70 éve már megszületett a vonalkód ötlete, de el is feledkeztek róla
Ma már egészen gyors a bevásárlás a nagyobb áruházakban, különösen az önkiszolgáló pénztáraknál. Csak leolvassa a gép a csomagoláson a kódokat, összeadja az árakat, és már meg is kapjuk a fizetendő végösszeget. Ezt egy egyszerűnek tűnő, ám annál zseniálisabb találmánynak köszönhetjük: a felfedezett, azután elfeledett, majd újra felfedezett vonalkódnak.
Mi is a vonalkód? Megfelelő technikával optikailag leolvasható jelsor, amelynél a különböző vastagságú függőleges sötét vonalak és a köztük lévő hézagok meghatározott váltakozása hordozza az információt. Vonalkódot rendszerint szállítmányozásban, raktározásban, kereskedelemben használnak. Azért fontosak, mert többféle információt tárolnak. és ezeket hatékonyan, gyorsan lehet megjeleníteni, a raktárzott áru adatait egyszerűen lehet azonosítani.
A vonalkód alapötlete Joseph Woodland nevéhez fűződik - 1948-ban kapta a feladatot, hogy alkosson olyan jelölési rendszert, amivel az üzletekben a pénztárnál gyorsan s hatékonyan azonosíthatók a különféle termékek. A legenda szerint Woodland a miami strandon vonalakat rajzolt a homokba, és így jutott eszébe a megoldás: az, hogy különböző vastagságú vonalak – illetve az első változatban koncentrikus körök - segítségével kódolja az információkat. (A történetet később a lánya is megerősítette.)
Joseph Woodland és társa, Bernard Silver 1952-ben szabadalmaztatta a fenti elv alapján létrehozott kódot, és 15 ezer dollárért adta el a Philco elektronikai cégnek.
A találmány azonban egy időre feledésbe merült.
Majd újra felmerült az igény arra, hogy a pénztári munkát a technológia segítségével felgyorsítsák. Egy amerikai szupermarket-lánc megbízta többek között az IBM-et azzal, hogy alkossa meg az áruk automatikus felismerésére szolgáló rendszert. Woodland történetesen az IBM-nél dolgozott. Az ő vonalkódjának az alapelvét felhasználva George Lauer tökéletesítette a jelsort.
Az új vonalkód azért volt forradalmi fejlesztés, mert még kisebb helyen tudta ábrázolni a kódokat, könnyebben lehetett nyomtatni, és megbízhatóbban lehetett leolvasni is. Lauer ugyanis úgy vélte, hogy ha a kört nagy sebességű nyomdagépen futtatják át, egyes részek elmázolódnak. A vonalkódban egyébként nem a fekete vonalak a fontosak, hanem a köztük lévő fehérek. Ezekről verődik vissza ugyanis a leolvasó által kibocsátott impulzus. A különböző vastagságú és távolságú vonalak egy számsorozatot kódolnak, ebből szűrhetők le a különböző információk.
A vonalkód annyira hatékonynak bizonyult, hogy az áruházlánc ezt a megoldást választotta termékei egyedi azonosítókódjának. 1973. április 3-án mutatta be az IBM, először pedig 1974. június 26-án használták. Ohio államban, Troy városában egy szupermarketben egy Wrigleys rágógumi csomagolásán látható vonalkódot olvastak le a pénztárnál.
A Universal Product Code (UPC – „Általános Termékkód”) elnevezésű szimbólum-készletet az Egyesült Államokban és Kanadában máig használják.
A következő lépés a az UPC-hez hasonló EAN-szám (European Article Numbering – „Európai Termékszámozás”) megszületése volt 1976 decemberében.
Vonalkódot Magyarországon elsőként a Skála áruházak használtak, 1984-ban az első leolvasás a Nyugati téri áruházban történt, de a vonalkód csak az 1990-es években terjedt el a hazai üzletekben.
