KULT
A Rovatból

A Bűnösök dögös, fülledt, bizsergető, véres, brutális, elképesztő – A Creed és a Fekete Párduc rendezőjének új zenés horrorja az év kiemelkedő mozis élménye

Képzeljük el az Alkonyattól pirkadatigot az 1930-as évek amerikai délvidékén fekete blueszenével és ír vámpírokkal! Vérbő 137 perc következik.


Csoda, hogy behozták a magyar mozikba a Bűnösöket. Persze nem azért, mert a főszereplő Michael B. Jordan vagy a rendező Ryan Coogler ne lennének itthon is ismertek. Hiszen egyrészt ők ketten együtt szinte elválaszthatatlanok, mivel közösen forgatták A megállót (2013), a Creed: Apollo fiát (2015) és a Marvel-féle Fekete Párducot (2018), másrészt Jordant még olyan további darabokban is megkedvelhettük, mint az Aranytartalék (2001), a Drót (2002-es epizódok), Az erő krónikája (2012), a Csajkeverők (2014), A Fantasztikus Négyes (2015), A kegyelem ára (2019), a Bűntudat nélkül (2021) és persze a további Creed-filmek (2018, 2023), amelyek közül a harmadikat ő is rendezte.

Szóval velük akár a magyar mozikba is be lehet csalogatni a nézőket.

Sokkal inkább azért volt merész vállalás a hazai forgalmazás, mivel a témára nem igazán tud rezonálni egy átlag hazai moziba járó: 1930-as évek, amerikai délvidék, fekete közösség, blueszene… Soroljuk még? A felszínen, pontosabban a Bűnösök első felében ezt kapjuk, bár már ez sem piskóta.

Egy Chicagóban gengszterkedő ikerpár, Smoke (Michael B. Jordan) és Stack (Michael B. Jordan) térnek haza pénzzel kitömve gyapotültetvényes szülővároskájukba a sztori elején azzal a céllal, hogy a helyi, használaton kívüli malomból egy szórakozóhelyet rittyentsenek a város fekete közössége számára: exkluzív piák és kaják, nem utolsósorban pedig a legjobb zenészek asszisztálásával. A talpalávalóról többek között a helyi veterán muzsikus, Delta Slim (Delroy Lindo) gondoskodik, valamint az ikrek unokaöccse, a már fiatalon is profi gitáros-énekes Sammie. (az énekes-dalszerző Miles Caton filmes debütálása), történetünk kvázi főhőse. A sztori első felében Smoke és Stack ezt a nyitóbulit próbálják összehozni, annak minden részletére kitérve, miközben a városbeli múltjukkal és annak szereplőivel, traumáival is szembe kell nézniük újra.

Majd hirtelen kapunk egy több, mint éles váltást. Valami természetfeletti erő üti fel ugyanis a fejét, pontosabban egy vámpír egy fiatal fehér fickó, Remmick (Jack O’Connell) testében, aki szeretné meghívatni magát az ikrek bulijába egy vérgőzös este reményében…

Igen, ha ez ismerősen hangzik, az nem véletlen, a Bűnösök dramaturgiája ugyanis erősen megidézi az 1996-os Alkonyattól pirkadatigot, ám míg Robert Rodriguez menő filmje a puszta szórakoztatás jegyében fogant, addig a Bűnösökbe Coogler nem kevés tematikát sűrített bele. Természetesen benne van a rasszizmus kérdése, a Jim Crow-féle szegregációs törvények, ugyanakkor a zene és az „ördög” kapcsolata is igen hangsúlyos.

Klasszikus toposzok bukkannak itt fel, miszerint az igazán tehetséges zenészek, előadók azért lettek ennyire kiemelkedők, mert eladták a lelküket a vén patásnak? Egyáltalán a blueszene (és bármilyen új, az előző generáció számára furcsa/értékelhetetlen/meg nem értett muzsika) az ördögtől való? Hogy annak hívására az emberek, kiszakadva a valóságból, áhítatban adják át magukat buja vágyaiknak, mint a tánc, a szex, az alkohol és a drogok?

E világi és túlvilági ösztönök, kultúrák (a vámpírok által megtestesített ír bevándorlók), rasszok, sőt idősíkok összeütközése, van itt minden. Mindezt pedig egészen parádés jelenetek kíséretében kapjuk az arcunkba. Az egyikben például tanúi lehetünk annak, ahogy a bulin a múlt, a jelen (’30-as évek) és a jövő zenei stílusai keverednek, s mindhárom kor képviselői egyszerre és együtt ropják egy nagyszabású, közös, időkön átívelő partin az épphogy nem kakofóniába hajló egyvelegben, hiszen a zene egy univerzális, közös nyelv, amely összeköt embereket, időket, helyszíneket. De említhetjük még azt a szcénát is, amikor a bejutásukra váró, s emiatt kint rostokoló vámpírhorda a saját maga által előadott ütős ír népzenére ropja – ilyet sem látni gyakran mozgóképen. Minderre jön rá pedig az utolsó, hosszabb felvonásban a kemény hentelés, nem árulunk el azzal ugyanis nagy titkot, hogy a vérszívók természetesen beszabadulnak a buliba…

A Bűnösök egy furcsa, a tetten érhető inspirációi ellenére mégis mással össze nem hasonlítható műfaji egyveleg, egy amolyan zenés horror-gengszter-dráma, ami egyszerre nagyon dögös, izzasztóan fülledt, kifejezetten brutális és kegyetlen, ugyanakkor sokatmondó, színes és megható is.

A csúcshatás eléréseben pedig óriási szerepe van az operatőr Autumn Durald Arkapaw (Loki, Fekete Párduc 2, Az utolsó táncosnő) csodálatos képeinek s legfőképp a kétszeres Oscar-díjas zeneszerző, Coogler állandó munkatársa, Ludwig Göransson elképesztő aláfestésének, amely a film teljes, 137 perces játékideje alatt egy lüktető, bizsergető, az alantas öszöntökre és az értelemre egyaránt ható csodás műfajmixszel ajándékozzák meg a nézőket. Az év egyik legkiemelkedőbb mozgóképe lesz, érdemes hát alkut kötni az ördöggel egy mozijegy erejéig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A romantikus komédia, ami se nem vicces, se nem romantikus, de épp ettől lesz jobb és több – Kritika a Többesélyes szerelemről
Mondd, te kit választanál? A dúsgazdag, magas, jóképű és sármos üzletembert, vagy a csóró, magas, jóképű, sikertelen színész exedet? Itt a szerelem ötven árnyalata!


Celine Song nevét 2023 januárjában kezdte hajtogatni szinte mindenki az amerikai filmes körökben, amikor első filmjét, az Előző életeket bemutatták a Sundance Filmfesztiválon. Nem véletlenül, hiszen egy csodás alkotásról volt/van szó, amelyben két dél-koreai gyerekkori jó barát (talán több is annál), a Föld két legtávolabbi pontjára kerül, majd felnőttként újra felveszik a kapcsolatot, és maguk sem gondolják, hogy ez milyen érzelmeket ébreszt bennük.

A film átfesztiválozta a világot, majd 2024 januárjában végül a magyar mozikba is befutott (igaz, 2023 szeptemberében már el lehetett csípni a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon), nem sokkal később pedig két Oscar-díjra is jelölték, a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriáiban.

S hogy mi volt az Előző életek titka? Minden bizonnyal a benne rejlő őszinteség, hitelesség és emberiesség. Egy apró és érzékeny, sokszor szavak nélkül is sokatmondó alkotásról van szó, amellyel a dél-koreai Celine Song számára megnyíltak Hollywood kapui. Ő pedig rendesen betrappolt rajtuk. A következő filmjéhez ugyanis már olyan álomgyári nagyágyúkat sikerült megnyerni, mint Anastasia Steele, A mandalóri és Amerika Kapitány, vagyis Dakota Johnson, Pedro Pascal és Chris Evans.

Ha pedig az Előző életek egyik fő erénye az őszinteség volt, akkor ezt Song a Többesélyes szerelemmel rendesen kimaxolta. Talán túl is tolta… De hogyan lehet túltolni az őszinteséget? Nos, a sztori szerint a sikertelen színésznőből sikeres házasságközvetítővé vált Lucy Mason (Dakota Johnson) „örök szingliként” azt állítja, hogy vagy egyedül fog meghalni, vagy egy gazdag férfihoz megy feleségül. A szakmai sikerei ellenére Lucyt azonban egyre inkább frusztrálják ügyfelei irreális elvárásai. Részt vesz egy korábbi kliense esküvőjén, ahol megismerkedik a tehetős befektetővel, Harryvel (Pedro Pascal), aki élénk érdeklődést mutat iránta, de Lucy elutasítja, s azt javasolja, inkább legyen a cége ügyfele, hiszen ő lenne a legkapósabb férfi.

Lucy az esküvőn ráadásul váratlanul találkozik az exével, Johnnal (Chris Evans) is, aki éppen felszolgál a násznépnek, és továbbra is várja, hogy befusson színészként. Felelevenítik a közös múltjukat, amely az anyagi nehézségeik miatt ért véget.

Hősnőnk tehát nehéz helyzetbe kerül: választania kell a jóképű, sármos és mocskosul gazdag Harry, vagy a szintén jóképű, de csóró John között.

A Többesélyes szerelem magyar címe nyilvánvalóan a sztori romkomos oldalára utal, s ezzel próbálja becsábítani a nézőket a mozikba. Az eredeti cím, a Materialists (Materialisták) azonban már jóval őszintébb, hiszen Celine Song filmje egyrészt nem vígjáték, másrészt, ha lehet ilyen jelzővel illetni, akkor inkább antiromantikus film. A főhősnő ugyanis meg van győződve róla, hogy a házasság egy kölcsönösen gyümölcsöző üzlet két fél között, és a boldogságot az anyagi biztonság hozza el (persze az sem baj, ha a férfi jól néz ki, magas, és korban is stimmel).

Mert passzolhat egymáshoz bármennyire két ember, ha nincs elég pénz a közös életükre, az csak vitákat, veszekedéseket generál, szóval a szerelem nem elég a teljes boldogsághoz.

Song filmje tehát minden, csak nem a klasszikus hollywoodi értelemben vett romantikus film. Inkább megöli a romantikát.

Aztán persze a két férfi közt tipródó Lucy is kezdi felfogni, hogy nem lehet mindent matekkal megoldani, de addira a Többesélyes szerelem már elvesztette a szimpla romkomra izguló közönsége érdeklődését. Épp ezért is számít bátor vállalkozásnak: nem azt kapjuk, amit várunk tőle, és nem biztos, hogy örülünk annak, amit kapunk, de az biztos, hogy el fogunk gondolkodni rajta.

A film első fele épp ezért erősebb is, mivel abban kapjuk az arcunkba ezt a hollywoodi csöpögős romantikát kíméletlenül ledózeroló őszinteséget, a második felére már inkább kezd a cselekmény olyan irányt venni, mint ami ellen korábban oly ékesen felszólalt.

Azért így is távol áll a giccstől, csupán Song megijedt kissé a saját felvetésétől és a nézők teljes elidegenítésétől. Persze ezzel sincs semmi baj, hiszen a Többesélyes szerelem így is emlékezetesebb, mint a műfajbeli átlagos limonádék, és savanyúbb azoknál, mivel jóval több citromot facsartak bele.

E film kapcsán azonban már nem lehet elmondani, hogy szavak nélkül is sokatmondó lenne, annyi benne a szövegelés, és bizony épp ennyivel marad el az Előző életektől. Song első rendezésében a karakterek minden gondolatával és érzelmi vívódásával tisztában voltunk az apró rezdüléseikből, az egymásra nézéseikből, a ki nem mondott szavaikból. A Többesélyes szerelem azonban mindent kimond, sokszor. A kevesebb több lett volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET: