Több mint 33 ezer orvos jelezte, hogy továbbra is tagja akar lenni a Magyar Orvosi Kamarának - mondta Kincses Gyula, a testület elnöke a Facebookon hétfőn közzétett videójában. Kincses szerint a kamara a kormány szándékaival ellentétben megerősödött.
A MOK február végi küldöttgyűlésén döntött arról, hogy
a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződéseiket az Országos Mentőszolgálattal, így akadályozva Takács Péter egészségügyi államtitkár eddigi legfontosabb reformját.
Ahogy korábban Svéd Tamás a szervezet titkára lapunknak is elmondta: számukra az alapellátási ügyeleti szerződések alá nem írása, vele az átalakulás megakasztása nem cél, hanem nyomásgyakorlási eszköz.
A MOK többek között azt követeli, hogy vonják vissza a vitatott, egyeztetés nélkül meghozott intézkedéseket, amik a háziorvosi praxisok finanszírozásáról és az orvosok értékelési szempontjairól szólnak. Emellett azonnali ápolói béremelést és hosszú távú, világos egészségügyi koncepciót akarnak.
A nyomásgyakorlásra válaszul a kormány február végén egyszerűen megszüntette az orvosok kötelező kamarai tagságát. Aki továbbra is a testület tagja akart maradni, annak március végéig kellett ezen szándékát jeleznie a MOK-nak.
Kincses Gyula hétfői videójában arról beszélt, hogy több mint 33 ezer orvos jelezte, hogy tag maradna - ez több mint kétharmados arány.
„A kényszerű folyamat a kormány szándékaival ellentétben nem meggyengítette, hanem megerősítette a kamarát” - mondta Kincses. Szerinte
„33 ezer orvos akaratát, véleményét nem lehet figyelmen kívül hagyni”.
„Ez feljogosít bennünket arra, hogy továbbra is az egészségpolitika hiteles, politikamentes szereplői maradjunk. Hogy ez mennyire lesz sikeres, az elsősorban a kormányzati szándékon és együttműködési készségen múlik” - tette hozzá a MOK elnöke.
Több mint 33 ezer orvos jelezte, hogy továbbra is tagja akar lenni a Magyar Orvosi Kamarának - mondta Kincses Gyula, a testület elnöke a Facebookon hétfőn közzétett videójában. Kincses szerint a kamara a kormány szándékaival ellentétben megerősödött.
A MOK február végi küldöttgyűlésén döntött arról, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.
"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."
Hetey László Nyíregyházán született 1942. február 12-én. 1965-ben végezte el a bábszínészképző tanfolyamot. Húsz éven át az Állami Bábszínház tagja volt. 1983-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.
A 2021-ben elhunyt Szabó Tünde színművésznő volt a társa, vele és Bodnár Istvánnal közösen írta A deszka szálkái című könyvet. A színpad mellett a televíziók képernyőjén is láthatta a közönség, szerepelt a 2006-ban bemutatott Mátyás, a sosemvolt királyfi és a Kisváros című sorozatokban.
Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.
"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szeptember 30-án jelentik be az övén kívül mind a 105 körzetben az országgyűlési képviselőjelöltjeiket - erről beszélt Magyar Péter a Klubrádiónak adott interjújában. Egyelőre 315 jelöltet mutatnak be, mert minden körzetben, minden választókerületben három embert neveznek meg. Közülük egy párton belüli előválasztás során fognak dönteni.
A beszélgetés közben Magyar éppen Győrből indult Mosonmagyaróvárra. A TISZA Párt elnöke azt mondta, hogy
most kevesebb, két helyszínre mennek egy nap, mert közben a leendő országgyűlési képviselőjelöltjeikkel beszélgetnek.
Az interjú során szóba került Orbán Viktor horvátországi nyaralása is. Magyar szavai szerint egy elég szép luxusvitorlás fedélzetéről kaptak erről fotókat szintén ott nyaraló magyaroktól. Aztán megkapták azt is, hogy Szíjj Lászlónak a Lady Mrd nevű, sokmilliárdos luxusjachtja is pont szinte a miniszterelnök vitorlása mellett parkolt. A TISZA elnöke arra is emlékeztetett, hogy ez utóbbi az a hajó, amelyen néhány éve Szijjártó Péter külügyminisztert is lefotózták, és hetente 90 millió forintért lehet kibérelni.
Magyar szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy háborús veszélyhelyzet van három és fél éve, és csütörtökön Munkács városát, Zrínyi Ilona, Thököly Imre egykori városát rakétázták az oroszok, egy olyan várost, ahol még majd tízezer magyar ember él a mai napig. Eközben a magyar miniszterelnök úgy tartja a jónak, hogy háborús veszélyhelyzetben a luxusnyaralását tölti, nem tudjuk, meddig.
Az augusztus 20-án bemutatott Szent István programjukról azt mondta, hogy egy kormányzásra készülő erőnek rendelkeznie kell rövid távú programmal, középtávú programmal, de legalább ennyire fontos, hogy hosszú távú víziót is kínáljon az országnak. Ráadásul ez olyan vízió, amiben szerinte a magyar emberek 99 százaléka egyetért, és akár nevezhetjük nemzeti minimumnak is. Ide érthetjük a drasztikus népességfogyás megállítását, vagy éppen a minél több megszületendő magyar gyermek elérését, az energiaátállást, az energiafüggőség csökkentését, az egyre súlyosbodó aszályhelyzet kezelését, a felkészülést a klímaváltozás okozta válsághelyzetre, a magyar emberek élettartamának hosszabbítását, ráadásul az egészségben töltött évek számának a gyarapítását, és persze a kistelepülések támogatását - sorolta.
Magyar azt is hozzátette, hogy
a tíz pont mindegyike mögött részletes számítás áll, költségvetési, bekerülési költséggel, a megvalósulás időhorizontjával,
mert vannak célok, amelyeket 2035-re, vannak, amelyeket 2040-re, vagy éppen ’50-re terveznek elérni. Azt is vállalják, hogy a Tisza-kormány megalakulása után negyedévente beszámolnak a teljesülés állásáról, és ha van elmaradás, akkor arról is.
Szeptember 30-án jelentik be az övén kívül mind a 105 körzetben az országgyűlési képviselőjelöltjeiket - erről beszélt Magyar Péter a Klubrádiónak adott interjújában. Egyelőre 315 jelöltet mutatnak be, mert minden körzetben, minden választókerületben három embert neveznek meg. Közülük egy párton belüli előválasztás során fognak dönteni.
A beszélgetés közben Magyar éppen Győrből indult Mosonmagyaróvárra. A TISZA Párt elnöke azt mondta, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter több fotót is mutatott a magánrepülőről, amivel Orbán Viktorék elrepültek Horvátországba
Szerinte furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón dolgozik a kormányzati stratégián. A legérdekesebb azonban, hogy mi is ez a stratégia.
Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.
Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.
Szombaton délután Magyar több fotót is megosztott a Facebook-oldalán a repülőgépről.
A bejegyzésében azt írta:
„Íme Schmidt Máriáék azon luxusrepülőgépe belülről, amelyen Orbán Viktor utazott az Adriára. Eddig nyaralásról beszéltek, de a lebukás után már munkáról és győzelmi tervről hazudik a kormány.
Önmagában furcsa, hogy a magyar miniszterelnök nem a munkahelyén, hanem egy adriai luxushajón “dolgozik” a kormányzati stratégián.”
Magyar szerint azonban az talán érdekesebb, hogy mi is ez a stratégia.
„Vajon igazak-e azok a hírek, hogy hamarosan menesztik Sulyok Tamás köztársasági elnököt és a helyére ültetik a felcsúti (orosz)lánt, hogy ezzel megmeneküljön a választók előtti megmérettetéstől és a totális kudarctól.”
A TISZA Párt elnöke a bejegyzés végén azt is hozzátette: még mindig várják a választ, hogy „mennyibe került a luxusrepülőút és a magyar adófizetők állták-e a számlát, vagy az oligarchák fizették azt, mintegy visszaosztásként Orbán Viktornak”.
Erre azóta viszont már érkezett válasz Kocsis Mátétól. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis azt írta Magyar Péternek, hogy a miniszterelnök az általa igénybe vett szolgáltatásokért mindig fizet.
Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.
Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Még 9 nap és start. Albérlet helyett saját otthon” – ezzel kezdte Orbán Viktor legújabb, a Harcosok Klubjának írt levelét a Mandiner szerint.
A legutóbbi üzenetében a miniszterelnök a Barátság kőolajvezeték megrongálása ügyére is kitért. Orbán ennek kapcsán az oroszokkal való sikeres tárgyalásról írt: „az ukránok szétlőtték a Barátság kőolajvezeték orosz szakaszát, de van műszaki megoldás. Egy hét múlva újraindul a szállítás.”
A magyar miniszterelnök szerint Brüsszelre most sem számíthattunk.
„Velünk és a szlovákokkal szemben ebben az ügyben is az ukránok oldalára álltak. Ez már nem európai, hanem ukrán bizottság”
- fogalmazott.
Orbán Magyar Péterre is kitért, akire „kiskakasként” utalt, aki „tegnap is elkukorékolta magát”.
„A Tisza nevű digitális trükk lejtmenetben, egyre nagyobb zebrákra van szüksége ahhoz, hogy bekerüljön a hírekbe. Közben mi haladunk a saját terveink szerint.
A kiskakas kukorékol, a karaván halad. Dobrev Horvátországban. Előre szólok, nem lesz titkos randevú”