HÍREK
A Rovatból

A Kúria elmarasztalta a kormányt, miután oltási regisztrációs körmailben támadta az ellenzéket háborúpártisággal

A testület szerint törvénysértő volt a levél tartalma, ami sérti az esélyegyenlőség elvét is.


A Kúria szerdai döntése szerint a Kormányzati Tájékoztatási Központ a 2022. február 25-én az [email protected] e-mail címről küldött hírlevelével megsértette a választási törvényt – írja a 24.hu.

A levélben a kifogásolt mondat úgy hangzott: „Éppen ezért felelőtlennek tartjuk és nem támogatjuk azt az ellenzéki álláspontot, hogy Magyarország katonákat és fegyvereket küldjön Ukrajna területére”.

Az állítás Márki-Zay Péter egy korábbi, a Partizánnak adott interjújából származott. Ebben az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje azt fejtegette, hogy Magyarországnak mindenben a szövetséges NATO álláspontját kellene képviselnie – ha a szövetség úgy dönt, hogy katonákat küld Ukrajnába, akkor akár abban is. Igaz, azt már ő is hozzátette, hogy ennek jelenleg semmi jele. (Az északatlanti szövetség azóta sem tervez ilyesmit.)

Az ellenzék pártjai azt kifogásolták, hogy a kormány, illetve a Miniszterelnöki Kabinetiroda a vakcinaregisztráció során megadott címekre küldte ki „A Kormány álláspontja az ukrán helyzetről” címet viselő, de valójában az ellenzéket támadó levelet.

A Kúria szerint a kormányzati levél az esélyegyenlőség elvét, valamint a rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét is sértette azzal, hogy az Ukrajnában folyó háborúval kapcsolatban a vélt ellenzéki álláspontot felelőtlennek minősítette.

A kormány a Kúria döntése után gyorsan talált is egy kommunikációs trükköt üzenete további átadására. Mint legújabb levelükben írják:

„Az orosz-ukrán háború és a gazdasági szankciók hatásait már egész Európában érezni lehet. [...] Vannak, akik az energiaszektort is bevonnák a szankciók körébe. Ez hazánknak aránytalanul nagy károkat okozna”

– írják, azaz az „ellenzék” kifejezést kicserélték a „vannak, akik” fordulatra. (Dőlt kiemelés a szerekesztőségünktől.)

A kormánypárt az ellenzék tegnap bejelentett programját sem hagyta szó nélkül. Azt írják: „az energiaszankciók felelőtlen követelésével veszélybe sodorják a magyar családok és vállalkozások gáz- és áramellátását, és brutális rezsiemelést hoznának a magyarok nyakára”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz: Hol és miért akarja bevetni a TEK-et külföldön a kormány? Megint Moszkvából jött a parancs?
Egy új kormányrendelet szerint a TEK már határon túl is mozoghat, és titkos infókat szerezhet a belügyminiszter engedélyével. A volt vezérkari főnök szerint ez kikerüli a NATO/EU rendszereit.


Ruszin-Szendi Romulusz a kormány pénteken életbe lépő rendeletére reagált, vette észre a 24.hu. Ez lehetővé teszi, hogy innentől kezdve a TEK külföldön is fellépjen, és Pintér Sándor engedélyével titkos információt gyűjtsön. Ruszin-Szendi a közösségi oldalán azt írta, a biztonsági szolgálatok munkáját minden országban egyértelmű jogi keretek szabályozzák.

„Mire készül már megint a kormány? Hol és miért akarja bevetni a TEK-et külföldön? Megint Moszkvából jött a parancs?”

- írja a poszt elején a Tisza Párt honvédelmi szakértője.

Felidézte, hogy belföldön a TEK felhatalmazása a terrorizmus elleni fellépésre, a kiemelt személyek védelmére és a válságkezelésre szólt. A hírszerzés a nemzetbiztonsági szolgálatok hatásköre, működésüket szigorú nemzetközi egyezmények, szövetségi koordinációs mechanizmusok (NATO, EU, Interpol) és kétoldalú megállapodások rendezik, hogy ne legyen „vadnyugat” a hírszerzésben.

Szerinte rendkívül kényes kérdés, hogy a belföldi bevetésekre létrehozott TEK hirtelen külföldi hírszerző mandátumot kapott. Úgy látja, ezzel a kormány megkerüli a szövetségi struktúrákat, ami bizalomvesztést okozhat.

Szerinte a boszniai eset már intő jel volt. Ha egyeztetés, szakmai kontroll és nemzetközi kooperáció nélkül folytatjuk ezt a különutat, a már így is töredezett szövetségi bizalom tovább reped.

Emlékeztetett, hogy a szövetségeseink (NATO, EU) azért vannak, hogy együtt kezeljük a kockázatokat. Ha „kiszállunk a közös játékból” és saját akciókba kezdünk, nem a közös hatékonyság nő, hanem a saját kockázataink.

„A biztonság nem improvizáció kérdése. Aki ma a szövetségi struktúrákat kikerülve enged önjáró akciókat, az nem erősíti, hanem gyengíti Magyarország nemzetközi súlyát és a magyar emberek biztonságát”

– hívja fel a figyelmet Ruszin-Szendi Romulusz.

Hozzátette, hogy számára egyre nyilvánvalóbb: az Orbán-kormány nem erőt mutat, hanem félelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Az FBI 11 ezer nyomot ellenőrzött és 33 óra alatt fogta el Kirk feltételezett gyilkosát
Tyler Robinson szobatársa üzeneteket mutatott a nyomozóknak a Discord csoportos csevegőalkalmazásban, ahol Robinson egy puska visszaszerzéséről beszélt.


Kash Patel, az FBI igazgatója (képünkön) bejelentette, hogy Tyler Robinsont, a Charlie Kirk elleni merénylet gyanúsítottját csütörtökön helyi idő szerint este 10 órakor vették őrizetbe Utah államban.

„Kevesebb mint 36 óra – pontosabban 33 – alatt, a szövetségi kormány teljes erejének és a Utah állambeli partnerekkel, valamint Cox kormányzóval közösen végzett munkának köszönhetően a gyanúsítottat történelmi jelentőségű idő alatt elfogták” – mondta Patel.

Patel szerint az FBI már értékelte a törvényszéki bizonyítékokat, és több mint 11 ezer nyomot ellenőriztek, számolt be róla a CNN.

Szeptember 11-én este Tyler Robinson egyik családtagja felvette a kapcsolatot egy lelkésszel, aki a Washington megyei seriffhivatalhoz fordult azzal az információval, hogy Robinson bevallotta nekik, vagy arra utalt, hogy ő követte el az incidenst”

– mondta Spencer Cox, Utah állam kormányzója a pénteki sajtótájékoztatón.

A kormányzója hozzátette: a feltételezett gyilkos egyik családtagja szerint a gyanúsított, Tyler Robinson negatívan beszélt az áldozatról a lövöldözés előtt. Spencer Cox azt is elmondta, hogy Tyler Robinson szobatársa üzeneteket mutatott a nyomozóknak a Discord csoportos csevegőalkalmazásban, ahol Robinson egy puska visszaszerzéséről beszélt.

A szobatárs megnyitotta a Discordot, és „engedélyezte a nyomozóknak, hogy fényképeket készítsenek a képernyőről, miközben Robinson haverja minden egyes üzenetet megjelenített”

– mondta Cox.

„Ezek tartalmaztak Tylerhez kapcsolódó üzeneteket, amelyekben kijelentették, hogy vissza kell hozni egy puskát egy ledobási pontról, a puskát egy bokorban kell hagyni, üzeneteket küldtek a terület vizuális megfigyeléséről, ahol a puskát hagyták, valamint egy üzenetet arról, hogy a puskát törölközőbe csavarva hagyták” – részletezte Cox.

A hatóságok átvizsgálták a Utah Valley Egyetem térfigyelő felvételeit, és látták, amint a gyanúsított szerda reggel egy Dodge Challengerrel érkezik az egyetemre

– mondta Spencer Cox.

Egy egyszerű bordó pólót, világos rövidnadrágot, fehér logós fekete kalapot és világos cipőt viselt – mondta Cox. Amikor a nyomozók ma reggel találkoztak vele, a gyanúsított olyan ruhát viselt, amely „megegyezett” a videón látottakkal – tette hozzá a kormányzó.

A nyomozók egy törölközőbe csomagolt zárszerkezetű puskát és a hüvelyekre vésett feliratokat találtak a puskával együtt.

Kirk „politikai meggyilkolása sokkal nagyobb dolog, mint egy személy elleni támadás”

– mondta Cox. „Ez mindannyiunk elleni támadás. Támadás az amerikai kísérlet ellen. Támadás az ideáljaink ellen. Ez alapjaiban sérti meg azt, akik vagyunk, akik voltunk, és akik lehetnénk jobb időkben” – mondta Cox.

Cox Kirket a szabad véleménynyilvánítás bajnokának nevezve azt mondta: „Soha nem leszünk képesek megoldani az összes többi problémát, beleértve az erőszak problémáit is, amelyek miatt az emberek aggódnak, ha nem tudjuk biztonságosan és megbízhatóan kezelni az eszmék ütközését.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a vonatbalesetről: Minden nap emberi életek kerülnek veszélybe az orbáni korrupció és a dilettáns kormányzás miatt
A Tisza Párt elnöke arra emlékeztetett, hogy Lázár János miniszter 227 közlekedési fejlesztési projektet állíttatott le, és szinte naponta omlik össze a vasúti közlekedés.
F. O. Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Magyar Péter videót tett közzé a Facebook-oldalán arról a vonatról, amelyik pénteken reggel siklott ki Vác és Balassagyarmat között, Magyarkút megállóhelyen.

„Magyarország 2025-ben, Orbán Viktor kormányzásának 15. és Lázár János közlekedési miniszterségének 3. évében” – írta a Tisza Párt elnöke a baleset kapcsán.

A szerelvényen körülbelül 20 fő utazott a személyzettel együtt, a balesetben a MÁV két dolgozója könnyebb sérüléseket szenvedett.

„Lázár János 227 közlekedési fejlesztési projektet állíttatott le. Naponta törnek el a váltók, gyulladnak ki a mozdonyok és omlik össze a vasúti közlekedés. Minden nap emberi életek kerülnek veszélybe az orbáni korrupció és a dilettáns kormányzás miatt.

Az Orbán-kormánynak mennie kell” – tette hozzá Magyar Péter, aki végül jobbulást kívánt a sérülteknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lázár János: Hazug és szemét dolog a magyarkúti baleset kapcsán általában aláásni a MÁV-val kapcsolatos közbizalmat
A miniszter szerint a sebességből engednek, a szállítási módból engednek, ha kell, csak egy dologból nem engednek: az utasbiztonságból.
F. O. Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 12.



A magyarkúti siklásos balesettel két dolgot tilos csinálni: pánikkeltésre használni és félvállról venni – kezdte Facebook-bejegyzését Lázár János.

„Az elsőhöz felelősség kellene, amit a politikai ellenfeleimtől legfeljebb csak kérni tudok, kikényszeríteni nem. Az utóbbit viszont az állam tulajdonosi jogait gyakorló miniszterként mindenkinek személyesen is garantálom. A magyarkúti baleset okainak feltárása a következő napok első számú feladata” – írta az építési és közlekedési miniszter, aki minden részletre kiterjedő, szigorú és őszinte vizsgálatot kért a MÁV vezetésétől.

„Tudni akarom, hogy pálya- vagy járműhiba, emberi mulasztás vagy ezek együttese okozták-e a balesetet.

Számos fénykép- és videófelvétel kering az interneten az elmúlt napok esőzései során alámosott pálya egy-egy szakaszáról. Ezek a képek valóban válaszokat igényelnek, de ezeket a válaszokat csak és kizárólag a szakemberek adhatják meg, nem mi, nem a műkedvelő közlekedési szakértők és végképp nem a politikai celebek” – fogalmazott Lázár.

A miniszter szerint a MÁV pályahálózata, különös tekintettel a mellékvonalakra, számos kihívással küzd,

régen – évek óta – megérett már a felújításra.

„Ahol lehetett, elindítottuk a felújításokat. Ahol még nem lehetett, ott lassú-jeleket tettünk ki, sebességkorlátozással közlekedünk, ha a szakemberek számításai szerint az felelősen vállalható megoldás. Ahol pedig egyik megoldással sem tudjuk kezelni az öröklött pályahibákat, ott átmenetileg vagy tartósan autóbusszal szállítjuk az utasokat. A

sebességből engedünk, a szállítási módból engedünk, ha kell, csak egy dologból nem engedünk: az utasbiztonságból”

- írta Lászár, aki azzal zárta posztját, hogy „hazug és szemét dolog a magyarkúti baleset kapcsán általában aláásni a MÁV-val kapcsolatos közbizalmat. Az utasok és a vasutasok is többet érdemelnek ennél az olcsó lejárató kampánynál és pánikkeltésnél”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk