KÖZÖSSÉG
A Rovatból

A Harry Potter szerzője és a Queen is jótékonykodással segíti a koronavírus elleni harcot

A Queen például Adam Lambert énekessel közösen átdolgozta a legendás We Are The Champions című világslágerüket. A dal bevételeit pedig a WHO Covid-19 segélyalapjának szánják.
MTI - szmo.hu
2020. május 03.


Link másolása

J. K. Rowling, a Harry Potter-regények szerzője, a Queen együttes és angol komikusok is jótékony akciókkal segítik a koronavírus elleni harcot és a járvány károsultjait - írták a brit lapok.

Rowling egymillió fontot (402 millió forint) adományozott azoknak a karitatív szervezeteknek, amelyek a járvány miatt legnehezebb helyzetbe került embereken segítenek.

Az összeg fele a Crisis nevű szervezeté, amely hajléktalanokat segít, a másik fele a Refuge-é, ők a kapcsolati erőszak áldozatainak nyújtanak menedéket - írta a BBC hírportálja.

Az író a Twitteren tette közzé az adományozás hírét szombaton, a nemzetközi Harry Potter-napon, melyet még 2012-ben jelöltek ki az akkori miniszterelnök, David Cameron javaslatára. Azért esett a választás május 2-ára, mert ezen a napon győzte le az ifjú varázsló regénybeli ellenfelét, Voldemortot.

A Queen rockegyüttes Adam Lambert amerikai énekessel közösen kislemezt adott ki You Are The Champions (Ti vagytok a bajnokok) címmel, mely a We Are The Champions hajdani Queen-világsláger feldolgozása.

A dalt két hete mutatták be Brian May Instagram-oldalán, akkor a tagok mindegyike otthonában adta elő a maga részét.

Az immár hivatalosan is megjelent dal bevételeit az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) Covid-19 segélyalapjának (Solidarity Response Fund) szánják.

Mivel az együttes és Adam Lambert a világjárvány miatt kénytelen volt idei európai koncertkörútját jövőre halasztani, azt remélik, az új kislemez "a csalódott rajongókat is megvigasztalja valamennyire".

A járvány miatti kijárási korlátozásokkal otthonukba kényszerült brit komikusok közül néhányan úgy gyűjtöttek pénzt a bezárt puboknak, hogy online kvízjátékot vezettek péntek este.

A The Covid Arms nevű virtuális pubban rendezett vetélkedő házigazdái Russell Howard, Nish Kumar, Jon Richardson, Joel Dommett, Marcus Brigstocke, Rachel Parris, Lucy Beaumont, Jenny Ryan és Suzi Ruffel voltak, akik a vetélkedő mellett műsorral is szórakoztatták a virtuális vendégeket - olvasható a Crowdfunder adománygyűjtő oldalon.

Úgy lehetett a játékban részt venni, hogy aki adakozott a kedvenc helyi pubja számára az oldalon, az jegyet kapott az online játékba, amelyet élőben közvetítettek az interneten. Nyolc nap alatt több mint 32 ezer fontot gyűjtöttek össze.

Az akcióval a Guinness-világrekordok egy új kategóriája, a legtöbb látogatót vendégül látó virtuális pub csúcstartói is lettek, 6215-en "látogattak el" a kocsmába.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"


Link másolása
KÖVESS MINKET: