A kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar egy majdnem 300-zal száguldó vonaton
A férfi azt mondta a rendőröknek, dohányozni szállt le az egyik megállóban, de az ajtók hamarabb bezáródtak, ezért a csomagja a vonaton maradt, amit vissza akart szerezni.
Egy magyar férfi elképesztő életveszélyes mutatványt hajtott végre Németországban: kívülről kapaszkodott egy nagysebességű vonatra, miután lemaradt róla egy németországi állomáson – írja a BBC. A 40 éves férfi Münchenből indult, és Ingolstadtnál szállt le, hogy elszívjon egy cigarettát, de rosszul mérte fel az időt, és a vonat ajtói becsukódtak, miközben a csomagja odabent maradt.
A férfi nem akarta elveszíteni a holmiját, ezért felugrott a vonat két kocsija közti konzolra, és a kábelekbe kapaszkodva utazott tovább. Eközben a szerelvény akár 282 kilométer/órás sebességgel száguldott Nürnberg irányába.
Az esetet szemtanúk jelentették, a vonatot pedig 30 kilométerrel később sikerült megállítani a rendőrség közreműködésével.
A férfi sérülés nélkül megúszta az utazást, és elmondta a rendőröknek, hogy csak a csomagját akarta visszaszerezni. A német hatóság vizsgálja az esetet.
Egy magyar férfi elképesztő életveszélyes mutatványt hajtott végre Németországban: kívülről kapaszkodott egy nagysebességű vonatra, miután lemaradt róla egy németországi állomáson – írja a BBC. A 40 éves férfi Münchenből indult, és Ingolstadtnál szállt le, hogy elszívjon egy cigarettát, de rosszul mérte fel az időt, és a vonat ajtói becsukódtak, miközben a csomagja odabent maradt.
A férfi nem akarta elveszíteni a holmiját, ezért felugrott a vonat két kocsija közti konzolra, és a kábelekbe kapaszkodva utazott tovább. Eközben a szerelvény akár 282 kilométer/órás sebességgel száguldott Nürnberg irányába.
Az esetet szemtanúk jelentették, a vonatot pedig 30 kilométerrel később sikerült megállítani a rendőrség közreműködésével.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az Origo arról kérdezte Gulyás Gergelyt, mit szól ahhoz, hogy a Google keresőjében csökken az érdeklődés Magyar Péter iránt
Vannak, akik a legfontosabb, legégetőbb kérdéseket sem félnek feltenni, amikor lehetőség van rá. Kovács András szerint a Tisza Párt elnöke és a világ legnagyobb keresőjének kapcsolata ilyen.
A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely és Vitályos Eszter bevezetője után nem sokkal megkapták a kérdezés lehetőségét a kormányhoz közeli médiumok, így az Origo is. A lap újságírója, Kovács András élt is a lehetőséggel, és feltette kérdését az Ukrajnából finanszírozott médiáról és a főváros felelősségéről a rákosrendezői mini-Dubaj beruházás kapcsán.
Az igazi atombombát azonban későbbre tartogatta. A Miniszterelnökséget vezető miniszternek szegezte ugyanis a nagy kérdést:
mit gondol arról, hogy a Google legfrissebb adatai szerint egyre inkább csökken az érdeklődés Magyar Péter és a Tisza Párt iránt?
Ez még Gulyás Gergelyt is némileg zavarba hozta, az adatokra nem is kívánt reagálni. Szerinte annál fontosabb, hogy az időközi választásokon és a legutóbbi (európai parlamenti) voksoláson a Fidesz sikeresen szerepelt, és ez a céljuk 2026-ban is.
Később, egy másik kérdés kapcsán azért egykori jóbarátjáról szólva kifejtette: nem lehet szuverén politikusnak nevezni azt az embert, aki csak az EU-s mandátumának köszönheti, hogy egyelőre nem indult eljárás ellene lopás vétsége miatt.
A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely és Vitályos Eszter bevezetője után nem sokkal megkapták a kérdezés lehetőségét a kormányhoz közeli médiumok, így az Origo is. A lap újságírója, Kovács András élt is a lehetőséggel, és feltette kérdését az Ukrajnából finanszírozott médiáról és a főváros felelősségéről a rákosrendezői mini-Dubaj beruházás kapcsán.
Az igazi atombombát azonban későbbre tartogatta. A Miniszterelnökséget vezető miniszternek szegezte ugyanis a nagy kérdést:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ismét megbüntették Sebestyén Balázsék reggeli Rádió 1-es műsorát – vette észre a Média1 portál.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa február 4-i ülésén arra jutott, hogy a Balázsék című műsor 2024. augusztus 14-én sugárzott adásában
„a műsorvezetők megszégyenítő, becsmérlő módon beszéltek az idős emberekről, azt sugallva ezzel, hogy az idősek alacsonyabb rendűek, és rájuk vonatkozóan nem érvényesül a minden emberre nézve egyenlő emberi méltóság joga”.
A testület a médiaszolgáltatóra 500 ezer, a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a jogsértés ismételtségére tekintettel, emellett a Rádió 1-et a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.
Több más büntetés mellett vizsgálták azt is, hogy 2024. október 12-én 19 óra 14 perctől közzétett Sztárban sztár All stars adásban a TV2 megsértette-e a „klasszifikációs rendelkezéseket”, azaz helyes korhatári besorolásba tették-e a műsort.
Ismét megbüntették Sebestyén Balázsék reggeli Rádió 1-es műsorát – vette észre a Média1 portál.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa február 4-i ülésén arra jutott, hogy a Balázsék című műsor 2024. augusztus 14-én sugárzott adásában
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Látom, a Kormány minden eddigi saját állítására rácáfolva hirtelen elismerte a Főváros elővásárlási jogát Rákosrendezőn. Fontos győzelem ez, hogy ne arab érdekek és 500 méteres tornyok határozzák meg Budapest jövőjét, hanem a város lakóinak érdekei” – kezdte csütörtöki bejegyzését Vitézy Dávid a Facebook-on.
A Podmaniczy Mozgalom vezetője ezután arról írt, hogy a történtek után a kormány egyből elkezdte a fővároson számon kérni a terület fejlesztését. Olyan közlekedési fejlesztéseket is, melyeket eddig a kormány vállalt. „Azért az furcsa lenne, ha amit az arabok kedvéért kifizettek volna a magyar adófizetők pénzéből, Budapest számára már nem vállalnák” – jegyezte meg Vitézy.
A politikus szerint Budapest képes arra, hogy egy új, európai léptékű zöld városnegyedet létrehozzon, és ha esetleg ehhez változtatni kell a Városháza mai működésén, akkor a Fővárosi Közgyűlés ezt meg fogja tenni. Budapest képes arra, hogy ne Dubajban találják ki és tervezzék meg a jövőjét, hanem az itt élőkkel közösen a főváros vezetői tegyék meg.
„Nyilván, ha a Kormány ezt a folyamatot ott akadályozza majd, ahol tudja, akkor ez nem fog menni – és sajnos attól tartok, itt ez a csapda készül most. Hiszen például
a vasútvonal átépítése nélkül itt semmit nem tud csinálni se az arab befektető, se a főváros. Ugyanis, mivel a teljes rendezőpályaudvar mindmáig a vasúti hálózat része, állami közreműködés nélkül Rákosrendező nem tehető fejleszthetővé.
Ezt az arab befektető felé vállalta az állam, hisz vasúti fővonalat csak a kormány építhet át” – fogalmazott Vitézy, aki kihangsúlyozta: együttműködés nélkül ez nem fog menni. Ahogy Prágában vagy Bécsben is az állami vasút és a város együttműködése révén születnek új lakónegyedek volt rendezőpályaudvarok helyén.
Pénteken 10 órakor Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid egy szakmai konferencián, közösen mutatják be, mi a főváros víziója erre a területre, és miért tartják abszolút reálisnak, hogy ne arab befektetői érdekek, hanem Budapest lakóinak érdeke diktálja Rákosrendező fejlesztését.
„Látom, a Kormány minden eddigi saját állítására rácáfolva hirtelen elismerte a Főváros elővásárlási jogát Rákosrendezőn. Fontos győzelem ez, hogy ne arab érdekek és 500 méteres tornyok határozzák meg Budapest jövőjét, hanem a város lakóinak érdekei” – kezdte csütörtöki bejegyzését Vitézy Dávid a Facebook-on.
A Podmaniczy Mozgalom vezetője ezután arról írt, hogy a történtek után a kormány egyből elkezdte a fővároson számon kérni a terület fejlesztését. Olyan közlekedési fejlesztéseket is, melyeket eddig a kormány vállalt. „Azért az furcsa lenne, ha amit az arabok kedvéért kifizettek volna a magyar adófizetők pénzéből, Budapest számára már nem vállalnák” – jegyezte meg Vitézy.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mi a véleménye arról, hogy Bayer Zsolt listázná azokat a bírákat, akik ott lesznek a február 22-i tüntetésen? – tették fel a kérdést a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely miniszternek. Gulyás válaszában kifejtette: nem nevezné ezt listázásnak, nem gondolja azt, hogy a fideszes képviselőket listáznák, amikor beszámol arról a sajtó, hogy ott vannak egy tüntetésen.
„Nehéz első hallásra a bírói hivatásrenddel összefüggésben értelmezni azt, hogy egy bíró tüntessen”
– mondta Gulyás Gergely.
Szerinte ez csak a bírók belső feszültsége, ő úgy érzi, a kormány korrekten járt el a bírói szervezettel.
Ahogy már hírt adtunk róla, Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben szerdán megjelent cikkében arról írt, hogy regisztrálni kell, mely bírók jelennek meg a február 22-i tüntetésen. „Mindegyiknek meg kell jegyeznünk a nevét, azon egyszerű oknál fogva, hogy február 22-e után bármelyikünknek, kormánypárti politikusnak, újságírónak, celebnek, közszereplőnek bármilyen peres ügye akad, s a tüntetésen jelenlévő valamelyik bíró tárgyalja az ügyünket, akkor haladéktalanul elfogultság miatt kell panaszt tennünk” - fogalmazott Bayer.