„A Fidesz fegyveres provokátorokat küldött Dobrev Klára egri utcafórumára!” - írja a DK
Beszámolójuk szerint: 'miután a DK EP-képviselője, Rónai Sándor rendőrt hívott a fegyverrel hadonászó férfi miatt, a kiérkező rendőri egység golyóállómellénybe öltözött, és őrizetbe vette a provokátorokat'.
A Fidesz fegyveres provokátorokat küldött Dobrev Klára egri utcafórumára - írja a Demokratikus Koalíció a közösségi oldalán.
Bejegyzésük szerint:
"Dobrev Klára mai egri utcafórumát fideszes provokátorok próbálták megzavarni.
Mivel a nagyjából kétszáz fős kampányeseményt nem sikerült félbeszakítaniuk, egyikük egy váratlan pillanatban egy fegyvert rántott elő, és ráfogta a rendezvény egyik résztvevőjére. Miután a DK EP-képviselője, Rónai Sándor rendőrt hívott a fegyverrel hadonászó férfi miatt, a kiérkező rendőri egység golyóálló mellénybe öltözött, és őrizetbe vette a provokátorokat.
Úgy tűnik, a Fidesz így képzeli el a gyurcsányozós vándorkiállítását és a következő egy évet: aki nem ért egyet a Fidesszel, azt fegyveres provokátorok próbálják majd megfélemlíteni - ahogy azt számtalanszor láttuk már távoli diktatúrákban. Előre szólunk, minél többször támadnak meg minket, mi csak annál többen leszünk. A változás elkerülhetetlen, bármilyen görcsösen is kapaszkodik a hatalomba az Orbán-rendszer."
Frissítés:
Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az egri esetről - a párt megjelölése és Dobrev Klára megnevezése nélkül - annyit közölt: a Széchenyi István utcában egy előzetesen bejelentett szabadtéri politikai rendezvényen megjelent három férfi és szóváltásba keveredett a résztvevőkkel. A vita közben az egyik férfi elővette engedéllyel tartott gáz-riasztófegyverét, "melyet azonban nem használt" - írja az MTI.
A rendőrök a helyszínen elfogták a 25 éves felsőtárkányi férfit és két egri társát. Mindhárom férfit előállították, elszámoltatásuk megkezdődött - tette hozzá a szóvivő.
A Fidesz fegyveres provokátorokat küldött Dobrev Klára egri utcafórumára - írja a Demokratikus Koalíció a közösségi oldalán.
Bejegyzésük szerint:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Film készült az Orbán-család meggazdagodásáról - Gulyás szerint ukrán pénzből akarják lejáratni a miniszterelnököt
Gulyás Gergely szerint a parlament nemzetbiztonsági bizottságában is beszéltek erről. A Magyar Nemzet állította minden bizonyíték nélkül, hogy a Direkt36 filmjét ukrán forrásokból finanszírozták. Az oknyomozó szerkesztőség visszautasította a vádat.
Az Origo munkatársa arról kérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztert a Kormányinfón, hogy beszéltek-e a kormányülésen arról a hírről, amely szerint magyar médiatermékek ukrán pénzből igyekeznek lejáratni Orbán Viktort.
Gulyás azt válaszolta, a hír igaz, erről a parlament nemzetbiztonsági bizottságában is beszéltek.
Először Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője beszélt arról, hogy a titkosszolgálatok információi szerint az ukrán állam lejárató kampányt indít Orbán Viktor ellen, amelynek célja, hogy aláássák a miniszterelnök nemzetközi megítélését és gyengítsék Magyarország érdekérvényesítő képességét. A sajtó egy része szerinte „már ukrán pénzért is hajlandó árulni a hazát.”
Nem sokkal utána a Magyar Nemzet arról írt, hogy az ukrán akció részeként a Direkt36 kezdett el „lejárató videót készíteni a miniszterelnökről.”
A Direkt36 szerint valóban készítettek egy filmet az Orbán-család meggazdagodásáról, amit A dinasztia címen mutatnak be nemsokára. De sem a filmhez, sem más munkáikhoz nem használtak ukrán anyagi forrásokat, nem részesültek ukrán finanszírozásban.
„A film, ahogyan a Direkt36 összes cikke, egyéb tartalma, a szerkesztőség munkájának eredménye. Ezt a munkát senkitől nem befolyásolva, a legszigorúbb szakmai szabályok betartásával végezzük immár tíz éve, és az egyetlen célunk az, hogy a magyar közvélemény tájékozott lehessen a rá tartozó lényeges ügyekben. Szerencsére az elmúlt években számos kiváló magyar újságíró munkájának köszönhetően nagyon sok részletet megismerhettünk az Orbán család üzleteiről, ezekre is építhettünk a film elkészítésekor” - írják.
VIDEÓ: A dinasztia: Orbánék gazdasági birodalma - Előzetes
Az Origo munkatársa arról kérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztert a Kormányinfón, hogy beszéltek-e a kormányülésen arról a hírről, amely szerint magyar médiatermékek ukrán pénzből igyekeznek lejáratni Orbán Viktort.
Gulyás azt válaszolta, a hír igaz, erről a parlament nemzetbiztonsági bizottságában is beszéltek.
Először Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője beszélt arról, hogy a titkosszolgálatok információi szerint az ukrán állam lejárató kampányt indít Orbán Viktor ellen, amelynek célja, hogy aláássák a miniszterelnök nemzetközi megítélését és gyengítsék Magyarország érdekérvényesítő képességét. A sajtó egy része szerinte „már ukrán pénzért is hajlandó árulni a hazát.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az Origo arról kérdezte Gulyás Gergelyt, mit szól ahhoz, hogy a Google keresőjében csökken az érdeklődés Magyar Péter iránt
Vannak, akik a legfontosabb, legégetőbb kérdéseket sem félnek feltenni, amikor lehetőség van rá. Kovács András szerint a Tisza Párt elnöke és a világ legnagyobb keresőjének kapcsolata ilyen.
A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely és Vitályos Eszter bevezetője után nem sokkal megkapták a kérdezés lehetőségét a kormányhoz közeli médiumok, így az Origo is. A lap újságírója, Kovács András élt is a lehetőséggel, és feltette kérdését az Ukrajnából finanszírozott médiáról és a főváros felelősségéről a rákosrendezői mini-Dubaj beruházás kapcsán.
Az igazi atombombát azonban későbbre tartogatta. A Miniszterelnökséget vezető miniszternek szegezte ugyanis a nagy kérdést:
mit gondol arról, hogy a Google legfrissebb adatai szerint egyre inkább csökken az érdeklődés Magyar Péter és a Tisza Párt iránt?
Ez még Gulyás Gergelyt is némileg zavarba hozta, az adatokra nem is kívánt reagálni. Szerinte annál fontosabb, hogy az időközi választásokon és a legutóbbi (európai parlamenti) voksoláson a Fidesz sikeresen szerepelt, és ez a céljuk 2026-ban is.
Később, egy másik kérdés kapcsán azért egykori jóbarátjáról szólva kifejtette: nem lehet szuverén politikusnak nevezni azt az embert, aki csak az EU-s mandátumának köszönheti, hogy egyelőre nem indult eljárás ellene lopás vétsége miatt.
A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely és Vitályos Eszter bevezetője után nem sokkal megkapták a kérdezés lehetőségét a kormányhoz közeli médiumok, így az Origo is. A lap újságírója, Kovács András élt is a lehetőséggel, és feltette kérdését az Ukrajnából finanszírozott médiáról és a főváros felelősségéről a rákosrendezői mini-Dubaj beruházás kapcsán.
Az igazi atombombát azonban későbbre tartogatta. A Miniszterelnökséget vezető miniszternek szegezte ugyanis a nagy kérdést:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Látom, a Kormány minden eddigi saját állítására rácáfolva hirtelen elismerte a Főváros elővásárlási jogát Rákosrendezőn. Fontos győzelem ez, hogy ne arab érdekek és 500 méteres tornyok határozzák meg Budapest jövőjét, hanem a város lakóinak érdekei” – kezdte csütörtöki bejegyzését Vitézy Dávid a Facebook-on.
A Podmaniczy Mozgalom vezetője ezután arról írt, hogy a történtek után a kormány egyből elkezdte a fővároson számon kérni a terület fejlesztését. Olyan közlekedési fejlesztéseket is, melyeket eddig a kormány vállalt. „Azért az furcsa lenne, ha amit az arabok kedvéért kifizettek volna a magyar adófizetők pénzéből, Budapest számára már nem vállalnák” – jegyezte meg Vitézy.
A politikus szerint Budapest képes arra, hogy egy új, európai léptékű zöld városnegyedet létrehozzon, és ha esetleg ehhez változtatni kell a Városháza mai működésén, akkor a Fővárosi Közgyűlés ezt meg fogja tenni. Budapest képes arra, hogy ne Dubajban találják ki és tervezzék meg a jövőjét, hanem az itt élőkkel közösen a főváros vezetői tegyék meg.
„Nyilván, ha a Kormány ezt a folyamatot ott akadályozza majd, ahol tudja, akkor ez nem fog menni – és sajnos attól tartok, itt ez a csapda készül most. Hiszen például
a vasútvonal átépítése nélkül itt semmit nem tud csinálni se az arab befektető, se a főváros. Ugyanis, mivel a teljes rendezőpályaudvar mindmáig a vasúti hálózat része, állami közreműködés nélkül Rákosrendező nem tehető fejleszthetővé.
Ezt az arab befektető felé vállalta az állam, hisz vasúti fővonalat csak a kormány építhet át” – fogalmazott Vitézy, aki kihangsúlyozta: együttműködés nélkül ez nem fog menni. Ahogy Prágában vagy Bécsben is az állami vasút és a város együttműködése révén születnek új lakónegyedek volt rendezőpályaudvarok helyén.
Pénteken 10 órakor Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid egy szakmai konferencián, közösen mutatják be, mi a főváros víziója erre a területre, és miért tartják abszolút reálisnak, hogy ne arab befektetői érdekek, hanem Budapest lakóinak érdeke diktálja Rákosrendező fejlesztését.
„Látom, a Kormány minden eddigi saját állítására rácáfolva hirtelen elismerte a Főváros elővásárlási jogát Rákosrendezőn. Fontos győzelem ez, hogy ne arab érdekek és 500 méteres tornyok határozzák meg Budapest jövőjét, hanem a város lakóinak érdekei” – kezdte csütörtöki bejegyzését Vitézy Dávid a Facebook-on.
A Podmaniczy Mozgalom vezetője ezután arról írt, hogy a történtek után a kormány egyből elkezdte a fővároson számon kérni a terület fejlesztését. Olyan közlekedési fejlesztéseket is, melyeket eddig a kormány vállalt. „Azért az furcsa lenne, ha amit az arabok kedvéért kifizettek volna a magyar adófizetők pénzéből, Budapest számára már nem vállalnák” – jegyezte meg Vitézy.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mi a véleménye arról, hogy Bayer Zsolt listázná azokat a bírákat, akik ott lesznek a február 22-i tüntetésen? – tették fel a kérdést a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely miniszternek. Gulyás válaszában kifejtette: nem nevezné ezt listázásnak, nem gondolja azt, hogy a fideszes képviselőket listáznák, amikor beszámol arról a sajtó, hogy ott vannak egy tüntetésen.
„Nehéz első hallásra a bírói hivatásrenddel összefüggésben értelmezni azt, hogy egy bíró tüntessen”
– mondta Gulyás Gergely.
Szerinte ez csak a bírók belső feszültsége, ő úgy érzi, a kormány korrekten járt el a bírói szervezettel.
Ahogy már hírt adtunk róla, Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben szerdán megjelent cikkében arról írt, hogy regisztrálni kell, mely bírók jelennek meg a február 22-i tüntetésen. „Mindegyiknek meg kell jegyeznünk a nevét, azon egyszerű oknál fogva, hogy február 22-e után bármelyikünknek, kormánypárti politikusnak, újságírónak, celebnek, közszereplőnek bármilyen peres ügye akad, s a tüntetésen jelenlévő valamelyik bíró tárgyalja az ügyünket, akkor haladéktalanul elfogultság miatt kell panaszt tennünk” - fogalmazott Bayer.