HÍREK
A Rovatból

A cicád is lehet stresszes, hiába kényezteted – de van megoldás!

Nem is gondolnád, mennyi minden válthat ki belőle szorongást, még akkor is, ha egyébként mindent megadsz neki. Elmondjuk, mit tehetsz ilyenkor.
Láng Dávid - szmo.hu
2017. március 21.



Tapasztaltad már, hogy egy megszokottól eltérő helyzet, vagy esemény miatt a cicád viselkedése hosszabb-rövidebb időre feltűnően megváltozott? Hogy hiába adsz meg neki mindent, mégis úgy tűnik, mintha valami nem lenne rendben vele?

Ez egyáltalán nem szokatlan jelenség. Bár a macskák az idők során nagyon jól megtanultak az emberek mellett élni, a kommunikáció sokkal nehézkesebb velük, mint például a kutyákkal.

Mivel nem olyan könnyű dekódolni a jeleket, amiket adnak, könnyen előfordulhat, hogy sokáig észre sem vesszük a dolgot.

Annál is inkább, mivel a legtöbb macska ma már szorosan együtt él az emberekkel, és gazdáik gyakran szinte gyerekükként szeretik őket. Akár naponta több órát is foglalkoznak velük, így különösen valószínűtlen a gondolat, hogy őket is sújthatja stressz és szorongás. Hiszen mi más kellhet még nekik a törődésen kívül?

macskastressz_2

Dr. Szilágyi Noémi állatorvostól megtudtuk, nagyon is sok kiváltó oka lehet annak, ha egy cica hirtelen furcsán kezd viselkedni.

Akár váratlan zajok észlelése, akár vendégek érkezése, huzamosabb külön töltött idő, új háziállat érkezése, vagy az állatorvosi vizsgálat által okozott trauma is kiválthatja ezt belőlük. Sőt, a lakásfelújítás és az utazás is.

Nemrég elkészült a „Nagy Macskás Felmérés”, amit 2000-nél is többen töltöttek ki. A válaszadók közül sokan vettek már észre kedvencüknél olyan tüneteket, mint például a karmolászás, szokatlan vizelés, az étvágy megváltozása, vagy elrejtőzés. Nagyon valószínű, hogy ezek a cicák stressztől, szorongástól szenvedtek. A problémákat észlelő gazdik túlnyomó többsége viszont nem alkalmazott semmilyen kezelést a tünetek megszüntetésére.

Az eredményeket ismertető sajtótájékoztatót stílszerűen a budapesti Cat Caféban tartották. Egy gazdi itt azt mesélte, miután puszta jó szándékból örökbe fogadott egy másik macskát is meglévő cicája mellé, utóbbi teljesen megzuhant. Olyan volt, mintha kicserélték volna: alig evett, hasmenés kezdte gyötörni, és simogatni sem engedte magát.

infografika

Mit lehet tenni?

Biztos a te cicád is gyakran dörgölőzik hozzád, illetve a lakásban található tárgyakhoz.

Ezt nem csak azért csinálja, hogy kifejezze a ragaszkodását: ilyenkor feromonokat bocsát ki, amivel lényegében megjelöl téged és minden mást is.

A csak általuk érzékelt illatanyag azt üzeni számukra, hogy minden rendben, biztonságban vannak. Lakásfelújítás esetén épp az okozhatja a stresszt náluk, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnnek ezek a jelek.

Van azonban egy eszköz, ami pont ennek az illatanyagnak a segítségével hat a cicákra, és rendkívül hatékonyan szünteti meg a szorongásukat. A neve Feliway, és kétféle verzióban kapható: párologtatóként és spray-ként.

A párologtatót az elektromos szúnyogriasztóhoz hasonlóan konnektorba kell dugni abban a helyiségben, ahol a cica leggyakrabban tartózkodik. Ezután feromont bocsát ki, ami hatékony megoldás akár vizeletspriccelés, akár új háziállat vagy családtag érkezése, vagy más stresszes helyzet (nyaralás, vendégség, tűzijáték, mennydörgés, vihar) esetén.

A spray pedig akkor hasznos, ha például állatorvoshoz viszed kedvencedet, vagy veled utazik valahová. A hordozójába fújva ugyanazt a hatást éri el, így a cica remélhetőleg sokkal nyugodtabban tölti majd az otthonától távol eső időt.

Ha kíváncsi vagy a részletekre, IDE KATTINTVA olvashatsz bővebb infókat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videón a százhalombattai olajfinomítónál történt robbanás és a felcsapó lángok
Az Időkép webkamerája rögzítette a robbanást, ami után tűz ütött ki az olajfinomító területén, az egyik alapanyag-feldolgozókban. A tűzoltók jelenleg is küzdenek a lángokkal.


Tűz ütött ki hétfő este a Mol százhalombattai olajfinomítójánál. A katasztrófavédelem szerint egy alapanyag-feldolgozó üzem gyulladt ki. A helyszínre elsőként a létesítmény tűzoltói értek ki, majd az érdi, törökbálinti, budapesti, szigetszentmiklósi tűzoltókat is riasztották. A Pest és a Komárom-Esztergom vármegyei mobillabort is a helyszínre küldték.

A tűz oltásához hab- és vízágyúkat is bevetnek.

A Mol a Telex kérdésére azt írta: „Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet lokalizálták a tűzoltó és jelenleg is dolgoznak a területen. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.”

Az Időkép tököli webkamerájának felvétele

Egy kommentelő azt írta, egy helyen csaptak fel a lángok, felvételen látható a többi láng a biztonsági fáklya fénye volt.

Mások is posztoltak videókat, amin a hanghatás hallható. A közeli településeken sokan hallották a robbanást, és a tűz fényét kilométerekről is látni lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Olyan szorongása van az embernek, hogy a WC-re sem mer kimenni” – Kitálalt egy ápoló, aki a létszámhiány miatt gyakran egyedül küzd az osztályán
Rossz mentális állapotban vannak az ápolók. Az Egészségügyi Világszervezet friss tanulmánya szerint minden harmadik orvos és ápoló depresszióval küzd a vizsgált országokban.


Az Egészségügyi Világszervezet friss tanulmánya szerint a vizsgált Európai országokban minden harmadik orvos és ápoló depresszióval küzd és több mint tizedének megfordult már a fejében az öngyilkosság gondolata.

Egy 37 éve pályán lévő ápoló számolt be az RTL Híradónak arról, hogy milyen rossz mentális állapotban vannak kollégáival.

Elmondta, hogy szorong, és az is előfordul, hogy a vécére se mer kimenni. Nem tagadja, néha alkoholhoz és nyugtatóhoz nyúl munka után - árulta el az ápoló, aki egy fővárosi kórházban dolgozik.

"Fáradtak vagyunk, ki vagyunk égve, öregek vagyunk, nincs utánpótlás. magánélete mindenkinek romokban".

"Nagyon sokszor van az, hogy szorongok, mert tudom, hogy milyen napra megyek be. Hogy a létszámhiány miatt egyedül vagyok. Van olyan szorongása az embernek, hogy nem mer kimenni wc-re mert tudja, hogy van olyan a beteg az osztályon, akinek bármikor csippanhat a monitorja, bármikor lehet valami baja".

Úgy vélte, hogy: "Ha épeszű akarsz maradni, nem akarsz az alkoholhoz nyúlni, nem akarsz időnként bevenni egy altatót, akkor nem fogod bírni, akkor eljössz. Sajnos jellemző, hogy vagy lehúz az ember egy felest vagy bevesz egy altatót, ne adj Isten a kettőt egyben".

A WHO felmérése szerint minden harmadik egészségügyi szakember depresszióval küzd. Inkább a nők, és nagyobb arányban az ápolók, összesen 32 százalékuk. A szorongással 24 százalékuk küzd. Az alkoholizmus inkább a férfiak betegsége a szakmában, és több orvost érint, 4 százalékukat.

Az RTL Híradónak nyilatkozó pszichiáter, Werning Róbert - aki részt vett a tanulmány elkészítésében - azt mondta: az adatok aggasztóak. "Az egészségügyi dolgozók körében ötször akkora a mentális egészségügyi problémák kockázata, mint az átlag lakosságnak. A legmegrázóbb adat az az, hogy az egészségügyi dolgozók 10 százalékának volt a vizsgálatot megelőző közvetlen időszakban is, öngyilkosságra vagy önkárosításra irányuló gondolatai".

A Független Egészségügyi Szakszervezet vezetője, Soós Adriána szerint: "egy-egy embernek sokkal több feladatot el kell látnia, mint ami ésszerűen, normálisan egy adott időben lehetséges volna. Az hogy 72 órát dolgozhasson egy dolgozó és elég gyakran, ha nem 72-őt. De 60-at dolgozik egy héten, ez kimerültséget feszültséghez szorongáshoz vezet."

Az is kiderült, hogy a vizsgált országok közül a legjobb mentális állapotban a skandináv országok egészségügyi dolgozói vannak. A lettek küzdenek a leginkább a depresszióval, Magyarország ebben a negyedik legrosszabb helyen áll.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Vörös az ég a lángoktól" - Tűz van a MOL százhalombattai olajfinomítójánál
Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében - írta a MOL. Hozzátették, senki sem sérült meg. A lángok kilométerekről is látszanak, többen egy robbanásról számoltak be.


Tűz ütött ki hétfő este a Mol százhalombattai olajfinomítójánál – közölte Csőzik László, Érd polgármestere a Facebook-oldalán.

„Rengetegen kérdeznek, mi történt Százhalombattán a finomítóban. Az imént beszéltem a katasztrófavédelem helyi vezetőjével, aki éppen oda tart. Egyelőre nem sokat tudunk. Az egyik üzemben ütött ki tűz, azt sikerült lokalizálni”- írta a polgármester.

„Az AV3 üzemben van baj, a finomítás első állomásán” - tette hozzá egy kommentelő a poszt alatt. Ezt később a MOL is megerősítette.

A katasztrófavédelem szerint egy alapanyag-feldolgozó üzem gyulladt ki. A helyszínre elsőként a létesítmény tűzoltói értek ki, majd az érdi, törökbálinti, budapesti, szigetszentmiklósi tűzoltókat is riasztották. A Pest és a Komárom-Esztergom vármegyei mobillabort is a helyszínre küldték.

A tűz oltásához hab- és vízágyúkat is bevetnek.

A Mol a Telex kérdésére azt írta: „Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet lokalizálták a tűzoltó és jelenleg is dolgoznak a területen. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.”

Többen egy robbanásról számoltak be. „Negyed órája arra ébredtünk, hogy felrobbant mellettünk a Mol egyik üzeme. Vörös az ég a lángoktól” - írta a Borsonline egyik olvasója.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy érkezhet Vlagyimir Putyin Magyarországra, a Trumppal való csúcstalálkozóra
Az orosz elnök tanácsadója szerint a találkozó helyszínét Trump vetette fel, és Moszkva elfogadta. Az útvonal még kétséges, mert jelenleg tiltott terület is szóba jöhet.


Bulgária kérésre átengedné Vlagyimir Putyin elnöki gépét a saját légterén, ha a tervezett budapesti csúcstalálkozóra repülne. Georg Georgiev külügyminiszter 2025. október 20-án, Luxemburgban beszélt erről az EU Általános Ügyek Tanácsának ülésén.

„Ha a béke érdekében van hajlandóság erőfeszítésre, és ennek feltétele egy találkozó, akkor a legészszerűbb, ha ennek a találkozónak a megrendezését minden lehetséges eszközzel támogatják”

– mondta Georg Georgiev, Bulgária külügyminisztere.

„Mégis mi módon tarthatnák meg a találkozót, ha az egyik résztvevő nem tud eljutni oda? Nagyon reméljük, hogy közelebb kerültünk a tartós ukrajnai békéhez, bár az orosz fél egyértelműen nem ilyen irányú erőfeszítéseket tett a közelmúltban, amikor még intenzívebbé tette drón- és rakétatámadásait, és ezzel tovább erősödött az ellenséges hangulat.” – tette hozzá a bolgár külügyminiszter.

A miniszter szerint Bulgária támogatja az újabb, Oroszországgal szembeni szankciókat, és kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett.

Donald Trump amerikai elnök múlt csütörtökön, október 16-án jelentette be, hogy Budapesten találkozna Vlagyimir Putyinnal az orosz–ukrán háború ügyében. Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója közölte: a helyszínt Trump javasolta, Putyin pedig támogatta az ötletet.

Nyitott kérdés marad az útvonal. Az orosz repülőgépek 2022 óta nem repülhetnek be az EU légterébe, Magyarországot pedig Szerbia és Ukrajna kivételével EU-tagállamok veszik körbe. Ukrajna valószínűleg semmilyen körülmények között sem engedné át Putyin átalakított Il–96-os gépét.

Az egyik lehetséges útvonal Moszkvából a Fekete-tengeren át vezetne, Bulgária és Szerbia érintésével. A bolgár légteret ugyan lezárták az orosz gépek előtt, de kérésre most az egyedi engedéllyel felülírhatnák a tiltást. Alternatívaként hosszabb, északibb irányok jöhetnek szóba: Belaruszon és Lengyelországon át, vagy a Balti-tengeren keresztül Németország és Csehország érintésével - írja a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET: