HÍREK
A Rovatból

A kijárási tilalom kiskapuja miatt akarnak sokan kutyát, ezért inkább egyet sem ad örökbe egy állatmenhely

Olyan érdeklődő is akadt, aki kifejezetten a kijárási tilalom idejére szeretett volna ideiglenes befogadóvá válni.


Nem adnak örökbe kutyákat az egyik debreceni állatmenhelyen, mert a legtöbb érdeklődő csak azért szeretne ebet, hogy mentességet kapjanak a kijárási tilalom alól. A kutyatartók ugyanis este 8 után is kimehetnek az utcára, ha a kiskedvencüket sétáltatják.

"Nem mehet ki kutya innen, amíg ez a járványhelyzet van. Nem tudunk úgy örökbe adni, hogy ne legyünk abban biztosak, hogy sajnos a vírushelyzet után visszakerülnek. Mert ezek az örökbefogadók 99 százalékban csak a kiskapu miatt szeretnének most kutyát"

- mondta el Csige Alexandra, a menhely vezetője az RTL Híradónak.

Több állatvédő szervezet szerint is ezért nőtt meg most az örökbefogadási kedv, és attól tartanak, hogy ha vége lesz a járványnak, tömegével viszik vissza az állatokat a menhelyekre.

Az Állatbarát Alapítvány menhelyvezetője szerint

az érdeklődők többsége el is ismeri, hogy erre az időszakra kellene neki kutya, sőt olyan is akadt, aki kifejezetten a kijárási tilalom idejére szeretett volna ideiglenes befogadóvá válni.

Az RTL Híradó riportja:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A közúti ellenőrzések során új jogosultságokat kapnak a rendőrök és az ellenőrök
A jövőben a rendőrök akár erőszakkal is elszállíthatják a forgalmat akadályozó járműveket. A bírságoknál pedig már a jogsértéssel okozott hátrány mértékét is figyelembe veszik majd.


Egy összesen 35 oldalas, a közlekedés szinte minden területét érintő törvénycsomagot terjesztett be Lázár János építési és közlekedési miniszter. A javaslat a közúti, légi, vízi és vasúti közlekedés szabályait is módosítaná, a hétköznapokban leginkább az autósok érezhetik majd meg a változásokat.

A tervezet szerint a rendőrség a jövőben kényszerítő intézkedéseket is alkalmazhatna a közúton veszteglő, forgalmat akadályozó járművekkel szemben, hogy könnyebben eltávolíthassa az akadályokat.

A közlekedési hatóság ellenőrei testkamerát viselhetnének, amivel kép- és hangfelvételt készíthetnének, a hatóság pedig az eddigieknél szélesebb körben, önállóan is intézkedhetne, például bírságot szabhatna ki a helyszínen – írta a Portfolio. A bírságoknál új szempontként jelenne meg a jogsértéssel okozott hátrány mértéke, ami differenciáltabb büntetéseket tenne lehetővé.

A teherforgalomban a kormány felhatalmazást kaphatna egy előzetes időpontfoglalási rendszer bevezetésére. Ez azt jelentené, hogy meghatározott tehergépkocsi-kategóriák és határátkelők esetében előjegyzéssel lehetne biztosítani a várakozás nélküli kilépést, enyhítve a nagy forgalmú határszakaszokon rendszeresen tapasztalható torlódásokat.

A csomag a nemzeti jogba is átültetné az EU új, alternatív üzemanyagok infrastruktúrájáról szóló AFIR-rendeletét. Ez az elektromos töltőinfrastruktúra egységesítését, fejlesztését és elérhetőségének javítását célozza, egységesítve a teljesítménykövetelményeket, a felhasználói információkat és a fizetési szabályokat.

A vasúti közlekedésben egyértelműbbé tennék, hogy mely létesítmények és műveletek igényelnek műszaki engedélyt; a körbe bekerülnének például az állomási épületekben található felvonók és mozgólépcsők is. Jelentős változás, hogy korlátozott szintű vasúti forgalmat – például pályafelújítás, műszaki hiba vagy vágányzár esetén – a vasúttársaságok a jövőben csak a közlekedési hatóság előzetes engedélyével tarthatnának fenn. A módosítás célja a külső szakmai kontroll és a közlekedésbiztonság növelése, ami ugyanakkor több adminisztrációval és hosszabb engedélyezési folyamattal járhat.

A közösségi közlekedésben az önkormányzatoknak részletesebb adatokat kellene szolgáltatniuk a közszolgáltatásban részt vevő autóbusz-állományról, a járművek beszerzésének forrásairól, valamint arról, milyen mértékben teljesítik a „tiszta járművek” arányára vonatkozó uniós előírásokat. Az úthálózat fejlesztésénél új szempontként kellene figyelembe venni azokat a kompátkeléseket is, amelyek a hídépítés helyett gazdaságosabb megoldást jelenthetnek. Az útdíjrendszerrel kapcsolatban szintén uniós jogharmonizáció történne az átjárhatóság javítása érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Jön a 14. havi nyugdíj: Orbán Viktor bejelentette, mikor és mennyit kapnak a nyugdíjasok
A miniszterelnök szerint jövő februárban a 13. havi mellé egyheti plusz járandóság is érkezik. A teljes összeg bevezetése évek alatt történik meg.


A szerdai kormányülésen döntés született a 14. havi nyugdíj bevezetéséről – erről Orbán Viktor számolt be csütörtök reggel, a Facebook-oldalán közzétett videóban.

A miniszterelnök elmondta:

2026 februárjában a rendes nyugdíj és a 13. havi nyugdíj mellett a 14. havi nyugdíj negyedét is megkapják a nyugdíjasok, vagyis egyheti összeget.

Hozzátette: egy évvel később mindenki „megkapja a következőt, és így tovább”.

Orbán Viktor megnyugtatott mindenkit: a pluszjuttatás minden nyugdíjasnak jár, „függetlenül attól, hogy kire szavazott”.

A 14. havi nyugdíjról korábban is beszélt a miniszterelnök, de a lehetőségét először Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter vetette még fel októberben egy lakossági fórumon.

Később a kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a 14. havi nyugdíjra körülbelül összesen 170 milliárd forintot fog költeni a kormány. Az összeget a 2026-os költségvetésből fedezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Drogügyi kormánybiztos ByeAlex ügyéről: Minden nagyon kis cucc mögött a szervezett bűnözés áll
Horváth László szerint a kábítószerezésről szóló dalok népszerűsége pénzt hoz az előadóknak, de ezzel százezreket sodornak veszélybe. A kormánybiztos szerint a celebek példaképek, és ez óriási felelősség.


A kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos is megszólalt a ByeAlex-nél tartott házkutatás kapcsán. Mint megírtuk, a Csillag születik zsűritagját és a zenekarának két tagját kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes Facebook-oldalán megerősítette, hogy valóban találtak nála „egy nagyon kis cuccot”.

A drogügyi kormánybiztos korábban T. Danny ügyében is nyilatkozott, most pedig a Harcosok órája című YouTube-adásban beszélt ByeAlex esetéről, amit a Telex szemlézett.

„Minden nagyon kis cucc mögött a szervezett bűnözés áll”

– mondta Horváth László, utalva a zenész szavaira.

Szerinte az, hogy ByeAlex fogyaszt-e kábítószert, az ő problémája, viszont előadóként felelőssége van abban, hogy milyen példát mutat. Rámutatott, hogy az énekes dalaiban rendszeresen visszatérő téma a drogozás, ahogy más celebeknél is.

„És más celebek meg egyértelműen népszerűsítik a kábítószer-fogyasztást, népszerűsítik a kábítószeres életmódot. Az a gond, hogy őket, minden lépésüket, ByeAlex minden lépését több százezer rajongó követi. A népszerűség azzal is jár, hogy valaki példakép”

– fogalmazott a kormánybiztos.

Azt elismerte, hogy a Csillag születik zsűritagjának volt egy jó mondata a beismerő posztjában, az, hogy rajongói ebben ne kövessék a példáját. Horváth László szerint azonban még jobb lenne, ha azt mutatná be, hogy abbahagyja a kábítószer-fogyasztást.

Elmondása szerint egy nagyon erős kábítószer-marketing folyik az online térben, „millió szám árasztják el” a drogot népszerűsítő tartalmak a fiatalokat, amelyek divatot csinálnak a kábítószerezésből. Szerinte sok előadó az ilyen dalokkal keres sok pénzt, mert ezek közkedveltek.

„Népszerű lett a drogot népszerűsíteni, ebben van pénz. Ahogy szoktam mondani, a közönség tapsol a színpad előtt, a kábítószer-kereskedők meg tapsolnak a színpad mögött, mert a kábítószer népszerűsítése gyakorlatilag drogiparnak csinál piacot.”

Németh Balázs műsorvezető kérdésére, hogy lehet-e közvetlen üzleti kapcsolat a két terület között, Horváth László azt mondta, ezt nem hiszi, de azok a zenészek, akik belefoglalják a dalszövegeikbe a drogot, a népszerűsítéssel a szervezett bűnözésnek tesznek szívességet, „és veszélybe sodornak több százezer követőt.”

Azt is mondta, hogy a szülők sokszor nem is tudják, milyen szövegeket hallgatnak a gyerekeik, mert nem értik a szlenget.

„Nem tudja miről van szó, hogy mi az, hogy szinti, meg felni, meg dzsó, meg egyebek, de a fiatalok tudják.”

Arra a kritikára reagálva, hogy cenzúrázni akarja emiatt a dalszövegeket, a kormánybiztos azt mondta, ezt továbbra sem hagyja szó nélkül, de szó sincs cenzúráról. Szerinte kettős beszéd zajlik: amikor elkapnak egy drogterjesztőt, azt mindenki helyesli, de amikor egy celebről van szó, azt már nem. Azt szeretné, hogy legyen erről egy társadalmi párbeszéd, a kábítószer-fogyasztás felé pedig egy társadalmi elutasítottság.

„Hogy ne az legyen, hogy ne azt tudják mondani vagy sugallni, hogy az egy alapjog, az egy szabadságjog. Hogy a kábítószer nélkül már nincsen buli, hogy a kábítószer nélkül már nincsen fesztivál, és hogyha a kábítószert el akarják tőled venni, akkor a szabadságodban fognak téged korlátozni”

– fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy ő küldte volna ByeAlexre a rendőröket a kormányellenes szövegei miatt, Horváth László komolytalanul annyit reagált, hogy „hogyne, hogyne”. Mint mondta, március óta több mint 8 ezer büntetőeljárás indult kábítószeres ügyben, és ezekben fennakadnak celebek is.

„Rájuk is vonatkozik a törvény, mint ahogy mindenki másra. De akkor ezen logika szerint mint a nyolcezerre mi küldtük rá”

– mondta a kormánybiztos.

Arról is beszélt, hogy néhány héttel ezelőtt felszámoltak egy magyar hálózat, miután 61 helyszínre vonultak ki a rendőrök. Ez a hálózat több mint tízezer csomagot küldött ki postai úton, és körülbelül 40 ezer embert értek el.

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kormányinfó: Kétszeresére emelik a nevelőszülők járandóságát és több támogatás összegét is növelik
Ezen kívül jelentős változás jön a nevelőszülők támogatásában, számos dologra több pénz jut majd – jelentette be a kormányinfón Gulyás Gergely.


Gulyás Gergely a csütörtök délelőtti kormányinfón bejelentése szerint a kormány új gyámügyi álláshelyeket hoz létre: minden járásban és fővárosi kerületben egyet-egyet, így körülbelül 200 új munkahely jöhet létre ezen a területen. A gyámként dolgozók fizetését is megemelik, és ingyenesen szerezhetnek jogosítványt.

A gyámügyi pótlék összege 37 ezer forintról 83 ezer forintra nő. Emellett emelkedik a tisztálkodásra fordítható minimumösszeg is.

Jelentős változás jön a nevelőszülők támogatásában is: a juttatás összege a korábbi minimálbér 30 százalékáról 60 százalékra emelkedik gyerekenként. Nő a zsebpénz, több pénz jut étkezésre is, valamint bevezetik a sportolási keretet.

A gyermekvédelmi intézményekben is erősítik a biztonságot: 40 helyen rendőr lesz jelen, több mint 300 helyen pedig iskolaőr vigyáz majd a rendre.

Az intézkedések összesen 4 milliárd forintba kerülnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk