HÍREK
A Rovatból

A Boráros téri hajléktalanok közt élhet a nagykőrösi gyermekotthonból megszökött, bántalmazott 11 éves fiú

A nagykőrösi gyermekotthonból eltűnt gyereket többen is felismerték a Boráros téri hajléktalanok közül. Állítólag a rendőrök is többször bevitték, de aztán mindig visszatért.


Nagy valószínűséggel Budapest belvárosában, a Petőfi híd pesti hídfője környékén, az utcán él az a tizenegy éves gyerek, akit a nagykőrösi gyermekotthonban súlyosan bántalmaztak - írja a 24.hu.

A lap még szeptember végén egy volt gondozott, Lakatos Ádám állításai alapján írt arról, hogy koldulásra kényszerítettek és bántalmaztak egy 11 éves kisfiút a nagykőrösi gyermekotthonban. A gyerek hetekkel ezelőtt eltűnt.

A rendőrség akkor azt közölte, hogy a bántalmazási ügyben a nyomozás lezárult, a vádemelés megtörtént, egyéb erőszakos cselekményről pedig nem érkezett bejelentés. Lakatos szerint azonban ez téves információ, hiszen őt például a napokban hallgatták ki a folyamatban levő nyomozás során.

A 24.hu szerint a rendőrség Pest vármegyei sajtóosztálya vélhetően összetévesztette az ügyet egy másik nagykőrösi esettel, de a helyzetet tisztázni próbáló kérdéseikre október 10. óta nem kaptak választ.

A kisfiú még szerdán is szerepelt az eltűnt személyek listáján.

„Szeptember 9. óta körözött személy, itt van Budapesten a hajléktalanokkal, 11 évesen. Inkább csövezik a Borároson, minthogy visszamenjen abba a pokolba. A rendőrség nem találja. Kimentem a térre, vittem a fényképét, mutogattam. Az összes hajléktalan ismeri, van egy hamburgeres, ő is azt mondta, hogy sokszor látta, és a gyerek neki is azt mondta el, amit nekem: nem megy vissza a lakásotthonba, mert fél, hogy megint megverik”

– mondta a lap megkeresésére most Lakatos Ádám.

Azt is elmondta, hogy amikor a téren járkált, kijött egy rendőr, akinek szintén megmutatta a kisfiú képét.

„Azt mondta, hogy ismeri, háromszor meg is találta. Beviszi az Erzsébet királyné úti befogadóotthonba. Na most az úgy működik, hogy megkérdezik: itt szeretnél maradni? Nem? Akkor vidd ki a szemetet! Ez egy egyezményes jel. A gyerek kiviszi a szemetet és lelép”

- mesélte.

A Boráros térre a 24.hu munkatársai is kimentek a fiú képével. A lap cikkében azt írják: szinte mindenki felismerte a gyereket.

„Nem valami jó gyerek. Itt már többeket meglopott, a saját szememmel láttam. Egy nagydarab másik fiúval van, az tartja sakkban, az veszi rá mindenfélére. Annak olyan bűnözőképe van”

- mesélte az egyik hajléktalan férfi.

Azt is sokan állították, hogy a gyerek a közeli játszótér egyik kis faházában szokott aludni, azt viszont senki sem tudta megmondani pontosan, mikor látták utoljára

„Ez az a gyerek, aki a faházban szokott aludni. Én azt hiszem, tegnap vagy tegnapelőtt láttam itt utoljára. Vagy kicsit korábban. Összefolynak itt a napok. Ott alszik a faházban a játszótéren, körbetekeri magát rongyokkal, hogy kibírja. Már bevitte innen a rendőr többször is, de mindig visszajött.

Adunk neki enni pár falatot, mert nekünk is kevés van, de hát segítjük egymást, mi, hajléktalanok, tudja. Vasárnaponként jól lehet lakni, mert van ételosztás, arra mindig megjelenik ő is. Meg esténként. Ilyenkor nem tudom, merre jár. De mondom, már vagy három napja nem láttam, persze én se vagyok mindig itt” - mondta egy másik férfi.

A 24.hu megnézte a faházat is, de nem találtak ott senkit. A korábban említett hamburgeres is felismerte a fiú képét, ő is azt állította, hogy egy ideje már nem látta.

A Boráros téri látogatás után viszont a gyerek hirtelen lekerült az eltűnt személyek listájáról.

A lap megkereste a nagykőrösi Kossuth otthon vezetőjét az üggyel kapcsolatban, de nem nyilatkozott. Ehelyett Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz irányította őket, de válasz onnan sem érkezett. A kisfiú ügyében október 10-én felhívták a körözést kiadó Nagykőrösi Rendőrkapitányságot is, hogy tudnak-e arról, hogy a gyerek a Boráros téren tartózkodik. Az ügyeletes csak annyit közölt, hogy továbbítja az információt a budapesti kollégáinak. Mielőtt letette volna a telefont azt is hozzáfűzte, hogy a kisfiú folyton visszaszökik.

Frissítés:

Szerdán a BRFK Kommunikációs Osztálya által kiadott - és szerkesztőségünknek is megküldött - közleményben azt írták:

"A cikkben szereplő gyereket a budapesti rendőrök október 4-én megtalálták a Boráros téren, és gyermekvédelmi intézetbe vitték. Cikkük kapcsán a rendőrök ma, október 15-én délután telefonon beszéltek annak a gyermekotthonnak a vezető-helyettesével, ahol a gyerek van. Az intézmény megerősítette, hogy a gyermek ott tartózkodik. A kiskorú jelenleg nem szerepel az eltűnés miatt körözött személyek listáján."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Átlátszó: Nem a TISZA Párt, hanem Szalay-Bobrovniczky volt cége ajánlott harci repülőket az ukránoknak
A cseh Aero Vodochody, amelyben Habony Árpád is tulajdonos, L-39NG típusú gépeket kínált eladásra Ukrajnának. A kormánypárti sajtó eközben egy ukrán spekulációra hivatkozva vádolja a Tisza Pártot.


Miközben a kormánymédia a Tisza Pártot vádolja azzal, hogy kormányra kerülve magyar vadászgépeket adna Ukrajnának, kiderült: valójában egy olyan cég ajánlott fel repülőket Kijevnek, amely NER-közeli üzletemberek, köztük Habony Árpád érdekeltségébe tartozik.

A vita egy ukrán hírügynökség, az Unian cikkének félreértelmezéséből pattant ki, amelyet a Mandiner szemlézett először. Az eredeti írás arról szólt, hogy az ukrán légierő számára hasznosak lennének az orosz drónok kivédésére az Aero L-159 és L-39NG (későbbi nevén L-39 Skyfox) típusú gépek, amelyeket Csehország és Magyarország is használ kiképzésre.

Az Unian egy másik portál, a Defense Express véleményét idézte, amely szerint politikai okokból nem valószínű, hogy a két ország eladná vagy átadná ezeket a repülőket, „bár ez a 2026-os magyar választásokkal némileg változhat”. A szövegkörnyezetből nyilvánvaló, hogy ez a cikkíró véleménye volt, nem pedig egy esetleges Tisza-kormány terveiről szóló bennfentes értesülés. Ez azonban nem gátolta meg a fideszes politikusokat és a kormánymédiát abban, hogy tényként tálalják, a „háborúpárti” ellenzék erre készül. A Magyar Nemzetben a spekulációból már az lett, hogy „az ukránok már várják a magyar vadászgépeket, dörzsölik a tenyerüket, remélik a Fidesz bukását” – írta az Átlátszó.

A valóságban ugyanis nem egy magyar párt, hanem a cseh Aero Vodochody repülőgépgyár ajánlotta fel az L-39NG gépeket Ukrajnának. A cég a repülők eladása mellett közös képzési programot és fejlesztési együttműködést is felkínált az ukrán légierőnek és hadiiparnak.

A csehországi vállalatban korábban a magyar állam volt a többségi tulajdonos, azt megelőzően pedig a későbbi honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A cég részvényei azóta NER-közeli üzleti körökhöz kerültek, ma nagyrészt a MOL igazgatóságához köthető cégeknél vannak, de jelentős tulajdonrészt szerzett benne Habony Árpád cége is.

A vadászgépek beszerzése azért merült fel, mert az elmúlt hónapokban az oroszok egyre hevesebben támadják rakétákkal és drónokkal az ukrán civil energia-infrastruktúrát. Néhány napja egy Kárpátaljáról induló személyvonatot is dróntámadás ért, a támadásban öten meghaltak. A támadások következtében humanitárius katasztrófa körvonalazódik, egész városokban, köztük Kijev jó részén maradt fűtés nélkül a lakosság. A helyzetet súlyosbítja, hogy az amerikai katonai támogatás akadozása miatt a korábbinál kevesebb lőszer áll az ukrán légierő rendelkezésére.

Az Aero Vodochody és repülőgépei január közepén kerültek ismét a hírekbe, amikor Petr Pavel cseh elnök kijevi látogatásán felvetette, hogy Csehország rövid időn belül át tudna adni több drónelhárításra alkalmas repülőgépet. A cseh légierőnél rendszerben áll a cég régebbi modellje, az L-159 ALCA, amelyből jelenleg 24 teljesít aktív szolgálatot, de több ugyanilyen gépet tartanak raktáron is, amelyeket karbantartás után lehetne bevetni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megszólalt az Ötöslottó nyertese: Bezárt a bolt, ezért inkább lottózni ment és 4 milliárd forintot kaszált
Egy véletlennek köszönheti elképesztő szerencséjét a magyar milliárdos, aki csak egy új papucsot akart venni. A 2, 17, 27, 29 és 55-ös számok beikszelése után már nemcsak új papuccsal, de 4 milliárd forinttal lett gazdagabb.


Történelmi pillanat, hogy hosszú idő óta először osztja meg az Ötöslottó egyik nyertese sorsfordító történetét a nagyközönséggel. Az ezredforduló óta egyre kevesebb telitalálatos vállalja, hogy a nyilvánosság elé áll, a Szerencsejáték Zrt. azonban most anonim módon meg is filmesítette - igaz csak egy Youtube Short formájában - a nyertes sztoriját.

A filmbe illő történet főszereplője tavaly július 26-án a reggeli órákban indult útnak, amikor a papucsa váratlanul elszakadt. Azonnal pótolni akarta a lábbelit, de a cipőboltok még nem voltak nyitva. A közeli lottózó viszont igen.

A várakozás perceiben úgy döntött, szerencsét próbál. Kitöltött egy Ötöslottó szelvényt, melyen a 2, 17, 27, 29, valamint az 55-ös számokat ikszelte be. A szelvényfeladást követő szombati sorsoláson 4 milliárd forintot nyert. A játékos a szelvény feladása után megvásárolta új papucsát, a régi sorsáról azonban nem kívánt nyilatkozni - írja a Szerencsejáték Zrt. a honlapján.

Aki a nyomdokaiba lépne, most megteheti, ugyanis holnap kereken 4 milliárd forint keresi gazdáját az Ötöslottón. Ez az összeg 16 telitalálatmentes hét után halmozódott fel, és a játék történetének 9. legmagasabb főnyereménye. A hétvége különös együttállást tartogat, hiszen mindeközben a Hatoslottón minden idők 3. legmagasabb főnyereményéért ikszelhetnek a szerencsevadászok.

A nagy nyeremények felvételére a sorsolástól számítva általában 90 nap áll rendelkezésre. A nyerteseknek a Szerencsejáték Zrt. külön fenntartott „nagynyertes-vonalán” kell jelentkezniük. A cég korábban arra is figyelmeztetett, hogy a közösségi médiában mesterséges intelligenciával készült, hamis videók terjednek a nevükkel visszaélve, ezért érdemes kizárólag a hivatalos online felületeken tájékozódni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Basszák meg” – Trump volt tanácsadója szerint Olaszország nem érdemli meg, hogy megvédjék a terroristáktól
„Öldöklő milíciának” nevezte Milánó polgármestere az amerikai idegenrendészetet, mire az amerikai elnök korábbi tanácsadója, Steve Bannon annyit üzent Olaszországnak, hogy „basszák meg”. 


A 2026-os milánói–cortinai téli olimpia közeledtével komoly diplomáciai feszültséget okozott a hír, hogy az amerikai Bevándorlási és Vámhivatal (ICE) ügynökei is jelen lehetnek az eseményen. A szervezet az Egyesült Államokban épp komoly bírálatok kereszttüzében áll, ugyanis minneapolisban már két embert is lelőttek, köztük a 37 éves veteránápolót Alex Prettit, és nem egy esetben gyerekeket hurcoltak el.

A héten Giuseppe Sala, Milánó polgármestere felháborodásának adott hangot, miután kiderült, hogy amerikai ügynökök is jelen lehetnek a téli olimpia megnyitóján. Sala „öldöklő milíciának” nevezte az ICE-ot.

A kritikákra Steve Bannon, Donald Trump korábbi tanácsadója a La Repubblicának adott interjújában reagált. Bannon kemény szavakkal vágott vissza az olaszoknak.

„Nem csak az ICE-ról van szó, az Egyesült Államok jelentős biztonsági segítséget nyújt [a szervezőknek]. Ha nem akarják, akkor nem küldjük őket, önök egyébként is ingyenélők, akik rajtunk nyerészkednek. Nem kéne küldenünk sem az ICE-ot, sem az FBI-t, sem a DHS-t, hogy ne védjenek senkit a bűnözőktől és a terroristáktól, akiket beengedtek [az országba]. Jobb is így, még pénzt is spórolunk.

Majd a volt Fehér Házi tanácsadó arról beszélt, hogy szerinte 

„a sportolóinknak is vissza kéne lépnie az olimpiától. Nem is érdekelhetne [ez az egész] kevésbé. Idézzen szó szerint: basszák meg.

Ezután kifejtette, hogy „Ezért van Amerikának elege a NATO-ból. Nincs itt infrastruktúra, logisztika, katonai erő, nélkülünk védtelenek lennének, de nem értékelnek semmit, mit teszünk önökért” – mondta Bannon.

Bannon az interjúban Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt sem kímélte, miután Meloni korábban bírálta Trumpot az afganisztáni NATO-csapatokat érintő kijelentése miatt. „Nézze, régebben fantasztikus volt, de most már egy globalista. Nem veszem már komolyan, ahogy az Egyesült Államok sem” – véleményezte Bannon a miniszterelnököt.

Az olasz kormányzat mindeközben igyekszik csillapítani a kedélyeket. Hivatalos közlések szerint az amerikai ügynökök nem járőrözni érkeznének, hanem a háttérben, a transznacionális kockázatok felderítésében segítenének, az olasz hatóságok teljes felügyelete mellett. A vita nyomán egyelőre kérdéses, hogy milyen formában valósul meg a biztonsági együttműködés a február 6-án kezdődő eseményen.

Steve Bannon Donald Trump egykori vezető stratégája és a Breitbart News volt vezetője, aki 2017-ben rövid ideig szolgált a Fehér Házban. A „MAGA” mozgalom egyik kulcsfigurája maradt, médiás és szervezői tevékenységével továbbra is jelentős hatást gyakorol a republikánus jobboldalra az Egyesült Államokban és Európában is.

Jogi ügyei az utóbbi években felgyorsultak: 2024-ben a szövetségi fellebbviteli bíróság helybenhagyta kongresszusi elítélését a január 6-i vizsgálóbizottság idézésének figyelmen kívül hagyásáért, 2025 februárjában pedig New York államban bűnösnek vallotta magát a „We Build the Wall” adománygyűjtés ügyében, és felfüggesztett jellegű, börtön nélküli büntetést kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Repedezik a Fidesz békési bástyája: az egyik körzetben már vezet a Tisza, a másikban fej-fej mellett állnak
A 21 Kutatóközpont mérése szerint a Tisza jelöltje Békés 4-ben már vezet, míg Békés 2-ben hibahatáron belül van a Fidesz jelöltjéhez képest. Ezzel két, 2022-ben még simán nyert kormánypárti mandátum is billegővé vált.


A 2022-ben még fideszes fellegvárnak számító Békés megye két kulcsfontosságú választókerülete is a Tisza Párt és a kormánypártok csataterévé vált. A hvg.hu által ismertetett, a 21 Kutatóközpont január második felében készült felmérése szerint

a Békés központú 2-es körzetben fej-fej mellett áll a két párt jelöltje, míg a 4-esben a Tisza jelöltje vezet. Az eredmények országosan is fontosak, mert a mandátumkalkulátorok szerint a 4-es körzet megnyerése elengedhetetlen a Tiszának a parlamenti többséghez.

A Békés központú 2-es választókerületben a Fidesz Dankó Bélát, a Tisza Párt Gombár Dávidot indítja. A jelöltet választani tudók között a fideszes Dankó 46 százalékon áll, míg a tiszás Gombár Dávid 42 százalékot kapna. A Mi Hazánk jelöltjét, Földesi Mihályt 7, a DK és a Jobbik jelöltjeit pedig 2-2 százalék támogatja. A részvételüket biztosra ígérők között azonban már 45-44 arányban Gombár Dávid vezet, mivel a Tisza támogatói elkötelezettebbnek mutatkoztak. Fontos azonban, hogy a jelöltek közötti különbségek mindkét esetben hibahatáron belüliek. A teljes mintában a megkérdezettek 16 százaléka nem tudott jelöltet választani.

Az Orosháza központú 4-es körzetben a Tisza Párt jelöltje, Gurzó Mária 48-42-re vezet a fideszes Erdős Norberttel szemben a jelöltet választani tudók között. A biztos szavazóknál az előnye tovább nő, itt 50-41 az arány Gurzó javára. A Mi Hazánk jelöltje, Schultz Gábor 8, illetve 5 százalékot kapna, a DK-s Hegedűs Márk pedig egy százalékon áll. Ebben a körzetben a megkérdezettek 13 százaléka volt bizonytalan.

A mostani szoros állás azért is figyelemre méltó, mert 2022-ben a Fidesz-KDNP Békés megye mind a négy egyéni mandátumát megszerezte, jellemzően 50 százalék feletti eredménnyel. A 2-es körzetben Dankó Béla 2014 óta képviselő, legutóbb 29 százalékponttal, 58-29 arányban győzte le az ellenzéki összefogás jelöltjét. A 4-es körzetben 2022-ig a Fidesz képviselője Simonka György volt, aki ellen hatodik éve folyik büntetőper költségvetési csalás és korrupció vádjával, ennek ellenére 2024-ben megválasztották Pusztaottlaka polgármesterének. Utódja, Erdős Norbert 2022-ben az országos átlagnál szorosabb versenyben, 50-40 arányban nyert.

A 21 Kutatóközpont mandátumkalkulátora és a Partizán Vétó térképe szerint is a Tiszának „kötelező behúznia” a Békés 4-es körzetet a parlamenti abszolút többséghez. A Békés 2-es választókerület megszerzése ezen felüli eredmény lenne, ami már egy nagyarányú, de nem kétharmados győzelmet vetítene előre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk