HÍREK
A Rovatból

A Johnson&Johnson vakcinját is vizsgálja az EMA vérrögképződés miatt

Eddig összesen négy gyanús esetet találtak, egy beteg meghalt az oltás után.


Az Európai Gyógyszerügynökség vizsgálja, hogy van-e összefüggés a Johnson&Johnson vakcinájának használata és a vérrögképződés között - írja a SkyNews.

Az EMA szerint négy olyan esetet találtak, ahol a Janssen nevű vakcina beadása után alacsony vérlemezkeszámú vérrögök keletkeztek, egy beteg pedig bele is halt a következményekbe.

Az oltóanyagot március elején engedélyezte az EMA, ebben a hónapban kezdenének el vele oltani Magyarországon is, az első adagokat a jövő hétre várják.

Ilyen probléma korábban az AstraZeneca vakcináival fordult elő a fiatalabb generáció körében. Akkor az EMA megállapította, hogy rendkívül ritka esetben előfordulhat vérrögképződés, de annak kockázata sokkal kisebb, mint a koronavírus esetleges szövödményeié.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor Schmidt Máriával és két gyerekével nézte meg a finnek elleni meccset a Puskás Arénában
A volt miniszterelnök a finnek elleni barátságos mérkőzést fiával, Orbán Gáspárral és egyik lányával, Sárával nézte végig. A társasághoz csatlakozott Schmidt Mária is, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.


Nem a dísztribünről, de páholyból nézte végig Orbán Viktor a magyar válogatott finnek elleni, 2–1-es győzelemmel zárult barátságos mérkőzését pénteken a Puskás Arénában – írja a 444.hu. Fotókat is mutattak a volt miniszterelnökről és társaságáról.

A Fidesz elnöke mellett ott volt Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, valamint Orbán két gyermeke, Orbán Gáspár és Orbán Sára is.

A volt kormányfő alig egy héten belül másodszor választotta a nyilvánosságtól elzártabb helyszínt a hivatalos díszpáholy helyett. Ugyanis a múlt szombati, szintén a Puskás Arénában rendezett Bajnokok Ligája-döntőn sem a protokolláris helyen foglalt helyet.

Orbán Viktor és Schmidt Mária korábban is feltűnt már együtt sporteseményen, például Manchesterben, ahol szintén VIP-páholyból néztek egy angol bajnoki mérkőzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor felszólította Magyar Pétert és a kormányt: Haladéktalanul jelentsék be, hogy nem hajtják végre a migrációs paktumot!
A korábbi miniszterelnök a Fidesz Elnökségének álláspontját kommunikálta az új kormány felé. Tegnap tüntetést is tartottak a fővárosban a migrációs paktum ellen.


A volt miniszterelnök arról ír a Facebookon, hogy „A Fidesz Elnöksége felszólítja a kormányt és a miniszterelnököt, haladéktalanul jelentsék be, hogy a június 12-én hatályba lépő brüsszeli migrációs paktumot Magyarország nem fogja végrehajtani!”

Az ellenzéki párt értelmezése szerint a Tisza-kormány akkor kaphatja meg az uniós pénzeket, ha elfogadja a migrációs paktumot. Ezzel szemben Magyar Péter korábban többször hangsúlyozta, hogy az Unió korrupciós aggályok miatt nem oldotta fel hazánknak járó forrásokat, és migrációval kapcsolatos elvárásokat a Bizottság (az EU kvázi-kormánya, végrehajtói hatalma) nem fogalmazott meg.

Május 29-én Orbán Viktor a Von der Leyen-Magyar-megállapodás után azt posztolta: „Ingyen sajt csak az egérfogóban van”, a kommentelők pedig a megállapodás migrációval kapcsolatos részleteinek nyilvánosságra hozatalát sürgették.

Tegnap tüntetést tartottak Budapesten a migrációs paktum ellen, az eseményen fideszes közéleti személyek, és információk szerint Toroczkai László Mi Hazánk-elnök is részt vett.

2026. június 12-én válnak alkalmazandóvá az EU-s Migrációs és Menekültügyi Paktum fő szabályai. A csomag többek között egységes határszűrési eljárást, gyorsított határeljárásokat és egy kibővített, közös Eurodac-nyilvántartást vezet be. A paktum jogszabályai rendeletek formájában, közvetlenül alkalmazandók a tagállamokban.

A csomag legvitatottabb eleme a kötelező szolidaritási mechanizmus, amely a tagállamok számára lehetővé teszi, hogy menedékkérők átvétele, pénzügyi hozzájárulás vagy operatív segítségnyújtás között válasszanak.

A végrehajtás megtagadásának komoly kockázatai vannak. Az Európai Unió Bírósága egy korábbi, a menekültügyi szabályok megsértésével kapcsolatos ügyben már 2024. június 13-án 200 millió eurós átalányösszeg és napi 1 millió eurós bírság megfizetésére kötelezte Magyarországot.

A Helsinki Bizottság szakértője korábban azt mondta lapunknak, hogy a migrációs paktum valójában egy szigorítás az EU korábbi bevándorlási politikájához képest, és aki azzal riogat, hogy az EU-s szabályozás miatt migránsok árasztanák el Magyarországot, az hazudik, vagy nem érti a megállapodás mibenlétét.

Cikkünk a migrációs paktum hátterével frissült 15:41-kor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter megmutatta, hogyan írt Orbán Viktor „igeforrása”, a Vadhajtások a pénteki tüntetésről
A miniszterelnök azt üzente, nem hiszi, hogy ez a fajta trágár kommunikáció bármilyen helyzetben elfogadható lenne. Felszólította Orbán Viktort, hogy állítsa le a Fidesz dezinformációs kampányát és a propagandája által használt gyűlöletbeszédet.
DKA - szmo.hu
2026. június 06.



Pénteken Budapesten az uniós migrációs paktum ellen tartottak tüntetést, amelynek résztvevői a Kossuth térre vonultak. A Miniszterelnökség épületénél Magyar Péter miniszterelnök megjelent az erkélyen, integetett és szívet mutatott a tömegnek. A demonstrálók erre bekiabálásokkal és obszcén gesztusokkal reagáltak, „hazaárulónak” nevezték a kormányfőt.

A Vadhajtások – amit Orbán Viktor nem olyan régen a második igeforrásának nevezett – az alábbi címekkel jelentette meg a cikkeit a tüntetésről:

„Gyere le te faszszopó hazaáruló, szétbasszuk a fejedet!!! Videón ahogy Magyar Péter hergeli a tömeget!”

„Magyar Péter üzent: hangosabban szidjátok a kurva anyámat, mert nem hallom”

„Poloska hergeli a tömeget - új videó - moslék geci, baszd szájba a kommunista kurva anyádat”

Erre reagált szombaton Magyar Péter a Facebook-oldalán. Azt írta: „Orbán Viktor »igeforrása« így tájékoztatta tegnap az olvasóit a pénteki 1000 fős demonstráción történtekről. A valóságot mindenki láthatta.”

„Nem gondolom, hogy a nemzeti zászlónk lobogtatása, a mosoly, vagy egy szív felmutatása provokáció lenne. Ahogy azt sem hiszem, hogy ez a fajta trágár kommunikáció bármilyen helyzetben elfogadható lenne”

– fogalmazott a miniszterelnök.

Hangsúlyozta, az ellenzéki szavazók nem felelősek a „bukott hatalom” gyűlöletkeltéséért. „A kormánnyal szembeni kritika minden esetben megengedett. Még akkor is, ha olyan döntést támad valaki, amilyen döntést a kormány soha nem hozott”.

Azt is írta, közös felelősség a közbeszéd állapotának javítása és a nemzeti egység erősítése, és erre hívta fel Orbán Viktor figyelmét is a választás éjszakáján, amikor telefonon gratulált a győzelmükhöz.

„Ismételten felszólítom Orbán Viktort, hogy állítsa le a Fidesz dezinformációs kampányát és a propagandája által használt gyűlöletbeszédet” – üzente.

Végül a kormánypárti és ellenzéki szavazóktól is több türelmet és emberséget kért egymás irányába. „Stratégiai nyugalom. Szép hétvégét!” – zárta szavait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar válaszolt Orbánnak: Miért nem akadályozta meg a migrációs paktum elfogadását az Európai Unióban?
A miniszterelnök azzal válaszolt Orbán felszólítására, hogy az ő dolga lett volna ellentartani a migrációs paktumnak, ha akkor nem tetszett neki. Ezt mégsem tette meg, felteszi a kérdést, hogy mi volt ennek az oka.


„A bukott miniszterelnök a migrációs paktumról kérdez. A magyaroknak is lenne egy kérdése: miért nem akadályozta meg Orbán Viktor a paktum elfogadását az Európai Unióban? Miért?” - írta Magyar Péter, válaszolva arra a felszólításra, melyet Orbán Viktor intézett hozzá ma délután.

A volt miniszterelnök korábban azt írta, hogy „A Fidesz Elnöksége felszólítja a kormányt és a miniszterelnököt, haladéktalanul jelentsék be, hogy a június 12-én hatályba lépő brüsszeli migrációs paktumot Magyarország nem fogja végrehajtani!”.

2026. június 12-én válnak alkalmazandóvá az EU-s Migrációs és Menekültügyi Paktum fő szabályai. A csomag többek között egységes határszűrési eljárást, gyorsított határeljárásokat és egy kibővített, közös Eurodac-nyilvántartást vezet be. A paktum jogszabályai rendeletek formájában, közvetlenül alkalmazandók a tagállamokban.

A csomag legvitatottabb eleme a kötelező szolidaritási mechanizmus, amely a tagállamok számára lehetővé teszi, hogy menedékkérők átvétele, pénzügyi hozzájárulás vagy operatív segítségnyújtás között válasszanak.

Tegnap tüntetést tartottak Budapesten a migrációs paktum ellen, az eseményen fideszes közéleti személyek, és információk szerint Toroczkai László Mi Hazánk-elnök is részt vett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk