A Rovatból

Gyerekei előtt vert meg brutálisan élettársa egy vácduckai nőt, még az asszony derékig érő haját is levágta, hogy megszégyenítse

A nő szerint párja őrjöngését közös gyereik is végignézték. Végül az asszony testvérei vették rá a férfit, hogy elengedje őt és a gyerekeket is. A testi sebei begyógyulnak majd, de a lelkiek soha, mondta a nő.


"Ha aznap éjszaka nem jutok ki onnan vagy felakaszt, vagy megöl"

– ezt mondta az RTL Híradónak a brutálisan megvert vácdukai nő, aki azt állítja, volt élettársa féltékenységből bezárva tartotta, és kisebb megszakításokkal reggel 9-től délutánig verte, de szóban is folyamatosan támadta.

A bántalmazás közben a nőnek még a házi munkát, a főzést is el kellett végeznie. A nő négy kiskorú gyermeke végignézte a verést, hiába könyörögtek a férfinak, hogy ne bántsa anyjukat.

"Könyörögtek neki, hogy hagyja abba, ne bántson. Aztán abbahagyta egy jó fél órára, akkor bementem velük a szobába, próbáltam őket nyugtatni, hogy nincsen semmi baj, de látták rajtam a puklilat, hogy vérzek, hogy véraláfutásos az egész fejem".

A megszégyenítés miatt a verések után a férfi a nő derékig érő haját is kopaszra borotválta. Ezért az asszonynak parókát kellett hordania.

Bár a nő rokonai szóltak a rendőröknek, ők a kiérkezésükkor nem találták meg a bántalmazottat, mert abba a szobába nem néztek be, ahol a nő volt és a férfi nagyobb fia lefogta és a száját is befogta, hogy ne tudjon kiabálni.

Később a négygyermekes anya testvérei segítségével tudott elmenekülni a bántalmazótól. Ők beszélték rá a támadót, hogy engedje szabadon őt és a gyerekeket. Mentőt is hívtak, akik megállapították, hogy zúzódás nyomai látszódnak és felmerült a belső sérülés lehetősége is, úgyhogy azonnal kórházba szállították.

A testi sebei rendbejönnek, de a lelkiek szerinte soha nem múlnak el - mondta el a nő. Az a legnagyobb fájdalma, hogy a gyerekek is végignézték az ő gyötrelmeit.

A váci rendőrkapitányság bűnügyi osztálya személyi szabadság megsértése miatt indított eljárást. A büntetőeljárás keretében pedig vizsgálják a történtek összes körülményét.

A nő a régi otthonába szeretne költözni, ha lesz pénze a felújításra. Korábban egy gyárban dolgozott éjszakai takarítónőként, most új munkahelyet keres egy másik városban, távol korábbi élettársától. Közös otthonukból semmit nem tudott magával hozni, ezért azt sem tudja, hogyan küldi majd iskolába a gyerekeket szeptembertől. Erre gyűjt most, és arra, hogy felújíttassa az épületet, ahol új életet kezdhetne.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű baleset: Buliba induló fiatalok nem álltak meg egy stop táblánál, tragédia lett a vége
Az autóban hatan voltak, egyikük életét nem tudták megmenteni, a többiekért még küzdenek az orvosok a kórházban. A másik autó utasai is megsérültek.


Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.

A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Videó: hátulról nekiment egy motoros a budaörsi körforgalomban, kiszállt, aztán el is ütötték
Hihetetlen jelenetek játszódtak le egy budaörsi körforgalomban. A felvétel alapján azonban szerencsére senkinek nem esett komoly baja.


Elképesztő jeleneteket rögzített egy kamera Budaörsön, a Szabadság utcai körforgalomban még augusztus 6-án. Az esetet a Budapesti Autósok Közössége tette közzé.

A videón látható, ahogy egy robogós a körforgalomban hátulról belehajt egy szürke autóba.

Ezután a sofőr kiszállt az autójából, hogy a motorossal közösen megnézzék a sérüléseket. Ekkor azonban mögöttük a körforgalomban érkezik egy piros furgon, ami egyszerűen elüti a sofőrt.

A felvételen azonban az is látható, hogy a férfi azonnal felpattant, így láthatóan nem szenvedett komolyabb sérüléseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: letartóztatták a 25 éves anyát – videó
A gyerek holttestét szerdán találták meg egy kukoricás szélén. A nő a rendőröknek korábban azt mondta, hogy rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.


Letartóztatták azt a 25 éves nagydorogi nőt, akit gyermeke megölésével gyanúsítanak - írja szombati közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A kéthónapos csecsemő holttestét augusztus 20-án találták meg Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. Az első információk szerint az édesanyát, Viktóriát látták a kicsi eltűnésének napján, ahogy a babakocsival sétált a falu főutcáján.

A nő korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott. A rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján azonban azt közölték: a 25 éves édesanya maga tett bejelentést augusztus 20-án, reggel 9 óra 51 perckor.

A rendőröknek pedig azt mondta, hogy a falu külterületén sétált, amikor rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk már korábban is így írta, hogy a hatóságok az anyát gyanúsítják, de akkor hivatalos részleteket még nem közöltek.

Szombaton azonban a rendőrség azt írta a közleményében, hogy a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

A bűncselekmény elkövetésével a gyermek 25 éves édesanyját gyanúsították meg a nyomozók.

Miután őrizetbe vették, kezdeményezték a nő letartóztatását, melyet augusztus 23-án el is rendelt a nyomozási bíró. A tárgyalást követően a nőt börtönbe vitték, ott várja a folytatást.

A letartóztatásról a rendőrség egy videót is közzétett:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Telefontöltővel mentettek életet a debreceni rendőrök az M35-ösön
Egy Mitsubishi hátulról belerohant egy Kiába, mindkét autóban ketten utaztak. Az egyik súlyos sérült vérzését a rendőrök egy autóban talált telefontöltő kábellel állították el, amíg a mentők a helyszínre értek.


Augusztus 19-én este különleges helyzetbe került a Készenléti Rendőrség debreceni osztályának öt járőre, írja a police.hu. Budapestről tartottak vissza a laktanyába, amikor az M35-ös autópálya 9-es kilométerénél balesetet láttak. Egy Mitsubishi hátulról belerohant egy Kiába, mindkét autóban ketten utaztak.

A rendőrök azonnal a Kiához siettek. A férfi és a nő saját lábán ki tudott szállni, őket biztonságba kísérték a szalagkorlát mögé, közben pedig a forgalmat is lassítani kezdték.

Ezután odaléptek a belső szalagkorlátnak csapódott Mitsubishihez. A járműből kiszálló férfi segítséget kért, mivel jobb alkarja artériásan vérzett. A rendőrök nyomókötést tettek rá. A kormány mögött beszorult idős nőnél is erős vérzést tapasztaltak. A lábfeje annyira roncsolódott, hogy nem mozdították meg, viszont a vérzést mindenképpen el kellett állítani.

Végül egy a csomagtartóban talált telefontöltő kábellel szorították el a combját, ezzel sikerült megfékezni a vérzést.

A rendőrök folyamatosan beszéltek hozzá, hogy ébren tartsák.

Közben a járműveket áramtalanították, és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központján keresztül értesítették a mentőket és a katasztrófavédelem munkatársait.

Mire a segítség megérkezett, mindenki stabil állapotban volt. A mentők kórházba vitték a sérülteket. A Mitsubishi vezetője súlyosan megsérült, utasa és a Kia sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett, a Kia utasa pedig sérülés nélkül megúszta a balesetet.

A körülményeket a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság vizsgálja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: