HÍREK
A Rovatból

A betegek állapota most jóval rosszabb, mint a korábbi hullámok idején – állítja a Szegedi Klinika ápolási igazgatója

Balogh Dénes szerint a negyedik hullám csúcsa december közepére vagy második felére várható.


A Szeged.hu közölt egy levelet, amiben Balogh Dénes, a Szegedi Klinika ápolási igazgatója a Klinikai Tanács hétfői ülése után a szegedi egészségügyi szakdolgozókat tájékoztatta a koronavírus negyedik hullámáról.

Balogh megírta, hogy „Csongrád-Csanád megye a leginkább érintett, noha Szegeden és Hódmezővásárhelyen még »nem robbant be« a járvány, a Klinikai Központban már 246 covidos beteget gyógykezelnek.”

„Fontos különbség viszont, hogy a bennfekvő betegek általános állapota jóval rosszabb, mint a korábbi hullámok idején, és az intenzív ellátást igénylők aránya is jóval nagyobb”

– írja az igazgató. Hozzáteszi, szerinte a jelenlegi hullám csúcsa december közepére vagy második felére várható.

Közli azt is, hogy az eddigiekkel ellentétben már csak a súlyos betegeket viszik a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központba.

„Eddig a megye összes covidos betegét a klinikai központnak kellett ellátnia, ez a héten módosul: a megye összes súlyos állapotú betegét a klinikai központnak kell ellátnia, míg az enyhébb esetek ellátásába bevonták a megye többi kórházát”

– fogalmaz Balogh Dénes.

Felmerült a kiskunhalasi járványkórház megnyitásának lehetősége is, amit a szegedi klinika mindenképpen szeretne elkerülni, mert vélhetően többnyire szegedi dolgozókat vezényelnének oda, ami tovább nehezítené a helyzetet.

Irinyi Tamás, az egészségügyi szakdolgozók megyei kamara elnöke a Szeged Televízió Téma című műsorában kedden arról beszélt: bár nagyon kevés a szakdolgozó, a járványhelyzettel a jelenlegi betegszámok mellett még képesek megbirkózni.

A Szegedi Tudományegyetem reagált a levélre az azt közlő 24.hu-nak. Mint írták: „Nemrég a helyi sajtón keresztül a szélesebb közvélemény elé került egy olyan, dolgozóinknak szánt levél, amelyben a rendelkezésünkre álló információink alapján, a Covid-19 negyedik hullámának erősödésével kapcsolatos intézkedéseinket ismertettük kollégáinkkal. A Covid-19 előző hullámai is rendkívüli kihívások elé állították Klinikai Központunk minden munkatársát. Tudjuk, hogy embert próbáló hónapok elé nézünk, ezért lelkileg és fizikailag is fel kell készülnünk a ránk váró feladatokra. Betegeink gyógyítása érdekében végzett munkánkat hivatásunk szellemében, legjobb tudásunk szerint végezzük. Gyógyulásukért a legvégsőkig küzdeni fogunk! Ismételten kérünk mindenkit, hogy oltassa be magát!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a Ryanair utasa, aki a repülőgép ablakából fotózta le a Nemzeti Menetet, kapott egy burgert a Billogtól
A burgerező készített is egy rövid interjút a férfival, aki kíváncsiságból lefotózta a Tisza Párt vonulását. Elmondása szerint őt csak az érdekelte, hogy mennyien vesznek részt az október 23-ai rendezvényen.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 25.



Ahogyan arról lapunk is beszámolt korábban, légtérzár volt Budapest felett október 23-án délután, ami nem érintette a menetrendszerinti járatokat. A közösségi médiában elterjedt közben egy fotó, amit a Ryanair egyik utasa látott a repülőgépe ablakából.

A fotó alapján egybefüggő sötét csíknak látszik csak a tömeg az Andrássy úton, ami a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért, ahol szintén rengetegen gyűltek össze.

A Billog rövid interjút készített Poboraival, a kép készítőjével.

A fotós Frankfurtból jött haza, a családját látogatta meg Németországban. A beszélgetés során elmondta:

„Szerencsém volt, mert ablak mellett ültem, és nagyjából Esztergom környékén jutott eszembe, hogy elővegyem a telefonomat, és készítsek egy képet a Hősök teréről.”

Poborai elmondta azt is, tisztában volt vele, hogy aznap van a Nemzeti Menet, és kíváncsi is volt, mennyire látszik majd a repülőről. Ugyanakkor hozzátette, hogy nem tagja semmilyen pártnak vagy Tisza-szigetnek.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy Poborai épp továbbindul Szerbiába: „Még szinte kipakolni sem volt időm, mert ma már utazom haza Szerbiába.”

Arra is reagált, hogy sokan nem hisznek a férfi létezésében, és a kép is hamis:

„Hát, én létezem, és a fénykép is eredeti. Nem értem, miért kell valakinek ebbe belekötnie – én csak a valóságot mutattam meg egy képen.”

Arra a kérdésre, miért marad anonim, azt felelte: „Mert nem én vagyok a fontos. Nincs jelentősége a személyemnek vagy az arcomnak ebben az ügyben. Én csak készítettem egy képet a valóságról – sajnálom, ha ez valakinek nem tetszik.”

Poborai hozzátette azt is:

„Sajnos sokan nem szeretik a valóságot. A világképük eltorzult. Én realista vagyok – amikor fotózom, számomra az a legfontosabb, hogy a valóságot mutassam meg.”

„Ha megengeded, az eredeti fotót analóg módon most kinyomtatnám, és szeretnélek megkérni, hogy dedikáld. Sőt, ha benne vagy, sokszorosítanám is ezt a nyomtatást, és a Billog Burger Bárban ajándékba adnánk a vendégeinknek” – mondta Billog, és a képeket is közzétette posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Holnap a Parlamentet is eladják? Orbánék kifosztják és szétzabrálják a nemzeti vagyont
A TISZA elnöke szerint a Belügyminisztérium épületét „át akarják játszani a Mini-Dubajt tervező, Tiborczcal, Orbán Ráhellel és Lázár Jánossal ügyeskedő arab befektetői csoportnak.” Közölte: „a TISZA-kormány bármilyen szabálytalanság esetén visszaszerzi az épületet.”
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. október 25.



Mi is megírtuk, hogy a Belügyminisztérium belvárosi palotája 50,8 milliárd forintért kelt el, amit az Eagle Hills Hungary Zrt. vásárolt meg. A cég egyedüli jelentkezőként tette le a 12,7 milliárd forintos biztosítékot, így árverseny nélkül vitte el az épületet.

Az Eagle Hills Hungary Zrt. tulajdonosa Mohamed Alabbar, emirátusi ingatlanfejlesztő. A céget a fővárosi ellenállás miatt meghiúsult „Rákos‑Dubaj” (Mini‑Dubaj) projektre hozták létre.

Magyar Péter szinte azonnal reagált az ügylet hírére, és kilátásba helyezte, hogy az új TISZA-kormány visszaszerzi az ingatlant, ha bármilyen szabálytalanság történt.

"Holnap a Parlamentet is eladják? Orbánék kifosztják és szétzabrálják a nemzeti vagyont. Rákosrendező után most Budapest legértékesebb épületét, a Belügyminisztériumot akarják átjátszani a Mini-Dubajt tervező, Tiborczcal, Orbán Ráhellel és Lázár Jánossal ügyeskedő arab befektetői csoportnak.

Az alig egymillió forintos négyzetméteráron most elkótyavetyélt csodálatos épület, a magyar állami ingatlanok koronaékszere, 3 műemlék épülettömbből áll és 41 ezer négyzetméteres.

Orbánék a nyilvánosság szándékos kizárásával, mindössze kétnapos online liciten adták el az egyetlen jelentkezőnek a magyar nemzeti épített örökség pótolhatatlan darabját.

Az adásvételi szerződést, hasonlóan a Mini-Dubajhoz, a Nagy Márton gazdasági miniszter testvéréhez köthető (állami megbízásokkal kitömött) ügyvédi iroda készítette.

Már most jelzem a befektetőnek és az eladásban résztvevőknek, hogy

a TISZA-kormány alatt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal felülvizsgálja az eladást és bármilyen szabálytalanság esetén visszaszerzi az épületet, és az ügyletben résztvevőket felelősségre vonja az igazságszolgáltatás!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Összekarolva fotózkodott a terrorizmusért elítélt Budaházy Györggyel Kocsis Máté a Békemeneten
A fotót Budaházy Edda posztolta a közösségi média oldalán. Budaházy György 2023 április végén szabadult a váci börtönből, miután Novák Katalin aláírta, Varga Judit pedig ellenjegyezte a kegyelmi kérvényét.


Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Budaházy György összekarolva szerepelnek egy fotón. A felvétel a Békemeneten készült. A képet Budaházy Edda pénteken tette ki a Facebookra.

„A jobboldalon mi egy vérből valók vagyunk, hiába uszítanak minket egymás ellen. Ezt szeretném szimbolizálni az alábbi képpel”

írta Budaházy Edda.

Bejegyzésében Edda arról írt, hogy a 2010-es évek elején a „nemzeti radikálisok” még kinevették a Fideszt a Békemenetek miatt, de szerinte megváltozott a helyzet. „Azóta változtak az idők.

A Fidesz sokat tanult a nemzeti radikalizmustól, szerintem becsületesebb lenne, ha ezt beismerné. Szinte minden téma előtt, ami ma a kormány identitáspolitikáját adja ők vágták az utat, megszenvedve minden pillanatot amikor betiltották, bántalmazták, rabosították, kinevették őket, vagy eljárást indítottak ellenük, amiért nem kértek az EU-ból, a bevándorlókból, a Pride-ból, a gender ideológiából, vagy amikor utcára mentek a trianoni igazságtalanság miatt, vagy a budapesti 1945-ös kitörés hőseire emlékezve (ennek felvállalásához úgy tűnik még kell egy-két év).”

Edda szerint a csütörtöki Békemeneten olyan magyarok voltak, akiknek az elvei, vágyai és hite nem különböznek attól, amit egy nemzeti radikális érez.

Budaházy György 2023 április végén szabadult a váci börtönből, miután Novák Katalin aláírta, Varga Judit pedig ellenjegyezte a kegyelmi kérvényét. A 2007–2008 közötti, akkori kormánypártok irodái és politikusai elleni támadások miatt elítélt Budaházy hátralévő bő kétévnyi börtönbüntetését felfüggesztették.

A 444 békemenetes videójában Budaházy azt mondta, hogy nem kifejezetten fideszes, nagyon fontosnak tartja, hogy a Mi Hazánk bejusson a parlamentbe. Jövőre nem tud szavazni, mert 2028-ig eltiltották a közügyektől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Budapest is a miénk lesz” – írta egy orosz propagandista október 23-án
A Ria Novosztyiban megjelent írás szerint Moszkva stratégiájának változatlansága garantálja ezt, és hogy Oroszország mindent megtett a békéért. A propaganda szerint az orosz haderő tovább nyomulhat és a nukleáris gyakorlatok folytatódnának.


Október 23-án reggel jelent meg Viktoria Nyikiforova „Budapest a miénk: a Nyugat megosztottsága nem ad Ukrajnának semmilyen esélyt” című véleménycikke – írta a Ria Novosztyi, amit az Index szúrt ki.

Nyikiforovát több nyugati ország szankcionálta, aki egyébként az orosz propaganda egyik vezéregyénisége. Most megjelent cikkében kiemelte:

„Moszkva stratégiájának változatlansága garantálja, hogy Budapest is a miénk lesz.”

A cikk az egyelőre meghiúsult budapesti békecsúcs esélyeit latolgatja, miközben állítja, hogy Oroszország mindent megtett a békéért, és a jövőben Kijev számára még kedvezőtlenebb feltételek jöhetnek.

Az írásban megjegyzik azt is, hogy

az orosz haderő tovább nyomulna, a nukleáris gyakorlatok folytatódnának,

és bármilyen Oroszország elleni csapáskísérletre „nagyon súlyos, megdöbbentő” választ adna Vlagyimir Putyin.

A szerző szerint Putyin elnök nem törölte, hanem elhalasztotta a Trump-találkozót, és a cikk úgy állítja be, hogy ezt a Fehér Ház azonnal megerősítette.


Link másolása
KÖVESS MINKET: