan.

Érdekesnek találtad az interjút? Köszönjük, ha másoknak is ajánlod!


KÖVESS MINKET:





hirdetés
szemetszed0.jpg

Zsuzsa a férje miatt költözött Indiába, most hetente szed szemetet a tengerparton, több száz önkéntessel

A magyar nő már nagyjából 55 ezer tonna hulladékot gyűjtött össze csapatával. Arról is mesélt, mekkora kultúrsokk volt számára odaköltözni, és lehetséges-e a műanyagmentes élet Indiában.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. szeptember 09.



Csináld másképp nevű Facebook-csoportunkban folyamatosan várjuk saját személyes példákat és történeteket a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről. Ide csatlakozott Ferrao Zsuzsa is, aki magyarként Indiában él, indiai férjével és két kisgyerekükkel.

Heti rendszerességgel szerveznek szemétszedő és újabban faültető akciókat a környékükön, Mumbai egyik külvárosában, egyre több önkéntes részvételével.

"Tettekkel próbáljuk a mi világunk csücskét szebbé és jobbá tenni gyermekeink részére, mert mindenki tehet valamit" – fogalmazott bemutatkozásában. Ezután kértünk tőle interjút.

– Hogyan ismerkedtek meg a férjével és mikor döntötte el, hogy Indiába költözik?

– Akármennyire hihetetlen, Facebookon keresztül ismerkedtünk meg 2011 körül. Mindketten egy irodalmat szerető csoport tagja voltunk, férjem írt egy könyvet amit akkor adtak ki, és ezen a csoporton belül toborzott olvasótábort, így ismerősnek jelölt. Először csak kommenteket váltottunk, majd privát üzenetben beszélgettünk, ezt követték a telefonhívások is. Nagyjából 8-9 hónap után úgy döntöttem, hogy elmegyek hozzá látogatóba. Annak idején én Észak-Írországban, Belfastban éltem, onnan indultam útnak.

A találkozás jól sikerült, ezt követően kb. 2 évig távkapcsolatban éltünk. Közben háromszor voltam még látogatóban, és mikor legutoljára jöttem ki, itt is maradtam.

A formalitások elvégzése után jött a házasság. És 2 év házasság után már örökös vízummal élek itt. Két gyermekünk van: Lucius 5 és fél éves kisfiú, lányunk pedig Nascha, akinek nemrég ünnepeltük a 4. szülinapját.

– Mekkora volt a kultúrsokk az elején?

– Bizony elsőre nagyon nagy volt a változás: a tömeg, hangzavar, forgalom, az örökké mozgó város. A meleg, párás klíma is elég furcsa volt a hideg, esős Írország után. De az emberek kedvesek, kíváncsiak. Először sokan bámulták, ugye hogy fehér embert látnak, de most már annyira nem. Vagy lehet, hogy már nem veszem észre. (nevet)

– Milyen ott a mindennapi élet magyarként? Mi az, ami miatt jobb ott élni, és mit volt a legnehezebb megszokni?

– Mi Mumbai egyik külvárosában, Vasaiban élünk, amióta a gyerekek megszülettek. Az egyik nehézség itt a folyamatos áramkimaradás: vannak időszakok, amikor ez napi szinten előfordul. De ezek csak apró irritációt okozó dolgok már, ha az ember megszokja, nem olyan bosszantóak. Viszont Vasai tágasabb, kevésbé zsúfolt, zöldebb és tisztább is, mint más részek.

A vízellátás a másik dolog, amihez alkalmazkodni kellett. Lakótelepszerű modern lakásban lakunk, a víz nálunk reggel két órára 6-8 között, este pedig egy órára 7-8 között van megnyitva. Ezalatt az idő alatt kell a lakásban lévő tartályokat feltölteni, hogy elegendő víz legyen az adott napra.

Sokszor a esős időszak előtt, mikor már nagyon lecsökkent a víztartalék, ez az idősáv is meg van rövidítve. Bár tapasztalatom szerint az emberek sokkal tudatosabban bánnak a vízzel emiatt, nem pazarolják.

– Az ország egészében mekkora problémát jelent a vízhiány, és hogyan próbálják kezelni?

– A vízszabályozási rendszer itt nálunk szerintem jól bevált. Kissé nehéz volt megszokni eleinte, de bőven elég a napi teendőkhöz, még akkor is, amikor csökkentett óraszámban van. Sajnos ez nem mindenhol jellemző, még Mumbai belvárosában sem. Szerintem mindenhol be kellene vezetni. Vannak helyek, ahol rosszabb a helyzet, mert ott vezetékes víz nincs, és a lakókhoz napi szinten lajtos kocsi hozza a vizet. Ami persze azért rizikós, mert ha nincs kocsi, víz sincs.

A többi államban érvényes szabályozáshoz nem nagyon tudok hozzászólni, mert még nem jártunk mindenhol. Itt Indiában ugye az egész évi csapadék a monszunidő alatt esik le, ami június közepétől szeptember közepéig tart. Utána egész évben nem esik eső. A csapadék mennyisége nagyon fontos: ha esetleg később indul a monszun, vagy nem elég az eső, az nagy problémákat okozhat. A médiában is akkor hallunk leginkább a vízhiányról, amikor a monszun előtti nyár nagyon forró, vagy késik a monszun.

Vannak ugye sivatagos részei is az országnak, ott lehet a legrosszabb a helyzet. Nemrégiben láttam egy dokumentumfilmet erről, és olvastam cikkeket is róla.

Falusi, tanyasi helyeken egy családban olykor két-három feleség is él. Az ő feladatuk pusztán csak az, hogy a napi teendőkhöz szükséges vizet a házhoz hordják nap mint nap. Úgy hívják őket, hogy water wives, vagyis "víz feleségek".

– Mennyivel rosszabb a hulladékhelyzet, mint Magyarországon, vagy Nyugat-Európában? Többet szemetelnek az emberek? Ha igen, mi lehet az oka ennek?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
lakogyules-1000x666.jpg

„Maguk csak ne szóljanak bele itt az ügyekbe! Mi lakunk itt negyven éve!” – lakógyűlés Magyarországon

'Minket nem érdekel a szomszéd tízemeletes. Ott magának két lefizetett embere is volt, Csopakikám, hallottam a kisboltban.'
Hargitay Judit írása. Címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. szeptember 10.



– Tisztelt lakótársak! Most számoltuk össze, ötvenheten jöttek el, ez kevesebb, mint a lakók fele, tehát eleve határozatképtelenek vagyunk, de szavazás az lesz.

– Akkor minek vagyunk itt, kérdezem én?

– Mert most van ez a fűtéskorszerűsítési pályázat, le lehetne cserélni a radiátorokat.

– Azok hetvennégy óta úgy vannak, jó lesz az úgy, maga itt csak ne pályázgasson, Csopaki úr.

– Hetvennégy óta???? Én még csak egy éve lakom itt, egyetemista vagyok, de ez nekem új. Azt mondják, hogy lassan ötven éve nem nyúltak a fűtéshez? Mérnök úr, hány évre vannak ezek a fűtésrendszerek kalibrálva?

– Körülbelül huszonötre, fiatalember.

– Akkor mi a kérdés? Ötven éve ugyanúgy van! Mi lesz, ha szétrohad?

– Már szétrohadt, kedves lakótársak, múltkor csőcsere volt a harmadikon, belül megeszi a rozsda.

– Csopaki úr, maga itt ne agitáljon, folyton agitál, aztán húszezer a fűtésszámlám.

– Mondjuk pont ettől lenne kevesebb. Az anyám a szomszéd házban lakik, ott megcsinálták a panelprogramot, azóta feleannyit fizet.

– Maga meg mit szól bele, ha a szomszéd házban lakik?

– Mondom az anyám lakik ott, én itt lakom.

– Igen? Két lakásuk van, itt Budán? Ilyen jól megy?

– Tisztelt lakótársak, ne térjünk el a témától, a környéken az elmúlt öt évben tizenkilenc ház csinálta meg, a szomszéd tízemeletes is.

– Minket nem érdekel a szomszéd tízemeletes. Ott magának két lefizetett embere is volt, Csopakikám, egy önkormányzati képviselő meg egy zugügyvéd mutyizták le magának ezt az egész otthon melegét, hallottam a kisboltban.

– Jézusom, miket hadovál össze? Csopaki tán lefizette mind a tíz emeletet?

– Én meg azt hallottam a kisboltban, hogy a szomszéd házban kicserélték, azóta szebb is, kevesebb a fűtésszámla, meg harminc százalékkal felment a lakások ára.

– Maga meg mit fogadatlan prókátorkodik itt? Tán maga is le van fizetve?

– Nem, Ilikém, ez fiatal, ez szerintem ingatlanügynök, csak nyerészkedni akar.

– Ja, meg sorosügynök is vagyok. Te jószagú úristen....

– Tisztelt lakótársak, én már ugyan 87 éves vagyok, nem értek ezekhez a pályázgatásokhoz, de azt mondom, ha az állam ingyen oda akar adni 50-60 milliót, akkor azt, kérem, el kell fogadni.

– És aztán maga miből fizeti a havi plusz 8 ezreket? Ami az önrész lesz?

– Ha szétrohad az egész ház fűtése, és önerőből kell lecserélni, az minden lakónak százezrekbe fog fájni, és részlet se lesz.

– Maga csak ne vágjon a szavamba. Nem a lényegről beszélünk. Az a lényeg, hogy miért van büdös a liftben.

– Asszonyom, ez most hogy jön ide?

– Úgy, hogy itt kérem nagyon nagy bajok vannak, mérnök úr. Negyvenöt négyzetméteres a lakásom, de átalányba fizetek, és beleszámolják az erkélyt is.

– Az új radiátorokon lesz mérő, épp az a lényeg, hogy állíthatja, és csak annyit fizet, amennyit fogyaszt.

– És ha a szomszéd lakásba nincs senki? Most sincs, mert eladták. Majd talán azt is én fűtöm be, mi?

– Nem, a központi szabályozó ezt is érzékeli, ön csak a saját lakásáért fizet.

– Akkor is feljön az alattam lakótól a pörköltszag.

– Ehhez semmi köze a fűtésnek.

– Hát akkor mihez van köze?

– Ahhoz, hogy akkor nem kell társasházban lakni. Menjen falura.

– Maga meg át az anyjához!

– Még jó, hogy nem azt mondja, hogy az anyámba.

– Maga mondta...

– Tisztelt lakótársak, így nem jutunk semmire, a saját hangomat se hallom.

– Ott van Önöknél a papír, azt kell megszavazni, hogy akarunk-e pályázni, és ha igen, egycsövesre vagy kétcsövesre? Tegyék fel a kezüket...egycsöves...egy-kettő-három...kétcsöves...egy-kettő-három...plusz a gondnok asszonynak adott még kilenc lakó írásbeli felhatalmazást, azokat is hozzáadjuk...Zsuzsa, vegye jegyzőkönyvbe, hogy 35-22 arányban a kétcsövest pályázzuk meg.

– Milyen kilenc meghatalmazás? Kik azok a lakók? Azonnal mutassa meg, az összes papírt, egyesével!

– Itt vannak nálam, meg a jegyzőkönyvben is. Amúgy nem is szabadna megmutatnom, az adott lakókkal kell beszélnie.

– Ez csalás! Ezek formailag nem jó meghatalmazások! Jogász vagyok, tudom!

– Jogász egy fenét. Takarított egy ügyvédi irodában.

– Maga hallgasson! Ez egy mutyi! Nyolcvannégy óta itt lakom, ide be nem teszi a lábát egy csőcserélő mérnök se, vagy mi!

– Értsék már meg, hogy most csak a pályázat benyújtásáról szavaztunk. És mivel nem jelentek meg elegen, még lesz egy levélszavazás is. És ha nyerünk is támogatást, akkor is lesz egy új szavazás, oda meg már kétharmados többség kell.

– Kétharmad? Itt? BÁRMIBEN??? Hát, ha ez összejön, Csopaki, akkor megeszem a lábtörlőmet.

– Maga csak ne ironizáljon. Ez az egész egy mutyi.

– És későn is szóltak.

– És a folyosón mért van még mindig linóleum, kérdem én?

– Talán azért, kedves szomszédasszony, mert két éve a járólapozást is leszavazták.

– Maguk csak ne szóljanak bele itt az ügyekbe! Mi lakunk itt negyven éve.

– Fogadja már el, hogy a maga szavazata épp annyit ér, mint a többieké!

– Itt pedig nem lesz semmi, ha addig élek is.

– Hát...mondjuk, addig szerintünk se.

– Elnézést, el lehet már menni, Csopaki úr?

– Igen, a szavazás megvolt, lehet menni.

– Köszönöm.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
fahidi-eva-cimkep-tukr.jpg

Fahidi Éva: A Fehérlófiát sokkal szívesebben mesélem, mint a holokausztom történetét

Húszévesen jött haza Auschwitz-Birkenauból, hamarosan betölti a 94-et, és még mindig színpadon táncol. Beszélgettünk traumafeldolgozásról, örökké keresett, de soha meg nem talált családtagokról és arról, mire kíváncsi a most felnövő kamasz-generáció.
Dömötör Nikolett - szmo.hu
2019. szeptember 17.



Szeptember 12-én került mozikba A létezés eufóriája című film, ami egy sok szempontból különleges és magával ragadó táncelőadás munkafolyamatába, mozzanataiba avat be.

Az egyik főszereplője a 94 éves Fahidi Éva, aki húszévesen tért haza Auschwitz-Birkenauból. Ő duettezik a fiatal, nemzetközileg is elismert táncosnővel, Cuhorka Emesével. A film – ami Locarnóban és Szarajevóban is nyert díjat – alapjául szolgáló előadást, a Sóvirágot Szabó Réka rendezte, 2015 óta van repertoáron, több mint 80 alkalommal játszották Budapesten, vidéken és külföldön is.

Évával ennek kapcsán beszélgettünk traumafeldolgozásról, örökké keresett, de soha meg nem talált családtagokról, testhez való viszonyról és arról, mire kíváncsi a most felnövő kamasz-generáció. A rá jellemző közvetlenségével kért meg, hogy tegeződjünk.

- Mesélj egy kicsit az indulásról! A film alapján úgy tűnik, mindössze egy rövid, Rékával való üzenetváltás után, mérlegelés nélkül ugrottál fejest a Sóvirágba. Tényleg ennyire spontán módon történt minden?

- Alapvetően részemről valóban ennyire spontán volt, Réka részéről persze nem. Mielőtt kezdeményezte volna, már kicsit készült erre. Mi Rékával rokonok vagyunk, sógor-komaságban, mert a férjeink unokatestvérek. De nem tartozunk egy korosztályba, ő sokkal fiatalabb, az érdeklődési körünk is más.

- Szerinted ez az életkorral függ össze?

- Nem, hanem Réka mérhetetlen tehetségével. Olyan a tehetsége, mint egy kimeríthetetlen kút. Mindig van valami fantasztikus ötlete. Egyébként matematikus, egyetemen tanít. Az élete a Tünet Együttes, de hát úgy illik, hogy legyen egy olyan foglalkozása is, amiből meg tud élni. Abból a nagy családból, aminek mindketten a tagjai vagyunk, rajtam kívül más nem is nagyon mutatott érdeklődést az iránt, amit ő csinált. Mint kiderült, már korábban is gondolkodott azon, hogyan kerülhetnénk egymáshoz közelebb.

Amikor már majdnem betöltöttem a kilencvenet, felhívott és megkérdezte: mit szólnék ahhoz, ha elkezdenék színpadon táncolni? Mondtam neki, nagyszerű, ennél jobb dolog nem is történhetne velem.

A kilencvenedik születésnapom így egészen rendkívüli módon lett megünnepelve.

Amikor elkezdtük csinálni a Sóvirágot, egész nyáron gyakorlatoztunk, tornáztunk, tanultunk a Jurányiban. Egyszerre október 13-a lett, akkor kellett egy premier. Ami rendhagyó módon rögtön két előadást jelentett a hatalmas szakmai érdeklődés miatt. Én már a folyamat kezdetén is rettenetesen boldog voltam. Nemcsak azért, mert a kívánságomnak megfelelően lett megünnepelve a születésnapom, hanem mert nagyon sikeres volt mindaz, amit csináltunk. A művészet, hacsak nem giccs, nagyon meggyőző tud lenni. Ezt kapom vissza a közönségtől. Megértik, amit mondani akarok nekik, és ez nagyszerű érzés. Ettől a két díjtól, amit Locarnóban és Szarajevóban nyertünk, el vagyok bűvölve.

- Büszke vagy rájuk?

- Az is, mindenekelőtt rettentően boldog. Addig mindig arról beszéltünk, hogy majd hajlongunk a vörös szőnyegen, de azt nem gondoltuk, hogy el fog érni bennünket. Valami csodálatos dolog.

- Biztosan sokszor kérdezték és kérdezik is tőled, de nem lehet elmenni mellette szó nélkül: hogyan csinálod? Nem fáraszt, terhel fizikailag?

- Fizikailag még most is nehéz, sőt, egyre nehezebb. De csinálni kell, akkor is, ha nyafogok, mert nem minden nap van kedvem hozzá. Az a titka, hogy nagyon korán el kell kezdeni, és soha nem szabad abbahagyni. Az ember valamennyit mindig vissza tud hozni abból, amit egyszer már tudott.

- Miért érezted úgy, hogy közel a kilencvenhez, sőt azon is túl, mindenképpen belevágsz egy ilyen izgalmas, de sok szempontból megerőltető „kalandba”?

- Azért, mert van egy rögeszmém. Az, hogy nekem azért kellett Auschwitz-Birkenauból hazajönnöm, mert el kell mondanom az egész világnak, milyen volt. Egy idő után úgy éreztem, ez élethivatás – ekkor írtam az első könyvemet, A dolgok lelkét. Azóta is azt hiszem, hogy valójában ezért maradtam életben. Ha az ember valamit hivatásszerűen csinál, az betölti az életét, mindent annak érdekében akar tenni. Az kevés, ha azt mondom: soha többet. Az a legkevesebb az egészben. De minden eszközömmel, ami rendelkezésemre áll, ezt a célt szolgálom, tudatosan.

Ilyen eszköznek érzem a táncot is. Nagyon szeretek mesélni, van is hozzá képességem.

A Fehérlófiát például sokkal szívesebben mesélem, mint mondjuk a holokausztom történetét.

De úgy érzem, már a 15-16 éves gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megtudják, mi volt itt hetven évvel ezelőtt. Sőt, az egész magyar társadalomnak szüksége lenne rá. Annyi mindent nem beszéltünk ki… A málenkij robotot, a Kádár-korszakot, a Horthy-korszakot és természetesen a Holokausztot sem. Én ezeket mind végigéltem. A gyerekek mindig azt kérdezik tőlem, hogy ők miért nem így tanulták az iskolában.

- Fogékonyabbak rá a fiatalok, mint összességében a magyar társadalom?

- Hogyne, mert ők kíváncsiak. És nekik az az igényük, hogy ne vezessék őket az orruknál fogva. Tessék nekünk elmondani, ahogy volt, ezt szokták kérni tőlem. Az iskolában pedig azért nem hallják, mert mások a napi politikai érdekek. Érdekes módon azonban az igazság iránt mindenkiben van érdeklődés.

- Ez a fajta hivatásszerűség, amit te magadénak vallasz, ami betölti az életed, nem jár ugyanakkor áldozatokkal? Nem érzed olykor tehernek?

- Semmiképpen nem így érzem. Hanem úgy – most már pláne –, hogy iszonyatos trauma végigélni ezt az egészet, mindennel együtt. A megaláztatással, azokkal a fizikai megterhelésekkel, amiket az életben maradásod érdekében vállalnod kellett. És a szellemi borzalmakkal: amikor az ember elveszti a közvetlen családját, apját-anyját-testvérét, és rajuk kívül még összesen 49 rokonát. Annyira megterhelő, hogy nem lehet trauma nélkül megúszni. A többség először nem is tud róla beszélni.

Én 59 évig egy betűt le nem írtam ezzel kapcsolatban, nem beszéltem róla.

Utólag visszatekintve ma már teljesen megdöbbentő, hogy tudtam egyáltalán így élni.

- Nem is gondoltál rá?

- Én most úgy élem meg, hogy nem, de biztosan nem így van. Most viszont, mint az őrült, eszelősen csak erről tudok beszélni. Valójában erről is akarok. Én ezt terápia gyanánt fogom fel. De ehhez valami olyasmit kell az embernek a lelkében létrehozni, ami lényeges és alapvető változás.

- Mi volt ez a változás, ami 59 év után következett el?

- Hogy elutaztam Auschwitz-Birkenauba. Még azt is meg tudtam szervezni, hogy július elsején érjek oda, ugyanazon a napon, mint 59 évvel azelőtt. Sok minden más lett: például megnőttek a fák. Gyönyörű zöld fű volt mindenütt, ahol annak idején egyszerűen azért nem nőtt semmi, mert tízezer, húszezer, sokszázezer ember taposta ki folyamatosan. Aztán eljött az az idő is – és még mindig tart –, hogy egy-két év után rendszeresen muszáj visszatérnem.

- Miért?

- Nem tudom. És azt sem, hogy mit remélek.

- Mi történik, amikor ott vagy?

- Valamit keresek. Amikor hatodjára mentem oda önszántamból, azt hiszem, megtaláltam a barakkot, amiben voltam. De folyton keresek, tulajdonképpen a magyarázatot az egészre – nyilván sose fogom megtalálni. A hogyanra tudom a válaszokat, hiszen végigéltem, végigtapasztaltam. Tudom, úgy kezdődik el, hogy az utcán elkezdik kiabálni: büdös zsidók. Ha mindenünnen ezt hallják az emberek és ez folyik a csapból is, átszivárog a saját tudatukba, és aztán az ő meggyőződésük is ez lesz. Vigyázzunk a jelszavakkal.

- Figyelsz, figyeltél régebben is ezekre a jelekre?

- E tekintetben nekem borzasztóan éles hallásom van. Nem lehet úgy élni, hogy abszolút nem veszed tudomásul, mi történik körülötted.

- A '30-as, '40-es években is így volt? Észre vetted, mi történik körülötted?

- Akkor az volt az óriási különbség, hogy egy olyan családban éltem, ami igyekezett engem mindentől megkímélni. Beraktak engem abba a bizonyos elefántcsonttoronyba, és nem kellett tudomást vennem arról, ami zajlott. Hitler őszinte ember volt, a Mein Kampfban megírta, mit akar, de az annyira irreális volt, hogy elhinni sem lehetett. És mégis, meg lehetett csinálni.

- A filmben rengeteg erős, megragadó mondat hangzik el, ami sokáig ott motoszkálhat a nézők fejében, mégis egyet emelnék ki a sok közül. Amikor arról beszélsz, hogy lélekben még mindig 16 éves vagy, és még mindig van anyukád.

- Drágám, az ember mindig úgy érzi. Akkor is, amikor megcserélődnek a szerepek, és az anyukád már egy vén mámi, és neked kell gyámolítani. Tőlem még ezt is elvették. Az ember mégiscsak az anyja körül érezte magát életében legjobban, legbiztonságosabban, és mindig szüksége lenne az anyjára, akármilyen öreg. Olyan öreg nem tud lenni, hogy ne lenne rá szüksége.

- Mit őriztél meg az édesanyádról önmagadban?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
demonstracio-bantalmazas-eroszak-budapest-nokert-antonirita-20190914.jpg

Most még nők és gyermekek erőszakos halála sem viszi ki emberek tömegeit az utcára

Döbbenetesen kevesen voltak a bántalmazás és családon belüli erőszak ellen tartott szombati demonstráción, amely az aktivistáknak köszönhetően igen látványosra sikerült.
Szegedi Éva - szmo.hu
2019. szeptember 15.



Mintha holttestek hevernének a Parlament épülete mellett. Fekete lepellel letakart testeket látunk, rajtuk vagy mellettük virágcsokor. Gyászzene szól. Olyan zene, amilyeneket temetéseken hallhatunk.

Körben emberek állnak némán, táblákkal, zászlókkal a kezükben.

Két héten belül három nő és két gyerek halt meg Magyarországon családon belüli erőszak miatt. Őket jelképezik a fekete lepellel takart testek.

Augusztusban egy férfi megölte a 4 éves kislányát és a párját, majd magával is végzett. Tatán egy férfi megölte a feleségét. Andornaktályán egy férfi megölte a kislányát és volt feleségét, majd öngyilkos lett.

A három eset két héten belül zajlott le, és mindegyikben közös elem a nő bántalmazása. Emiatt vonultak utcára az aktivisták szeptember 14-én.

Mi előzhette volna meg ezeket a borzalmas gyilkosságokat? "A hatékonyabb rendőri fellépés" - mondta Antoni Rita, a demonstráció szervezője, a Nőkért Egyesület elnöke."Nekem az szemet szúrt, hogy a budai párnál már korábban kint voltak a rendőrök, de azt mondták nekik, hogy már rendezték a konfliktusukat. Nem voltam ott, nem tudom pontosan, hogyan történt, de ha egyszerre hallgatták ki őket, akkor a megfélemlített feleség nyilván bólogat, hogy igen, rendeztük a konfliktusunkat, közben pedig lehet, hogy halálra van rémülve."

Antoni Rita szerint pontosan ezért volna arra szükség, hogy a feleket külön hallgassák ki, és az elkövetőt bevigyék a rendőrök, vagy ha erre valamilyen oknál fogva nincsen mód, az áldozatot helyezzék biztonságba.

Például azzal, hogy azonnal felajánlanak neki egy helyet egy anyaotthonban. Csakhogy jelenleg Magyarországon nincsen kellő számú férőhely, nincsen elég anyaotthon.

"De annak, hogy egy kicsit bevigyék az elkövetőt, hogy elbeszélgessenek vele, semmi akadálya" - tette hozzá.

"Ha most valaki idejönne hozzám az utcán, és úgy arcon vágna, hogy eltörik az arccsontom, akkor az az ember, több év börtönbüntetést kaphatna. De miért más a helyzet, ha mindez a négy fal között történik?

Az, hogy az áldozat a saját felesége, annak nem enyhítő, hanem súlyosbító körülménynek kellene lennie, mert egy bizalmi viszonnyal és a köztük lévő kötelékkel él vissza."

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x