Rács mögé került az Orbánnal is ujjat húzó szegedi politikus, trombitálással próbálta megzavarni a kínai elnök látogatását
Míg a kínai elnök gépe fel nem szállt, az időmet ismét egy 2X4 méteres cellában töltöttem - írta a Facebook-oldalán Szabó Bálint.
Trombitálással próbálta megzavarni a kínai elnök látogatását a tárgyalások helyszínén Szabó Bálint. A korábbi szegedi önkormányzati képviselőre ezért 150 ezer forint pénzbírságot szabott ki a rendőrség.
A Blikk azt írja, hogy Szabó a kínai elnök látogatása során több helyszínen is feltűnt, hogy tiltakozzon, és a trombitájával próbált minél közelebb kerülni a delegációhoz. A rendőrség szerint Szabó múlt pénteken a biztonsági kordonnal elzárt területen várakozott, ahonnan a felszólítás ellenére sem távozott.
Az egykori önkormányzati képviselő a Facebookon így számolt be az eseményekről:
„A kínai elnök három napos magyarországi látogatása alatt a kínai és a magyar rendőrség mindent megtett azért, hogy ellenvélemény sehol ne jelenjen meg nyilvánosan.
Az első két napon csupán hermetikus zárásokkal és titkosügynökök hadával operáltak, pénteken azonban szintet léptek: bilincs, rendőrautó, fogda, elzárás következett. Míg a kínai elnök gépe fel nem szállt, az időmet ismét egy 2X4 méteres cellában töltöttem.
Szabadulásom utáni első utam a belügyminiszterhez vezetett, aki vizsgálatot rendelt el az ügyben.”
Szabó Bálint most szegedi polgármester-jelöltként indul az Itt az Idő Egyesület színeiben, május 11-én vették nyilvántartásba. A szegedi politikustól nem állnak távol a mostani trombitás-perfomanszhához hasonló akciók, de leginkább arról ismert, hogy 2022-ben autóval vette üldözőbe Orbán Viktor konvoját az M5-ön.