A legjobban várt beszédek Davosban – Thunberg: „Semmi sem változott” – Trump: „Nincs is klímaváltozás”
Az 50. Világgazdasági Fórum két legjobban várt beszéde már el is hangzott ma délelőtt. Előbb Freta Thunberg, a Time magazin által tavaly az év emberének megválasztott 17 éves svéd klímaaktivista szólalt fel.
Thunberg korábbi beszédeihez hasonlóan ismét a világ vezetőit hibáztatta, amiért szerinte pont ugyanott tartunk, ahol 18 hónappal korábban. Úgy véli, egy lépést sem tettünk a megoldás felé, csak annyi történt, hogy létrejött egy globális mozgalom, melynek tagjai tüntetésekkel akarják felhívni a figyelmet a bajra. Kiemelte, hogy a politikusok mellett valójában a média sem kezeli súlyának megfelelően a klímaváltozást és az ezzel járó közelgő katasztrófát.
Greta Thunberg teljes beszédét itt lehet megnézni:
Röviddel a svéd aktivista után félórás beszédet mondott Donald Trump is Davosban. Az Egyesült Államok elnöke azt javasolta, az emberek utasítsák el a közelgő apokalipszis rémét, ezzel utalva arra, hogy továbbra is szkeptikus a klímaváltozást illetően. Ezzel párhuzamosan Trump kijelentette, hogy Amerika mindenáron megvédi a gazdaságát. Az elnök szerint most a világnak optimista és nem pesszimista beszédekre van szüksége.
Donald Trump teljes felszólalását itt lehet megnézni:
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!