News here

HÍREK

A kockázatokra reagált az egyhetes betéti kamat emelésével az MNB

Erősödött a forint, miután emelt az MNB. A hivatalos adatok szerint 10,7 százalékra nőtt az éves infláció májusban, a lakosság ennél jóval magasabb, legalább 20 százalékos inflációt érzékel.

Link másolása

Az egyhetes betéti kamat szükséges mértékű emelésével reagál az MNB a kockázatokra, ez volt az indítéka a csütörtöki 50 bázispontos emelésnek is - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke egy háttérbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.

Kiemelte:

a jegybank várhatóan megemeli inflációs előrejelzését júniusi Inflációs jelentésben az előző, márciusi jelentésben szereplő, 7,5-9,8 százalékról.

Szükséges, hogy az egyhetes betét hozamát a swappiaci hozamok is lekövessék, az MNB ezentúl még erősebb hangsúlyt fektet erre a területre - jegyezte meg.

Erősödött a forint, miután emelt a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az euró az MNB-döntést követően 394,65-395,30 forintos sávban mozgott szemben a reggeli 397,50 forinttal.

A KSH a legutóbbi jelentésében közölte: átlépte a lélektani határt és 10,7 százalékra nőtt az éves infláció májusban.

Legutóbb 2001 nyarán volt két számjegyű áremelkedés, akkor 10,8 százalékon tetőzött a pénzromlás üteme. Mivel áprilisban még „csak” 9,5 százalékos volt az infláció, ez egy hónap alatt 1,2 százalékos gyorsulást jelent. A fogyasztói árak havi emelkedése ennél is nagyobb, 1,7 százalékos volt. Ez szintén gyorsuló mértéket jelez, áprilisban még csak 1,6 százalék volt ez az érték.

A szezonális hatásoktól megtisztított, úgynevezett maginfláció még ennél is magasabb, 12,2 százalékos volt májusban. Ebbe nincsenek beleszámítva olyan gyorsan változó árú termékek, mint az üzemanyag, az energia és a gyógyszerek.

Tavaly májushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 18,6 százalékkal emelkedett.

Ezen belül a margariné 41,4, a kenyéré 37,5, a sajté 35,4, a baromfihúsé 34,3, a száraztésztáé 33,3, a tejtermékeké 30,3, a tojásé 29,9, a péksüteményeké 27,3, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 12,8, az alkoholmentes üdítőitaloké 10,0, a csokoládé, kakaóé és a cukoré 3,9 százalékkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Baj van a Mol finomítójában, decemberre az ársapka is fenntarthatatlanná válhat
A MOL már ezen a héten sem szállít üzemanyagot a kis benzinkutaknak.

Link másolása

A Dunai Finomítóban az év közepétől karbantartási és felújítási munkák zajlottak, de a normál üzem azóta sem tudott helyreállni. A Világgazdaság úgy tudja, hogy a százhalombattai finomító csak 50-55 százalékon tud termelni. Ha nem javul a helyzet, decemberre az ársapka is fenntarthatatlanná válhat.

Egyre több olyan töltőállomás akad, ahol teljesen kifogyott a készlet vagy csak nagyon minimális, adott esetben csak egy liter benzint lehet tankolni.

A vállalat a lap megkeresésére egyelőre nem reagált.

Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára szerint ha a helyzet változatlan marad – akár decemberben szükségessé válhat a hatósági ár felülvizsgálata.

Ha viszont marad a hatósági ár, akkor jelentősen szűkíteni kell a jogosultak körét, hiszen így is rengetegen vásárolhatnak kedvezményesen üzemanyagot. E miatt "nincs annyi molekula a piacon, mint amennyire szükség lenne".

De már ezen a héten is bajban vannak a vidéki kutak, ugyanis ezen a héten sem szállít üzemanyagot a kis benzinkutaknak a MOL. Az értesítésben az állt, hogy a MOL-nak „az ország működése és az energiabiztonsága érdekében optimalizálnia kellett az ellátási stratégiát”, ezért a november 28-án kezdődő 48. héten sem tudnak dízelt és motorbenzint biztosítani a kisebb kutaknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Börtönbüntetéssel és kínzással fenyegette meg Irán a labdarúgó-válogatottja családjait
Az Iráni Forradalmi Gárda tisztjei folyamatos megfigyelés alatt tartják a focistákat.

Link másolása

Egy biztonsági szolgálatnál dolgozó forrás szerint börtönbüntetéssel és kínzással fenyegette meg Irán a labdarúgó-válogatottja családjait, ha a focisták nem hajlandóak viselkedni az Egyesült Államok elleni keddi meccsen - írja a CNN.

Az iráni játékosok november 21-én, az Anglia elleni mérkőzésen megtagadták a himnusz eléneklését, ezzel is támogatva az országukban zajló ellenállást.

A forrás szerint az Iráni Forradalmi Gárda (IRGC) az eset után közölte a csapattal, hogy családjaikat erőszakkal és kínzással fogják fenyegetni, ha nem éneklik el a nemzeti himnuszt, vagy ha csatlakoznak a teheráni rezsim elleni politikai tiltakozáshoz. A játékosok a múlt pénteki, Wales elleni mérkőzésen már énekeltek és 2-0-ra győztek.

„Nagyszámú iráni biztonsági tiszt van Katarban, akik információkat gyűjtenek és megfigyelik a játékosokat”

- mondta a forrás, aki a katari vb alatt figyelemmel követi az iráni biztonsági szolgálatokat.

Az IRGC tagjai folyamatosan megfigyeli az iráni focistákat, akik nem keveredhetnek csapaton kívüli játékosokkal és nem találkozhatnak külföldiekkel. Carlos Queiroz, az iráni válogatott portugál edzője feltehetően külön találkozott az IRGC tisztjeivel, miután azok megfenyegették az iráni játékosokat és családjaikat.

A CNN szerint az edző azt állította, hogy az iráni játékosok tiltakozhatnak a világbajnokságon, de csak a FIFA-szabályok keretein belül.

Kezdetben drága ajándékokat, autókat és pénzt ígértek a játékosoknak, azonban a himnusz megtagadása után fenyegetésre váltott Irán.

„A Wales elleni legutóbbi mérkőzésen az iráni rezsim több száz színészszurkolót küldött Katarba, hogy a támogatottság és a népszerűség hamis érzetét keltse. A következő, USA elleni mérkőzésre a rezsim jelentősen megnöveli - több ezerre - a színészek számát”

- tette hozzá a forrás.

Irán éppen belpolitikai zavargások közepette szerepel ezen a világbajnokságon. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Volker Türk azt mondta, hogy az ország "teljes körű emberi jogi válságban" van, mivel a hatóságok keményen fellépnek a rezsimellenes, másként gondolkodók ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Az ukrán külügyminiszter csak a vacsorán vesz részt a NATO-értekezleten, mert a magyarok nem akarták, hogy az ülésen is ott legyen
A Financial Times írta meg a kínos esetet. Pedig a találkozón a csatlakozásra váró Finnország és Svédország külügyminisztere is részt vesz.

Link másolása

Kedden és szerdán rendezik meg Bukarestben a NATO külügyminiszteri értekezletét. A fő témák egyike az lesz, hogy milyen további támogatást tudnak nyújtani a tagországok Ukrajnának.

Jens Stoltenberg főtitkár szerint a NATO saját biztonsága érdekében nem engedheti meg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy győzzön, mert az más vezetőket is arra sarkall majd, hogy erőszakkal próbálják elérni céljaikat.

Most kivételesen nemcsak a harminc NATO-tagállam külügyminisztere vesz részt az érdetekezleten, hanem a csatlakozásra meghívott Finnország és Svédország külügyminisztere is.

A kedd esti munkavacsorán Ukrajna is képviselteti magát, az utolsó megbeszélésre pedig Moldova, Grúzia, valamint Bosznia-Hercegovina is meghívót kapott.

A Financial Times cikke szerint Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel azért csak a keddi vacsora keretében találkozhatnak a kollégái, mert a magyar kormány ellenállt annak, hogy egy formális ülésen is részt vegyen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Már közel egymillió forint a bruttó átlagkereset ezeken a területeken Magyarországon
Azonban hiába emelkednek a bérek, nem tudnak lépést tartani az inflációval.
fotó: Pixabay - szmo.hu
2022. november 29.


Link másolása

Szeptemberben is folytatódott a szokatlannak számító, évközbeni átlagkereset-emelkedés Magyarországon - írja a Portfolio.

Szeptemberben 504 ezer forintra nőtt az átlagkereset, ami 17,8%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A nettó átlagkereset 335 ezer forint volt ugyanebben az időszakban.

Az inflációval ugyanakkor nem tudott lépést tartani az emelkedés: az év kilencedik hónapjára az infláció meghaladta a 20%-ot, ezért nemzetgazdasági szinten 2%-kal csökkent a reálbér.

Szeptemberben az átlagkereset az információ, kommunikáció területén dolgozók körében és a pénzügyi szolgáltatásban volt kiemelkedő, ezeken a területen meghaladta a bruttó 800 ezer forintot.

A gazdasági, igazgatási, érdekképviseleti vezetők, törvényhozók körében meghaladta a 930 ezer forintot a bruttó átlagfizetés, a felsőfokú képzettség önálló alkalmazását igénylő foglalkozások körében pedig bruttó 720 ezer forint felett volt.

A lista végén a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területe van, itt mindössze 322 ezer forint a bruttó átlagkereset; az összes többi szektorban már 400 ezer forint felett van.


Link másolása
KÖVESS MINKET: