HÍREK
A Rovatból

80 százalékig megteltek a gáztározók, biztosnak tűnik a tél az orosz gáz nélkül is Csehországban

A cseh kormánynak komoly mennyiségben sikerült cseppfolyósított gázt is biztosítania hollandiai LNG-terminálokból. Csehország gázellátása az orosz szállítások leállása esetén is nagyjából márciusig biztosított.


Csehország gáztározói hétfőn már elérték a 80 százalékos telítettségi szintet - közölte Petr Fiala cseh kormányfő a Twitteren kedden reggel megjelent bejegyzésében.

Az Európai Unió szakminisztereinek júniusi megállapodása szerint a tagállamoknak novemberig kell 80 százalékos szintre feltölteni gáztározóikat, hogy felkészültek legyenek az orosz gázszállítások esetleges korlátozására.

"Történelmi maximum, amit elértünk. Azon dolgozunk, hogy minél felkészültebbek legyünk a télre" - írta a miniszterelnök.

Jozef Síkela ipari és kereskedelmi miniszter szintén a Twitteren úgy pontosította a kormányfő bejegyzését, hogy a tározókban hétfőn 2,687 milliárd köbméter földgáz volt már, s feltöltésük tovább folytatódik.

A hivatalos kimutatások szerint Csehország éves gázfogyasztása mintegy 9,4 milliárd köbméter. A miniszter azt írta, hogy ennek a mennyiségnek a 98 százalékát orosz forrásokból szerzi be Csehország.

Jozef Síkela egy hete jelentette be, hogy a cseh kormánynak az ország gázfogyasztását másfél-két hónapig fedező mennyiségben sikerült cseppfolyósított gázt (LNG) is biztosítania hollandiai LNG-terminálokból. A csehországi gáztározók a miniszter tájékoztatása szerint egy hete 77 százalékra voltak feltöltve, ami nagyjából január közepéig fedezné az ország gázfogyasztását. "Az LNG-terminálokból szerzett gázzal együtt Csehország gázellátása az orosz szállítások leállása esetén is nagyjából márciusig biztosított" - szögezte le Jozef Síkela. A cseh kormány azzal is számol, hogy szükség esetén működni fog az úgynevezett európai szolidaritás is, tehát az a rendszer, hogy a nagyobb gáztartalékokkal rendelkező országok kisegítik a nehezebb helyzetbe került országokat.

A hollandiai LNG-terminálok kapacitásának bérlését a cseh állam és a CEZ közösen szerezték meg. Síkela szerint valószínűsíthető, hogy a következő fűtési idény alatt a hollandiai Eemshavenben lévő LNG-terminálokból 1,5 milliárd köbméter gáz érkezik Csehországba.

A minap megírtuk, hogy Magyarországon még egyharmadig sem töltötték fel a gáztározókat.

Július közepén 2,84 milliárd köbméter gáz volt a tározókban. Moszkvából újabb hétszázmillió köbmétert veszünk, de közben a Szerbiának is eladunk ötszázmillió köbmétert.

Éppen az ellátásbiztonság miatt született egy európai uniós előírás, amely szerint a tározókat legalább 80 százalékos szintre fel kellene tölteni. Ez azt jelenti, hogy a következő három hónapban 2,32 milliárd köbmétert kellene tartalékba helyezni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor fenyegetést jelent a saját népére az ukrán külügyminiszter szerint, Szijjártó Péter visszavágott
Andrij Szibiha azt is kijelentette, hogy Magyarország jelenti az egyetlen akadályt Ukrajna európai uniós csatlakozása előtt, és Orbán Viktor politikája az Ukrajnában élő magyarokat is hátrányosan érinti. Szijjártó Péter szerint egy dologban igaza van az ukrán külügyminiszternek.


„Úgy vélem, Magyarország miniszterelnöke fenyegetést jelent a saját népére” – ezzel a diplomáciában ritkán hallott keménységű mondattal bírálta Orbán Viktort Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter a European Pravda ukrán hírportálnak adott interjújában.

A tárcavezető szerint Magyarország jelenti az egyetlen akadályt Ukrajna európai uniós csatlakozása előtt, és Orbán Viktor politikája az Ukrajnában élő magyarokat is hátrányosan érinti, mert „blokkolja, hogy a magyar nép egy része csatlakozzon a közös európai térhez”.

Szibiha hozzátette, Kijev több forgatókönyvvel is készül a magyarországi parlamenti választásokat követő időszakra, remélve, hogy a magyar vétó oldhatóvá válik.

A külügyminiszter az interjúban kitért arra is, hogy

szerinte a magyar kormány a kárpátaljai kisebbség védelmét csupán „cinikus ürügyként” használja a politikai zsaroláshoz,

miközben Kijev már minden releváns uniós ajánlást beépített a jogrendszerébe. Szibiha úgy fogalmazott:

Budapest magatartásával nemcsak a jószomszédi viszonyt ássa alá, hanem „túszul ejti” az egész európai biztonsági architektúrát, amivel végső soron Oroszország geopolitikai érdekeit szolgálja ki.

A tárcavezető egyúttal abszurdnak nevezte és határozottan visszautasította azokat a feltételezéseket, melyek szerint Ukrajna bármilyen módon beavatkozna a magyar belpolitikába.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán reagált az elhangzottakra, megjegyezve: bár az ellenséges hangnem nem újdonság, abban az egyben egyetért kollégájával, hogy Magyarország az akadálya Ukrajna EU-tagságának.

A miniszter leszögezte: amíg ők vannak kormányon, Ukrajna nem lesz az unió tagja, mert „az ukránok behoznák a háborút az EU-ba”.

Szijjártó szerint a csatlakozás elvinné a magyar emberek pénzét, a „silány gabonájukkal” tönkretennék a magyar gazdákat, az ukrán maffia pedig átjáróházként használná az országot. A tárcavezető a választási kampányra utalva hozzátette: az ukránok azért érdekeltek a Tisza Párt győzelmében, mert ők azonnal zöld utat adnának a csatlakozásnak, amivel „belevinnének minket az ukránok háborújába”. Szijjártó a reakcióját azzal a kérdéssel zárta: „Béke vagy háború? Magyarország vagy Ukrajna?”

A Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ezt Orbán Viktor már hétfőn elrendelte. A lépést azzal indokolta, hogy a nemzetbiztonsági szervezetek „összehangolt beavatkozási kísérletet” állapítottak meg Ukrajna részéről a közeledő, április 12-i magyarországi választásokba. Szijjártóék Péterék kedden közölték az ukrán nagykövettel, nem tűrik, hogy „a baloldal oldalán beavatkozzanak a választásokba”.

A magyar-ukrán viszony az elmúlt napokban vált különösen élessé, miután Orbán Viktor kijelentette: „A következő száz évben nem lesz olyan parlament Magyarországon, amely az ukránok mellett szavazzon, hogy beüljenek az Európai Unióba.” Erre Szibiha a közösségi médiában egy személyeskedő üzenettel vágott vissza, amelyben azt írta a magyar kormányfőnek: „A moszkvai ura nem fogja megélni a 100 évet… És aznap, amikor Ukrajna csatlakozik az EU-hoz, az Ön mondatát bekeretezzük, hogy az elkövetkező 100 évben emlékezzünk a hazugságára.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Nyílt levélben üzent Magyar Péternek a Magyarországon menedékjogot kapott volt lengyel miniszter
A politikus szerint őt és minisztertársát politikai bosszúból üldözik, mert korábban Tusk emberei ellen nyomoztak. Most nyílt levélben intette óva a magyarokat Magyar Pétertől.


Nyílt levélben fordult Magyar Péterhez Zbigniew Ziobro, Lengyelország volt igazságügyi minisztere, aki a közelmúltban Magyarországon kapott menedékjogot. A politikus szerint Magyarország nem „körözött bűnözőket” rejteget, hanem a bűnözők által üldözött személyeket védi.

„Sem én, sem Marcin Romanowski miniszter úr soha nem követtünk el semmilyen bűncselekményt, és semmiért nem ítéltek el minket. Ehelyett mi vagyunk a Tusk-diktatúra bűnözői akcióinak célpontjai”

– írta a bejegyzésben Ziobro.

A volt miniszter azt állítja, hogy Donald Tusk egy „bűnözői struktúrát” hozott létre a barátaiból, akik szerinte pénzt sikkasztottak és kenőpénzt fogadtak el. Állítása szerint az általa irányított ügyészség pont ezeket az embereket üldözte és tartóztatta le, sőt, olyan ügyeket is felügyelt, amelyekben a kenőpénzek állítólag magához Tuskhoz jutottak volna. Ziobro szerint most bosszúból emelnek ellene hamis vádakat.

„Az én »bűnöm« állítólag az, hogy az általam felügyelt Igazságügyi Minisztérium, törvényesen eljárva, forrásokat juttatott modern felszerelésekre az állami kórházak és a tűzoltóság számára, a bűnüldözéshez használt modern elektronikus eszközökre, valamint az ügyészség felújítására. Az ő szemükben bűncselekmény az, hogy a pénz megszűnt kizárólag a kiváltságos, LGBT-ideológiát képviselő szervezetek felé áramlani, és jutott belőle a korábban mellőzött és diszkriminált keresztény, katolikus és konzervatív szervezeteknek is.”

A volt lengyel miniszter szerint Tusk az ügyészséget és a bíróságokat felhasználva simítja el párttársai korrupciós ügyeit. Levelében feltette a kérdést, hogy Magyar Péter elmondja-e a magyaroknak, mivel járt Lengyelországnak Tusk visszatérése.

„Segítek – például belenyugvást abba, hogy Németország mindenféle ellenőrzés nélkül, ezrével küld vissza illegális migránsokat Lengyelországba. Német rendőrautók az ő beleegyezésével, egyszerűen kitették a migránsokat a lengyel utcákra! Tusk két évnyi kormányzása alatt Lengyelország államadóssága több mint 600 milliárd złotyval (körülbelül 60 000 milliárd forinttal) ugrott meg. Ez példátlan eladósodás, amely arra a drámára emlékeztet, amelyet egykor Gyurcsány Ferenc okozott Magyarországnak.”

Ziobro azt is írta, hogy Tusk miatt a lengyelek fizetik a legmagasabb villanyszámlákat az EU-ban, be akarja vezetni a homoszexuális házasságot és az örökbefogadást, valamint összeomlást idézett elő az egészségügyben, ahol szerinte rákbetegek halnak meg a leállított kezelések miatt.

„Ezért, Magyar Úr, Magyarország számára nem én vagyok a probléma, hanem az olyan emberek, mint Ön és Donald Tusk – akik engednek a külső érdekeknek, és országaikat a Brüsszelnek való alávetettség állapota felé vezetik. Teljes szívemből intem óva a magyarokat Tusk utánzóitól, mert ez a katasztrófa útja, amit a magyar testvéreknek semmiképpen nem kívánok!”

– zárta gondolatait, majd köszönetet mondott Orbán Viktornak, aki szerinte „szembe szállt a jogtalansággal, a hazugsággal és a politikai üldöztetéssel”.

Zbigniew Ziobro január 12-én jelentette be, hogy a magyar kormány politikai menedékjogot adott neki. A lengyel ügyészség 26 bűncselekmény, köztük bűnszervezet létrehozása és az Igazságügyi Alap forrásainak politikai célú felhasználása miatt indítana eljárást ellene. Utóbbiak között szerepel a Pegasus kémszoftver megvásárlása is. A lengyel Szejm tavaly novemberben felfüggesztette a mentelmi jogát, útleveleit pedig decemberben érvénytelenítették. A magyar kormány hivatalosan annyit közölt, hogy „több” lengyel állampolgár kapott menedéket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor Petőfit idézve üzent Kijevnek: Az ukrán vezetés átlépett egy határt
A miniszterelnök az Ukrajnából érkező kritikákra reagálva azt üzente, sem az ukrán vezetés, sem a szélsőséges katonai csoportok fenyegetései nem térítik el a céljaitól. Egyértelművé tette, hogy nem engedik, hogy „Ukrajnát az uniós jogot megerőszakolva, két év alatt beleszuszakolják az Európai Unióba”.


Orbán Viktor szerda reggel a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben úgy fogalmazott, az ukrán vezetés átlépett egy határt.

A miniszterelnök szerint, bár Magyarország nem kereste a konfliktust, napok óta mégis céltáblává vált. Azt írta, őket sem az elnök, sem a külügyminiszter, sem a szélsőséges katonai csoportok fenyegetései nem térítik el attól, hogy érvényt szerezzenek a magyarok érdekeinek.

A kormányfő kijelentette, hogy a kormány több dologhoz sem járul hozzá. Állítása szerint: „Nem küldünk pénzt Ukrajnába, mert jobb helyen van a magyar családoknál, mint egy ukrán oligarcha mosdójában. Nem engedjük, hogy betiltsák az orosz olaj és gáz behozatalát, mert nélküle nincs rezsicsökkentés és nincs megfizethető energia a magyar családoknak.

És azt sem engedjük, hogy Ukrajnát az uniós jogot megerőszakolva, két év alatt beleszuszakolják az Európai Unióba, mert ezzel a háborút is importálnánk.”

Orbán Viktor szerint ameddig nemzeti kormánya van Magyarországnak, addig ezekről a kérdésekről nem Kijevben és nem is Brüsszelben fognak dönteni. Úgy véli, ezt Ukrajnában is tudják, és ezért akarnak egy új, ukrán-barát kormányt Budapesten, továbbá ezért „fenyegetnek lépten-nyomon”.

A miniszterelnök azzal zárta mondadóját, hogy „a válasz Petőfinél” – utalva a poszt elején a költőtől idézett mondatra: „De nem ám a mi hazánkat!”

A kormány napok óta hangoztatja, hogy szerintük Ukrajna bele akar avatkozni az áprilisi országgyűlési választásokba. Orbán Viktor a hét elején azt közölte, hogy a nemzetbiztonsági szervezetek „összehangolt beavatkozási kísérletet” állapítottak meg a szomszédos ország részéről. Ezért hétfőn arra utasította a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy kéresse be Ukrajna budapesti nagykövetét. Szijjártóék Péterék kedden közölték az ukrán nagykövettel, hogy nem tűrik, hogy „a baloldal oldalán beavatkozzanak a választásokba”.

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter egy interjúban azt mondta, szerinte Orbán Viktor fenyegetést jelent a saját népére. Kijelentette, hogy Magyarország jelenti az egyetlen akadályt Ukrajna európai uniós csatlakozása előtt, és Orbán politikája az Ukrajnában élő magyarokat is hátrányosan érinti, mert „blokkolja, hogy a magyar nép egy része csatlakozzon a közös európai térhez”. A nyilatkozatra Szijjártó Péter úgy reagált, abban az egyben egyetért kollégájával, hogy Magyarország az akadálya Ukrajna EU-tagságának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Sírva nevetős emojikkal reagált a Tisza Párt Jakab Péter interjújára
A Tisza Párt sajtóosztálya új fejezetet nyitott a politikai kommunikációban kedd este, amikor összesen három karakterrel reagált a Telex megkeresésére Jakab Péter ügyében.


Tisza Párt sajtóosztálya összesen három sírva nevető emojit küldött hivatalos reakcióként a Telex megkeresésére, amelyben a Demokratikus Koalíció miskolci jelöltjének, Jakab Péternek az interjújáról kérdezték őket.

A párt egyrészt arra reagált, hogy Jakab átigazolt a DK-hoz, másrészt arra a kedden megjelent interjúra, amelyben a Jobbik volt elnöke, a Demokratikus Koalíció frissen bejelentett jelöltje lényegében visszalépésre szólította fel a Tiszát. Jakab Péter az ellenzéki szavazatok megosztásának elkerülésére hivatkozva azt mondta:

„várja a Tisza Párt és az ismeretlen tiszás katona bejelentését, hogy visszalép”.

A Jobbik korábbi elnöke, Jakab Péter a Demokratikus Koalíció színeiben indul a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1-es számú országgyűlési egyéni választókerületben. A miskolci választókerületben a Tisza Párt jelöltje Juhász Roland.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk