HÍREK
A Rovatból

A gyerekek már nem tudják leolvasni az időt az analóg órákról, ezért az iskolában inkább leszerelik őket

A kis diákokra ekkora hatással vannak a digitális eszközök...


Ma már egyáltalán nem meglepő látvány ez kisgyerek kezében telefonnal, tablettel vagy számítógép előtt ülve. Egyre inkább jellemző, hogy már az egészen picik is könnyedén kezelik a technikai kütyüket, sőt igazából már most vannak olyan gyerekek, akik jobban értenek ezekhez az eszközökhöz, mint a régi, hagyományos társaikhoz.

Jó példa erre az is, hogy az Egyesült Királyságban már egyre több iskolában leszerelik az analóg órákat, mert a kis diákok egyszerűen már nem tudják leolvasni róluk az időt - írja a Godfullness.

A portálnak nyilatkozó Malcom Trobe az Iskolai és egyetemi vezetők társaságának titkára azt mondta, szerinte a 18 évesnél fiatalabb diákok nem tudják értelmezni a kis-, és nagymutatók működését.

Ez pedig nemcsak azt jelenti, hogy nem értik, mennyi az idő, hanem azt is, hogy ezáltal külön stressz nehezedik rájuk.

Trobe azt is hozzátette, az iskolák szeretnék, ha minél könnyebb helyzetben lennének a diákok, így már ténylegesen van olyan iskola, ahol az volt a legjobb megoldás, hogy leszerelik az analóg órákat.

Sokakban felmerül a kérdés, hogy nem pont azért kellene otthagyni ezeket, hogy a diákok megtanulják értelmezni? Az Iskolai és egyetemi vezetők társaságának titkára szerint ugyanakkor az, hogy leszedik az analóg órákat nem azt jelenti, hogy nem is tanítják majd az értelmezésüket, sőt! Ezek után is tanulni fogják mindezt.

Viszont, a portál kitér arra is, hogy a különböző kütyük milyen egyéb hatással vannak a kis diákokra. Például megemlítik, hogy már az is egyre nehezebb nekik, hogy megtanulják a ceruza és a toll használatát. Ez pedig egy szakértő szerint azért van, mert a ceruza és a toll megfogásához és mozgatásához az ujjak finom izmai mellett komoly kontrollra is szükség van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Az RTL megmutatta: halomban állnak a Ferrarik, Bentley-k, Mercedesek Mészáros Lőrinc öccsének székesfehérvári luxusautó-szalonjában
Mészáros János felcsúti önkormányzati képviselő a tulajdonosa egy székesfehérvári luxusautó-szalonnak, ahol a legdrágább darab egy tűzpiros Ferrari, ami több mint negyedmilliárd forintba kerül.


180 millió forint értékű rikító kék Ferrariban fotózták le Várkonyi Andreát és férjét Mészáros Lőrinc vállalkozót. A Felcsúton készült képeket Hadházy Ákos független képviselő osztotta meg, aki szerint a luxusautó Várkonyi Andrea nevén van. Az RTL híradója kereste az ügyben a házaspárt, de egyelőre nem reagáltak.

A Ferrari 296 GTS nevű modellje egy 663 lóerős hibrid luxusautó, amely mindössze 3 másodperc alatt gyorsul 100-ra.

A különleges vezetési élményt nemrég Várkonyi Andrea is megtapasztalhatta. Méghozzá nem egyedül, hanem férje Mészáros Lőrinc társaságában. Legalábbis ezt állítja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki a kék sportkocsiban ülő házaspárról fotókat is feltöltött a közösségi oldalára. Úgy tudja, a sportautó Várkonyi Andrea nevén van. Ez a típus újonnan 140-180 millió forintba kerülhet, mondja a képviselő.

Hadházy Ákos: "A fényképeket jól beazonosíthatóan a Felcsút mellett a Puskás Ferenc sporthotelhez vezető úton, illetve annak parkolójában készítette egy kedves ismerősöm. Úgy tűnik, hogy Felcsúton lassan több az egy főre jutó eső Ferrari, mint mondjuk Monacóban."

Mészáros Lőrinc fia is szereti az olasz luxusautó-márkát. Felcsúton egy benzinkútnál pumpálta egy Ferrari 488-as kerekét egy 2021-ben készült fotón, amit szintén a független képviselő osztott meg. Ehhez a modellhez használtan 100-120 millió forintért hozzá lehet jutni Hadházy szerint.

"A probléma az, amikor valaki ezt a hihetetlen gazdagságot ezt szinte csak állami megrendeléseken szerzi."

Nemcsak a felesége és fia kedveli a sportkocsikat, hanem Mészáros Lőrinc öccse is. Mészáros János felcsúti önkormányzati képviselő a tulajdonosa egy székesfehérvári luxusautó-szalonnak, ahol a Ferrarik mellett más luxusmárkák: Aston Martin, Bentley, Mercedes és Audi is kaphatók.

A szalon legdrágább darabja egy tűzpiros Ferrari, ami több mint negyedmilliárd forintba kerül, a legolcsóbb pedig egy Audi, ami 56 millió forintért vihető.

Márciusban bírálta Lázár János miniszter azokat a vállalkozókat, akik feltűnően gazdagodtak, és kihívó módon viselkedtek az elmúlt években.

"Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a yachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál."

A Mészáros Csoport korábban közleményben úgy reagált: Mészáros Lőrinc nem vette magára a miniszter szavait, ugyanis csak tavaly a Mészáros Csoport nagyságrendileg 20 milliárd forintot fordított támogatásokra és adományokra. Most hiába kereste az RTL Híradó a cégcsoportot és Várkonyi Andreát is, adásunkig nem reagáltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az anyák napi anyázásról: „Vajon létezik-e gyomorforgatóbb Orbán Viktor propagandistáinál?”
A Tisza Párt elnökéről és édesanyjáról ízléstelen képaláírás került fel az internetre egy fideszes propagandaoldalon. Magyar szerint ennél nincs lejjebb.
F. O. - szmo.hu
2025. május 04.



Megdöbbentő internetes beejegyzést osztott meg követőivel Magyar Péter. A vadhajtasok.hu oldalra feltett felvételen az látható, hogy a Tisza Párt elnöke édesanyját köszönti anyák napja alkalmából, a kép alatt pedig ez olvasható: Poloska megtudta, hogy ma van anyák napja, ezért gyorsan puszilgatni kezdte a drága kommunista jó k.rva anyját lájkokért.

„Vajon létezik-e gyomorforgatóbb Orbán Viktor propagandistáinál? Ezt sikerült anyák napján címlapra tenniük és utána fideszes csoportokban osztogatniuk. És ezekkel az emberekkel fideszes miniszterek és képviselők mosolyognak közös fotókon, és valószínűleg még utasításokat is adnak nekik” – írta a Tisza Párt elnöke Facebook-bejegyzésében.

„Sokszor nagyon hiányoznak a nagyszüleim, de ilyenkor kicsit örülök, hogy ezeket nekik már nem kell látniuk”

– tette hozzá Magyar Péter.

„Ez az orbáni morális fölény? Napi szinten folyik a fideszes propaganda gépezetben a gyűlöletkeltés, a dehumanizálás és a fenyegetés. Azt gondolják, hogy ezzel szavazókat tudnak szerezni? Szerintem súlyosan félreismerik a saját választóikat is. Ennél nincs lejjebb” – zárta bejegyzését a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Berobbant a légkör” – Golflabda nagyságú jég esett az osztrák-magyar határ közelében vasárnap
A következő órákban a nyugati határ környékén élők szupercellára számíthatnak, és akár 80–90 kilométer/órás szél, heves zivatarok és jégeső is érkezhet.
Fotó: Időkép, Szalafő webkamera - szmo.hu
2025. május 04.



Golflabda nagyságú jég esett vasárnap az osztrák–magyar határ közelében – számolt be róla a MetFigyelő a Facebook-oldalán. A jégverés Bad Blumaunál történt, ez a település kevesebb mint 30 kilométerre fekszik a határtól.

Az Időkép arról ír, hogy a jég nem áll meg a határnál, hanem egyenesen az ország közepe felé tart. Azt is közölték: „berobban a légkör” a határ mentén, és egyre több, valamint egyre nagyobb góc alakul ki.

A következő órákban a nyugati határ környékén élők szupercellára számíthatnak, és akár 80–90 kilométer/órás szél, heves zivatarok és jégeső is érkezhet – tette hozzá az Időkép.

Felsőszölnökön már hullott is a jég, amit a szolgálat webkamerája rögzített.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Mi történt? Lemondása óta először posztolt Facebookon Novák Katalin
A Ferenc pápára emlékező bejegyzésben ezt írta: „A hivatalos gyásznak ma vége, de a szeretet örök”.


Novák Katalin hosszú szünet után vasárnap újra megszólalt a közösségi médiában. A volt köztársasági elnök egy videót tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben a nemrég elhunyt Ferenc pápáról emlékezett meg.

A bejegyzésben ezt írta:

„A hivatalos gyásznak ma vége, de a szeretet örök”.

A felvétel alatt a Legyetek jók, ha tudtok című film olasz nyelvű betétdala hallható, a képsorokon pedig Ferenc pápa 2023-as magyarországi látogatásának részletei láthatók. Többek között az a jelenet is szerepel benne, amikor Novák Katalin köztársasági elnökként fogadja a katolikus egyházfőt.

A videó Ferenc pápa magyarul elhangzó jókívánságával zárul: „Isten, áldd meg a magyart!”

Ez az első hivatalos bejegyzése azóta, hogy 2024. február 10-én lemondott köztársasági elnöki tisztségéről. Előtte legutóbb 2023. február 26-án osztott meg videót Facebook-oldalán, amelyben bejelentette, hogy véget ért az elnöki szolgálata, és gratulált utódjának, Sulyok Tamásnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: