HÍREK
A Rovatból

Sikerült megmenteni Notre-Dame fő szerkezetét és mindkét nagy tornyot is

A tetőszerkezet nagy része azonban a lángok martalékává lett. Ezer embert evakuáltak, egy tűzoltó megsérült.


A hátsó szentély feletti torony volt körbeállványozva, itt keletkezett a tűz este hét óta körül. A nyílvesszőnek vagy huszártoronynak becézett torony egy órával később óriási robajjal beomlott. Nem sokkal a tűz keletkezése után már az egész tetőszerkezet lángolt. A füst pedig beterítette a környéket.

VIDEÓ: A ledőlés pillanata két szögből:

VIDEÓ: a még álló torony lángokban

Az egész területet hermetikusan lezárták, a tűzoltók órákon át megfeszítetten dolgoztak, hogy megfékezzék a tűz terjedését. Drónt és helikoptert is bevetettek. Minden irányból próbálták hűteni az épületet. Több tízméteres lángokkal kellett megküzdeniük.

Kilenc óra körül tűz elérte az egyik harangtornyot is, de ezt végül megmentették. A 850 éves épület fő szerkezete is megmaradt, így a Notre-Dame megmenekült a totális megsemmisüléstől, a tetőszerkezet kétharmada viszont leégett.

A mentés során egy tűzoltó súlyosan megsérült, és csaknem ezer embert kellett evakuálni.

Emmanuel Macron francia elnök Twitter üzenetében ezt írta: "Lángokban a párizsi Notre-Dame. Egy egész nemzet felkavarva. Gondoljunk minden katolikus emberre, és minden franciára. Mint minden honfitársunk, el vagyok keseredve, ahogy lángok marnak minket."

Rengeteg turista és párizsi gyűlt össze a környéken, sokan sírtak, sokkolta az embereket a látvány. A tömeg egy része térdre ereszkedve szent énekeket énekelt. Több templomban is megszólaltak a harangok a Notre-Dame-ért.

VIDEÓ: énekel a párizsi tömeg

Az épület felújítását néhány hónapja kezdték meg, miután repedéseket találtak az épületen, és arra jutottak, hogy a szerkezet egyes részei kritikus állapotban vannak. Egyelőre azt feltételezik, hogy a felújítási munkálatok miatt történhetett valami, szándékos gyújtogatásra utaló jeleket nem találtak.

A Notre-Dame („Mi Asszonyunk”) Párizs egyik ikonikus jelképe, a Párizsi főegyházmegye főszékesegyháza. Évente 12-13 millióan keresik fel. 1320-ban készült el, az építkezés 157 éven át tartott. Bár a francia forradalom alatt majdnem elpusztult, az 1800-as évek közepén az eredeti tervek alapján újjáépítették. Az összeomlott huszártorony a fő- és a kereszthajó képzeletbeli metszéspontján állt.

Döbbenetes fotók a helyszínről ITT.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Karácsony Gergely elbiciklizett a Békemenet mellett: „Froclizós beszólásokat kaptam”
A főpolgármester egyértelművé tette: nem vesz részt a Békemeneten, de a TISZA Párt Nemzeti Menetén sem lesz ott. De kiderült, mit fog csinálni csütörtökön ezek helyett.


Karácsony Gergely biciklivel tekert át a Margit hídon, ahonnan a Békemenet is indul. A főpolgármester azért ezt az útvonalat választotta, mert a rendőrök azt tanácsolták neki, nyugodtan jöjjön erre. Miközben eltekert az emberek között, páran beszóltak neki, de többen is fotózkodtak vele – számolt be róla a Telex.

„Nagyon kedves, kicsit froclizós beszólásokat kaptam, de nem vonulok fel a Békementen, semmiképpen sem”

– mondta Karácsony, miközben „hazaárulónak” nevezték a háttérből.

A lapnak azt is elmondta, hogy a nemzet fővárosában bárki szabadon elmondhatja a véleményét. Ő már korábban üzent az október 23-i ünnep kapcsán.

A főpolgármester egyébként a TISZA Párt által szervezett Nemzeti Meneten se vesz részt, mert családi programja van.

A Békemenet délelőtt 11 órakor indul, a tömeg a Margit híd–Nyugati tér–Alkotmány utca–Kossuth Lajos tér útvonalon vonul. Orbán Viktor 13 órakor mond beszédet a Kossuth téren.

A TISZA Párt rendezvénye, a Nemzeti Menet 14 órakor indul a Deák Ferenc térről, ahonnan a Hősök terére vonulnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Vajon mi lehet ez? Ponyvával letakart rejtélyes óriásplakátok várják a Tisza szimpatizánsait a Nemzeti Menet gyülekezőjének helyszínén
Egyelőre nem tudni, ki helyezte el a plakátokat, amelyeken egy ukrán zászló is látható. A Google utcaképe alapján ezen a helyszínen általában nincsenek óriásplakátok.


Rejtélyes, ponyvával letakart óriásplakátok várják a Tisza szimpatizánsait a Nemzeti Menet gyülekezőjének helyszínén, írja a hvg.hu. Amikor a lap fotósa félrehúzta a ponyvát, egy ukrán zászló bukkant elő, alatta felirattal, de hogy pontosan mi áll a plakátokon és kik helyezték el azokat, minden bizonnyal csak akkor derül ki, amikor a tér már megtelt a Tisza támogatóival.

A Hvg.hu megjegyzi:

a Google utcaképe alapján ezen a helyszínen általában nincsenek óriásplakátok, tehát vélhetően a tiszás gyülekezés alkalmából kerültek ide.

A kormánypárt gyakran mossa össze a Tisza Pártot az Oroszország által megtámadott Ukrajnával, Magyar Pétert pedig Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, így előfordulhat, hogy ez lehet a rejtélyes plakátok kikerülése mögött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
EU-csúcs: újabb szankciós csomagot fogadtak el Oroszország ellen, Orbán nem volt ott
Az intézkedéseknek a dán elnökség szerint valódi hatásuk van, súlyosan érintik az orosz gazdaságot. A cél az, hogy Oroszország egyre nehezebben tudja finanszírozni a háborút.


Az Európai Unió elfogadta a 19. szankciócsomagot fogadott el a csütörtöki csúcstalálkozón, amely az orosz energiainfrastruktúrát célozza meg.

Az újabb szankciók 2027-től tiltják az orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) importját, és szigorítják a tranzakciós tilalmat a két legnagyobb orosz olajvállalattal szemben. Emellett feketelistára került további 117, úgynevezett „árnyékflottás” hajó.

A brüsszeli döntés 45 szervezetet is célba vesz – köztük 12 kínai és hongkongi céget –, amelyek segítettek Oroszországnak kijátszani a szankciókat. Továbbá megtiltja a használt orosz repülőgépek és hajók viszontbiztosítását, és teljes tranzakciós tilalmat vezet be öt orosz bankkal szemben.

A tranzakciós tilalmat kiterjesztették az orosz elektronikus fizetési rendszerekre, valamint Fehéroroszország és Kazahsztán egyes harmadik országbeli bankjaira. Az intézkedések megvonják a kriptoeszköz-szolgáltatásokat orosz állampolgároktól, lakosoktól és cégektől is.

„A szankcióknak valódi hatásuk van, és súlyosan érintik az orosz gazdaságot. Oroszország egyre nehezebben tudja finanszírozni Ukrajna elleni illegális agressziós háborúját”

– mondta Lars Løkke Rasmussen dán külügyminiszter.

Az újabb szankciócsomag elfogadásánál Orbán Viktor nem volt ott, mivel az október 23-i ünnep miatt egyelőre Budapesten tartózkodik, 13 órakor beszédet mond a Kossuth téren. A miniszterelnök Robert Fico szlovák kormányfőt kérte meg arra, hogy képviselje a magyar érdekeket, amíg ő nem érkezik meg Brüsszelbe.

Fico a minap elárulta: Orbán arra kérte: a szankciós csomagról szóló zárónyilatkozatot ne egyhangúlag, hanem csak a többi 26 tagállam nevében fogadják el, Magyarország nevének feltüntetése nélkül.

Ahogy arról beszámoltunk, szerdán az Egyesült Államok is újabb szankciókat vezetett be Oroszország két legnagyobb olajvállalatával, a Rosznyefttel és a Lukoillal szemben. Az intézkedést szerda este jelentette be az amerikai pénzügyminisztérium. A tárca közleménye szerint a szankciók oka az, hogy „Oroszország nem kötelezte el magát komolyan az ukrajnai háborút lezáró békefolyamat mellett”.

Via 444.hu, Bloomberg


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás Orbánt idézte: Minden fel lesz jegyezve, az április győzelmünk után nincs barátfelvétel
Az országgyűlési képviselő rövid, velős bejegyzéssel jelentkezett a Facebookon, és nem fogta vissza magát.


Menczer Tamás rövid, fenyegető hangnemű bejegyzéssel jelentkezett a Facebookon.

„Semmi nem lesz elfelejtve. Minden fel lesz jegyezve. Minden el lesz rendezve. Az április győzelmünk után nincs barátfelvétel”

- írta a Fidesz kommunikációs igazgatója a nemzeti ünnep előestéjén.

Az országgyűlési képviselő szerdán azzal került be a hírekbe, hogy ugyan meghívták Pilisborosjenő ünnepi rendezvényére, mégsem mondhatott beszédet, miután a település polgármestere annak „megosztottság-növelő hatása” lemondta a programot.


Link másolása
KÖVESS MINKET: