HÍREK
A Rovatból

A budapesti tűzoltólaktanyákban sem lehet bekapcsolni a fűtést október 15-ig

A hősugárzókat tilos használni, a klímaberendezések kapcsolóit pedig le kell adni a raktárba.


Október 15-ig nem lehet bekapcsolni a fűtést a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság objektumaiban - ez derül ki egy, a Zsaruellátó nevű Facebook-csoportba feltöltött levélből.

A „valamennyi szervezeti elem” vezetőinek kiküldött utasítás két kormányrendeletre hivatkozik, és ezek alapján azt írják:

„a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság valamennyi objektumában - ellenkező intézkedésig - a központi fűtés (gázkazán, távfűtés) a fűtési idény kezdetével, 2022. október 15-től indítható el”.

Ezzel párhuzamosan megtiltják minden egyéb alternatív fűtőeszköz használatát.

A vezetőknek emellett gondoskodniuk kell „az Igazgatóság tulajdonát képező fűtőberendezések” szabályozóinak - például a klíma távkapcsoló -, illetve az elektromos fűtőberendezések (hősugárzók) összegyűjtéséről és raktárba helyezéséről.

A magántulajdonú eszközöket pedig el kell távolítani.

„A fentiekben foglaltak végrehajtását a vezetők ellenőrizzék és - fegyelmi felelősség terhe mellett - az intézkedést tartsák, illetve tartassák be” - zárul a a levél.

Szintén a Zsaruellátó csoportban közzétett levélből derült ki, hogy a rendőrök külön engedély nélkül nem kapcsolhatják be a fűtést az épületben, és nekik is megtiltották a hősugárzók használatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Mészáros Lőrinc Magyar Péter esetleges győzelméről: Mindig a körülményekhez alkalmazkodunk
Azt is elmondta, hogy Magyar Péterrel való ismeretsége elég egyoldalú volt. „ő szeretett volna engem ismerni, én viszont őt nem” - fogalmazott.


Nem zavarja, hogy Magyar Péter a kampányában gyakran emlegeti a nevét, és nem is követi a munkásságát - ezt mondta a Tisza Párt elnökével kapcsolatos kérdésre Mészáros Lőrinc az Indexnek.

„Én gazdasági szereplő vagyok, a dolgom az, hogy vállalatokat irányítsak. A politikát természetesen figyelem, de csak annyira, amennyire szükséges – az energiám túlnyomó részét a munkám köti le” - jegyezte meg az üzletember, aki azt is elmondta, biztosan találkozott már korábban Magyar Péterrel.

„Az ismeretségünk elég egyoldalú: ő szeretett volna engem ismerni, én viszont őt nem. Ennyi legyen elég a kapcsolatunkról. Én gazdasági szereplő vagyok, ő pedig politikai szereplő szeretne lenni”

- fogalmazott Mészáros.

Azt is elmondta, hogy Magyar Péter MBH felügyelőbizottságából való távozásának ügyét a tavaszi nyílt levelével lezártnak tekinti.

Egy esetleges kormányváltás és az azzal járó elszámoltatás lehetőségére úgy reagált, hogy nem gondolkodik azon, „mi lesz, ha”.

„Még nagyon messze vagyunk attól, hogy a választási eredményekről beszéljünk. A választó a fülke csendjében dönti majd el, mit szeretne, és ehhez mindenkinek alkalmazkodnia kell. A Mészáros Csoport egy erős, sok lábon álló vállalatcsoport, ami minden fontos ágazatban jelen van”

- mondta Mészáros

„A jövőt senki sem tudja megjósolni, mi pedig mindig a körülményekhez alkalmazkodunk. Ez a hosszú távú siker kulcsa: egy igazi tulajdonos csak úgy tud talpon maradni, ha minden helyzethez képes igazodni”

- tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kiderült, mennyi lesz idén a kedvezményes menü a budapesti karácsonyi vásárban
Az is kiderült, hogy a Bazilikánál és a Vörösmarty téren lévő karácsonyi vásárokat rendező, kormányközeli cég ismét százmilliós kedvezményt kaphatott az V. kerületi fideszes önkormányzattól.


Ismét százmilliós kedvezményt kaphatott az V. kerületi fideszes önkormányzattól a kormányközeli AVB Rendezvényszervező Kft., amely idén is a Bazilikánál és a Vörösmarty téren tartja a főváros két nagy karácsonyi vásárát – írja a Népszava.

A lap szerint a cég 2022-ben 90, 2023-ban 80 százalékos közterület-használati díjkedvezményben részesült, és idén is hasonló mértékű engedményről lehet szó, ami több mint 200 millió forint elengedését jelentheti.

Az AVB idén 39,5 millió forintot fizet a területhasználatért, miközben a bevétele négy év alatt 273 millióról 1,33 milliárd forintra nőtt.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a cég több vállalást is tett. Ezek között szerepel, hogy emelt szintű közterület-tisztántartást rendel a kerület cégétől, vállalja a Vörösmarty-szobor téli takarítását, és ideiglenes jelzős gyalogátkelőhelyet épít ki. A vásárokban ingyenes kisvasút, kulturális programok és koncertek lesznek, idén is megtartják az ünnepi fényfestést a bazilikán, valamint betlehemi jászolt és karácsonyfát is állítanak.

Ezeken felül pedig

idén is mindennap lesz egy-egy fix menü, kedvezményes, 1600 forintos áron.

Arra a kérdésre azonban, hogy a standok bérlői mennyit fizetnek, a cég üzleti titokra hivatkozva nem válaszolt. Két évvel ezelőtt a hírek egymillió forint körüli helypénzről szóltak a kisebb standok esetében, a nagyobbak ennél többet fizetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Mészáros Lőrinc: Nem hiszem, hogy a kormány belemászott a gazdaságba, minden magyar cégnek segített
Szerinte neki nincs miért magyarázkodnia, ugyanis a rendszerváltás után lett vállalkozó, és közel 25 év alatt építette fel birodalmát.


Mészáros Lőrinc exkluzív interjút adott az Indexnek, amelyben beszélt a Mészáros Csoport válságkezeléséről, politikai és közéleti kérdésekről, valamint a magyar gazdaság helyzetéről.

„Nem hiszem, hogy a politika belemászott volna a gazdaságba, vagy a gazdaság a politikába”

- fogalmazott az üzletember, aki szerint a nagyvállalatok mindenhol a világon együttműködnek az aktuális kormánnyal, egyeztetnek stratégiai kérdésekről, „ez így normális”. Ami viszont Mészáros szerint nem normális az az újságírás átpolitizálódása.

Arra a felvetésre, hogy sikereit a politikai kapcsolatainak köszönheti, azt válaszolta, hogy a 2010-es kormányváltás valóban nagy hatással volt a magyar gazdaságra, mivel a kormány célja a nemzeti tőke megerősítése volt.

„A miniszterelnök célja az volt, hogy a magyar vállalkozók fejlődhessenek, lehetőséghez jussanak, és megerősödjön a nemzeti tőke. Ez egy bátor, merész döntés volt, és működött is. De nem hiszem, hogy létezik „baloldali” vagy „jobboldali” vállalkozó. A kormány minden magyar cégnek segített abban, hogy a hazai gazdaság stabilabb legyen, és ne csak a multinacionális vállalatok kapjanak teret”

- mondta Mészáros, aki hozzátette: neki nincs miért magyarázkodnia, ugyanis a rendszerváltás után lett vállalkozó, és közel 25 év alatt építette fel birodalmát.

„Ma hatvanezer embernek adunk munkát, és közel ötszáz cég tartozik a csoporthoz. Ezek tények, és nem igényelnek magyarázatot”

- jegyezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Mészáros Lőrinc: Nem követem a zebrák vonulását, nem hiszem, hogy lennének ott
Szerinte „ez inkább politikai bullshit”. Azt is elmondta, hogy egyáltalán nem foglalkoztatja, mit írnak vagy milyen fényképeket mutatnak Hatvanpusztáról.


„Nem tudom, kinek számít ikonikus helynek Hatvanpuszta. Ez egy területrész a környékünkön, de én nem foglalkozom vele. Van tulajdonosa, ő kezeli, intézi a dolgait, nekem nincs közöm hozzá” - fogalmazott Mészáros Lőrinc az Indexnek adott interjújában a Hatvanpusztával kapcsolatos kérdésekre.

„A zebrákról pedig annyit: nem követem a zebrák vonulását, és nem hiszem, hogy lennének ott. Ez inkább politikai bullshit”

- tette hozzá a milliárdos.

Azt is elmondta, hogy egyáltalán nem foglalkoztatja, mit írnak vagy milyen fényképeket mutatnak Hatvanpusztáról.

A zebrákról egyébként a Mészáros tulajdonában lévő Talentis Group Zrt. telephelyén készültek fotók. Hadházy Ákos nemrég közzétette az állatok kormányhivatal által kiadott engedélykérelmeit is.

A Fejér Vármegyei Kormányhivatal által kiadott dokumentumok szerint az állatok tartását a Vál-völgye Vadásztársaság kérelmezte az Alcsútdoboz és Bicske között elterülő ingatlanokra. A tájékoztatás szerint a négy zebra (Equus quagga) ügyében elindultak a természetvédelmi hatósági engedélyezi eljárások. A vadásztársaságot Mészáros Lőrinc alapította. Az interjúban azonban erre nem tértek ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk