HÍREK
A Rovatból

„A katát is elvitte a kormányzati megszorítás” – Az ellenzéki pártoknak nem tetszik az új katás törvényjavaslat

Szerintük a terv „egészen elképesztő”, „több százezren kerülnek létbizonytalanságba” és „a kormány nehéztüzérséggel lövi a katás adózókat”.


Mint mi is megírtuk, a kormány módosítani akarja a katás adózást.

A jövőben ezt az adózási formát csak a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó, terméket értékesítő egyéni vállalkozók választhatják, tehát az új katásoknak csak magánszemélyektől származhat bevétele.

A hírre az ellenzéki pártok is reagáltak - írja a Telex. A reakcióik szerint nem értenek egyet a kormány ötletével.

A DK közleményében azt írják, hogy „a katát is elvitte a kormányzati megszorítás”, és „ma este több tízezer egyéni és kisvállalkozó fogja feltenni a magának a kérdést: szeptember 1-jétől dolgozzanak feketén, vagy húzzák le a rolót örökre?” A párt szerint a Fidesz a multik oldalán áll.

A Jobbik szerint a terv „egészen elképesztő”, mert ezzel „kiszórják” az embereket a katázás lehetőségéből, miközben ők „viszik a hátukon az országot”. Azt követelik, hogy „hagyják abba a katások vegzálását”, és kezdődjön társadalmi párbeszéd ennek az adózási formának a fenntartásáról.

Az LMP úgy véli, hogy „a kata adózás új szabályozása megszorítás és jelentős adóemelés”, ami szerintük „tragikus”. Inkább a nagyobb vállalatok társasági adóját kellene emelni, mert azzal „kevesebb profitot vinnének haza a külföldi nagyvállalatok és a Fidesz hátországa”.

A Momentum szerint „több százezren kerülnek létbizonytalanságba, hiszen nem tudják, hogy pár hét múlva folytatni tudják-e jelenlegi munkájukat”. „A kormánynak bizonytalanság helyett kiszámíthatóságot kellene biztosítania a vállalkozóknak” - írják közleményükben.

A Mi Hazánk szerint „a kormány nehéztüzérséggel lövi a katás adózókat”, és szeptember elsejével „véget ér egy igazi sikertörténet”, miközben több százezer család megélhetése kerül veszélybe. Úgy vélik, az lenne a megoldás, ha csak azok a tevékenységi körök kerültek volna ki, amelyeknél nem feltétlenül indokolt ez az adózási forma. „A korábbiakhoz képest jóval kevesebb bevétel fog származni ebből az adónemből, így a költségvetés helyzete nem javulni fog, hanem romlani” - írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Akkor most nem fapadossal volt az utazás? Luxusgép érkezett egy napja Brac szigetére, ahol Orbán Viktor vízre szállt
A Tiszás politikus szerint a repülőgép Ungár Anna - Schmidt Mária lánya és Ungár Péter testvére - cégének tulajdonában van.


Egyre újabb információkat oszt meg Magyar Péter a közösségi oldalán Orbán Viktor nyaralásáról. Legutóbb arról számolt be a TISZA-politikus, hogy a miniszterelnök Horvátországban egy jachton volt látható.

Most pedig egy újabb bejegyzésben azt is megírta, hogy vélhetően egy magán luxusgéppel érkezett a kormányfő a nyaralása színhelyére.

A politikus azt írja a posztjában:

"Tegnap délután érkezett ez a luxusgép Brac szigetére, ahol Orbán Viktor vízre szállt. A gép Ungár Anna cégének tulajdonában van. Ungár Anna Schmidt Mária oligarcha lánya és egyben Ungár Péter testvére…

Orbán korábban az ő tengerparti villájukban nyaralt…akkor most nem fapadossal volt az utazás?"

Egy térképet is megosztott, melyen látható a repülőgép adatai mellett az útvonal is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: a NER legendás luxusjachtját vették észre ott, ahol Orbán Viktor nyaral
A TISZA Párt vezetője szerint: „Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása”. Újabb információkat osztott meg az Adriai utazásról.


Magyar Péter pénteken fotókat tett közzé, melyeken Orbán Viktor látható. A miniszterelnök az Adrián nyaral, és egy jachton kapták lencsevégre.

Később a TISZA Párt vezetője újabb fotót osztott meg, melyen egy jacht látható. A fotóhoz pedig azt írta:

"Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása. A reggeli vízre szállós képek Brac szigetén készültek. És vajon melyik luxusjacht állt szinte pontosan a felcsúti hajóskapitány hajója mellett? Csak nem Szíjj László Lady Mrd nevű sokmilliárdos luxusjachtja? De igen.

Vajon a nyílt vízen már átszálltak a királyi hajóra, amin anno Szijjártó Péter is pihent?"

- írta a fotó mellé.

Kommentben egy térképet is megosztott, melyen látszik a hajó reggeli tartózkodási helye.

A Telex megjegyzi, hogy Szijj a tiszakécskei központú, rengeteg állami tendert és koncessziót elnyerő Duna Group vezetője. A hajót pedig egy máltai cégen keresztül tulajdonolta. A fedélzetén pedig egyszer Szijjártó Péter külügyminisztert is látták.

A portál a Vesselfinder hajókövető oldal alapján azt írta, hogy délután a MY Lady Mrd Split kikötőjében horgonyzott. Előtte - Bračcsal szemben - a makarskai kikötőben járt augusztus 20-22. között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Még a Mohunál sem számítottak arra, hogy 50 milliárdos veszteség jön össze 2024-ben
Runtág Tivadar operatív igazgató szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.


Számítottak arra, hogy indulása után hosszabb ideig nem lesz nyereséges a Mohu, de hogy ekkora, 50 milliárd forint veszteség jön majd össze 2024-ben, arra nem – erről beszélt a 24.hu-nak Runtág Tivadar, a hulladékgazdálkodást monopol koncesszióban végző Mol-leányvállalat operatív igazgatója.

Runtág szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.

Ugyanakkor azt is mondta, hogy „ha egy vállalat pénzügyi teljesítménye elmarad a tervezettől, meg kell vizsgálni az okokat”.

Az operatív igazgató szerint a veszteség a vállalat működéséből fakad, ezért most újratárgyalják a szerződéseket az alvállalkozóikkal.

A 24.hu-nak nyilatkozó alvállalkozók arról panaszkodtak, hogy az új szerződésekben sokszor előnytelenebb feltételek szerepelnek, csökkentett díjakat ajánlanak, a minőségi feltételeken pedig szigorítanak. A Mohu sok vállalkozónak tartozik, az alvállalkozók értelmezése szerint a cég ezzel zsarolja őket: ha aláírják az előnytelenebb új szerződést, akkor megkapják a pénzt.

Runtág elismerte, hogy néha kevesebbet kínálnak az alvállalkozóknak a szerződésben, de ezzel az elmúlt két évben felmerült problémákat akarják korrigálni, fölösleges szállításokat csökkenteni. Azt viszont rágalomnak nevezte, hogy a Mohu zsarolná az alvállalkozókat, vagy ne fizetne időben. Azt is elmondta, hogy az alvállalkozók nagy részével már megállapodtak.

Runtág azt az értesülést is tagadta, hogy a Mol kézi vezérlésre állt volna át a Mohunál.

Több alvállalkozó arról számolt be a 24.hu-nak, hogy a tárgyalásokra a Moltól érkeznek emberek, mondván, hogy a Mohunál átalakítások vannak. Runtág szerint viszont kézi vezérlésről szó sincs, a Mohu munkatársai is mindig részt vesznek a tárgyalásokon.

„Azt nem mondanám, hogy elégedetlen velünk a Mol”

– tette hozzá.

Az operatív igazgató megerősítette, hogy a gyártói felelősségi díjak emelését javasolja a Mohu egyes hulladékfajtáknál, mert a díjak jelenleg nem fedezik a begyűjtési, válogatási, előkészítési költségeket. Runtág Tivadar szerint vannak, akik megkerülik az EPR-rendszert, így sok koncessziós hulladék nem kerül a gyűjtőbe. Ez magyarázhatja, hogy egyes kategóriákban kevesebb a begyűjtött hulladék, mint azelőtt, hogy a Mohu átvette volna a rendszert.

Runtág a lomtalanítási rendszerről is beszélt. Mint mondta, szeretnék keretek közé szorítani a ház elé kipakolós budapesti rendszert, és elérni, hogy a lomtalanítás ne bénítsa meg a várost. A rendszer jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, az ügy még képlékeny, tervezés alatt áll a rendszer átalakítása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Balázs is az Adrián van, elárulta, mit csinálnak Orbán Viktorral
A miniszterelnök politikai igazgatója Magyar Péter bejegyzésére reagált, melyben a Tisza Párt vezetője a miniszterelnök nyaralásáról osztott meg információkat.


Orbán Balázs az Adriáról jelentkezett. A miniszterelnök politikai igazgatója egy posztban reagált arra, hogy Magyar Péter pénteken fotókat osztott meg Orbán Viktor nyaralásáról. Többek között arról is írt a Tiszás politikus, hogy a horvátországi pihenő helyszínén felbukkant a NER kedvenc luxusjachtja is.

Erre reagált Orbán Balázs a közösségi oldalán, ahol azt írta:

"Hoppá, ez egy vízi zebra! Újabb ordas kamu. Ellenben örömmel jelentem a helyszínről, hogy a választások megnyeréséhez szükséges győzelmi terv megírása jól halad.

Indulhat a liberális sipákolás!"


Link másolása
KÖVESS MINKET: