A kormány nem csak a kamarát, hanem a teljes magyar orvostársadalmat támadta meg - írta keddi közleményében a Magyar Orvosok Szakszervezete, miután az Országgyűlés kedden elfogadta az orvosok kötelező kamarai tagságának megszüntetését. Szerintük a kamarai elnökség munkájának
megnehezítése nem szolgálja a társadalom érdekeit.
Mi is beszámoltunk róla, hogy a Parlament mindössze egy nappal azután, hogy a Belügyminisztérium benyújtotta, rendkívüli eljárásban kedden délután meg is szavazta a tárca törvénymódosító-javaslatát. Ennek érelmében
már nem csak azok dolgozhatnak orvosként Magyarországon, akik beléptek a kamarába is.
A jelenlegi tagoknak most nyilatkozniuk kell arról, hogy tagok akarnak-e maradni. Ha ezt nem teszik meg 30 napon belül, akkor a tagságuk automatikusan megszűnik.
A szakszervezet ennek kapcsán azt írta, hogy megdöbbenve értesültek „az orvostársadalom demokratikusan megválasztott önkormányzati köztestülete, a Magyar Orvosi Kamara elleni támadásról”, és szolidaritást vállalnak a kamara tagságával és elnökségével.
„A Kormány nem csupán a köztestületet, hanem a teljes magyar orvostársadalmat támadta meg, amikor - rendkívül diszkriminatív módon, egy koncepciós eljárás részeként - megnyirbálta az orvosi kamara jogköreit. Nem látjuk hogyan fog ez a döntés javítani az egészségügyön, az ellátás hozzáférhetőségén vagy minőségén, az orvosok szakmai szabadságáért, fenntartható egészségügyért felszólaló kamarai elnökség munkájának megnehezítése nem szolgálja a társadalom érdekeit.”
Az orvosok szakszervezete szerint a nézeteltérések feloldásához vezető út a párbeszéd, a más szakmai nézeteket valló érdekvédők ellehetetlenítésére tett kísérletet azonban ennek gátjának tartják. Azt is hozzátették, hogy az „egészségügy jelenlegi elkeserítő
állapotában” nagy szükség van a párbeszédre a szakma és a szakpolitika között, ennek a megszakadása pedig szerintük súlyos társadalmi következményekkel járhat.
„A törvénymódosítás társadalmi egyeztetés nélküli elfogadása tovább rontja hazánk tárgyalási pozícióit az Európai Uniós források lehívásában, ami tovább fogja odázni a halaszthatatlan szakdolgozói béremelést”
- írták.
A Magyar Orvosok Szakszervezete arra kér minden egészségügyi dolgozót, hogy szolidaritásával támogassa a Magyar Orvosi Kamara törekvéseit, az orvosokat, hogy maradjanak kamarai tagok.
A kormány nem csak a kamarát, hanem a teljes magyar orvostársadalmat támadta meg - írta keddi közleményében a Magyar Orvosok Szakszervezete, miután az Országgyűlés kedden elfogadta az orvosok kötelező kamarai tagságának megszüntetését. Szerintük a kamarai elnökség munkájának
megnehezítése nem szolgálja a társadalom érdekeit.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Orbán Viktor közvetlen családjában is vannak, akik a hatalom végét akarják
A Tisza Párt elnöke szerint már a kormány köreiből is szivárogtatnak bizalmas információkat. Azt mondja, Polt Péter és a honvédelmi miniszter is célkeresztbe került.
Magyar Péter szerint a kormányhoz közeli körök szivárogtatnak, mert a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak. A politikus az Egyenes Beszédben azt mondta, nagyon sokan drukkolnak, a miniszterelnök közvetlen családjában is, hogy ez a hatalom megszűnjön, és hogy egy normális Magyarországot tudjunk építeni.
A Tisza elnöke úgy véli, az alsóbb szinteken dolgozó kormánytisztviselők nagyot csalódtak a Fideszben és drukkolnak a kormányváltásnak. Arra a kérdésre, hogy honnan kapta meg azt a hangfelvételt, amelyen a honvédelmi miniszter arról beszél, hogy a kormány szakít az eddigi béketevékenységeivel, azt válaszolta:
a kormányhoz közeliek szivárogtatták ki.
Magyar arról is beszélt, hogy önmagában a haderőfejlesztéssel nincs gond, főleg ilyen időkben, de nem csak vasból áll egy hadsereg. Szükség van személyi fejlesztésekre is, és a Tisza-kormány erre fog majd törekedni.
Az interjúban szóba került az a nemrégiben hozott európai uniós bírósági ítélet is, amely kimondta, hogy az adósok csak a kapott összeggel tartoznak, az árfolyamkülönbözet összes terhét a pénzintézetnek kell viselnie. Magyar kijelentette, hogy választási győzelme esetén a Tisza elő fogja venni ezt a kérdést, és részben ennek az ítéletnek alapján rendezni fogja a devizahiteles-kérdést, a bankok és a Bankszövetség közreműködésével.
A politikus hozzátette, hogy Polt Péter sem ebben az ügyben, sem más politikai bűnök miatt nem vetetett őrizetbe senkit. Azt is mondta, hogy a párt készen áll egy olyan választási törvény-reform előkészítésére, amely a kisebb pártoknak is kedvezni fog.
Arra a kérdésre, hogy honnan tudta, hogy a Polt Péter távozik az ügyészség éléről, azt válaszolta: „Onnan tudtam, ahonnan ez a beszéd is jött, az az igazság, hogy a Karmelitában nagyon sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak. Nagyon sok olyan ember dolgozik még ott, nem a legmagasabb szinteken, akiknek a gyereküknek ugyanúgy enni kell adni, de ugyanúgy látják, hogy mit csinál ez a kormány és hogy mennyit változott ez a hatalom”
Magyar Péter szerint a kormányhoz közeli körök szivárogtatnak, mert a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak. A politikus az Egyenes Beszédben azt mondta, nagyon sokan drukkolnak, a miniszterelnök közvetlen családjában is, hogy ez a hatalom megszűnjön, és hogy egy normális Magyarországot tudjunk építeni.
A Tisza elnöke úgy véli, az alsóbb szinteken dolgozó kormánytisztviselők nagyot csalódtak a Fideszben és drukkolnak a kormányváltásnak. Arra a kérdésre, hogy honnan kapta meg azt a hangfelvételt, amelyen a honvédelmi miniszter arról beszél, hogy a kormány szakít az eddigi béketevékenységeivel, azt válaszolta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Erdő Péter elmondta, mit gondol XIV. Leó pápa megválasztásáról
Beszélt a megválasztás menetéről, a pápa névválasztásáról és arról is, hogy Ferenc pápa budapesti látogatása során többször személyesen beszélt a most megválasztott egyházfővel.
Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm – nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.
Megjegyezte, ezt bizonyítja, hogy az új pápa megválasztása gyorsan megtörtént.
Az esélyesek között számon tartott magyar bíboros kifejtette, a konklávén „egy-egy választási menet során felbukkannak nevek, és amikor nő a többség, benne van a levegőben, hogy alighanem ő lesz, aki megkapja a szükséges szavazatszámot”. A bíboros a piaristák egykori általános rendfőnöke, Tomek Vince mondását idézte, miszerint a konklávén minden szavazási menetnek külön lelke van.
Megjegyezte: a világsajtó sok mindenkit esélyesnek tartott, köztük Prevostot is, de nem szerepelt az elsők között.
„Azt hiszem, ebben a tekintetben nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm”
– hangoztatta a pápaválasztó bíboros.
Erdő Péter elmondta, hogy Ferenc pápa budapesti látogatása alkalmával ő maga elég sokszor beszélgetett Prevost bíborossal, aki nem sokkal korábban került a vatikáni kúriára, és mindjárt felelősségteljes megbízatást kapott a püspöki dikasztérium prefektusaként.
A világ püspöki kinevezése több mint felét Prevost és munkatársai készítették elő, ami nagy áttekintési képességet igényel – emelte ki Erdő Péter.
Erdő Péter úgy vélte, az új pápa személye kapocs Észak- és Dél-Amerika között, mivel mindkét térségben jól ismerik, amiként Rómában is, ahol tanulmányokat folytatott, ledoktorált egyházjogból. Az Ágoston-rend általános főnökeként szintén széles nemzetközi elismertségre tett szert.
„Nem az állampolgársága, nemzetiségi hovatartozása, hanem inkább tapasztalati és emberi kapcsolati köre játszott szerepet”
– nyilatkozta a bíboros.
A XIV. Leó név választásával kapcsolatban, Erdő Péter kifejtette, hogy Prevost bíboros belső beszélgetésekben részletesen indokolta, miért így döntött.
Hangsúlyozta: az egyház társadalmi tanítását először nagy ívben XIII. Leó fogalmazta meg, és választ képviselt a kor legégetőbb problémáira, amelyek az ipari forradalomból, a munkások helyzetéből fakadtak. Mindennek a mély keresztény problematikáját az igazságosság kérdése képezte, és most XIV. Leó a mai világban is ezt érzi aktuálisnak.
A pápa úgy érzi, hogy a munkának az emberi méltósághoz való kapcsolatát, a munka értékét, az emberi kreativitást veszély fenyegeti, ami méltatlan körülményeket, a megbecsülés hiányát, kizsákmányolást jelenthet.
„További veszélyt képvisel, hogy az emberi munka feleslegessé válhat. A technológiai fejlődés, a mesterséges intelligencia számos munkahelyet helyettesít, és sok ember úgy érzi, tevékenységére, így rá sincsen szükség (..) pedig Isten üres embert nem alkot” – mondta Erdő Péter.
XIV. Leó pápa első beszédének első szava a béke volt: „Krisztus békéjének a gondolatával lépett fel, ami krisztocentrikus szemléletre utal, amely legitimitást ad a társadalomra és a nemzetközi közösségre vonatkozó szavainak”.
Erdő Péter emlékeztetett, hogy a béke szorgalmazása folytonosságot képvisel: nemcsak Ferenc pápa, hanem már XXIII. János Békét a földön kezdetű, 1963-as enciklikája is békét sürgetett.
Erdő Péter az MTI-nek elmondta, hogy a pápa május 18-i miséjén ismét a Vatikánban lesz.
Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm – nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.
Megjegyezte, ezt bizonyítja, hogy az új pápa megválasztása gyorsan megtörtént.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Két hónapra előzetes letartóztatásba helyezték azt a két személyt Ukrajnában, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a magyar titkosszolgálat szervezte be őket – írja a TSZN nevű ukrán tévétársaság a Telegram-csatornáján.
A jelentés szerint a két embert hazaárulással is vádolják, és egyikük sem kerülhet szabadlábra óvadék ellenében.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) korábban közölte: Nyugat-Ukrajnában sikerült leleplezniük egy magyar katonai kémhálózatként emlegetett szervezetet. A részletekről nem árultak el többet, és az ukrán külügyminisztérium sem kommentálta az ügyet.
A bejelentésre Szijjártó Péter azzal reagált, hogy bejelentette: kiutasítottak Magyarországról két, kémkedéssel vádolt ukránt. Erre pedig Ukrajna is kiutasított országa területéről két magyar diplomatát – hangsúlyozva, hogy a lépés a magyar reakcióra adott válasz.
Két hónapra előzetes letartóztatásba helyezték azt a két személyt Ukrajnában, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a magyar titkosszolgálat szervezte be őket – írja a TSZN nevű ukrán tévétársaság a Telegram-csatornáján.
A jelentés szerint a két embert hazaárulással is vádolják, és egyikük sem kerülhet szabadlábra óvadék ellenében.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) korábban közölte: Nyugat-Ukrajnában sikerült leleplezniük egy magyar katonai kémhálózatként emlegetett szervezetet. A részletekről nem árultak el többet, és az ukrán külügyminisztérium sem kommentálta az ügyet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Válaszul Budapest intézkedésére Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát – írja az Ukrajinszka Pravda portál. A diplomatáknak 48 órán belül el kell hagyniuk az országot.
„Most hívtuk meg a magyar nagykövetet az ukrán külügyminisztériumba, és átadtuk neki a megfelelő jegyzéket” – jelentette ki közleményében Andrij Szibiha.
Az ukrán külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Ukrajna válaszul cselekszik Magyarország intézkedéseire, a viszonosság elve és a nemzeti érdekek alapján.
Az ügy előzménye, hogy péntek reggel a ukrán elhárítás arról számolt be, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt.
Délután Szijjártó Péter jelentette be, hogy hogy két kémet utasított ki Magyarország, akik diplomáciai fedésben dolgoztak a budapesti ukrán nagykövetségen. A külügyminiszter hozzátette, hogy Ukrajna folyamatosan lejárató akciókat indít Magyarország ellen.
Orbán Viktor a botrányra szűkszavúan csak annyit reagált: „A magyarok most döntenek Ukrajna uniós tagságáról. Ez nem tetszik sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Ezért indulnak lejárató akciók Magyarország ellen. A lejárató akciókat nem hagyjuk szó nélkül. Magyarország megvédi magát. A szükséges lépéseket megtesszük. Erről a külügyminiszter tájékoztatta a nyilvánosságot.”