KÖZÖSSÉG
A Rovatból

A lány, akit nem gyűrt maga alá a gyógyíthatatlan betegség – ma másokon segít

Először csak a lábujjai bizseregtek, majd totálisan lebénult. Ha valaki ma végignéz Adriennen, a botján kívül semmi külső jel nem árulkodik arról, hogy négy éve min ment keresztül.


Egy áldásnak fogom fel, hogy megismerhettem egy nagyon klassz lányt nem is olyan rég. Egy végtelenül pozitív, másoknak segíteni próbáló embert, akinél kevés erősebbet hord magán a Föld.

Bevallom őszintén, soha korábban nem hallottam arról a betegségről, amely Cilárik Adrienn életében 2014. óta jelen van. A kimondhatatlan nevű Guillain-Barré szindrómáról van szó, amely egy olyan rém, ami bármelyikünkre lecsaphat, még akkor is, ha nem számítunk rá.

Adrienn élete 28 évesen, alig négy éve fordult óriásit. Útjáról, harcairól mesél most.

- Hogyan kezdődött?

- Az én történetem 2014. májusában kezdődött. Akkoriban divatba jött flabelos edzéseken vettem részt testvéremmel a hét elején, mikor egy edzést követően másnap az izomláz mellé furcsábbnál furcsább tüneteket tapasztaltam. Legelőször csak a lábujjaim bizseregtek, szimmetrikusan mindkét lábam esetében. Ez a kezdeti bizsergés, brutális fájdalommá ment át a deréktájt, és a hátamnál, valamint a járáskészségem és koordinációm is kezdtem elveszíteni.

Ugyanúgy bejártam dolgozni, hiszen nem az vagyok, aki minden kis probléma miatt lógott volna az iskolából, vagy a munkahelyről.

A hét utolsó munkanapján már segítséggel tudtam csak hazamenni. Aludni azon a héten nem tudtam a fájdalmaktól, hétvégére ügyeletet hívtunk, addigra már egy-két sportszakemberrel is konzultáltam, mi történhetett velem az edzés során. Mint később kiderült az edzéssel maximum rásegítettem a betegségre, de összefüggést nem találtak, és nem is az edzés váltotta ki azt. A következő hét elején még saját lábon besétáltam a területileg is illetékes kórházba. A röntgenfelvétel semmit sem mutatott, azonban a fájdalom egyre inkább elviselhetetlen volt, a járásom meg egyre inkább instabil. A neurológus orvost lehívták, kérték feküdjek vissza a vizsgáló ágyra. Reflexvizsgálat, látásvizsgálat. Miután kérték, szálljak le, a lábaimra már nem tudtam ráállni.

Összecsuklottam és a földre zuhantam. A bizsergés, zsibbadás érzete ekkorra már az egész testem uralta.

Nyaktól lefele nem éreztem, hogyan vagyok szétterülve a földön. Édesanyám segítségével a lábaimon próbáltam kitántorogni a váróterembe, lenézve pedig csak annyit láttam, hogy a talaj hullámzik, én magas térdemeléssel és terpeszben próbálok járni. Onnan már autóba ültettek, és kocsival vittek fel a neurológiai osztályra.

Első kórházban töltött élményeim kezdődtek meg. Bent maradtam és még aznap kaptam B-vitamint infúzióban, majd beharangozták, hogy másnap reggel agyvizet vesznek, vagyis gerincbe lumbálnak. Ebből azonban semmi sem lett, pedig életbe vágó lett volna. Ekkorra azonban már arctól lábujjig voltam teljesen béna.

Viták sorozata után öt nap elteltével sikerült meglumbálniuk, és két órán belül meglett a diagnózisom: Guillain-Barré Szindróma. Időközben 24 órát tölthettem még el az első számú kórházban, miután a késői diagnosztizálás miatt a szervezetem annyira súlyos, és életveszélyes állapotba került, hogy ezáltal nem jutottam már levegőhöz. Mesterségesen lélegeztettek. Aztán másnapra eltűnt a cső számból.

Egy másik kórház tudta számomra biztosítani a kezeléseket, ahova hivatalosan nem engedtek át, így magánúton sikerült csak átkerülnöm, s mely kezelések kifejezetten erre a betegségre vannak. Ezek nem gyógymódok, csupán magát a folyamatot tudják befolyásolni, ha a szervezet jól reagál. Plazmaferezis, IVIG (immunglobulin infúzió) és legvégső esetben szteroid. Nálam mind a három kezelés adott volt, sőt felmerült a kezelések ismétlése is, annyira hullámzott a betegségem.

adri1

- Konkrétan mi ez a Guillain-Barré szindróma?

- A betegség egyike a számos, igen ritka, autoimmun, a perifériás - elsősorban a motoros - idegeket érintő gyulladásoknak. Klasszikus formájában jellegzetes tünet a kéz, illetve a láb ujjaiban kezdődő, majd fokozatosan a test felé terjedő zsibbadás, "hangyamászás" érzés.

- Mi történt, miután végre lett neve a betegségednek és az orvosok talán már tudták, hogyan is gyógyítsanak meg?

- Egy hónap kórházas lét után hét hónap rehabilitációs időszak következett. Természetemből adódóan jó a beszélőkém, így a beszédet akkor is erőltettem, mikor senki sem volt a szobában velem. Tudni kell a betegségről, hogy nagy általánosságban lentről felfele uralja el a testet, azonban fentről lefele gyógyul. Az arcom, a mimikám jött rendbe először, viszont az arcomra is kaptam fizikoterápiás kezelést, vagyis árammal ingerelték az arcizmokat. Két hónap telt el a rehabilitációs időszakból, mikor az állapotom nem akart előre haladni, és javulni. Ugyanúgy hullámzott, vagy stagnált, mint mikor a kórházból átszállítottak. Hiperérzékenység lépett fel, erős fájdalmaim voltak a passzív mozgatásoknál. A kezeléseket megadó kórház már korábban, a rehabilitációs intézet pedig ekkor ismét felvette a kapcsolatot Prof. Dr. Komoly Sámuellel, aki akkoriban volt a Pécsi Klinika Neurológiai Klinika vezetője, és a professzor úr lekéretett az osztályára. Váratlanul ért, mikor egy délután közölték velem, hogy 72 órán belül Pécsre szállítanak át. Visszagondolva, hálás vagyok a mai napig, hogy lekerültem. Egy hetet töltöttünk ott édesanyámmal, az ottani ápolószemélyzet mindenben segítségünkre volt, az ott megismert orvosok szaktudása pedig példaértékű. Elmagyarázták, hogy valóban nagyon súlyos volt az állapotom, és csodálatos módon túléltem, azonban a felépülésem nem lesz egyszerű. De azt mondták, egy év múlva futni fogok, majd meglátom.

- Igazuk lett?

- Most, négy év elteltével sem erőltetem a futást, hiszen vannak maradványtüneteim, melyek a koordinációt és egyensúlyt befolyásolják (például a lábujjak alatti párnás rész, talp zsibbadása), ellenben két lábon járok - egy bottal a kezemben. A pécsi egyhetes tartózkodásom után visszakerültem a rehabilitációs intézetbe, ahol tovább folytatódott a rehabilitációm. 2014. decemberében egy bottal a kezemben térhettem haza.

adri2

- 28 évesen mindent újra kellett tanulnod..

- Úgy képzelj el, mint egy felnőtt testbe zárt csecsemőt, aki az étkezést a pépes ételtől kezdi, míg eljut a szilárd ételekig.

A beszédet meg kellett tanulnom újra, szerencsémre, csak egyszer jött logopédus, aki megállapította, hogy mely betűk azok, amiket még gyakorolnom kell kiejtésben. Totális bénulásban feküdtem, így a mozgásokat újra kellett tanulnom, mint ahogy a későbbiekben felülni, megtartani magam ülve a hát- és törzsizmaimmal, aztán felállni, és végül járni. Az elektromos kerekesszéktől kezdve, az egypontos botig egyedül a járókeret maradt ki az életemből.

- Nem hagytad magad legyőzni a betegséged által, s most másoknak is próbálsz segíteni.

- Sokan biztattak arra, hogy könyvet kellene írnom arról, miken is mentem keresztül abban az évben. Könyv helyett én egy blogot kezdtem el vezetni. A blogomra felfigyeltek külföldön, és a külföldi GBS/CIDP alapítvány megkért, hogy legyek az önkéntes magyarországi összekötőjük. Ekkorra már magam is tudtam, hogy biztosan nem csak én vagyok egyedül hazai GBS-beteg. Éppen ezért a történetemet blogposztokon keresztül írtam meg, valamint a közösségi oldalon saját zárt csoportot hoztam létre a hazai GBS/CIDP betegek és hozzátartozóik részére. Az első rólam szóló cikk még a rehabilitációs időszakomban jelent meg egy online oldalon, ennek hatására elkezdtem megismerni a sorstársakat. Tudtam, hogy mit szeretnék. Minél több helyen írni arról, hogy min mentem keresztül, hogy mennyire nem voltak tisztában a betegséggel, és hogy a késői diagnosztizálás akár a halálomba is kerülhetett volna.

Számunkra az idő nagyon fontos tényező.

2014 óta több sorstársat ismerhettem meg nemcsak online, de személyesen is. Nem egyszer látogattam intenzív osztályokon, vagy már a rehabilitációs intézetekben olyanokat, akik velem egy cipőben járnak. Arra is volt példa, hogy az általam használt sporteszközök valamelyikét kölcsönadtam sorstársamnak, vagy én magam vásároltam neki hasznos dolgokat. Saját magam, és tudom, hogy a családom is örült volna, ha abban az időben, a betegségem elejétől kezdve ott lett volna valaki, aki nemcsak megérti, min megyek keresztül, de ő maga is tudja, hiszen ő is benne volt.

Talán ezt az űrt szeretném mások számára pótolni, hogy meg tudják valakivel osztani a gondolataikat, félelmeiket, kételyeiket, reményeiket.

A tavalyi évben lehetőségem volt Bécsben két plazmacentrumban is előadást tartani a betegségről, a saját történetemen keresztül. Oda édesanyám kísért el. A plazmadonorok ugyanis nem feltétlenül tudják, hogy az ő segítségük a mi életünket menti meg. Szintén a tavalyi évben a külföldi alapítvány hívott meg egy orvosi konferenciára, ahol két orvos beszélt a betegségről. Ez a konferencia Amszterdamban volt, ahova a párom kísért el, és ahol rajtam kívül a világ minden pontjáról érkeztek az alapítvány önkéntes összekötői. Külföldi példák alapján a terveim között szerepelne egy magyar GBS/CIDP alapítvány, jelenleg egy ideje ennek a létrehozásán dolgozom. Nagyon jó lenne, ha nemcsak egészségügyi dolgozók, de a sorstársak is nyitottabbak lennének. Igyekszem az ország több pontjára szervezni találkozókat, de nagyon jó volna, ha esetleg egy-egy orvos által tartott szakmai elődadások is lennének, amelyen mi magunk is ott tudnánk lenni, és ahol kérdezhetnénk.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az idegrendszeri betegségek nem láthatóak. Ha most valaki végignéz rajtam, a boton kívül semmi külső jel nem árulkodik arról, hogy én négy évvel ezelőtt totálisan bénán feküdtem egy kórházi ágyon és vegetáltam.

adri3

Azonban a vegetatív, szenzoros és motoros idegrendszerem sérült. Túlhajszolni magam nem tudom, és nem is lehet. Dolgozni csak részmunkaidőben tudok, a teljes munkaidő nem jöhet szóba. A testem fizikális jólétéért a mindenkori gyógytorna felel, amelyet edző segítségével csinálok.

Ami a szellemi jólétet illeti, azért én próbálok tenni. Nagyon fontos, hogy a maradványtünetek mellett megtaláljam az életemben a harmóniát, azt a lelki-fizikális egyensúlyt, amelynél lényem megfelelő szinten tud létezni.

Adrienn blogját itt olvashatod, nézegetheted meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
900 ezres kórházi számlát kapott a Miskolcon szült nigériai anyuka, napok alatt egymilliót dobtak neki össze az adakozók
A geológusnak készülő Mary ösztöndíjjal érkezett, de egy veszélyeztetett terhesség mindent felborított. A császármetszés utáni komplikációk miatt most a hazajutásuk is a magyarok jó szívén múlik.


Pillanatok alatt összedobtak egymillió forintot az adakozók annak a nigériai egyetemista lánynak, akinek egy miskolci kórházban kellett világra hoznia a kisfiát. A szülés utáni komplikációk miatt az anyának 900 ezer forintos számlát kellene kifizetnie, a gyűjtésből azonban már nemcsak erre, de a hazaútra is futhatja – számolt be róla hétfő esti adásában az RTL Híradó.

Arukwe Chinazaekpere Mary tavaly érkezett ösztöndíjjal a Miskolci Egyetemre. A geológus végzettségű nő már várandós volt, de úgy tervezte, időben hazautazik Nigériába a szülésre. A drámai fordulat akkor következett be, amikor kiderült, hogy veszélyeztetett terhes, így nem szállhatott repülőre.

„Szeptember közepén megvettem a jegyet a hazaútra, de kiderült, hogy veszélyeztetett terhes vagyok, így nem utazhattam” – mesélte a kismama, akit ezt követően egy egyházi szervezet, a Miskolc–Selyemrét Római Katolikus Plébánia fogadott be.

Kisfia, Jason végül január 28-án, császármetszéssel született meg a miskolci megyei kórházban. A beavatkozás után azonban komplikációk léptek fel, Mary többször is vérátömlesztést kapott. A baba jól van, de az anya még gyenge. A kórházi ellátásért – a kórház méltányossága mellett is – közel 900 ezer forintot kellene fizetnie, mivel nem volt magyar társadalombiztosítása. A helyi sajtó szerint a császármetszés díja önmagában 482 500 forint, a baba ellátása pedig további 150 ezer forintba került, ehhez jönnek még a gyógyszerek és a kezelések költségei.

A horribilis összeg miatt a miskolci Supersum Alapítvány gyűjtést indított. Az alapítvány elnöke szerint egy külföldi diáknak szinte lehetetlen küldetés a magyar TB-rendszerbe való bekerülés.

„A nemzetközi hallgatóknak a TAJ-kártya igényléséhez visszamenőleg 25 hónap társadalombiztosítást kellene megfizetniük. Ez egyszeri 3 millió 750 ezer forintos összeg, és havonta is 150 ezer forint lenne a TB-költségük. Ez olyan tetemes teher, amit egy nigériai hallgató, akinek nincs gazdag családi háttere, nem tud kifizetni”

– magyarázta Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum Alapítvány elnöke.

A civil összefogás azonban rendkívül sikeresnek bizonyult: a gyűjtés néhány nap alatt elérte az egymillió forintot.

„Csodálatos ez a támogatás. Nem számítottam rá, hogy ennyien segítenek, ezért különösen hálás vagyok” – mondta meghatottan a kismama.

Az alapítvány most abban bízik, hogy a kórházi számla kifizetése után az adományokból Mary és a kis Jason hazautazására is jut majd pénz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Húsz éve találkoztak a Szigeten, most felforgatja az internetet a szőke lány után a francia férfi
Ludo a Redditen vallotta be, mekkora hibát vétett, amikor nem kérte el a Szigeten megismert lány elérhetőségét. Most egyetlen városnév, Pozsony maradt a reménye.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 20.



Húsz évvel egy romantikus Sziget-éjszaka után az interneten keresi egy francia férfi azt a titokzatos szőke lányt, akivel egyetlen koncert erejéig hozta össze a sors. A Ludo nevű férfi történetét a Blikk szúrta ki, aki egy online felhívásban kéri a közösség segítségét, de hangsúlyozza: nem a múltat akarja újraéleszteni, csupán szeretné tudni, hogy a lány jól van-e.

„2005 augusztusában, a budapesti Sziget fesztivál első napján, pont a Ska-P koncert elején találkoztunk”

– idézte fel Ludo a húsz évvel ezelőtti pillanatot.

A férfi leírása szerint a lány különleges jelenség volt a tömegben. „Egy gyönyörű szőke lány voltál, akkoriban 16-18 év közötti, világos (valószínűleg kék) szemekkel. Azon kevés lány egyike voltál, akik elég őrültek voltak ahhoz, hogy tömegben maradjanak, és hirtelen a karjaimba borultál... Tali volt a neved, vagy valami nagyon hasonló, talán a Natália beceneve?” – írta. Az együtt töltött este alatt nevettek, táncoltak, még egy tányér tésztán is megosztoztak. Ludo azt is felidézte, hogy a lány nem tudta rendesen kiejteni a nevét, és Youdónak szólította, amit ő kifejezetten elbűvölőnek talált.

Azonban a reggel elhozta a búcsút, és egy olyan döntést, amit a férfi azóta is bán. Amikor a lánynak indulnia kellett, megkérdezte Ludót, vele tart-e, de ő nemet mondott.

„Mire rájöttem, mekkora ostoba hibát követtem el, te már elmentél... és esélyünk sem volt megosztani egymással az elérhetőségeinket. Megbántam, hogy nem kérdeztem meg az e-mail-címedet, a címedet, vagy akár a vezetékneved”

– vallotta be.

Ludo húsz év távlatából is tisztában van vele, hogy az élet mindenkit megváltoztatott, és a célja nem egy régi románc felmelegítése. „20 év után mindannyian más emberek vagyunk, más élettel. A legtöbb esetben én is kerülöm a nosztalgiát. Ebben az esetben azonban nem arról van szó, hogy bármit is újraélesszek, vagy reménykedjek. Csak őszintén örülnék, ha azt hallanám, jól van, talán férjnél van, gyerekekkel, egyedülálló, bármi – feltéve, hogy boldog és egészséges. Szó szerint csak így tudna csalódást okozni: ha valami rossz történt volna vele.”

A keresésben egyetlen halvány nyom segíthet: a férfi úgy emlékszik, a beszélgetéseik során egyetlen városnév merült fel, mégpedig Pozsony, ezért elképzelhető, hogy a lány Szlovákiából érkezett. A 2005-ös Sziget Fesztiválon egyébként olyan nevek vonzották a tömeget, mint Natalia Imbruglia, a Tankcsapda, a Kispál és a borz, illetve a Korn, de Ludo számára az este a Ska-P koncertjén megismert lánnyal vált felejthetetlenné, akit most égen-földön keres.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban! De a mi két székünk már üres marad” – egyre többeknek tetszik Rónai Egon ötlete
Rónai Egont láthatóan megrázta Fenyő Miklós halála, akivel még közös terveik voltak. A riporter egyetlen mondata lavinát indított el, amire a rajongók egy még merészebb ötlettel tromfoltak rá.


„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban!” – Rónai Egon, Prima Primissima díjas riporter és műsorvezető felvetése vasárnap lavinát indított: a rajongók sorra állnak az ötlet mellé, miután Fenyő Miklós tegnap hajnalban, január 31-én, 78 évesen elhunyt.

A felvetés személyes gyászból és közös munkákból táplálkozik, a riportert láthatóan megrázta a magyar rock and roll királyának halála. Rónai Egon vasárnap délutáni bejegyzésében arról írt, még nem tért magához.

„Úgy volt, hogy folytatjuk a beszélgetéseket. Hogy folytatja a könyvet, legalább négy, de lehet, hogy öt kötetben. Meg persze úgy volt, hogy lesz még új zene, koncert, hogy még van idő. Most írják az okosok, hogy “csak” rock and roll. Az minden popzene alapja, abból bújt elő a sok jó és a sok vacak, amit az elmúlt 70 évben hallgattunk! Úgy tudta, ismerte, értette, mint itthon senki más. Ezeket az alapokat díszítette remek (helyenként zseniálisan szellemes) szövegekkel, sodró lendülettel, rengeteg romantikával.” Bejegyzését azzal zárta:

„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban! De a mi két székünk már üres marad.”

A személyes sorok közösségi visszhangra találtak, valóságos hozzászólásözön indult el a poszt alatt. „A legszebb megemlékezés lenne Mikiről, ha valóban létre jönne a Fenyő Miklós-sétány a Szent István parkban!” – írta egy hölgy. Mások még tovább is mentek: „A Szent István parkban a Fenyő Miklós sétányon egy padon ülő Fenyő Miklós szobor is megilletné őt így bárki mellé ülhetne. Remélem, hogy az is meglesz!”

A helyszínválasztás nem véletlen, Fenyő kötődése a környékhez közismert. A Hungária együttes legendás frontembere ízig-vérig angyalföldi volt, és több dalában is megénekelte a XIII. kerületet, így nem csoda, hogy Rónai Egon riporter ötlete nyomán éppen a Szent István parkban neveznének el róla sétányt - írta a Blikk.

Az utolsó nyilvános beszélgetést éppen Rónai Egon készítette vele még decemberben a budapesti Akvárium Klubban, ahol Fenyő Miklós telt ház előtt, a könyvbemutatóján még tele volt tervekkel: az életrajzán dolgozott, és fürdött a szeretetben. A decemberi tervek azonban Fenyő Miklós halálával örökre tervek maradtak, a kezdeményezés viszont most közösségi és intézményi döntések elé kerülhet.

Egy közterület elnevezéséhez önkormányzati kezdeményezés és jóváhagyás szükséges, a rajongók támogatása pedig erős jelzés lehet a döntéshozók felé. A kommentelők által felvetett szoborjavaslat külön eljárást, tervezést és finanszírozást igényelne. A közösségi emlékezet formálása mindenesetre megkezdődött. Egy esetleges sétány és szobor a rajongók gyászát közös térben alakíthatná emlékezéssé, Rónai Egon mondata pedig – „Lesz még Fenyő Miklós sétány…” – a közösségi akarat mottójává válhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Szívszorító posztban búcsúzott Egressy Mátyástól az egyik tanára: Együtt lehetett vele tanulni az életet
A megható sorokban a pedagógus felidézi a fiú humorát, segítőkészségét és azt is, milyen volt a kapcsolatuk. Elárulta azt is, mit mondott volna neki búcsúzóul a kitűnő érettségije után.


Megható posztban emlékezett meg a napok óta eltűntként keresett Egressy Mátyásról az irodalomtanára. Szerette volna leírni, ki volt „a mi, sokunk Matyija”, mert szerinte akik találkozhattak vele, mind mind kincseket őriznek belőle.

A bejegyzést Kosztolányi Dezső Halotti beszédének soraival kezdte:

„Látjátok feleim, egyszerre meghalt

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.

De nincs már.

Akár a föld.

Jaj, összedőlt

a kincstár.”

A tanár mutatott egy fotót Mátyás utolsó, irodalomból beadott házi dolgozatáról, amit egy héttel korábban, határidő előtt hozott be, még mielőtt befejezték volna az anyagot. Hozzáteszi, innentől Kafka Átváltozása is örökre rá fogja emlékeztetni.

Bár a diák a hátsó padban ült, ami a tanár szerint látszólag passzív hely, Mátyás mégis mindig követte az órákat.

„Láttam, tudtam, éppen lelkisegélyszolgálatot tart (mikor nem azt tartott?!), de minden kérdésemre tudta a választ... gondolkodva, megértve. Szerettem a gondolkodását, hogy tudott felfedezni, elmélyülni minden kérdésben... legyen az biológia, kémia vagy történelem”

– fogalmazott a pedagógus, aki a fiú humorát is méltatta, mondván, szerényen és érdek nélkül viszonyult mindenhez, ezért sokat lehetett vele együtt nevetni.

A tanár a sors legdrámaibb fintorának nevezi, hogy Mátyás sosem volt egyedül.

„Mindig barátok, évfolyamtársak, testvérek, edzőtársak vették körül. Szerettem figyelni a kapcsolódásait, annyira látszott, hogy mindenkinek tud adni, mindenki hozzá fordul... tanulmányilag, emberileg...”

A bejegyzésből kiderül, hogy több személyes kapcsolatuk is volt: a fiú élsportolóként, a sok edzés mellett is eljárt színházba, a testvére pedig az ő lányának lett iskolatársa. Miután Mátyás megszerezte a jogosítványát, a pedagógus hozzá fordult tanácsért, hogy kinél kezdjen el felnőtt fejjel vezetni tanulni. Úgy gondolta, az a tanító, aki a fiúnál bevált, neki is jó lesz, és így is lett.

„Együtt lehetett vele tanulni... az életet. A kapcsolódást. Az odafigyelést. A szorgalmat. A becsületet. Elmondtam volna ezt a kitűnő érettségije után, zsebében az olasz egyetemi felvételivel... de már nem tudom”

– írta a pedagógus.

Búcsúzó posztját szintén Kosztolányi-idézetekkel és személyes üzenettel zárta:

„Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer.”

„ Megtiszteltetés volt Veled! Csak remélni tudom, hogy tudod!”

A rendőrség továbbra is eltűnt személyként keresi a 18 éves Egressy Mátyást, aki január 17-én hajnalban távozott a belvárosi Ötkert szórakozóhelyről, de otthonába nem érkezett meg. A nyomozás közben felmerült egy dunai hajó kamerájának felvétele, amelyen az látszik, hogy vasárnap reggel egy ember a Lánchídról a vízbe esik. Szerdán már azt közölte a rendőrség, hogy a Dunán is kutatnak Mátyás után. Később pedig a család az MTK Park Teniszklubon keresztül kiadott közleményében azt közölte, „nagy valószínűséggel” a fiú lehetett az, aki a Dunába zuhant a Lánchídról, de a rendőrségi eljárás lezárultáig eltűntként tartják nyilván.

A Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, ahová a fiú járt, gyertyagyújtással emlékeztek, és fekete zászlót tűztek ki az épület homlokzatára. Az intézmény és sportklub, ahová Egressy Mátyás teniszezni járt, pszichológiai támogatást szervezett az érintetteknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk