MÚLT
A Rovatból

A krumplileves legyen krumplileves - tényleg ilyen puritán életet élt Kádár János?

Kádárról az a kép él bennünk, hogy szerény ember volt, aki egyszerű ruhákban járt, kedvenc étele a káposztás cvekedli volt, és távol állt tőle Rákosi személyi kultusza és a politikusok fényűző élete. De vajon tényleg ennyire puritán, kisigényű ember volt?
Jánosi Vali írása az Emelt töri érettségi blogon, Címkép: Fortepan/Urban Tamás - szmo.hu
2018. november 08.



A történelemkönyvek mindig csak a nagy csatákról, háborúkról és a híres emberek tetteiről szólnak. Pedig az elmúlt korok hétköznapi élete legalább ilyen érdekes. Ez a blog arról szól, ami a történelemkönyvekből kimaradt.

Kádárt a kultusz látszólagos hiánya különböztette meg elődjétől és kommunista diktátor társaitól, és ez tette őt elfogadhatóvá a magyar átlagemberek számára. Nem voltak allűrjei, nem alakult ki körülötte olyan személyi kultusz mint Rákosi körül. Szerényen élt, akár egy átlagember. Legalábbis ez a kép él róla.

Pontosabban ezt a képet alakította ki magáról ő és a környezete. Valójában messze az átlag feletti színvonalon élt a szerénység álcája mögött.

Villa a Rózsadombon

A Kádár házaspár egy Cserje utcai villában élt a Rózsadombon, ott, ahol a magyar pártvezetők többsége is. A villát nem neki építették, hanem egy Vértes István nevű gyárigazgatótól vették el egy útlevélért cserébe, amivel elhagyhatta az országot. A ház, ahová a 1948 végén az akkori belügyminiszter (Kádár) beköltözött, meglehetősen egyszerűnek és jellegtelennek hatott a környékbeli házakhoz képest. Kádár először édesanyjával, majd feleségével, Tamáska Máriával lakott a kétszintes, 173 nm-es házban, aminek a földszinti négy szobáját használta a házaspár. Az alagsorban lakott a házvezetőnő és a kormányőrök. Amikor Kádár beköltözött, megszerezte magának a telke alatti és feletti parcellákat is, így gyakorlatilag szomszédai sem voltak. Volt viszont kutyájuk és baromfiudvaruk, amit a pártvezér mindig szívesen mutogatott a vendégeinek. Tényleg kuriózumnak számított a rózsadombi baromfiudvar!

A villát a házaspár a két háború közötti neobarokk bútorokkal rendezte be. Ezek egy részét Kádárék biztosan nem üzletekben vásárolták, hanem a párt raktáraiban választották ki maguknak. Hasonló gondossággal és jó ízléssel gyűjtötték a kortárs festményeket is. A szerény pártvezető házában Rippl-Rónai, Derkovits, Dési Huber István és Czóbel Béla képei lógtak a falon, sőt volt egy számozott Picasso-nyomatuk is. Meglepő viszont, hogy a sok festmény között nem szerepelt egyetlen Marx, Engels vagy Lenin arckép sem...

Annak ellenére, hogy Kádár azt a képet alakította ki magáról, hogy egyszerű munkásember volt, aki az idegen szavakat rosszul ejtette ki a beszédeiben, elképesztően nagy könyvtára volt, imádott olvasni, és nagyon is tudatosan képezte magát. Bár valóban iskolázatlan volt, tudása jóval összetettebb, széleskörűbb volt az átlagembernél. Kedvenc könyveként mindig a Svejket emlegette, de szívesen olvasott Illyéstől és állítólag a Háború és békét is ötször olvasta. Nem gondolnánk, de a Biblia is visszatérő olvasmánya volt, és több példányt is tartott belőle a polcán.

A házaspár vagyona

A párt első titkárának természetesen kiemelkedő jövedelme volt, ami nyolc-tízszerese volt az átlagbérnek. Amikor 1951-ben bebörtönözték, mindent elveszített: lakását, vagyontárgyait, ám rehabilitálása után nem sokkal visszakapta a Cserje utcai villát, kapott berendezési tárgyakat, könyvtárat, és tízhavi miniszteri bért kompenzálásként.

A Kádár-rendszer éveiben a házaspár jövedelme folyamatosan emelkedett. Kádár János mint az ország első embere mindvégig a legmagasabb bért kapta. Felesége is dolgozott, az ő fizetése is fokozatosan emelkedett, és rendszeresen részesült jutalomban "jó munkája eredményeként". Összességében tehát nem volt még egy házaspár a korban, amelyik hivatalosan ennyit kereshetett volna mint ők. Emellett Kádár minden évben jelentős honoráriumokat vehetett fel, amelyet a nagy példányszámban megjelenő könyvei után kapott. Keresetük egy részét ingóságokba fektették, egy másik részét viszont bankban őrizték.

Az első titkár halálakor majdnem kétmillió forint megtakarításuk volt. Ez nem kevés pénz, ám mégis valószínűtlenül alacsony összeg ahhoz képest, hogy szinte semmire nem kellett költeniük. Feltehetően jóval magasabb színvonalon éltek, mint azt a környezetük gondolta. A házaspár saját ingatlannal nem rendelkezett, viszont az értékes vagyontárgyakat ők is gyűjtötték: festményeket, bútorokat és fegyvereket. A ház bútorzatának értéke Kádár feleségének halálakor majdnem kétmillió forint volt, a festmények összértéke pedig szintén ennyi. Továbbá a hagyatékban fennmaradt 31 darab vadászfegyver és 50 vadásztőr is. A fenti tárgyak, festmények egy részét a párt első titkára ajándékba kapta, ám jó részét maga vásárolta.

A szovjet párt- és kormányküldöttség ünnepélyes fogadása 1979. május 30-án. Kádár János, az MSZMP KB első titkára és felesége, tőlük balra Losonczi Pál az Elnöki Tanács elnöke. Fotó: Fortepan

És ha már a puritánság kontra luxusnál tartunk: Kádár Jánosné Rotschild Klára szalonjának rendszeres vendége volt, és a rangosabb rendezvényekre rendszerint új ruhát csináltatott magának. Az első titkár sem a Corvin Áruházban vásárolta a híresen "egyszerű" sötétszürke öltönyeit, hanem elment a kor legelegánsabb férfiszalonjába, amit akkoriban úgy hívtak, hogy Honvédelmi Minisztérium Szabósága, és itt újította fel a ruhatárát.

Kádár szórakozik

Kádár rendkívül tudatosan alakította ki a napirendjét és a szokásait is. Rendszerint tízre járt dolgozni a hét hat napján (akkoriban még nem volt szabad szombat), és este 6-ig dolgozott. Miután beérkezett a pártszékházba, tett egy sétát az épületben, és mindenkihez bekopogott, bement, megkérdezte, mi újság. A közvetlen munkatársai csak úgy emlegették magukat, hogy ők a Vasbrigád, akik a szigorú pártvezér mellett dolgoznak. Az elnevezés utal arra, hogy Kádárt szigorú embernek tartották, de szerették. Ahogy Aczél György fogalmazott: "Gondos, emberi dolgokat számon tartó, de az embereket magához közel nem engedő vezető volt."

A szigorú első titkár néha azonban megpihent és szórakozott. Például rendszeresen ellátogatott a Hungarofilm és a Filmigazgatóság Báthory utcai épületébe mozizni. Többnyire amerikai filmeket vetítettek neki szinkrontolmácsolás mellett. A mozizás az évek során a péntek délutánjainak fontos kikapcsolódásává vált. Orvosi utasításra kezdett el úszni, és 1973 után már hetente kétszer is ellátogatott a pártfőiskola Ajtósi Dürer sori sporttelepének uszodájába.

Az első titkár köztudottan szerette a focit, fiatalabb korában maga is focizott. Kádár rendszeresen feltűnt a focimeccseken, és sohasem rejtette véka alá, hogy hű maradt a gyökereihez, és továbbra is egy munkáscsapatnak, a Vasasnak szurkol. A másik közismert hobbija a sakkozás volt. Gyakran mutatkozott sakkozók körében, eljárt sakkversenyekre, részt vett a Sakkszövetség ülésein.

Kádár vadászik

Kádár még a negyvenes években kezdett el vadászni, és 1963-ban döntött a pártvezetők elit klubja, az Egyetértés Vadásztársaság megalakításáról, amivel a háború előtti társasági életet támasztotta fel, ami ekkor már a nyilvánosság teljes kizárásával zajlott. Ún. elsődleges vadvédelmi területeket jelöltek ki a társaságnak (Gemencen, Gyulajon, Telkiben, Lovasberényben, Visegrádon), ahová hétköznapi állampolgár nem léphetett be. A pártvezetőknek sokszor kevés idejük jutott csak egy-egy vadászatra, így a hivatásos vadászok igyekeztek ilyenkor is minél több és nagyobb vadat felhajtani nekik. A kádári években a PB-tagok és miniszterek körében szinte elvárássá vált a vadásztársasági tagság, a részvétel a hétvégi "csapatépítő tréningeken". A többnapos vadászatok közös vacsorákba, kártyázásokba, ivászatokba torkollottak. Mivel Kádár visszafogottabban, tartózkodóbban viselkedett bárhol is jelent meg, ha ő jelen volt a vadászatokon, rendszerint fegyelmezettebben folyt a mulatozás.

A vadászatok alkalmával általában a Gundel Étterem személyzete szolgálta fel a vacsorát. A menü szerény volt: fácánleves, pörkölt, Kádár Jánosnak kelkáposzta és a kedvenc káposztás cvekedli. Ez utóbbi kettőt a legfinomabb ételek mellett is mindig felszolgálták köretként, amit nem illett nem szeretni... Az első titkár a száraz fehér bort szerette, és mértékkel ivott, bár jól bírta az alkoholt, és lépést tudott tartani a szovjet elvtársakkal is.

Kádár nyaral

A pártvezetőkhöz hasonlóan Kádár is Balatonaligán kapott egy nyaralót, ahol az évi rendszeres szabadságait töltötte. A hetvenes években az első titkár évente másfél-két hónapot, a nyolcvanas években már két és fél-három hónapot pihent itt. Rendszerint tavasszal is elutazott szabadságra: néha márciusban vagy áprilisban pihent egy-két, idősebb korában három hetet is. A januári programja pedig rendszeresen azzal kezdődött, hogy Gemencen vadászott. (Hol volt a korszak átlagemberének lehetősége ennyi éves szabadságra?)

Külföldön csak akkor nyaralt a házaspár, ha valamelyik kommunista pártvezér meghívta. Mivel Kádár jó viszonyt ápolt Titóval és Hruscsovval, így Titó meghívására nyaraltak Brioni szigetén, illetve Brezsnyev meghívására egyszer Litvániában, és egyszer a Krímben pihentek.

Úgy tűnik tehát, hogy a szerény, visszafogott "átlagember" álarca mögött Kádár messze a hétköznapi ember életszínvonala felett élt. (Forrás: Majtényi György: Vezércsel - Kádár János mindennapjai)

Az Emelt töri érettségi blogon nem csak az írásbeli, hanem a szóbeli érettségihez is találsz segítséget

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
35 éve hiába várják haza Farkas Helgát – még ma is az eltűntek listáján szerepel
A magyar kriminalisztika egyik legismertebb ügyében az orosházi lány 1991. június 27-én tűnt el. Holtteste soha nem került elő, és bár az ügyben született ítélet, a rendőrség továbbra is eltűntként kezeli.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 27.



Éppen harmincöt éve egy dél-alföldi országúton nyoma veszett egy 17 éves lánynak, és a magyar kriminalisztika azóta sem tudja megmondani, mi történt vele. A zsarolók 500 ezer márkát követeltek, a hívások egyszer csak elnémultak, a holttest soha nem került elő. 2026. június 27-én a rendőrség honlapján még mindig eltűnt személyként szerepel Farkas Helga.

Az eltűnés 35. évfordulóján az ügy továbbra is lezáratlan, a lányt a hatóságok jelenleg is eltűntként tartják nyilván. A nyomozás egyik legvalószínűbb verziója szerint Helgát elrabolták, majd megölték, holttestét pedig az Orosháza–Gádoros–Szentes térségében gázolajjal leöntve elégették – írja a beol.hu. Ezt a feltételezést egykori koronatanúi vallomások is erősítették a hatóságok előtt.

A rejtély 1991. június 27-én, egy csütörtöki napon kezdődött, amikor az érettségi ajándékként kapott tűzpiros sportkocsijával Orosházáról Szegedre tartó Farkas Helga sosem ért haza.

Még aznap éjjel csörgött a család telefonja: egy suttogó férfi 500 ezer nyugatnémet márka váltságdíjat követelt, ami akkoriban hatalmas összegnek, nagyjából 22 millió forintnak felelt meg.

A zsaroló három nap alatt 14 alkalommal hívta a szülőket, de június 30-án a kapcsolat megszakadt, a pénz átadására pedig sosem került sor. A lány autóját később az algyői Tisza-hídnál találták meg a rendőrök.

Évekkel később a nyomozók látóterébe került két férfi, Cs. József és J. Benedek. A gyanú szerint ők rabolhatták el a lányt, és a zsaroló telefonok is azért hallgattak el, mert a két férfi tudomást szerzett arról, hogy a rendőrség figyeli őket. Az ügy végül a bíróságon folytatódott, ahol 2000-ben a Legfelsőbb Bíróság közvetett bizonyítékok alapján ítélte el Cs. Józsefet.

A bíróság bűnösnek találta részben Farkas Helga „személyi szabadságának társtettességben való megsértéséért”, amiért jogerősen tíz év szabadságvesztést kapott.

Azt a vádat, hogy a férfi 1995-ben végzett volna társával, J. Benedekkel, nem sikerült bizonyítani. Cs. József az eljárás során mindent tagadott, végül 2006-ban, jó magaviselete miatt szabadult a börtönből. A hírek szerint azóta külföldön kezdett új életet.

Az apa, Farkas Imre, aki 2022-ben elhunyt, a lánya eltűnése után mindent megmozgatott, hogy megtalálja. Magánnyomozókat fogadott, újság- és tévéhirdetésekben üzent az elrablóknak, sőt, a kor egyik legismertebb parafenoménjét, Uri Gellert is felkérte a segítségre.

A magyar emberrablások történetének egyik legrejtélyesebb esetét a sajtó időről időre feleleveníti. A 30. évforduló környékén megjelent cikkek a két gyanúsítottra és a holttest-megsemmisítési verzióra fókuszáltak. Később, 2022-ben egy volt nyomozó interjúban beszélt egy lehetséges olasz maffia-szálról, de ez az elmélet sem hozott áttörést. A legtöbb összefoglaló arra jutott, hogy bár az ügy egyes vádpontokban jogilag lezárult, a legnagyobb kérdés továbbra is megválaszolatlan, miközben a hatóságok nem találták meg Farkas Helga feltételezett gyilkosát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Kőpaloták dőltek romba, a vályogkunyhók állva maradtak – egy ősi trükk mentett életeket a legnagyobb magyar földrengésnél Komáromban
A magyar történelem legpusztítóbb, 6,3-as erősségűre becsült földrengése során a paraszti építészet meglepően hatékonynak bizonyult. A rugalmas szerkezetű házak megvédték lakóikat, így a halálos áldozatok száma a pusztítás méretéhez képest alacsony maradt.


Egyetlen reggel elég volt ahhoz, hogy Komárom épületeinek harmada romhalmazzá váljon, a zsámbéki bazilika összeomoljon – és hogy kiderüljön: a szegények vályogházai jobban állták a rengést, mint a polgárok kőpalotái. Magyarország írott történetének legpusztítóbb földrengése 1763. június 28-án rázta meg a Dunántúl északi részét.

A tudósok utólag 6,3-as erősségűre becsülték a földmozgást, amely Komáromban 63 ember halálát okozta és 120-at megsebesített.

A hagyományos leírások szerint az epicentrum Győrtől északkeletre, Komáromtól északnyugatra lehetett, bár újabb kutatások ezt a helyszínt pontosították, és Megyercs térségébe teszik. A rengést annyira kiterjedt területen érezték, hogy még Drezdából és Lipcséből is jelentették.

A katasztrófa sokkal több áldozatot is követelhetett volna, ha a térségben élő parasztok nem egy ősi építészeti technika szerint építkeznek.

Lakóházaik alapanyaga vályog és rugalmas fűzfavessző volt, az egyszerű kunyhók – és azok kéményei – pedig az alap felé fokozatosan szélesedtek. Emiatt a szegényebb rétegek épületei sokkal jobban állták a rengéseket, mint a módosabb polgárok kőházai vagy a bolthajtásos, többszintes paloták.

A Mária Terézia által elrendelt kárfelmérésből nemcsak a pusztítás mértéke, hanem a korabeli társadalom vagyoni viszonyai is kirajzolódnak. A jelentésekből kiderül, hogy

a nagyobb anyagi károk a tehetősebbeket sújtották, hiszen az ő kőépületeikben keletkezett a legtöbb kár.

Ezek a korabeli beszámolók és Karl Friedel festő ábrázolásai segítettek a kutatóknak utólag megbecsülni a rengés erejét.

A komáromi természeti katasztrófa nem egyedi esemény volt a térségben. 1783-ban egy újabb erős rengés mintegy 500 házat döntött romba, majd

a környéken átlagosan húszévente tapasztaltak erősebb földmozgásokat egészen 1850-ig, amikor a föld elcsendesedett.

A földrengés egyik máig látható nyoma a zsámbéki romtemploma, amelynek épülete ekkor omlott össze végleg. A 20. században Kecskeméten, Egerben, Dunaharasztiban és Berhidán is voltak jelentősebb rengések, de a technikai fejlődésnek köszönhetően ezek már kevesebb emberéletet követeltek.

via Rubicon


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Lomtalanításból a turisták zsebébe: új életre kelnek a Kádár-korszak kitüntetései a Gozsdu udvarban
Kik és miért vásárolnak kommunista relikviákat 2026-ban? Két ezzel foglalkozó árus mesélt nekünk a Gozsdu Weekend Marketen.
Láng Dávid - szmo.hu
2026. július 19.



A Gozsdu udvar hétvégi piaca tipikus turistamágnes: az éttermek és bárok bejárata mellett felállított asztalokon egymás mellett sorakoznak az egyedi tervezésű vintage ruhák, táskák, ásvány- és csipkeékszerek, és még sok hasonló, magyar pénztárcával mérve erősen túlárazott termék.

Van azonban két stand, ami eltér a többitől: vörös csillagok, hajdani „Kiváló dolgozó” kitüntetések, cirill betűs katonai jelvények sorakoznak rajtuk.

De vajon kik, milyen motivációval vesznek meg egy darabka diktatúrát 2026-ban, és egyáltalán mekkora piaca van ennek? Ezt próbáltuk meg kideríteni a standok tulajdonosaival beszélgetve.

Nyugati poén és olasz „újkommunisták”

Sokan hajlamosak azt hinni, hogy a kommunista érából megmaradt kitüntetések ritka, féltve őrzött kincsek. Stiaszni Attila, az egyik árus gyorsan eloszlatja ezt az illúziót:

„Aki anno nem kapott valamilyen kitüntetést, például Kiváló Dolgozó elismerést, azzal komoly gondok voltak” – meséli nevetve.

Stiaszni Attila

Ezek a kitüntetések nem a dicsőség szimbólumai voltak, sokkal inkább a mai értelemben vett év végi bónuszok korabeli, kézzelfogható megfelelői. Évente több tízezer darabot adtak ki belőlük, ha valaki egyszerűen csak bejárt a munkahelyére és nem volt közveszélyes munkakerülő, szinte borítékolható volt, hogy az év végén a kezébe nyomtak egy oklevelet és egy jelvényt.

Ma, évtizedekkel a rendszer bukása után ezek nagy mennyiségben keringenek a használtcikk-piacokon, miután a hagyatékok felszámolása során a fiatalabb generációk gyakran egyben adnak túl rajtuk – vagy ami még rosszabb, egyszerűen a lomtalanítások alkalmával a szemétbe hajítják őket.

Az igazi kérdés persze az, kik alkotják a vevőkört 2026-ban. Az árusok tapasztalatai szerint a hazai és a külföldi vásárlók motivációi radikálisan eltérnek. Míg a magyarok elsősorban nosztalgiából vásárolnak – felidézve az apa, nagyapa régi történeteit, és célzottan keresve a „Kiváló bányász” vagy „Kiváló sofőr” feliratokat –, addig a külföldiek számára ez tiszta egzotikum és szuvenír.

Stiaszni Attila elsőre meglepő politikai és társadalmi trendekről is beszámol. Tapasztalatai szerint Nyugat-Európa több országában is fura ideológiai reneszánszát éli a korszak.

„Az olaszok mostanában újra kommunisták. De a spanyolok is borzalmasak ilyen szempontból, náluk konkrétan sarló-kalapácsos pártok vannak.”

Szerinte ez annak tudható be, hogy ezek a fiatalok soha nem éltek a diktatúrában, így nem ismerik a valóságot a szimbólumok mögött. Számukra a vörös csillag és a sarló-kalapács egy lázadó, idealizált esztétika része.

Az amerikai és más tengerentúli turistáknak viszont, akik soha életükben nem láttak hasonlót, a vörös csillag egyszerűen csak egy izgalmas, furcsa szimbólum Kelet-Európából, amit poénból vagy meghökkentő ajándékként visznek haza.

Gagarin, Misa mackó és a csernobili Poljot-láz

Nem minden nosztalgia kapcsolódik azonban közvetlenül a pártpolitikához. Szemen, a Gozsdu udvarban lévő másik stand tulajdonosa szerint a legnépszerűbb termékek a popkulturális és tudományos mérföldkövekhez kötődnek.

„A legjobban szeretett dolgok 90%-a a moszkvai olimpia és Gagarin köré csoportosul” – magyarázza. Az 1980-as moszkvai olimpia kabalafigurája, a legendás Misa mackó bögrén, csészén és jelvényen is azonnali kasszasiker: nincs olyan harminc év feletti külföldi, aki ne ismerné fel azonnal.

Ugyanez igaz Jurij Gagarinra is. Az 1961. április 12-i első űrutazás emlékét őrző kitűzőket és jelvényeket imádják a vevők, mert egy olyan korszakra emlékeztetnek, amely a technológiai diadalról és az emberiség határfeszegetéséről szólt, a mindennapi elnyomás közvetlen politikai élétől mentesen.

Szemen fő szakterülete egyébként nem a jelvények világa, ő elsősorban régi, vintage mechanikus órákkal foglalkozik. Ez a piac 2026-ban elképesztő reneszánszát éli, különösen a fiatalok körében. Ennek oka egyrészt a családi kötődés („apámnak, nagyapámnak ilyen volt”), másrészt a megbízhatóságuk és a popkultúra hatása.

Az HBO-féle Csernobil-sorozat bemutatása után Szemen szerint valóságos láz tört ki a filmben látható jellegzetes, „kocka” fazonú Poljot órákért. A mechanikus óra ráadásul napi használati tárgy, aminek stílusa van – ellentétben az eldobható okosórákkal vagy az olcsó kvarcórákkal.

„A vintage órákat azok veszik, akiknek van valami kötődésük, vagy látták filmben, mint a Csernobilban a kocka Poljotot. Az árak mennek felfelé, mert ezek fogyó termékek, újakat már nem gyártanak belőlük.”

Meddig tarthat még a biznisz?

Bár a kereslet stabil, sőt az árak folyamatosan emelkednek, mindkét árus egyetért abban, hogy ez a piac véges. Az utánpótlást szinte kizárólag a piacok, a kapcsolatok és a hagyatékfelvásárlók jelentik. Szemen elmondása szerint a beszerzés legfontosabb forrásai azok, akik lomtalanításokból, lakásürítésekből jutnak hozzá a komplett hagyatékokhoz.

„Kapcsolatok nélkül ma már semmit nem lehet venni az utcán. Azokat az órákat, amiket öt-nyolc évvel ezelőtt eladtam, ma a vevők háromszor-négyszer annyiért tudnák értékesíteni. Az árak csak mennek felfelé, mert ezek fogyó termékek, lassan egyáltalán nem lesz több belőlük.”

A helyzetet nehezíti, hogy a tárgyak egy része menthetetlenül elvész, mivel sokan nem ismerik fel a régi papírpénzek, kitüntetések értékét. Egy-egy régi pengő vagy korabeli szovjet papírpénz piaci értéke mindössze néhány száz forint, lomtalanításkor ezért inkább bezsákolják és kidobják őket a szemétbe, mintsem felkínálják eladásra. Így a fizikai valóságban létező darabszám napról napra csökken.

Arra a kérdésre, hány év lehet még ebben az üzletben, egyik árus sem tudott pontos választ adni. Szemen maga is gyűjtő: kárpátaljai származásúként az Osztrák–Magyar Monarchia és a csehszlovák éra képeslapjait, valamint ritka gyermekórákat ment meg a jövőnek.

Mint mondja, ez ma már inkább szenvedélyes hobbi, mintsem betonbiztos megélhetés: „A 90-es, 2000-es években még igazi ritkaságokat, például Lenin-rendet is lehetett találni. Ma már ilyesmi szinte nem is létezik Európában.”

A kevésbé ritka darabokból azonban még bőven van készleten, szóval aki egy letűnt, ellentmondásos korszak materiális emlékeire vágyik – akár poénból, akár nosztalgiából vagy épp tiszta történelemszeretetből –, a Gozsduban bármelyik hétvégén megteheti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
36 éve szavazhattak a magyarok arról, legyen-e közvetlen államfőválasztás, óriási kudarcba fulladt
Az 1990. július 29-i népszavazás a rendkívül alacsony, 14,01 százalékos részvétel miatt érvénytelen lett. A résztvevők 85,9 százaléka pedig támogatta a közvetlen elnökválasztás bevezetését.


85,9 százaléknyi igen szavazat mellett is elsöprő kudarccal végződött 36 évvel ezelőtt, 1990. július 29-én az a népszavazás, amely a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról szólt.

A részvétel mindössze 14,01 százalékos volt, ami a mai napig a legalacsonyabb választói aktivitás egy országos szavazáson.

A kérdés, hogy a parlament vagy a nép válassza-e az államfőt, azóta is a magyar politika visszatérő vitatémája, pláne most, amikor a Tisza-kormány egy alkotmánymódosítással elérte a hivatalban lévő köztársasági elnök leváltását.

A rendszerváltás utáni első nyáron tartott referendumot Király Zoltán független képviselő kezdeményezte, a szervezés oroszlánrészét pedig a parlamenti választáson vereséget szenvedett, politikailag elszigetelt MSZP vállalta. Az aláírásgyűjtő íveken nem kevesebb, mint nyolc különböző módon feltett kérdés szerepelt, végül 160 ezer hitelesített aláírás után az Országgyűlés 1990. július 8-án döntött a népszavazás kiírásáról.

A július 29-i időpont a nyár közepén, a szabadságolások és a mezőgazdasági munkák csúcsán komoly nehézségek elé állította a szervezőket, akiknek hatalmas erőfeszítésébe került 50 ezer embert mozgósítani a szavazatszedő bizottságokba

A kampány a korabeli beszámolók szerint visszafogott maradt, a kormánypártok nem vettek részt benne, Torgyán József, a Kisgazdapárt politikusa pedig egyenesen a szavazástól való távolmaradásra buzdított.

Fotó: Beroesz/Wikipédia

A 7,8 millió választásra jogosult polgár alig több mint 14 százaléka ment el szavazni.

A népszavazás előtt az 1989-es négyigenes referendum megakadályozta, hogy a még MSZP-s többségű parlament a szabad választások előtt államfővé válassza Pozsgay Imrét. Az 1990-es választások után az MDF és az SZDSZ paktumot kötött a stabil kormányzás érdekében, amelynek része volt az elnök parlamenti megválasztása is. Ezt a megállapodást próbálta felülírni az MSZP a népszavazással.

A referendum érvénytelensége után napokkal, 1990. augusztus 3-án az Országgyűlés Göncz Árpádot választotta köztársasági elnökké.

A kérdés évtizedekkel később, a 2024-es kegyelmi botrány után vált újra forró témává. Egy akkori felmérés szerint a magyarok kétharmada közvetlen köztársasági elnök-választást szeretett volna, a kormány azonban mereven elzárkózott a felvetéstől. Gulyás Gergely volt miniszter azt mondta: „Biztos, hogy nem lesz közvetlen államfőválasztás”.

A szakértők és az ellenzéki politikusok véleménye is megoszlik erről a kérdésről. Török Gábor politológus szerint éppen az áprilisi választás után kialakult helyzet mutatta meg a legélesebben, hogy hogy mennyire jó ötlet a közvetlen elnökválasztás. Szerinte ugyanis csak ez adna az államfőnek valódi tekintélyt. Márki-Zay Péter korábbi miniszterelnök-jelölt is az államfő közvetlen megválasztását szorgalmazza, sőt azt is jelezte, hogy ő is szívesen elindulna jelöltként.

Az államfői feladatokat egyelőre Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el ideiglenesen, miután Magyar Péter azon szándéka, hogy Polgár Judit sakknagymestert kérné fel köztársasági elnöknek, kudarcba fulladt. A Tisza egyelőre keresi a megfelelő jelöltet, ám a miniszterelnök többször hangsúlyozta, hogy egy átmeneti időszakra javasolnák az Országgyűlésnek a jelölt megválasztását.

via Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk