A DK a temetkezés drágulásáról: „Világos üzenet a Fidesztől, hogy ma üzlet a halál Magyarországon”
Ha a járványban elhunytak hozzátartozói mind a legolcsóbb temetést választották, az állam akkor is közel kétmilliárd forintot keresett a gyászoló családokon a párt szerint.
A Demokratikus Koalíció elnökségének egyik tagja videós bejelentkezésben bírálta a kormányt, amelyhez azt írta:
"Felháborító: a kormány nyerészkedik a világrekorder halálozáson azzal, hogy meghagyta a temetkezések 27%-os áfáját! Ez világos üzenet a Fidesztől, hogy ma üzlet a halál Magyarországon".
Ráczné Földi Judit elmondta:
az elmúlt egy évben 12 százalékkal drágult a temetkezés. 2020-ban 189 ezer forintot kellett fizetni a legegyszerűbb temetésért, de tavaly év végén ugyanezért már 212 ezer forintot.
Ebből az összegből mintegy 50 ezer forint csak az áfa. Ha a járványban elhunytak családjai mind a legolcsóbb temetést választották, az állam akkor is közel kétmilliárd forintot keresett a gyászoló családokon - mondta. Hozzátette: tudják, hogy a valóságban ez a szám sokkal magasabb.
A politikus megjegyzi: ez az államnak jó üzlet, mert így több jut stadionra, lopásra. A kudarcos járványkezelés miatt nálunk az egyik legmagasabb a Covid miatt elhunytak aránya. "Nincs ezen mit szépíteni. A kormány nyerészkedik a világrekorder halálozással, azzal, hogy meghagyta a temetkezések 27 százalékos áfáját. Ahogy üzlet az egészség, úgy üzlet a halál is" - mondta Ráczné Földi Judit. Tavaly a rossz járványkezelés miatt 18 percenként halt meg valaki, a kormány pedig még alaposan meg is adóztatja a halottak végső búcsúztatását - tette hozzá a politikus.
VIDEÓ: A kormány nyerészkedik a világrekorder halálozáson!
A Demokratikus Koalíció elnökségének egyik tagja videós bejelentkezésben bírálta a kormányt, amelyhez azt írta:
"Felháborító: a kormány nyerészkedik a világrekorder halálozáson azzal, hogy meghagyta a temetkezések 27%-os áfáját! Ez világos üzenet a Fidesztől, hogy ma üzlet a halál Magyarországon".
Ráczné Földi Judit elmondta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Orbán rövidesen kirúgja a haverját, Polt Péter legfőbb ügyészt, akinek 2028-ig tartott volna a megbízatása” - írta szombat délután Magyar Péter a Facebookon. A Tisza Párt vezetője azt is megnevezte, aki tudomása szerint Poltot követheti a posztján.
„A korábbi hírekkel ellentétben nem Szájer Józsefet, hanem Tuzson Bence jelenlegi alibi igazságügyi minisztert helyezi Orbán a számára és a Nemzeti Együttbűnözés Rendszere számára életbe vágó pozícióba.”
„Polt kirúgása egyrészt Pintér Sándor belügyminiszter teljes elszigetelődését mutatja, másrészt azt is, hogy a bukás előtt álló miniszterelnök már a legközelebbi erős embereitől is tart és igyekszik a választás előtt minden fontos pozícióba új, zsarolható és így irányítható szereplőket helyezni” - tette hozzá Magyar.
„Az nyilván fel sem merül, hogy Polt Péter a feleségének a Nemzeti Bank kirablásában való esetleges felelőssége miatt távozik megalázó módon, a megbízatásának lejárta lelőtt.
Tuzson Bencének és a kapkodva kinevezésre kerülő további Orbán-janicsároknak azt üzenem, hogy ne tervezzenek hosszú távra” - zárja a bejegyzést a politikus.
Magyar Péter decemberben még arról posztolt, hogy értesülései szerint Szájer József lehet a következő legfőbb ügyész:
„Orbán rövidesen kirúgja a haverját, Polt Péter legfőbb ügyészt, akinek 2028-ig tartott volna a megbízatása” - írta szombat délután Magyar Péter a Facebookon. A Tisza Párt vezetője azt is megnevezte, aki tudomása szerint Poltot követheti a posztján.
„A korábbi hírekkel ellentétben nem Szájer Józsefet, hanem Tuzson Bence jelenlegi alibi igazságügyi minisztert helyezi Orbán a számára és a Nemzeti Együttbűnözés Rendszere számára életbe vágó pozícióba.”
„Polt kirúgása egyrészt Pintér Sándor belügyminiszter teljes elszigetelődését mutatja, másrészt azt is, hogy a bukás előtt álló miniszterelnök már a legközelebbi erős embereitől is tart és igyekszik a választás előtt minden fontos pozícióba új, zsarolható és így irányítható szereplőket helyezni” - tette hozzá Magyar.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pogátsa Zoltán közgazdász a Népszavának adott interjújában arról beszélt, hogy szerinte Orbán Viktor nem akarja kiléptetni Magyarországot az Európai Unióból. Úgy véli, a kormányfő számára is előnyös, ha az ország az unió tagja marad.
A közgazdász azzal indokolta ezt, hogy a kínai befektetők is azért jönnek Magyarországra, mert így elkerülhetik az európai importvámokat. Hasonló okokból jelentek meg a német autógyártók is: nemcsak az olcsó munkaerő miatt, hanem azért is, mert innen vámok és kvóták nélkül lehet árut szállítani az unió más tagállamaiba, ráadásul határellenőrzés sincs.
Pogátsa úgy fogalmazott:
„Ha kilépnénk az EU-ból, Orbán presztízse az észak-macedón miniszterelnökének szintjére csökkenne.” Hozzátette: „Márpedig ki tudja ma megmondani internetes keresés nélkül, hogy ki a macedón miniszterelnök?”
A beszélgetésben szóba került Ukrajna uniós csatlakozása is. Pogátsa szerint erre belátható időn belül nincs esély, mivel senki nem gondolkodik abban, hogy egy háborús ország belépjen az EU-ba. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: ő maga a világot járva még nem találkozott „nemet váltó” óvodással sem, miközben ez a téma korábban fontos szerepet kapott a magyar közbeszédben. Úgy fogalmazott: „Az előbbiekkel kapcsolatos állítások legfeljebb blöffnek tekinthetők.”
A gazdasági kilátásokat is értékelte. Szerinte az egymillió új munkahely programja kifulladt. Véleménye szerint előrelépni csak intenzív gazdaságpolitikai eszközökkel lehetne, ha a magyar munkavállalók magasabb hozzáadott értékű állásokban dolgoznának. Ehhez azonban humántőke-fejlesztésre lenne szükség: jó minőségű oktatásra, egészségügyre és infrastruktúrára. Mint mondta, „valamilyen rejtélyes okból Orbán amióta kormányon van nem akar csinálni” ilyen fejlesztéseket.
Pogátsa azt is megemlítette, hogy a magyar gazdaság jelenleg nem éli fénykorát: az idei első negyedéves GDP-adat elmaradt a várakozásoktól.
Pogátsa Zoltán közgazdász a Népszavának adott interjújában arról beszélt, hogy szerinte Orbán Viktor nem akarja kiléptetni Magyarországot az Európai Unióból. Úgy véli, a kormányfő számára is előnyös, ha az ország az unió tagja marad.
A közgazdász azzal indokolta ezt, hogy a kínai befektetők is azért jönnek Magyarországra, mert így elkerülhetik az európai importvámokat. Hasonló okokból jelentek meg a német autógyártók is: nemcsak az olcsó munkaerő miatt, hanem azért is, mert innen vámok és kvóták nélkül lehet árut szállítani az unió más tagállamaiba, ráadásul határellenőrzés sincs.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kezdődik a balatoni rémálom: máris lerobbant a Tópart IC, leszállították az utasokat
Szombat délelőtt már két Tópart IC is lerobbant, az utasokat Szabadbattyánnál leszállították. A MÁV szerint műszaki hiba okozza a 30–70 perces késéseket.
Szombat délelőtt több nehézség is adódott a balatoni vasúti közlekedésben. A MÁV közlése szerint
a Nagykanizsáról 9:19-kor a Déli pályaudvarra induló Tópart InterCity (IC 857) műszaki ok miatt 30–35 perces késéssel közlekedik.
Később a másik irányba tartó járatnál is probléma lépett fel.
A Déli pályaudvarról 11:35-kor Nagykanizsára induló Tópart InterCity (IC 844) Székesfehérvártól 50–70 perces késéssel közlekedik, szintén járműhiba miatt
Az ukrán védelmi hírszerzés különleges egysége, a 13. csoport egy drónhajóról indított rakétával csapott le egy orosz Szu–30-as vadászgépre Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette a DIU. A támadásról videó is készült, amelyen jól látható a találat, valamint a lángba borult roncs zuhanása is.
A közlemény szerint a támadáshoz egy R–73-as légiharc-rakétával felszerelt ukrán drónhajót (USV) használtak. A rakéta eltalálta a gépet, amely a levegőben kigyulladt, majd a tengerbe zuhant.
„Történelmi csapást hajtottak végre a 13. csoport, a DIU különleges egységének katonái, egy felszíni platformról indított rakétával. Az agresszor orosz állam többcélú vadászgépe, amelynek becsült költsége mintegy 50 millió dollár, a levegőben lángba borult, és végül a tengerbe zuhant, egyenesen a kegyetlen Neptun birodalmának fenekére”
– olvasható az ukrán hírszerzés közleményében.
Az Ukrainska Pravda emlékeztetett: a DIU tavaly hivatalosan bejelentette, hogy megkezdte az infravörös irányítású, szovjet gyártmányú R–73-as rakéták integrálását a Magura típusú drónhajókra. Ez a fejlesztés már tavaly decemberben is sikeres volt, amikor két orosz Mi–8-as helikoptert semmisítettek meg vele.