A Cafe Frei kávézókban 17 éve növényi zsír alapú habot használnak tejszín néven
Növényi habbal helyettesítették a tejszínt a Café Frei-ben – elismerte a hibát a cég.
A cég a 444.hu kérdésére elismerte a hibát, és ígéretet tett arra, hogy szeptemberben új, pontosított kávélapokat helyeznek ki az üzleteikben.
A kávézólánc eljárása azért is szembemegy az uniós előírásokkal, mert a tejszín és tejszínhab megnevezést kizárólag állati eredetű, tej alapú termékekre lehet használni. Ennek ellenére a Café Frei több mint 17 éve, az első üzlet 2007-es nyitása óta tévesen „tejszínként” emlegeti a növényi alapú készítményét, amit mostan beismertek.
A hiba azonban csak nemrég derült ki, miután a Termékkritikus nevű tiktokker-blogger, egy fogyasztói visszajelzés nyomán felhívta rá a figyelmet, majd bejelentést tett a fogyasztóvédelemnél és a Gazdasági Versenyhivatalnál.
Méhesfalvi Éva, a Café Frei termékfejlesztési vezetője a lapnak elmondta, hogy a vásárlók részéről soha nem érkezett panasz a növényi hab „tejszínként” történő feltüntetésével kapcsolatban. „A hibánkat elismerjük. Növényi zsír alapú készítményt használunk, amiben van egyébként állati összetevő is. Az ember otthon, a hétköznapi szóhasználatban is tejszínnek nevezi a gyerek kakaójába nyomott palackos habot” – mondta.
Méhesfalvi azt is kiemelte, hogy a kávézólánc nem anyagi előnyök szerzése céljából követte ezt a gyakorlatot, és hogy a „tejszín” megnevezés miatt akár rosszul is járhattak. „A laktózérzékeny vevőink nem rendeltek tejszínes termékeket, pedig azok valójában nem ártottak volna nekik a növényi alap miatt” – tette hozzá.
A Termékkritikus ugyanakkor kételkedik abban, hogy a Café Frei pusztán véletlenül vagy kényelemből választotta volna a növényi habot. A blogger utánajárt az áraknak, és megállapította, hogy a Frei kávézókban is használt növényi habalap egy literje mindössze 1150 forintba kerül, míg a valódi habtejszín ára ugyanezen forrásoknál literenként 2650 forint.
Az árkülönbség jelentős, és a Termékkritikus szerint ez jól mutatja, miért dönthetett úgy a cég, hogy tejszín helyett növényi habbal készíti a kávéit.
A cég most azon dolgozik, hogy újratervezzék a kávélapokat, és szeptembertől már egyértelműen kommunikálják a valós összetevőket.