HÍREK
A Rovatból

A civileket sem kímélő, keménykezű tábornok lett az ukrajnai orosz erők új parancsnoka

Hét hete tart az orosz-ukrán háború, a Kreml most jelentős lépésre szánta el magát Alekszandr Dvornyikov kinevezésével.

Link másolása

Moszkva egy jelentős átalakítás keretében új vezető parancsnokot – Alekszandr Dvornyikov tábornokot – nevezett ki az ukrán invázió élére – adta hírül a The Washington Post. Nyugati tisztviselők és elemzők szerint ő vállalja a kampány felügyeletét a növekvő polgári áldozatok, a kiterjedt pusztítás és a lassú előrenyomulás közepette most, hogy az orosz erők sorra logisztikai problémákba és katonai baklövésekbe keverednek.

Mostanáig nem volt egy olyan katonai vezetője az orosz csapatoknak, akinek a kezében minden összpontosult volna.

Dvornyikov kinevezésével ez azonban megváltozott, és így megszülethet a csapatok közötti összhang is. A tábornok egyébként korábban Oroszország déli katonai körzetét irányította – ezt a kulcspozíciót azután szerezte, hogy a szíriai orosz légi hadjárat első vezetőjeként szolgált. Oroszországot mindkét konfliktusban háborús bűnök elkövetésével vádolják. Ezek mellett annak is köszönheti a kinevezését, hogy széles körű tapasztalattal rendelkezik Ukrajna keleti Donbász régiójában. Ez Ukrajna azon része, ahol Moszkva a háborús erőfeszítéseit összpontosítja a kijevi kudarcok után.

A lap emellett részletesen is beszámol arról, mit érdemes tudni a tábornokról. Mint megtudták, Dvornikov felügyelte a csapatokat Ukrajna déli és keleti részén. Ő volt még Oroszország első parancsnoka, aki felügyelte a brutális szíriai hadjáratot, ahol az orosz erők széles körben és válogatás nélkül bombáztak civileket, városrészeket és kórházakat.

Dvornyikovot 2016-ban az „Orosz Föderáció hősének” tüntették ki a Szíriában végzett munkájáért.

Azt latolgatva, hogy miért éppen Dvornyikovot és miért éppen most nevezték ki, elsősorban Moszkva megváltozott fókuszával magyarázzák. Miután nagy veszteségek után kivonták az orosz csapatokat Kijev elővárosaiból, a nyugati hírszerzési és védelmi ügynökségek szerint Oroszroszág most Ukrajna déli és keleti részének elfoglalására összpontosít. Azaz, épp azokra a területekre, ahol Dvornyikov eddig parancsnok volt.

Az Institute for the Study of War egyik április 9-i értékelése szerint Moszkva sima győzelmét nagyban akadályozza „egyetlen általános parancsnok hiánya”, ami „egyértelműen akadályozta az orosz erők együttműködését”. Éppen ezért logikus lépés volt kinevezni egy parancsnokot az erők élére.

Mark Galeotti, a University College London tiszteletbeli professzora szerint Dvornikov „érdekes, de nem váratlan választás”, tekintettel a keleti tapasztalataira, parancsnoki hírnevére, és arra, hogy olyasvalakinek tartják, „aki képes megbirkózni egy új és ismeretlen helyzettel”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Összeomlott a költségvetés: április végére összejött az egész évre tervezett hiány
A Pénzügyminisztérium optimista hangvételű gyorsjelentést adott ki, de a számok egészen másról árulkodnak. Elképesztő kamatot kellett fizetni a lakossági kötvényekre, belefulladni látszik a hitelfelvételbe a büdzsé.

Link másolása

Gyorstájékoztatót adott ki csütörtökön a Pénzügyminisztérium (PM) a költségvetés helyzetéről. Ebből kiderül, hogy április végéig az államháztartás központi alrendszere 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2590,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 96,4 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 103,3 milliárd forintos hiányt mutattak.

Április végéig a kamatkiadásokra fordított kifizetések 1507,8 milliárd forintot tettek ki, 632,4 milliárd forinttal többet az előző évi azonos időszaki teljesítésnél. A kamatkiadások év eleji megugrása a lakossági kötvények kamatfizetésében történt változások miatt jelentkezett, mert a Prémium Magyar Állampapír sorozat kamatfizetési időpontja az első negyedévre került.

Éppen egy hónappal ezelőtt derült ki: annyira elszállt az idei hiányterv, hogy az év első három hónapja alatt összejött a tervezett hiány 92 százaléka. A kormány ezért felülvizsgálta az idei évi büdzsét, ám a frissített (közel 4 ezer milliárd forintos) hiánytervnek is 58%-át adta ki akkor az év első negyedének gazdálkodása.

A csütörtökön kiadott gyorsjelentésben beszámolnak arról is, hogy a rezsivédelemmel és közüzemi szolgáltatások támogatásával kapcsolatos kiadások április végéig 540,0 milliárd forintot tettek ki. Meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 2371,7 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 872,9 milliárd forintot fordított a költségvetés április végéig.

A bevételeket illetően a PM kiemelte, hogy az alacsonyan tartott adók ellenére az előző év azonos időszakához képest az adó- és járulékbevételek 9,8 százalékkal magasabban teljesültek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Fotók: Kis időre a Várba költözött a kínai kommunista diktatúra, kivezényelt rajongók és zászlóerdő várta Hszit
Ameddig lehetett, a Szeretlek Magyarország fotósa bement a Várba, hogy a kivezényelt ünneplő tömeget fotózza. Kissé olyan volt a helyzet, mintha a kommunista Kína egyik szegletében járt volna.

Link másolása

Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta a kommunista diktátort.

Ma reggel mindenki Budai Várnál várta Hszit és kíséretét, hiszen a hírek szerint ott folytatja majd a tárgyalásait, és ott is lesz elszállásolva.

A Várat szinte hermetikusan lezárták, azt sem lehetett tudni, melyik oldalról közelít a kínai elnök és a konvoja majd. Fotósunk azonban tudott képeket készíteni a kivezényelt tömegről, akik vélhetően hazánkban élő kínaiak lehetnek, és rengeteg zászlóval látszólag örömmel várták az elnököt, mintha valahol Kínában lennének éppen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kislányokkal fürdött és aludt egy budapesti gyerekotthon nevelője, fideszes javaslatra mégis kitüntettték az igazgatót
Jelentésben tárták fel a visszaéléseit, amiről már a kollégái is tudtak. A rendőrség „bűncselekmény hiányában” mégis lezárta a nyomozást.

Link másolása

A budapesti Cseppkő Gyermekotthon egyik nevelője legalább egy éven át két kislánnyal fürdött és aludt, később fideszes javaslatra mégis kitüntették az intézmény igazgatóját, számol be a Népszava.

Egy külső szakértők által írt, 2011-es jelentés szerint a nevelő

rendszeresen hazavitte a két kislányt, akikkel együtt fürdött, aludt, „birkózott”, és több kollégája már a jelentés előtt hónapokon át tudott arról is, hogy „ölbe veszi, szájon csókolja a lányokat”.

A nevelővel szemben nem indult fegyelmi eljárás, közös megegyezéssel távozott az otthonból, így nincs priusza, továbbra is bárhol dolgozhat.

„Bűncselekmény hiányában” a rendőrség lezárta a nyomozást.

Az intézmény igazgatója, Herczeg Krisztián 2021-ben Bárczy István-díjat kapott a fővárostól, amire Láng Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője terjesztette fel „alapos, odaadó és felkészült” munkájáért.

A Népszava szerint Herczeg nem fogadta el a visszaélésről és mulasztásokról szóló jelentést, mert „túlzottan szubjektívnek” találta.

2016-ban ombudsmani vizsgálat is volt a gyerekotthonban, de a jelentés szerint az igazgató nem volt együttműködő:

a gyerekeket játszótérre vitte, hogy a szakemberek ne tudjanak velük beszélni,

a jelentés megállapításait pedig olyannyira sérelmezte, hogy az intézmény jó hírnevének megsértéséért beperelte az ombudsmani hivatalt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Kiderült, miről beszélt Hszi Csin-ping és Orbán Viktor Ferihegyen
A kínai elnök Sulyok Tamás és Orbán Viktor meghívására érkezett szerdán Budapestre. A reptéren a miniszterelnök és felesége fogadta.

Link másolása

Hatnapos európai körútjának utolsó állomásaként érkezett Budapestre Hszi Csin-Ping kínai elnök szerdán.

„Elnök úr, professzor asszony, szeretettel üdvözöljük Önöket, köszönjük, hogy hazánkba látogatnak. Meleg barátsággal üdvözöljük Önöket”

– köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök az RTL videóján.

„Örülök, hogy találkoztunk. Hiszem, hogy a látogatás közös erőfeszítéseink révén eredményes lesz közös kapcsolataink fejlődésében”

– válaszolt Hszi, akinek ez az első magyarországi látogatása kínai államfői minőségében.


Link másolása
KÖVESS MINKET: