HÍREK
A Rovatból

A buszvezetők kötelesek lesznek rendőrt hívni, ha az utas nem veszi fel a maszkot

Ugyanez vonatkozik a villamoson utazókra, a moziba járókra és az üzletekben tartózkodó vevőkre.


A Magyar Közlöny mai számában megjelent a kormányrendelet, amely a legújabb járványügyi intézkedéseket tartalmazza. Ebben szó esik a kötött áras vírustesztekről, a maszkviselési kötelezettségről, illetve a vendéglátóhelyek zárórájáról. Utóbbiról egy külön cikkben már korábban beszámoltunk.

A a kormány pénteki rendeletéből kiderült, hogy:

• A koronavírus RT-PCR módszerrel történő kimutatására vonatkozó vizsgálat díja a térítésre kötelezettek számára legfeljebb 17 000 forint, a mintavételé 2500 forint. Így jön ki a korábban közölt 19 500 forintos maximum. Ez hétfőtől, szeptember 21-étől érvényes.

• Október 1-jétől ugyanezen jogszabály alapján „az influenza megbetegedés elleni védőoltáshoz oltóanyag a 2020. és 2021. évben térítésmentesen igényelhető”.

• A kormány arról is döntött, hogy a karantén időtartama mind a magyarok, mind a külföldiek számára 14 napról 10 napra rövidül.

• Október 1-jétől az óvodákba, iskolába, szakképző intézményekbe az ott dolgozók és a tanulók csak testhőmérséklet mérés után léphetnek be, a lázas gyereket azonnal el kell különíteni, és értesíteni kell a szülőt.

További rendelet szól a már ismert maszkviselési kötelezettségről, amely részletezi a büntetéseket:

A villamos- vagy buszvezető köteles rendőrt hívni és leszállítani a maszkot felvenni nem hajlandó utast.

Az üzletek és mozik üzemeltetőit a kötelezettség második alkalommal történő megszegése esetén 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírsággal büntethetik, további esetekben a helyiséget akár egy évre is bezárathatják. Mindez azonos napon több egymást követő ellenőrzés alkalmával is kiszabható.

Csak az mentesül, aki a felszólításának nem engedelmeskedő vendégről, vevőről azonnal értesíti a rendőrséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor alatt élő adásban rogyott össze egy papírdoboz
A miniszterelnök beköszönt a Patrióta élő adásába, de nem számítottak rá. Hellyel kínálták, de ő visszautasította, és mást választott. Hiba volt.


Nem sokkal az előtt, hogy Orbán Viktor beszédet tartott Kötcsén, a jobboldal szokásos Polgári Piknikjén, váratlanul beugrott a Patrióta YouTube-csatorna élő adásába, ahol többek között Deák Dániel és G. Fodor Gábor közvetítette az eseményeket.

Egy ideig mögöttük, mintegy bekönyökölve beszélt a műsorban – ahol láthatóan nem voltak felkészülve az érkezésére –, majd a miniszterelnök úgy döntött, hogy mégis keres magának egy ülőalkalmatosságot.

Pechére ez egy Patrióta feliratú kartondoboz volt, ami aztán össze is rogyott alatta.

Később adtak neki egy széket, amit vagányul megfordított, és onnan folytatta a beszélgetést.

Nem ez volt az egyetlen szokatlan momentum Orbán Viktortól. Ahogy arról korábban írtunk, beszédében többek között megfenyegette sajátjait arra az esetre, ha nem kellő mértékben teszik oda magukat a kampányban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Hadházy: A dolgozók szerint Anikó asszony a fehér kerámia csempét is leverette Hatvanpusztán
A független országgyűlési képviselő ezúttal Hatvanpuszta „Tisztilaknak” vagy „Rezidenciának” nevezett épületéről osztott meg négy évvel ezelőtti fotókat. Igaz, azt írja: ez ma már teljesen máshogy néz ki.
Fotó: SZMO/Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 08.



Hadházy Ákos ezúttal Hatvanpuszta „Tisztilaknak” vagy „Rezidenciának” nevezett épületéről osztott meg négy évvel ezelőtti fotókat.

„Azóta már elkészült és ebben a részben laknak Orbánék, amikor meglátogatják a birtokot”

- jegyezte meg a független országgyűlési képviselő, aki szerint a fotókon a birtok 19 lépcsőházából az egyik, egy kisebb szoba és egy mosdó részlete látható.

„Persze a tisztilak már nem így néz ki, ez az épület már be van rendezve egészen elképesztő antik bútorokkal. A dolgozók szerint Anikó asszony a fehér kerámia csempét is leverette és színesre cserélte. Vicces részlet, hogy a méregdrága mosdókagyló mellett még ott hever a leszerelt szerényebb, egyszerűbb verzió, amit szintén kidobathatott a First Lady, mert nem volt neki elég puccos”

- fogalmaz Hadházy Lévai Anikóra, Orbán Viktor feleségére utalva.

A képviselő egy építész szakértőre és a hatvanpusztai birtokon dolgozó munkásokra hivatkozva arról is ír, hogy

a mosdó padlója is süttői mészkő lehet, ami állítása szerint lerakással együtt 50-60 ezer forint/négyzetméter árban van. A falon is jó minőségű kerámia csempe lehet, a mosdókagyló pedig újonnan 200 ezer forintba, akciósan 120 ezerbe kerülhet.

„Összehasonlításként az Alföldi hazai alaptermék 23 ezer forint, plusz a kiegészítők. A csaptelep »Bugnatese Rubinetteria« termék lehet 80-100 ezer forint (összehasonlításként a MOFÉM hazai termék 12 ezer forint). És az alsó törölközőtartó hasonló minőségű kiegészítő” - jegyezte meg a képviselő, aki arra is kitért, hogy a faberendezések mind a külső ablak jó minőségű - és drága - faanyagával azonosak, és a belső ajtók is nagyon jó minőségűnek tűnnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor a sajátjainak üzente: Semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve
Azt üzente, hogy mindenki tegyen meg mindent, mert mindent alá kell rendelni a győzelmüknek. Kötcsén tartott előadást a miniszterelnök.


Orbán Viktor hosszú, helyenként előadásszerű beszédet tartott Kötcsén, ahol egyaránt beszélt a világ aktuális helyzetéről és a választásokig Magyarországra váró időszakról, illetve a szavazás tétjéről.

A beszédből több redditező és Török Gábor is felfigyelt egy érdekes mondatra. Ez így hangzott:

„Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud, mert, ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”

– a miniszterelnök ezt a kampány alatt az "övéire" váró feladatok kapcsán mondta.

…és az ostoba csinovnyikok megtapsolják. Teljesen beteg.
byu/Green-Bullfrog-6858 inhungary

Korábban már volt olyan, hogy a miniszterelnök elszámoltatással és nagytakarítással ijesztgette ellenfeleit, de az most fordult elő először, hogy saját híveinek, "harcosainak" üzent fenyegető hangnemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
„Nem szégyellik magukat?” – mondta Menczer Tamás az újságíróknak Kötcsén
A Fidesz kommunikációs igazgatója az ATV újságírójának válaszolva azt is elmondta, hogy szerinte Magyar Pétertől nem azt kérdezik meg, amit kellene.


Mint arról mi is írtunk vasárnap: soha nem zárták még el ennyire a sajtót a kötcsei piknik helyszínétől, mint idén. Az újságíróknak így nem is volt lehetőségük kérdezni az eseményre érkező politikusoktól, közéleti szereplőktől. Menczer Tamás ugyanakkor kiállt a sajtó elé és válaszolt kérdésekre is.

A Fidesz kommunikációs igazgatójától az ATV újságírója azt kéredzte, hogy Magyar Péter miatt közvetítik-e a kötcsei piknik történetében először élőben Orbán Viktor beszédét. Menczer erre azt felelte, hogy nem, majd azzal folytatta: anélkül, hogy személyében bármilyen módon bántaná, úgy látja, hogy az újságíró az ATV-t képviseli.

„Nem szégyellik magukat? Önök egy húszperces interjúban a Tarr-botrányról, a hazugságokról, és a Tisza-adóról nem kérdezték meg Magyar Pétert. Ne haragudjon, először ez intézze!”

- folytatta Menczer.

A válasz láthatóan a sajtó képviselőit is meghökkentette.

A jelenetről készült videó egyébként a Fidesz kommunikációs igazgatójának Facebook-oldalára is felkerült azóta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: