Ahogy arról beszámoltunk, nagy botrány kerekedett hétfő este az ATV stúdiójában: Rónai Egon számon kérte az Egyenes beszédben Magyar Péteren korábbi állításait, ami szerint korábban őt egyáltalán nem hívták a csatorna műsoraiba, és kutyakomédiának nevezte a politikus megnyilvánulásait. Erre Magyar egy kis idő után egyszerűen kisétált a műsorból.
Az adás utáni posztjában a Tisza Párt alelnöke azzal vádolta a csatornát, hogy tudatosan provokálták, a Fideszhez kötődő háttérrel vádolta őket. Emellett kritikával illette a Hit Gyülekezetét is, ami közismerten az ATV tulajdonosi köréhez áll közel. Azt azonban sokan szóvá tették, hogy nem volt szerencsés Magyarnak a televízió műsorvezetőinek vallási, gyülekezeti hovatartozását firtatni.
A Hit Gyülekezete sajtóosztálya kedd délután üzent Magyar Péternek. Azt írták:
„Mindenekelőtt gratulálunk Magyar Péter alelnök úrnak és a Tisztelet és Szabadság Pártnak a vasárnapi választáson elért eredményhez. 1,3 millió ember szavazatát megszerezni nem kis teljesítmény, egyúttal óriási felelősség.
A következő napokra alelnök úrnak jó pihenést, regenerálódást kívánunk, reméljük, a feszített tempó után sikerül megnyugodnia, és higgadtan, megfontoltan, államférfihez méltó módon formálja majd a magyar közbeszéd állapotát.”
Korábban az ATV is üzent a politikusnak: többek között azt, hogy a történtek ellenére továbbra is szívesen látják műsoraikban.
Ahogy arról beszámoltunk, nagy botrány kerekedett hétfő este az ATV stúdiójában: Rónai Egon számon kérte az Egyenes beszédben Magyar Péteren korábbi állításait, ami szerint korábban őt egyáltalán nem hívták a csatorna műsoraiba, és kutyakomédiának nevezte a politikus megnyilvánulásait. Erre Magyar egy kis idő után egyszerűen kisétált a műsorból.
Az adás utáni posztjában a Tisza Párt alelnöke azzal vádolta a csatornát, hogy tudatosan provokálták, a Fideszhez kötődő háttérrel vádolta őket. Emellett kritikával illette a Hit Gyülekezetét is, ami közismerten az ATV tulajdonosi köréhez áll közel. Azt azonban sokan szóvá tették, hogy nem volt szerencsés Magyarnak a televízió műsorvezetőinek vallási, gyülekezeti hovatartozását firtatni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiderült, a Lázár ellen tiltakozókat igazoltató rendőröktől kerültek Lázár Jánoshoz a tüntető romák adatai
Utána ezek az adatok eljutottak a Fideszhez is. A kormánypárt videóján bekarikázták a Lázár WC kefés mondatai ellen tiltakozókat, és egyenként melléjük írták a bűnlajstromukat, majd Orbán Viktor bűnbandáról kezdett beszélni.
„Amit a kormány tudhat, azt én is tudhatom” – ezzel a mondattal magyarázta Lázár János építési és közlekedési miniszter, hogyan jutottak el hozzá a gyöngyösi fórumán ellen tiltakozókról szóló bűnügyi adatok.
Lázár János építési és közlekedési miniszter egy korábbi Lázárinfón tett olyan kijelentést, ami országos felháborodást váltott ki a romák körében. „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az Intercityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat, és a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti” - fogalmazott.
Később a szavaiért bocsánatot kért, ennek ellenére következő, január 29-én megtartott fórumán tüntetők jelentek meg. Gyöngyösön többen is felszólaltak, és kikérték maguknak Lázár János szavait. Voltak, akik bekiabáltak, és azt követelték, mondjon le. Azt is skandálták, "Lázár takarodj" és "mocskos Fidesz", valamint piros lapokat mutattak fel a miniszternek. A fórumot ezután a tiltakozók egy része elhagyta, és az épület előtt rögtönzött sajtótájékoztatót tartottak.
Ezután elindultak a helyszínről, de nem sokkal távolabb rendőrök állították meg őket, akik igazoltatni kezdték a tiltakozókat.
Másnap a kormánypárti Magyar Nemzet már arról írt, „a Tisza cigány bűnözőket uszított a fideszes rendezvényre”.
Az olvasóikkal részleteket is megosztottak. „Emberkereskedelem, zsarolás, sikkasztás, nemi erőszak, testi sértés – információnk szerint egyebek mellett ezekkel a bűncselekményekkel gyanúsítottak vagy vádoltak meg többeket is azok közül, akik csütörtökön botrányt okoztak Lázár János gyöngyösi fórumán.” Hogy mindezt honnan tudták, az a cikkből nem derült ki.
Egy nappal később a Fidesz facebook-oldalán megjelent egy videó, amin bekarikázták a tiltakozó romákat, és egyenként melléjük írták a monogramjukat, az életkorukat, valamint azt, pontosan ki milyen bűncselekményeket követhetett el. A videót Lázár János is megosztotta, és azt írta kommentként: „A Tisza lejáratja a cigányságot: bűnözőket küld a nevükben balhézni. Egymás ellen próbálnak hergelni minket.”
A miniszterelnök is posztolt, és arról írt, „a bűnlajstrom tetemes: garázdaság, rablás, sikkasztás, testi sértés, szexuális erőszak, zsarolás, emberölés. Ők a szeretet tiszás apostolai.”
Aznap délután a Digitális Polgári Körök rendezvényén Orbán Viktor külön is szóba hozta az eseményeket. Hatvanban már „bandába verődött bűnözőknek” nevezte a Lázár János mondata ellen Gyöngyösön tiltakozókat. „Bűnözők, bandába szerveződve, egy párt megbízásából elmenjenek egy békés összejövetelre, és ott balhét csináljanak azzal a céllal, hogy megfélemlítsék a fideszeseket, ilyet még nem láttam” – fogalmazott. Azt állította, hogy megnézte, „kikhez volt szerencsénk”, és azt látta „a priuszukban”, hogy „némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves.”
Bayer Zsolt kormánypárti publicista pedig úgy fogalmazott: „azok a cigányok, akik odamentek Gyöngyösre a másfél méteres priuszukkal, a rablástól az emberölésig, és ott üvöltöztek, mennyivel jobb lett volna nekik is meg a világnak is, ha bűnözés helyett szart pucolnak a vonaton”.
A videón szereplő romák közül többen is kitették erkölcsi bizonyítványukat, és azt mondták, ha évtizedekkel ezelőtt követtek is el bűnöket, az még nem lehet ok arra, hogy ne emeljék fel a szavukat, ha a cigányságot megalázzák. Megszólaltak olyan is, akik nem szerepeltek a videón, és nem is követtek el semmilyen bűncselekményt, és senki sem vezényelte őket Lázár János fórumára, csak úgy érezték, ki kell állniuk a cigányságért, amelyet megaláztak. Azt állították, a kormány meg akarja félemlíteni őket.
Lázárt a legutóbbi, pusztaszabolcsi fóruma után a sajtó arról kérdezte, honnan voltak meg neki ezek az információk. A Telex szerint
a miniszter ezt azzal magyarázta, hogy „a rendőrségnek hivatalból kell igazoltatnia azokat, akik megzavarják a gyülekezési törvény hatálya alá eső rendezvényt, erőszakosan lépnek fel, és bűncselekmény elkövetésével fenyegetnek”.
Amikor visszakérdeztek, hogyan kerültek az adatok az igazoltatás után hozzá, így felelt:
„Bocsánat, de a rendőrség egy állami szervezet. Én az állam egyik vezetője vagyok mint kormánytag. Amit a kormány tudhat, azt én is tudhatom”.
Arra a kérdésre, hogy Pintér Sándor belügyminiszter kérte-e ki az adatokat, azt mondta, a belügyminiszter „nem kért ki semmit. Én arra a kérdésre tudok válaszolni, hogy ami a kormányra tartozik, az rám is tartozik”.
Később egy Facebook-videóban már arról beszélt, hogy a rendőrség igazoltatott, „utána a belügyminiszter jelentett a miniszterelnöknek, mert egy miniszterről van szó”.
A miniszter ugyanakkor nem tudott arra felelni, hogy a gyöngyösi fórumán a tiltakozók mikor és hogyan sértették meg a gyülekezési törvényt.
Jogvédők szerint a bűnügyi személyes adatok pártpolitikai célú felhasználása jogsértő lehet. Hozzátették: ha az állítások hamisak, az rágalmazás gyanúját is felveti.
„Amit a kormány tudhat, azt én is tudhatom” – ezzel a mondattal magyarázta Lázár János építési és közlekedési miniszter, hogyan jutottak el hozzá a gyöngyösi fórumán ellen tiltakozókról szóló bűnügyi adatok.
Lázár János építési és közlekedési miniszter egy korábbi Lázárinfón tett olyan kijelentést, ami országos felháborodást váltott ki a romák körében. „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az Intercityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat, és a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti” - fogalmazott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Vikor döntött Kósa Lajos rokonainak volt cégéről, amiben gazdák százainak a pénze maradt bent
A kormány stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a mátészalkai Bászna Gabona Zrt. felszámolási eljárását. A sikkasztás gyanújával is vizsgált cég ügyében így gyorsított eljárás indul.
Stratégiai jelentőségűvé minősítette a kormány a Kósa Lajos fideszes képviselő rokonságához köthető Bászna Gabona Zrt. felszámolását, noha az illetékes bíróság szerint korábban még felszámolási kérelem sem érkezett a cég ellen. Orbán Viktor miniszterelnök döntése a kedd este megjelent Magyar Közlönyből derült ki, amelyről a 24.hu írt.
A kormány azzal indokolta a lépést, hogy „a cég adósságainak rendezéséhez és hitelezőkkel való megegyezéséhez kiemelt gazdaságpolitikai érdek fűződik.”
A kormány elrendelte, hogy a társaság ügyében a csődtörvény stratégiai felszámolásokra vonatkozó paragrafusait kell alkalmazni.
Ez a gyakorlatban egy gyorsított, egységesített eljárást jelent, ahol jellemzően állami felszámoló veszi át az ügyet a hitelezői igények minél gyorsabb rendezése érdekében.
A kormánydöntés azért is érdekes, mert korábban ellentmondásos információk láttak napvilágot az eljárás állapotáról. Bár Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy kormányinfón bejelentette a felszámolás megindulását, az illetékes Nyíregyházi Törvényszék közölte, a miniszter nem mondott igazat. „A Bászna Gabona Zrt.-vel szemben nincs folyamatban lévő felszámolási eljárás, erre irányuló kérelem a Cégbírósághoz a mai napig nem érkezett” – tájékoztatott a bíróság január közepén.
A kormány emellett a termelők számára rendkívüli, méltányossági alapú kárrendezést is bejelentett múlt héten. A károsultak a meg nem fizetett főkövetelésük erejéig kérhetnek kompenzációt, a kérelmeket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara bírálja el, a kifizetéseket pedig a Magyar Államkincstár végzi. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „A Bászna Gabona Zrt. ügyében érintett minden kistermelőt a kormány megvéd!”
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének ismeretei szerint a cég tartozása meghaladja a tízmilliárd forintot, ennek jelentős része termelői követelés. A fizetési gondok gazdákat, vevőket és finanszírozókat sodortak bizonytalanságba, és közraktári zárolások is indultak.
A társaságot 2018 végén alapították, kft.-ként indult, majd zrt.-vé alakult. A 24.hu írta meg, hogy
a cég 40 százalékos tulajdonosa korábban Kósa Lajos testvére volt, de később az édesanyjával együtt kiszállt az üzletből. A vállalat azonban nem távolodott el a fideszes politikus rokonságától: a jelenlegi tulajdonos-vezérigazgató Szilágyi Gábor, a politikus egyik távoli rokona
a 24.hu szerint. A cégnél sikkasztás gyanúja miatt a rendőrség is nyomoz.
A helyzet súlyát jól mutatják Koncz Máté, a MOSZ elnökének szavai: „A növénytermesztési tevékenység … ha azonban egyáltalán nem érkezik meg a bevétel, az több száz agrárvállalkozást, köztük rengeteg családi gazdaságot tehet végérvényesen tönkre”.
Stratégiai jelentőségűvé minősítette a kormány a Kósa Lajos fideszes képviselő rokonságához köthető Bászna Gabona Zrt. felszámolását, noha az illetékes bíróság szerint korábban még felszámolási kérelem sem érkezett a cég ellen. Orbán Viktor miniszterelnök döntése a kedd este megjelent Magyar Közlönyből derült ki, amelyről a 24.hu írt.
A kormány azzal indokolta a lépést, hogy „a cég adósságainak rendezéséhez és hitelezőkkel való megegyezéséhez kiemelt gazdaságpolitikai érdek fűződik.”
A kormány elrendelte, hogy a társaság ügyében a csődtörvény stratégiai felszámolásokra vonatkozó paragrafusait kell alkalmazni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Dermesztő az egész” – Karácsony a kormány rendeletéről, amely szerint nem perelhető „a Fővárosi Önkormányzat kirablása”
Az új rendelet gyakorlatilag véget vet a főváros jogi küzdelmének a szolidaritási hozzájárulás ügyében. A főpolgármester szerint „a kormány már a látszatra sem adva, direktben nekirontott a jog uralmának”.
„Sok mélypontja volt már a kormányzatnak a jogállam és az alkotmányosság leépítésében az elmúlt tizenhat év során. Olyanra azonban nem emlékszem, mint ami kedden történt” – írta Karácsony Gergely szerda reggel a Facebook-oldalán egy friss kormánydöntésre reagálva.
Mint megírtuk, a kedd esti Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányrendelet, amely lényegében lezárja Budapest jogi küzdelmét a szolidaritási hozzájárulás ügyében. Visszamenőlegesen is megszünteti a főváros folyamatban lévő pereit, és előírja, hogy a Kincstár a perek lezárása után 15 napon belül behajtja a vitatott tartozást.
Mint írja „a kormány kedden az ukrajnai háborúra való hivatkozással alkotott rendeletet azzal a céllal, hogy ellehetetlenítse Budapest bíróság előtti küzdelmét a végtelenül igazságtalan és jogtalan szolidaritási hozzájárulással szemben.”
„Visszamenőleges hatállyal mondja ki a tegnapi kormányrendelet, hogy egyáltalán nem is peresíthető a Fővárosi Önkormányzat kirablása, de a biztonság kedvéért külön is előírja a bíróságok számára, hogy a folyamatban levő pereket meg kell szüntetni.”
Úgy véli, ez a lépés a kormány beismerése arról, hogy egyébként a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, és visszajárna a budapestieknek a pénz.
„Mégis dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni”
– írja Karácsony Gergely.
A főpolgármester szerint „a kormány már a látszatra sem adva, direktben nekirontott a jog uralmának”.
„Remélem, hogy a bíróságok ellen tudnak tartani ennek a rombolásnak. Mert ha nem, az éppen a kormánypárti politikusok számára lesz fájdalmas. Ennek a rendszernek is vége lesz egyszer. Azt pedig hogy hogyan lesz vége, a joguralom keretei között vagy a jogot áthágva, azt az dönti el, hogy mire teremt precedenst a jelenlegi hatalom”
– zárta posztját.
A kedden megjelent kormányrendelet kimondja, hogy a szolidaritási hozzájárulás megállapítása és beszedése a központi költségvetés végrehajtásának technikai folyamata, ezért ellene közigazgatási pernek vagy azonnali jogvédelemnek nincs helye. A jogszabály a folyamatban lévő, 2023–2025. éveket érintő pereket is megszünteti, a perköltséget az állam viseli. A rendelet szerint ha egy önkormányzat a per megszüntetése után 15 napon belül nem fizeti ki a tartozását, a Magyar Államkincstár hatósági átutalással szedi be azt.
2025-ben több bírósági döntés is a fővárosnak kedvezett. A Fővárosi Törvényszék júniusban azonnali jogvédelmet adott Budapestnek, ideiglenesen megtiltva a vitatott összegek inkasszóját, és elrendelte a korábban levont 10,17 milliárd forint visszautalását is. Emellett ősszel a Kúria is hozott a főváros érvelését támogató döntéseket a beszedés módjáról.
A kormány a 2026-os költségvetési törvénytől eltérve már 2025 végén is rendelettel szabályozta a hozzájárulást: ez 50 millió forintos összeghatár alatt mentesítette az önkormányzatokat a fizetési kötelezettség alól, miközben a sajtó összesítései szerint Budapest 2026-ra közel 98 milliárd forintos befizetéssel számol.
„Sok mélypontja volt már a kormányzatnak a jogállam és az alkotmányosság leépítésében az elmúlt tizenhat év során. Olyanra azonban nem emlékszem, mint ami kedden történt” – írta Karácsony Gergely szerda reggel a Facebook-oldalán egy friss kormánydöntésre reagálva.
Mint megírtuk, a kedd esti Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányrendelet, amely lényegében lezárja Budapest jogi küzdelmét a szolidaritási hozzájárulás ügyében. Visszamenőlegesen is megszünteti a főváros folyamatban lévő pereit, és előírja, hogy a Kincstár a perek lezárása után 15 napon belül behajtja a vitatott tartozást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Orbán Viktor hibáiból könyvet tudnék írni” – mondta Lázár János, aki azt sem szégyelli, hogy „buditakarító miniszter”
A miniszter szerint a kormányfő erényei ellensúlyozzák a hibáit. Erről a pusztaszabolcsi Lázárinfóján beszélt, ahol ismét elnézést kért a korábbi, romákat sértő kijelentésért.
„Orbán Viktor hibáiból könyvet tudnék írni” – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter keddi pusztaszabolcsi fórumán, ahol a miniszterelnököt méltatta, a Tisza Pártot bűnözők felbérlésével vádolta, és ismét bocsánatot kért korábbi, romákat sértő kijelentéseiért.
A 24.hu tudósítása szerint a békés hangulatú rendezvényen Lázár a fórum elején leszögezte: „Nem kell kiabálni, nem kell fenyegetőzni, nem kell ordibálni.”
Bár a kormányfő hibáiról könyvet tudna írni a sok éve tartó közös munka révén, Lázár szerint Orbán Viktor erényei mégis többségben vannak; ilyen erénynek nevezte például azt, hogy a miniszterelnök nemet tud mondani akár az amerikai, akár az orosz elnöknek is. Ezzel szembeállítva Magyar Pétert, a Tisza Párt alelnökét úgy jellemezte:
„Magyar Péter összecsinálja magát, ha leül Trumppal.”
A miniszter megismételte korábbi vádját, miszerint a Tisza Párt bűnözőket bérelt fel, akiket múlt héten a gyöngyösi fórumára küldtek, hogy konfliktust szítsanak. Orbán Viktor is beszélt arról, hogy büntetett előéletű embereket vezényelhettek a gyöngyösi eseményre, míg Magyar Péter visszautasította a vádakat, és a kormányoldalt vádolta figyelemeltereléssel és szavazatvásárlással.
A fórumon több, magát romának valló felszólaló jelezte Lázárnak, hogy bár tisztelik a bocsánatkérését, rosszul esett nekik, amikor korábban vécépucoló romákról beszélt.
A miniszter erre reagálva ismét elmondta, hogy nincs különbség roma és nem roma között, a mondatai bántóak voltak, fájdalmat és kárt okozhattak az együttműködésben.
A rendezvényen egy fiatal nő azt a kérdést tette fel neki:
„Milyen érzés kielégíteni az Önök által gerjesztett rasszizmust?”
Lázár erre nem válaszolt konkrétan, helyette azt hangsúlyozta, hogy a Fidesz adótámogatásai nélkül 200 ezer gyerek nem született volna meg az országban, majd hozzátette: „Mi két dolgot csináltunk ebben az országban: rendet és munkát.” Amikor a MÁV tisztasági helyzete került szóba, a közlekedési miniszter kijelentette:
„Én nem szégyellem, hogy buditakarító miniszter vagyok.”
A pusztaszabolcsi fórum után a miniszter újságírók kérdéseire is válaszolt. Többek közt azt is elárulta, hogyan kerültek hozzá a gyöngyösi fórumán ellene tiltakozó romák adatai. A miniszter ezt azzal magyarázta, hogy a rendőrség hivatalból igazoltatta a tüntetőket. Amikor visszakérdeztek, hogyan kerültek az adatok az igazoltatás után hozzá, ezt mondta: „Bocsánat, de a rendőrség egy állami szervezet. Én az állam egyik vezetője vagyok mint kormánytag. Amit a kormány tudhat, azt én is tudhatom”.