MÚLT
A Rovatból

A Fekete Gyöngyszem és az álomfoci kora – 80 éves Pelé, a futball egyetlen háromszoros világbajnoka

Senki sem tett annyit a játék népszerűsítéséért, mint ő


Kisiskolás koromban, ha egy számomra nehezebb tantárgyból, például szépírásból jó jegyet kaptam, kérhettem valami kisebb jutalomajándékot. Nyolcévesen már imádtam a focit, nemcsak nézni és a labdát rúgni, hanem a vérre menő gombfoci-csatákat is. Így ilyenkor többször is gombfoci-csapatot kértem. A Fehérvári úton volt egy trafik, ahol rengetegféle képes gombfocit lehetett kapni. Itt találtam meg óarany-zöld színben a brazil válogatottat, és ott láttam meg először egy mosolygós fekete fiatalember fotóját, akinek akkor már csodájára járt a világ.

Ő volt Edson Arantes do Nascimento, azaz Pelé, a „Fekete Gyöngyszem”, aki ma ünnepli 80. születésnapját.

Nem fogok belemenni abba az értelmetlen vitába, hogy ki minden idők legnagyobb futballistája, Puskás, Pelé, Cruyff, Maradona, esetleg Messi, hiszen az összehasonlítást eleve lehetetlenné teszi, hogy különböző korokban játszottak, és bár a foci alapjai nem változtak, de szellemisége annál inkább. Pelé, aki 1956-ban, még 16. születésnapja előtt játszotta első felnőtt profi mérkőzését, és 1977-ben a New York-i Cosmosban fejezte be pályafutását, egy olyan fociuniverzum legfényesebb csillaga volt, amikor a szép, szellemes, gólra törő játék dívott, amikor a brazil labdaművészek nemcsak eredményességükkel, hanem sokszor már-már pimasz trükkjeikkel kápráztatták el a közönséget, és ugyanúgy élvezték a mutatványokat, mint a nézők.

Pelé mindent tudott a labdával, mindkét lábbal, fejjel, képes volt a legváratlanabb megoldásokra, mindehhez remek fizikuma is volt: 172 cm-éhez 68 kg tömör izom járult. Két évtized alatt több mint 1200 gólt lőtt, de sportszerűségével, szerénységével, az ellenfél feltétlen tiszteletével is kivívta a futball-barátok szeretetét világszerte.

Nevének eredetét és jelentését homály fedi, állítólag iskolatársai ragasztották rá gúnyból, mert rosszul ejtette ki egyik kedvenc játékosa nevét. A Minas Gerais állambeli Três Corações városában született 1940. október 23-án, de Bauruban (Sao Paulo) nőtt fel nagy szegénységben. Apja tanítgatta focizni, de egy időben még labdájuk sem volt és a kis Edson, akit szülei a nagy feltalálóról, Thomas Edisonról neveztek el, újságpapírral kitömött zoknival és grapefruitokkal ügyesítette magát. Ma már kevesen tudják róla, hogy egy helyi teremfoci-bajnokságon figyeltek fel rá, ahol 13 évesen a nála sokkal idősebbeket is megszégyenítette és gólkirály is lett. Baurui edzője vitte el őt a Santosba azzal az ajánlással, hogy „ő lesz a világ legnagyobb játékosa.” Még nem volt 16 éves, amikor góllal mutatkozott élete csapatában.

Tizennyolc éven át szolgálta a fehérmezeseket, pedig a legnagyobb európai klubok versengtek érte a Real Madridtól a Milanig. Jellemző, hogy 1961-ben maga a brazil elnök Janio Quadros nyilvánította őt „nemzeti kincsnek”, hogy egyszer s mindenkorra elejét vegyék a csábításoknak.

Addigra Pelé már minden idők legfiatalabbjaként, 17 évesen, 9 hónaposan két gólt lőtt az 1958-as vb-döntőn a házigazda svédeknek, előtte pedig az elődöntőben mesterhármast ért el a bronzérmes franciák ellen.

Az sem mellékes, hogy az aranymezesek közül egy akkor még „Mazzola” néven szereplő, nála két évvel idősebb játékost szorított ki, aki a következő másfél évtizedben a legnagyobb olasz klubokban szórta a gólokat: José Altafinit. Innentől kezdve egészen 1971-ig csak akkor lehetett másé a „Seleção"-ban a 10-es számú mez, ha sérült volt. De azért ne felejtsük el azt sem, hogy micsoda világklasszisok vették körül az ifjú királyt: a kapus Gilmar, a két nagyszerű szélsőhátvéd, Djalma és Nilton Santos, a karmester Didi, a másik gólvágó Vavá, a kiszámíthatatlan cselgép Garrincha, vagy a később szövetségi kapitányként is világbajnok Zagalo nevét ma is áhítattal ejtik ki a focirajongók.

Úgy tűnt, a csoda az 1962-es chilei világbajnokságon folytatódik: Pelé az első meccsen Mexikó ellen előbb kiosztott egy gólpasszt, majd négy védőt kicselezve lőtte be csapata második gólját. A következő meccsen, Csehszlovákia ellen azonban egy távoli lövésnél olyan súlyos húzódást szenvedett, hogy számára véget ért a sorozat. A világbajnoki cím így is megillette őt, és még az év őszén kárpótolta magát, amikor a Santossal a Benfica ellen elnyerte az Interkontinentális kupát.

A lisszaboni 5-2-es brazil győzelemmel végződő találkozón Pelé három gólt lőtt, ezt tartja élete legjobb meccsének. Ez volt egyébként azon kevés mérkőzések egyike, amikor szemtől szembe került a kor másik futballzsenijével, Eusebióval, aki csapata két gólját lőtte és akit „európai Peléként” is emlegettek – tévesen, mert mozambiki születésű volt…

Az 1966-os angliai vb pedig valóságos rémálom volt Pelének. Bár a bolgárok elleni nyitómeccsen elért szabadrúgás-góljával ő lett az első játékos a világon, aki három vb-n is gólt tudott lőni, annyira összerugdosták, hogy kénytelen volt kihagyni a magyarok elleni találkozót. Még nem volt teljesen egészséges, amikor a csoportból való továbbjutást eldöntő portugál-brazil mérkőzésre kénytelen volt beállni. Egy Morais nevű védő azonban gondoskodott róla, hogy a „Fekete Gyöngyszem” harcképtelenné váljon. A kétszeres győztes kiesett, Pelé pedig nem akart többé világbajnokságon részt venni.

Szerencsére 1969-ben meggondolta magát – november 19-én lőtte be a Maracana stadionban, a világ legnagyobb futballszentélyében profi pályafutásának 1000. gólját a Vasco da Gama elleni bajnokin - és az 1970-es mexikói vb újra róla szólt.

„Hihetetlen, Pelé, a király egy szolga szerepében” – máig emlékszem a Népsport vb utáni értékelésére.

Minden idők tán legjobb, de mindenképpen legszebben játszó brazil válogatottjában Pelé nem csupán góljaival, egész védelmeket romba döntő egyéni akcióival, elképesztő cseleivel tűnt ki, hanem indításaival és nem utolsósorban gólpasszaival: az olaszok elleni döntőben saját gólja mellett két tökéletes assziszttal kínálta meg Jairzinhót, illetve Carlos Albertót. Tehát úgy volt vezéregyéniség, hogy egyszerre villogott és a legnagyobb alázattal rendelte alá magát a csapatjátéknak. Még néhány nem sikerült megmozdulása is örökké emlékezetes marad:

a félpályáról küldött kapura lövése a csehszlovákok ellen, vagy az angolok elleni fejese, amelyre Gordon Banks „az évszázad védését” produkálta. Persze most is mesteri futballisták voltak körülötte, a fentiek mellett Gerson, Tostao és Rivellino játéka is örökre emlékezetes marad.

Pelé a csúcson, 1971-ben fejezte be válogatottbeli szereplését 92 mérkőzéssel, 77 góllal és 3 világbajnoki címmel. A Santostól 1974-ben köszönt el, de egy nagy kalandja még hátra volt. A New York Cosmos csapatához szerződött, hogy népszerűsítse az akkor Amerikában még gyerekcipőben járó hagyományos focit. Bár sokan fanyalogtak döntése miatt, és egy ideig az őt követő hírességek – Chinaglia, Beckenbauer, Neeskens, Marinho – nyomán valóban úgy tűnt, hogy az egész nem más, mint egy kis „mellékes” lemenőben lévő sztárok öreg napjaira. Ha viszont azt nézzük, hogy Pelé New York-ba érkezése után 20 évvel az Egyesült Államokban már világbajnokságot rendeztek, és az amerikai válogatott jelenleg a FIFA-rangsorban a 23. helyen áll, kicsit más az optikája.

Pelé a következő évtizedekben sem szakadt el kedvenc sportjától. Bár edzősködést sosem vállalt, számos oktatófilmhez adta a nevét, az 1974-ben megjelent Futballozz Pelével (Play Football with Pelé) című könyvéből filmsorozat is készült. Napjainkban az interneten láthatók pályafutásának legszebb pillanatai, amelyek önmagukért beszélnek.

A sors úgy hozta, hogy Pelé soha nem játszott magyarok ellen vb-n, de még barátságos válogatott meccsen sem. Így is volt két azóta is sokat emlegetett találkozás: az egyik 1967 januárjában, amikor a Chilében rendezett Hexagonal tornán a végső győztes Vasas és a Santos is megmérkőzött egymással.

A futballtörténet szép pillanata Pelé és az akkor Európa egyik legjobb góllövőjének tartott Farkas János közös fotója. Egy évvel később újra egymás ellen léptek pályára, ezúttal Rio de Janeiróban, a Brazília-Világválogatott meccsen. Farkas mellett Albert Flórián, Novák Dezső és Szűcs Lajos képviselte a magyarokat. Három olimpiai bajnok és egy Aranylabdás… 1980-ban aztán végre Budapesten is kifutott a gyepre a Fekete Gyöngyszem – színészként. Az MTK-pályán forgatták ugyanis John Huston Menekülés a győzelembe című filmjét, ami valójában Fábry Zoltán Két félidő a pokolban című alkotásának amerikanizált remake-je volt.

A futballzseni, akit 2000-ben a FIFA az évszázad labdarúgójának választott, majd 2014-ben eddigi egyetlenként tiszteletbeli Aranylabdás lett, a magánéletben nem volt szent: háromszor nősült, utoljára 2016-ban, különböző kapcsolataiból nyolc gyermeke született.

Ő sem tudott ellenállni a politika csábításának, 1995 és 1998 között hazája sportminisztere volt, de különböző korrupciós ügyek árnyékot vetettek rá és – legalábbis hazájában – megtépázták nimbuszát.

Sokkal nagyobb rokonszenvvel kísérték jószolgálati nagyköveti tevékenységét az UNICEF keretén belül, és még az elmúlt években is rendszeresen megjelent olimpiákon, futball-világbajnokságokon. A mai focival és sztárjaival kapcsolatos nyilatkozatai nem mindig arattak osztatlan tetszést, de végül is érthető, hiszen a mai játék és ami körülveszi, ma már egészen más, mint az ő fénykorában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Nem a kinézete volt a titka: Casanova egyetlen trükkje mindent vitt a nőknél
A velencei kalandor sikere a tudatosan felépített imázsán és a briliáns történetmesélésen alapult, nem pusztán a vonzerején. Élete utolsó éveit a csehországi Dux kastélyában töltötte könyvtárosként.


Kalandor, könyvtáros, megszállott szerelmes és hidegfejű stratéga. Giacomo Casanova neve ma is a csábítás szinonimája, de a mítosz mögött egy 18. századi európai „hálózati ember” áll, aki élettörténetét mesteri módon írta meg, és ezzel önmagát is megalkotta.

A legenda helyett a saját szavaiból és a megbízható történeti forrásokból kirajzolódik a valódi Casanova portréja, a „titka”, halálának körülményei, magyarországi útja és megannyi meglepő érdekesség, amit ránk hagyott.

Giacomo Girolamo Casanova 1725-ben született Velencében, és élete során megannyi szerepben kipróbálta magát.

Volt papnövendék, katona, diplomata, szabadkőműves és író, mielőtt élete utolsó, lecsendesedett szakaszában a csehországi Dux kastélyában gróf Waldstein könyvtárosaként talált menedéket.

Itt, 1798-ban bekövetkezett haláláig, papírra vetette monumentális, francia nyelven írt önéletrajzát, az Életem történeté-t, amely posztumusz kiadását követően világhírűvé tette.

Tudatosan építette imázsát, az európai udvarokban és szalonokban a maga által kreált „Seingalt lovagja” néven forgolódott, ezzel is erősítve a személyét övező misztikumot.

Ha megértjük, mit tartott fontosnak önmagáról, azt is látjuk, mi volt a csábítási stratégiájának lényege. Ez nem egyetlen trükk, hanem egy következetes habitus volt, amelynek alapja az intellektuális és testi vonzerő párosítása.

Számára a játékosság és a szellemi társalgás legalább annyira fontos volt, mint a fizikai szépség. A briliáns társalgás, a költői levelek és a szüntelen történetmesélés volt a leghatékonyabb eszköze.

„Az ész nélküli szépség a szerelemnek nem kínál egyebet, mint a puszta testi bájak élvezetét” – írta a Memoárokban. Ugyanakkor kíméletlen őszinteséggel ismerte fel a szabadság és a kötődés közti feszültséget is.

"A nőket még őrületig is szerettem, de a szabadságot mindig jobban.”

A kalandos életút 1798. június 4-én ért véget a csehországi Duxban. Korabeli feljegyzések és modern orvostörténeti összefoglalók szerint halálát egy makacs, krónikus húgyúti, illetve hólyageredetű megbetegedés okozta.

A helyi emlékezet szerint a duchcovi kastélyban ma is őrzik azt a karosszéket, amelyben a nagy kalandor kilehelte lelkét.

Mielőtt azonban élete lezárult volna, bejárta Európát, és útja a történeti Magyarország területére is elvezette.

Életútja tele volt szenzációs részletekkel. Ezek közül is kiemelkedik 1756-os szökése a velencei Dózse-palota hírhedt ólomkamráiból, a Piombiból, amelyet később külön könyvben is megírt.

Európai karrierje során lottórendszert szervezett Párizsban, szabadkőműves páholyok tagja lett, és a kontinens legbefolyásosabb szalonjaiban fordult meg, ahol olyan személyiségekkel találkozott, mint Voltaire, II. Frigyes porosz király vagy Nagy Katalin orosz cárnő.

Írói teljesítménye sem merült ki a Memoárokban: lefordította Homérosz Iliászát modern toszkán nyelvre, és több politikai pamfletet, valamint regényt is írt.

Hagyatékának legértékesebb darabja, az Életem történeté-nek eredeti, mintegy 3700 oldalas kézirata kalandos úton maradt fenn. Végül 2010 februárjában a Francia Nemzeti Könyvtár vásárolta 7 millió euróért.

Végül mi maradt Casanovából? Hőssé nem a hódítások listája, hanem az ezekről szóló, eleven és briliáns nyelven megírt elbeszélés tette. Legnagyobb alkotása maga a Casanova-mítosz volt, amelyet saját kezűleg teremtett meg.

Via Britannica


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
583 áldozat a kifutón: 49 éve történt a tragikus baleset, amely örökre megváltoztatta a repülést
Két Boeing 747, - a KLM 4805 és a Pan Am 1736 - a tenerifei Los Rodeos futópályáján ütközött 1977. március 27-én. A Las Palmas-i bombariadó, a köd és a kommunikációs hibák együtt vezettek a katasztrófához.


Ma van a repüléstörténet legsúlyosabb katasztrófájának évfordulója:

1977. március 27-én a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerife Los Rodeos repülőterén két Boeing 747-es, a holland KLM és az amerikai Pan Am gépe ütközött össze a futópályán. A két gépen összesen 583 ember vesztette életét, és mindössze 61-en élték túl a tragédiát, amely egy sor emberi és technikai hiba végzetes láncolatának következménye volt.

A katasztrófa napján egy bombamerénylet miatt lezárták a Las Palmas-i repteret, ezért az érkező járatokat, köztük a KLM és a Pan Am gépét is a jóval kisebb, felkészületlenebb tenerifei Los Rodeos repülőtérre irányították. A hirtelen megnövekedett forgalom miatt az előtér és a gurulóutak is megteltek, így a hatalmas Jumbo Jeteknek a futópályán kellett manőverezniük. A helyzetet tovább rontotta, hogy az időjárás egyre rosszabbra fordult, és sűrű köd ereszkedett a reptérre, a látótávolság helyenként 700 méter alá csökkent.

Nem sokkal 17 óra előtt a KLM gépe engedélyt kapott, hogy végigguruljon a futópályán, a végén egy 180 fokos fordulattal pozícióba álljon, és ott várjon a felszállási engedélyre. A Pan Am gépét arra utasították, hogy kövesse a hollandokat, de a C3-as gurulóúton hagyja el a pályát. A Pan Am pilótái azonban a ködben nem voltak biztosak a dolgukban, és mivel a C3-as kijáratnál egy rendkívül éles, 135 fokos fordulót kellett volna végrehajtaniuk, inkább tovább gurultak. Eközben a KLM befejezte a fordulót, és Jacob Veldhuyzen van Zanten kapitány gázt adott a felszálláshoz.

A másodpilóta ekkor közbeszólt: „Pillanat, még nincs felszállási engedélyünk!” Erre a kapitány visszahúzta a gázkarokat, majd azt mondta: „Tudom, gyerünk, kérdezz rá!”

A KLM személyzete rádión közölte, hogy felszállásra készen állnak, és várják az irányítási engedélyt. A torony válaszul a felszállás utáni útvonalat adta meg nekik: „KLM4805 felszállás után emelkedjen FL90-re, majd jobb forduló 40º és álljon rá a Las Palmasi VOR adóra a 325º-os irányon.” Van Zanten kapitány ezt tévesen felszállási engedélynek értelmezte, újra gázt adott, és hollandul közölte: „Megyünk.”

Ezzel egy időben a Pan Am pilótái jelezték a toronynak, hogy még a pályán vannak: „Még mindig gurulunk lefelé a kifutón, 1736-os.” Ez a rádióüzenet azonban a KLM pilótafülkéjében egy zavaró sípolásként jelent meg, mert a másodpilóta éppen az útvonalengedélyt olvasta vissza. A torony nyugtázta a Pan Am helyzetjelentését: „Rendben 1736-os jelentse, ha elhagyták a pályát.” Ezt hallva a KLM fedélzeti mérnöke megkérdezte a kapitánytól: „Még nem ment le a Pan Am?” A kapitány válasza egy félreérthető „Igen” volt.

Ez volt az utolsó lehetőség a katasztrófa elkerülésére. Pár másodperccel később a két gép személyzete a sűrű ködben megpillantotta egymást.

A Pan Am kapitánya a gázt tövig nyomva próbált balra, a fűre letérni a pályáról, a KLM pilótája pedig olyan erővel húzta fel a gépet, hogy annak farokrésze száz méteren keresztül szántotta a betont. A holland gép elemelkedett, de már nem tudta átugrani a Pan Am törzsét.

A KLM futóművei és hajtóművei letarolták az amerikai gép tetejét és vezérsíkját, majd a felszállás előtt teletankolt holland repülőgép 150 méterrel odébb a pályára zuhant és felrobbant. A Pan Am gépe szintén kigyulladt. A KLM fedélzetén tartózkodó 248 ember mind életét vesztette. A Pan Am gépéről 61-en menekültek ki, de 335-en a lángok között rekedtek.

A kivizsgálás egyértelműen megállapította, hogy a katasztrófa legfőbb oka az volt, hogy a KLM személyzete felszállási engedély nélkül kezdte meg a nekifutást. A spanyol hatóságok hivatalos jelentése szerint azonban több tényező is hozzájárult a tragédiához: a rossz időjárási körülmények, a földi gurítóradar hiánya, a rádió-kommunikációs félreértések, a reptér felkészületlensége, valamint a KLM személyzetére nehezedő időnyomás. A baleset nyomán a nemzetközi légi közlekedésben szigorították a rádiós frazeológiát, és bevezették a pilóták közti hatékonyabb együttműködést célzó képzési programokat. Egy évvel később megnyitották Tenerife déli, korszerűbb repülőterét is, amely átvette a nemzetközi forgalom nagy részét.

Via Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
„Mindenkit megölünk!” – 27 éve történt a Columbine középiskolai mészárlás, az Egyesült Államok történelmének egyik legvéresebb iskolai ámokfutása
A hatóságok két és fél évtizeddel később emberölésnek minősítették Anne Marie Hochhalter halálát, aki 26 évvel élte túl a columbine-i lövöldözést. Az elkövetők a támadás során a könyvtárban azt kiabálták: „Minden sportoló álljon fel!”


1999. április 20-án a Columbine Gimnázium neve örökre egyet jelentett a modern kori iskolai erőszakkal – két és fél évtizeddel később pedig egy újabb áldozat halálával hivatalosan is átíródott a mérleg.

Aznap hunyt el Anne Marie Hochhalter, aki a 27 évvel ezelőtti lövöldözésben súlyosan megsebesült és deréktól lefelé lebénult. A halottkém a halál okát emberölésnek minősítette, mivel a támadáskor szerzett sérülései közvetlenül hozzájárultak a halálához. Ezzel a columbine-i áldozatok hivatalos száma 14-re emelkedett – írta az Associated Press.

A két elkövető, a 18 éves Eric Harris és a 17 éves Dylan Klebold eredetileg nem lövöldözést, hanem egy nagyszabású robbantást tervezett. Két, egyenként közel tíz kilós, PB-gázpalackból készült bombát helyeztek el az iskola menzáján, amelyeket helyi idő szerint 11:17-re időzítettek, amikor a legtöbb diák, nagyjából 500 fő tartózkodott ott.

A tervük az volt, hogy a robbanások után a menekülőket a parkolóból lövik le. A menzában elhelyezett bombák azonban a hibás vezetékezés miatt nem robbantak fel.

Miután a tervük kudarcot vallott, a két diák fegyverrel indult az iskola nyugati bejárata felé. Az első lövések 11:19-kor dördültek el, azonnal megölve egy diáklányt, Rachel Scottot. A helyszínen tartózkodó rendőr, Neil Gardner helyettes 11:22 körül kapott riasztást, és szinte azonnal tűzharcba keveredett az egyik támadóval.

Eközben a bent rekedt tanár, Dave Sanders diákok százait terelte biztonságba, amíg őt is halálos lövés nem érte.

A támadók 11:29-kor hatoltak be az iskola könyvtárába, ahol a legtöbb áldozatukkal végeztek. Szemtanúk szerint az egyik elkövető azt kiabálta:

„Minden sportoló álljon fel! Mindegyikőteket meg fogjuk ölni.”

A mészárlás a könyvtárban alig több mint hét percig tartott, ezalatt tíz diákot öltek meg. Az elkövetők 12:08-kor a könyvtárban öngyilkosságot követtek el.

A speciális egységek 12:06-kor hatoltak be az épületbe, kevesebb mint egy órával az első lövések után, a korabeli protokolloknak megfelelően azonban nem nyomultak be azonnal mélyebbre. A rendőrök nem voltak felkészülve egy ilyen szintű fegyveres támadásra.

A késlekedés miatt a súlyosan megsebesült Dave Sanders tanár délután három óra körül elvérzett, mielőtt a segítség elérhetett volna hozzá. Az eset alapjaiban változtatta meg az amerikai rendőrségi taktikát; ennek nyomán vezették be az azonnali behatolást előíró protokollt aktív lövöldöző esetén.

A tragédia után egy hónappal Bill Clinton akkori elnök és a first lady, Hillary Clinton a közösséghez szólt. „Amerika szívét átütötte” – mondta a first lady. Az elnök pedig a fegyvertartási és fegyvervásárlási rendszer hézagos szabályozására hívta fel a figyelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Így lett legenda Puskás Ferenc: mindenki tudta, mit fog csinálni, mégsem tudták megállítani
99 éve született Puskás Ferenc, aki arról lett híres, hogy a védők a befelé húzós csele ellenére sem tudták megállítani a bal lábát. Ennek legismertebb példája az 1953-as, Anglia elleni 6:3-as mérkőzésen lőtt ikonikus gólja.


Mindenki tudta, merre húz és melyik lábbal lő – mégsem tudták megállítani.

Puskás Ferenc, aki 99 éve, 1927. április 1-jén született Budapesten, áttörte kora korlátait.

Az egész világon népszerűvé vált, és máig ő az egyik legismertebb magyar híresség.

Gyerekkorában orvos szeretett volna lenni, de a futballpálya lett az otthona. A család 1937-ben magyarosította a nevét, de a legenda mégsem Puskás néven indult.

11 évesen a kispesti kölyökcsapatban még „Kovács Miklós” néven játszott.

A kivételes tehetség hamar utat tört magának.

Mindössze tizenhat és fél éves volt, amikor 1943. december 5-én bemutatkozott az NB I-ben, egy héttel később pedig már az első „felnőtt” gólját is belőtte.

Első szezonjában 18 meccsen hétszer talált be, utána pedig szinte minden második mérkőzésen lőtt egy gólt.

A klubszintű áttörést gyorsan követte a címeres mez. 1945. augusztus 20-án, az Ausztria ellen 5:2-re megnyert meccsen debütált a válogatottban, és rögtön az első gólt ő szerezte. Ekkor kezdett kiépülni a mítosz a nem tipikus atlétaalkatú zseniről, akit az ellenfelek hajlamosak voltak alábecsülni, amíg a bal lába el nem döntötte a meccset.

Ennek karriernek a csúcspontja az 1953-as, Anglia elleni 6:3-as diadal egyik gólja, amikor egy zseniális visszahúzással küldte el az angol védőt, majd a kapuba bombázott.

A történelem azonban közbeszólt. Az 1956-os forradalom után Puskás a Honvéd több játékosával együtt külföldön maradt.

A bizonytalanság és a FIFA-eltiltás időszaka után, 31 évesen, sokak meglepetésére a Real Madrid szerződtette. A legtöbben már leírták, ő azonban 18 kilót fogyott, és újra a világ elitjébe küzdötte magát.

Madridban rácáfolt a kétkedőkre: 262 tétmeccsen 242 gólt szerzett, és több Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK) nyert. Az 1960-as BEK-döntőben az Eintracht Frankfurt ellen négy gólt lőtt, az 1962-es fináléban pedig mesterhármast szerzett. Spanyolországban négyszer lett gólkirály.

Döntéseiben végig mellette állt a családja: 1950-ben vette feleségül a 18 éves Hunyadvári Erzsébetet, lányuk, Anikó 1952-ben született, és 1956-ban ők is elhagyták az országot.

Játékos-pályafutása után „Panchóként” járta a világot edzőként. Legnagyobb sikerét a görög Panathinaikosszal érte el, amellyel 1971-ben bejutott a BEK-döntőbe, ahol csak a korszakos Ajax tudta megállítani őket.

A rendszerváltás után hazatért Magyarországra. Négy mérkőzés erejéig szövetségi kapitány is volt, és képviselte az országot az MLSZ és a kormány delegációiban.

Egészsége azonban megromlott, az Alzheimer-kór egy speciális fajtája támadta meg, és 2000-től folyamatos kórházi kezelésre szorult. A Real Madrid egy budapesti gálameccsel tisztelgett előtte.

Puskás Ferenc 2006. november 17-én hunyt el. Örökségét ma a Puskás Aréna és a legszebb gólért járó, róla elnevezett FIFA Puskás-díj is őrzi, ahogy 85 válogatott meccsen lőtt 84 gólja is a magyar futballtörténelem csúcsa marad.

A „Puskás-legenda” azért működött, mert mindenki ismerte a fegyverét, de a technikai tudás, a játékintelligencia és a merészség olyan elegyet alkotott, ami ellen nem tudott védekezni az ellenfél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk