HÍREK

A britek betiltották a dohányzást, igaz csak a 2009 után születettek körében

Nagy-Britanniában a dohányzás okozza a legtöbb elkerülhető halálesetet. A dohányosok kétharmada bele is hal végül függőségébe.

Link másolása

A brit alsóház által elfogadott radikális törtvény kimondja, hogy a 2009. január elseje után született britek már soha többet ne vásárolhassanak semmiféle dohányterméket – írta meg a 444.

A jogszabály, amit még a felsőháznak is el kell fogadnia, nem rendel el azonnali, teljes betiltást.

Azaz aki 2009 előtt született, az továbbra is legálisan vásárolhat dohányterméket.

A baloldali Munkáspárt ellenzékből is támogatta a konzervatív kormány előterjesztését. Rishi Sunak miniszterelnök tartva egyes tory képviselők ellenkezésétől, nem rendelt el kötelező szavazást, hanem a konzervatív képviselők lelkiismeretére bízta a dolgot. Így a javaslat végül 383 igen és 67 nem szavazattal úgy lett elfogadva, hogy a 67 nem szavazatból 57 kormánypárti volt, miközben 178 konzervatív képviselő igennel szavazott.

Végül is több ellenzéki szavazott igennel a kormány javaslatára, mint kormánypárti.

A javaslatot ellenző toryk, például Liz Truss volt miniszterelnök és külügyminiszter és Boris Johnson, azzal érveltek, hogy a fiatalok megfosztása a döntési szabadságtól infantilizálja a társadalmat. Mások szerint a törvény előtti egyenlőség elvét sérti, hogy aki 2009 előtt született, az szabadon dohányozhat tovább, míg a fiatalabbaknak már nincs erre lehetősége. Jake Berry, a konzervatívok korábbi elnöke úgy fogalmazott, hogy

olyan szabad társdalomban szeretne élni, ahol joga van jó és rossz döntéseket is hozni.

Victoria Atkins egészségügyi miniszter azt mondta válaszában, hogy megérti az ilyen típusú ellenérzéséket, de a nikotin szerinte „elveszi az emberektől a döntés szabadságát”, illetve egy olyan felmérésre hivatkozott, ami szerint a brit dohányosok háromnegyede azt mondta, hogy

ha visszaforgathatná az idő kerekét, akkor nem kezdene el dohányozni.

A szigetországban évente körülbelül nyocvanezren halnak bele a dohányzással kapcsolatos betegségekbe, ezzel ez az első számú halálok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Magyar Péter: Pénteken elmegyünk Felcsútra, és felülünk a szocialista szellem vasútjára
Igen, ez AZ a kisvasút. Az egész szerelvényt kibérelték, mindenkit várnak szeretettel.

Link másolása

Magyar Péter kampánykörútja kedd délben Kiskunfélegyházán folytatódott. A Tisza Párt politikusa több, korábban is kivesézett probléma mellett beszélt a vasút állapotáról is.

Magyar szerint beszélni kellene arról, hogy Magyarországon miért nem fejlesztik a vasutat, miközben Európa-szerte ez a tendencia. A Tisza Párt EP-listavezetője nemvárt bejelentést is tett a vasút kapcsán:

„Pénteken ellátogatunk Fejér megyébe egy híres kisvasútra. Felcsútra elmegyünk és részt veszünk a szocialista szellem vasútján egy utazáson. Mindenkit várunk szeretettel, kibéreltük az egész szerelvényt, valószínűleg az éves kihasználtság a duplájára fog emelkedni”

– mondta Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
David Pressman: Az USA már kapcsolatba lépett a magyar kormánnyal az orosz kibertámadás miatt
A nagykövet szerint komolyan kell reagálni a régiót érő orosz fenyegetésre.

Link másolása

„Az Egyesült Államok egy ideje már kapcsolatba lépett a magyar kormánnyal ebben a témában. Ez az eset is jelzi azt a fenyegetést, amit Oroszország jelent a szövetségeseinkre, a fenyegetést, amit Oroszország jelent a régióra és azt, hogy milyen komolysággal kell reagálnunk erre a fenyegetésre”

– mondta David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete az RTL-nek.

Az ügy előzménye, hogy kiszivárgott belső dokumentumok szerint Szijjártó Péter külügyminiszter tudott arról, hogy az orosz kormányhoz közeli hackerek feltörték a Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai hálózatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Dobrev Klára: Magyarország egyik legfontosabb közjogi méltósága köztörvényes bűnöző – szerdán közül részleteket
Nagy bejelentésre készül a DK EP-listavezetője, amin állítólag sokat dolgoztak.

Link másolása

„Sokat dolgoztunk rajta és most összeállt a kép: Magyarország egyik legfontosabb közjogi méltósága köztörvényes bűnöző”

– mondta Facebook-videójában Dobrev Klára, de egyelőre nem árulta el, hogy kiről és miről is van szó.

„A Fidesz vesszőfutása folytatódik. Erről gondoskodom”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Robert Fico-n hasi CT-vizsgálatot végeztek – a szlovák kormányfő képes kommunikálni a környezetével
A meglőtt kormányfő eszméleténél van, állapota stabil, de súlyos, az életveszélyen túlvan.

Link másolása

Hasi ellenőrző CT-vizsgálatot végeztek kedden Robert Ficón. A kormányfő eszméleténél van és kommunikál a környezetével – írja a Parameter a besztercebányai Roosevelt Kórház közlése alapján.

Azt is hozzátették, hogy emellett

Fico további kezeléseket kap egészségi állapotának javulása érdekében.

A szlovák kormányfőre május 15-én lőttek rá Nyitrabányán, egy kihelyezett kormányülés után. A szlovák sajtó szerint a támadó 71 éves Juraj Cintula szélsőjobboldali író volt, akinek indítéka kormányellenes érzelmei lehettek. Ficó még a merénylet napján egy ötórás operáción esett át, pénteken pedig újabb műtétet végeztek el rajta.

Robert Kaliňák miniszterelnök-helyettes vasárnap azt mondta, hogy a kormányfő már túl van az életveszélyen, és konkrét utasításokkal látta el a kormány következő lépéseit illetően.

Link másolása
KÖVESS MINKET: