UTAZZ
A Rovatból

3 ok, amiért el kell utaznod Nagyatádra

Kellemes hangulat, ligetek, vadgesztenyefák, örökzöldek, erdők, fürdők, csend és tiszta levegő: ez vár ha ellátogatsz a Somogy megyei városba.


Nagyatád nem biztos, hogy a legsűrűbben látogatott túristacélpont, de mégis kiváló választás lehet, ha egyedül, párosan vagy családosan szeretnél egy picit pihenni, kikapcsolódni és tartalmasan eltölteni a szabadidődet. Mi most mutatjuk, hogy miért érdemes ellátogatni „Somogyország” fürdővárosába.

Nagyatád Somogy megyében, a Balatontól 60 km-re, Belső-Somogy déli részén fekszik. Az alig tízezer fős települést a parkok, szobrok és a fürdők városaként aposztrofáljak. Kellemes hangulat, ligetek, vadgesztenyefák, örökzöldek, erdők, csend és tiszta levegő.

Nagyatád, a hazai gyógyturizmus egyik központja:

A városban nem csak egy, hanem két fürdő is a rendelkezésetekre áll. Az egyik – mely egyben a település nagy büszkesége is - a XX. század elején épült Termál-és Gyógyfürdő. A komplexumban fellelhető artézi víz lúgos, kénben és brómban gazdag, köztudottan nem csak fürdésre de ivásra is alkalmas. Ha reumatikus problémád vagy gyomor panaszod van, akkor mindenképpen ki kell próbálnod a nagyatádi vizet és a hatás nem marad el. A másik fürdő - a Városi Termál Strandfürdő - inkább alkalmasabb aktívabb kikapcsolódásra. A háromhektáros zöld területen elhelyezkedő fürdőben csúszdák, gyermekmedencék, úszómedence és élménymedence is vár benneteket.

Nagyatád természeti értékekben is bővelkedik:

Ha szereted a természetet, az erdőket vagy érdekel a vadászat, akkor Nagyatádot neked találták ki. A várost övező erdők, a környék turistaútjai, valamint a Csónakázó-tó egész évben remek szórakozási lehetőséget kínál.

Nagyatádon olyat látsz, amit máshol nem

Itt találod azt a Nemzetközi Faszobrász Alkotótelepet, vagy másnéven Szoborparkot, ahol 60 monumentális szoborban gyönyörködhetsz egész álló nap. A szabadtéri gyűjteményt 1988-ig a világ művészei gyarapították. A kiállítást az év bármely szakaszában meglátogathatod. Épp úgy, ahogy az egyedülálló Hadiparkot. A parkban különleges katonatörténeti kiállítás nyílt, mely négy nagy téma köré szerveződik: I. és II. Világháború emlékei, magyar és nemzetközi egyenruha gyűjtemény, a Magyar Néphadsereg haditechnikai felszerelése, és a német katonák adományai. Miután megnézted a benti kiállítást, ahol tárlatvezető vezeti körbe a vendégeket, jöhet a szabadtéri bemutató, ahol harcjárművek, harckocsik és légvédelmi ágyúk is sorakoznak.

Hogy mennyire jó ötlet Nagyatádon kirándulni azt nagyon jól tudja AZ ÉV HOTELE legutóbbi epizódjának tesztelő párosa, Györgyi és Mihály is. A fiatalok egy amolyan első randis hétvége keretein belül látogatták meg Nagyatád turisztikai látványosságait, míg Györgyi a fürdőért, addig Misi a hadiparkért volt oda. A szereplők nem csak Nagyatádon, de Harkányban is eltöltöttek egy napot, hiszen szerették volna kideríteni a hétvégén, hogy a köztük lévő barátságból lehet-e valami komolyabb is akár a jövőben.

Györgyi és Misi öt évvel ezelőtt ismerte meg egymást. A lánynak nagyon megtetszettek legjobb barátnőiről készült fényképei, úgy döntött ő is készített magáról egy ilyen portfoliót. A fotós pedig nem volt más, mint Misi. A férfi akkor még házasságban élt, de egyértelműen érezték a köztük lévő feszültséget, tagadhatatlan szimpátiát. Mihály kapcsolatának nem rég vége lett. Az utóbbi időben pedig nagyon sokat beszélgetnek egymással telefonon, csetelnek és ahogy egyre közelebb kerülnek a másikhoz, kezdenek rájönni, hogy sok a hasonlóság köztük. Így most Misi úgy döntött itt a nagy lehetőség: elhívja Györgyit egy két napos wellness hétvégére, amolyan első randevú gyanánt, hogy kiderüljön mi az, ami köztük van. Lehet-e ebből szerelem vagy megmaradnak barátoknak? Az adásban fény derül mindenre. Ha nem láttad volna, de kíváncsi vagy rá, hogy alakult Györgyiék első közös hétvégéje, sikerült-e dűlőre jutniuk egymással, valamint ha érdekel a két dél-dunántúli hotel is, amit a két nap leforgása alatt leteszteltek, akkor nézd vissza AZ ÉV HOTELE legutóbbi adását az RTL Most!-on.

Újabb két hotel valamelyikére szavazhatsz a dél-dunántúli régióból

Vasárnapig erre a két hotelre szavazhatsz AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán:

Harkányi Psoriasis Centrum

A hotel nem a szó klasszikus értelmében vett szálloda, ugyanis a centrum a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház új szállodai színvonalú épületszárnya. A centrum a híres Harkányi Gyógyfürdőtől pár perc sétára, a főút mellett egy park ölelésében helyezkedik el. A szállodát főként mozgásszervi panaszokkal, nő-, és bőrgyógyászati problémákkal küzdő vendégek veszik igénybe. Hiszen ide az ember gyógyulni érkezik, ahol szállodai színvonalú szolgáltatásokat vehet igénybe. Az épület némely szobája akadálymentesített, ahol saját fürdőszoba, TV, telefon, internet és légkondicionáló áll a vendégek rendelkezésére. A létesítményben a kezelések végtelen tárháza vehető igénybe orvosok és ápolók segítségével: masszázsok, elektroterápiák, tangentorkád, galván kezelő, tornaterem, gyógytorna stb. A gyógyuláson túl a felüdülésre vágyók is megtalálják számításaikat, hiszen ők olyan kiegészítő szolgáltatásokat tudnak igénybe venni, mint a wellness medence, szolárium, szauna és a különféle frissítő- és reflex masszázsok.

További részletek ITT!

Hotel Solar***

A hotel Nagyatádon, a városközpontban a fürdővel szemben, a 68-as főút mellett helyezkedik el. Az épület már külső megjelenésben is illeszkedik a kisváros légköréhez. A családias hangulatú, de ugyanakkor elegáns szálloda 1989-ben épült. Dél-Somogy megye egyik legnagyobb befogadóképességű szállodájának belső tere átriumos kiképzésű és az itt található panorámalift is páratlan élményt nyújt a megszálló vendégek számára. Az átrium felett egy hatalmas üvegkupola magasodik, ahonnan természetes fény szűrődik be a hotelbe. Innen is a szálloda elnevezése, hiszen a hotel nevében szereplő solar szó latinul napot jelent. Szobák a hotel felső szintjén is akadálymentesítettek, tehát még kerekesszékkel is könnyen megközelíthetők. A harmadik emeleti szobák balkonjáról csodás kilátás nyílik az egész városra, ha pedig valaki jól felszerelt apartmanokra vágyik, akkor azt is választhatja. De nem érdemes kihagyni a hotel éttermét sem, ahol igazi kiadós, magyaros ételekkel csillapíthatjuk éhségünket.

További részletek ITT!

Szavazz és nyerj wellness hétvégét novemberben is!

Voksodat továbbra is AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán adhatod le, az adásban bemutatott szállodák valamelyikére most vasárnap délig. Fontos, hogy arra a hotelre szavazz, ahol Te is szívesen eltöltenél egy wellness hétvégét, hiszen ha szerencsés vagy, akkor ez meg is történhet! A legszerencsésebbek ugyanis ajándék wellness hétvégét nyernek minden héten, abba a hotelbe, ahová szavazatukat leadták. Érdemes hétről hétre szavazni, hiszen ez növeli az esélyedet arra, hogy az évad végén megnyerd a főnyereményt, azaz jövőre egy teljes hetet tölthess el a 2018-as AZ ÉV HOTELÉBEN.

Vasárnap a két utolsó dél-dunántúli szálloda is bemutatkozik AZ ÉV HOTELE versenyében

A hét utolsó napján Pataki Zita, műsorvezető és egy három fős „új” család indul el két napos kirándulásukra Pécsre. Tibi, Niki és lánya Szandra soha nem töltött még el együtt közösen egy hétvégét, hiszen Niki és Tibi nemrég talált egymásra. A lány a kapcsolat elején is tartott attól, hogy vajon párja, hogy reagál majd, amikor megtudja, hogy neki van egy 10 éves kislánya. Erre a két napra éppen azért érkeznek majd, hogy kiderüljön, hogy tudnak családként működni. Először a Hotel Makár Sport & Wellness ***/****-t, majd a Hotel Therapia***superior-t fedezik fel maguknak, és mutatják be nektek, hogy könnyebb legyen a szavazás. Ha kíváncsi vagy a szállodákra és arra, hogy miképp alakul Niki, Tibi és Szandra közös hétvégéje, akkor mindenképpen nézd az adást most vasárnap 12:25-kor az RTL Klub-on.

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!

AZ ÉV HOTELE közönségszavazás az RTL Klubon és a Facebookon lehetővé teszi, hogy a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét és végül AZ ÉV HOTELÉT. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.

Szavazz és nyerj hetente wellness hétvégét!

A nézők a www.facebook.com/azevhotele oldalon választhatják meg szavazataikkal az egyes hónapok, azaz az egyes régiók legjobb hoteleit. Majd a sorozat végén ezek

a hotelek indulnak AZ ÉV HOTELE címért, amire szintén szavazhatnak majd a nézők. Érdemes lesz hetente voksolni, mert minden héten két wellness hétvégét nyerhetnek, akik szavaznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Aki utazna, most tegye meg – üzente a Wizz Air vezére, aki őszre áremelést jósol
Váradi József szerint a nyári túlkínálat miatt most olcsóbbak a repülőjegyek, de a helyzet hamarosan megváltozhat. A magasabb kerozinárak és a piaci verseny átalakulása miatt ősztől a szektorban érezhető jegyáremelkedésre számít.


Több mint szerencsétlennek nevezte Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatójának a kerozinhiányról szóló nyilatkozatát Váradi József. A Wizz Air vezérigazgatója a 24.hu-nak adott interjúban hangsúlyozta, hogy az iráni háború kirobbanása óta egyetlen járatukat sem érintették üzemanyagproblémák, és garantálja, hogy a légitársaság gépei repülni fognak a nyáron. Váradi szerint a HungaroControlnak a saját feladataira kellene koncentrálnia, miközben a Wizz Air speciális szerződésekkel védekezik a magas kerozinárak ellen.

A cégvezető szerint Turi Ferencnek nem lett volna szabad véleményt formálnia a kérdésben.

„A HungaroControl nem gyárt kerozint, nem szállít kerozint, és nem éget kerozint, tehát egyáltalán nincsen benne a szállítási láncban” – jelentette ki Váradi József, hozzátéve, hogy a Wizz Air napi szinten kezeli a kerozinkérdést, és 200 repülőtérre repülve az elmúlt három hónapban semmilyen fennakadást nem tapasztaltak.

Váradi szerint kerozinválság jelenleg nem Európában, hanem Ázsiában van, és semmi nem utal arra, hogy a helyzet rosszabbodna a kontinensen. „Körülbelül két hónapra előre látunk ezzel kapcsolatban, és nincs semmilyen olyan ügy, ami miatt igazán aggódni kellene” – mondta, kiemelve, hogy a légitársaság különböző alternatívákkal készül egy esetleges fennakadásra, például alternatív szállítókkal vagy a gépek túltankolásával. Azt is garantálta, hogy a Wizz Air járatai fel fognak szállni. „A repülőgépek tudnak repülni, a Wizz Air garantáltan repülni is fog” – szögezte le.

A vezérigazgató kategorikusan cáfolta Turi Ferenc azon állítását is, hogy a diszkont légitársaságok az egyéb szolgáltatások, például a feladott poggyász árának emelésével reagálnának a helyzetre. „Ezt kategorikusan cáfolom. Jelen pillanatban az árak csökkennek a tavalyihoz képest” – mondta. Állítása szerint a makrogazdasági inflációs nyomás miatt a fogyasztók visszafogják a vásárlásaikat, ami a légi közlekedésben is érezteti hatását. Úgy látja, a piacon jelenleg túlkínálat van a kapacitások terén a kereslethez képest, ami lenyomja az árakat.

A kerozinellátásról szóló hírek szerinte kelthetnek bizonytalanságot, de a Wizz Air foglalási számai júliusra és augusztusra két százalékkal magasabbak, mint a tavalyi év azonos időszakában. Éppen ezért gondolja úgy, hogy a spekulációk helyett a realitásokkal kell foglalkozni. Ezzel kapcsolatban ismét kritikát fogalmazott meg a HungaroControllal szemben. „A HungaroControlnak is inkább arra kellene fókuszálnia, hogy a légiforgalmi irányítást minél hatékonyabban megoldja, mert az elmúlt három-négy évben az európai léginavigációs szolgáltatók kapacitáshiánya volt az európai járatkésések legfőbb oka” – jelentette ki.

Váradi József szerint az elmúlt években a késések fő oka a légiforgalmi irányítás kapacitáshiánya volt a csúcsidőszakokban. A Covid-járvány után sok irányítót nyugdíjba küldtek, és az újrainduláskor már nem tudták lefedni az igényeket, egy új szakember kiképzése pedig körülbelül három évig tart. „Az elmúlt három-négy éves időszakban Európában a HungaroControl volt az egyik legrosszabbul teljesítő légiirányító szervezet” – mondta. Hozzátette, bár a cég teljesítménye azóta javult, a feladatuk az utasok zökkenőmentes eljuttatása A-ból B-be. „Én majd mondom a híreket a légitársaság vonatkozásában, mindenki más pedig mondja a saját háza tájáról, ne a másikat próbáljuk kioktatni” – fogalmazott.

A kerozinválság rémképét Váradi a Hormuzi-szoros lezárásával magyarázta, ami a pánikkeltés forrása volt. A kerozin árának megemelkedése után azonban új logisztikai láncok és alternatívák jelentek meg.

„Ez nem úgy működik, hogy a Wizz Air kerozinja ott dekkol a szorosban, és csak arra várunk, hogy végre jöhessen. Ezen az áron, amin most mozog a kerozin, gyalog vagy lóháton is eljön Amerikából” – érzékeltette a helyzetet.

Arra a kérdésre, hogy a drágább kerozin árát miért nem kell áthárítani az utasokra, a vezérigazgató a Wizz Air kockázatkezelési módszerét hozta fel példaként. A légitársaság úgynevezett üzemanyag-fedezeti ügyletekkel vásárolja a kerozin egy részét, ami lehetővé teszi, hogy védekezzenek az áringadozások ellen. „Mi 18 hónapra előre fedezzük az üzemanyag-szállításainkat úgy, hogy a közeljövő erősen lefedett, 80-85 százalékosan” – részletezte. Ennek köszönhetően mélyen a piaci ár alatt vásárolnak.

„720 dollár per metrikus tonna áron vagyunk fedezve, szemben a mostani 1500 dolláros piaci árral. Tehát kevesebb, mint a felét fizetjük az üzemanyagáraknak a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest” – magyarázta.

Elmondása szerint ez egy hosszú távú rendszer, és van, amikor ők fizetnek többet, ha az üzemanyag ára beesik, de strukturálisan a partnerek sem veszítenek ezzel.

A jövőbeli jegyárakkal kapcsolatban Váradi József elmondta, ősztől már érzékelhető áremelkedés jöhet a piacon. A nyári verseny után szerinte „a király sokkal meztelenebbé válik majd”, vagyis jelentősen csökkenhet azoknak a légitársaságoknak a kapacitása, amelyek költségszinten nem bírják a versenyt. Ez megváltoztathatja a kereslet-kínálat dinamikáját. „Én pont azt javasolnám az utazni vágyóknak, hogy inkább most utazzanak, mert az elkövetkező három-négy hónapban a szezonhoz képest olcsóbban lehet utazni, mint esetleg utána” – tanácsolta. A Wizz Air a költségnövekményeket a folyamatos növekedésből és a modernebb, kevesebbet fogyasztó flottából fedezi, így szerinte jobb helyzetben vannak, mint az iparág többi szereplője.

Az interjú végén a budapesti BL-döntő is szóba került. Váradi elmondta, hogy a Wizz Air hetvenhét plusz járatot indít a hétvégén, a ferihegyi menetrenden felüli üzemelés kétharmadát ők adják. Kiemelte az esemény súlyát és a hibázás lehetetlenségét. „Bízom benne, hogy mindenki a helyén van, mert olyan nincs, hogy valaki megveszi az ezereurós meccsjegyet, kifizet újabb ezer eurót a szállásra, és nem tud megérkezni. Ilyen nem fordulhat elő” – mondta. Hozzátette, hogy a Wizz Air tartalékokkal készül a hétvégére, ami szerinte nagyszerű lehetőség az országnak, de komoly szakmai kihívás. „Nem lehet hibázni, mert az megmagyarázhatatlan lenne” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Egyetlen ruhadarab, amit egy világutazó szerint soha ne vegyünk fel a reptérre
Mitch Glass utazási szakértő a sokzsebes cargo nadrágot nevezte meg a leginkább kerülendő ruhadarabnak repülés előtt. Tapasztalatai szerint a flitteres ruhák és a merevítős melltartók mellett ez a nadrágtípus okozza a legtöbb felesleges fennakadást.


Sokan esküsznek rá, hogy a sokzsebes cargo nadrág a tökéletes utazós viselet, hiszen minden fontos irat és a telefon is kéznél van benne. Egy szakértő szerint azonban épp ez a praktikusnak hitt ruhadarab okozhat felesleges perceket és kellemetlen motozást a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen. Mitch Glass, aki Project Untethered néven vezet YouTube-csatornát és eddig több mint negyven országot járt be, pénteken a UNILAD-nek beszélt arról, miért hagyja inkább a szekrényben ezt a nadrágtípust.

A világutazó szerint a vastag anyagú, több rétegben elhelyezett zsebekkel ellátott cargo nadrágok gyakran keltenek gyanút a szkennereknél.

„Sok utazó azt állítja, hogy semmi gondjuk nincs a cargo nadrágokkal, de olyan történeteket is hallottam, hogy aki felveszi az extrán zsebes cargo nadrágját, azt minden alkalommal megállítják” – magyarázta Glass.

A fő probléma szerinte a feledékenység. „Én akkor is inkább kerülöm őket, mert könnyű elfelejteni, hogy mélyen valamelyik zsebben maradt valami, amit ki kellene venni.”

A nőknek azt tanácsolja, legyenek felkészülve arra, hogy a merevítős melltartó is bejelezhet.

Magyarországon is volt már példa abszurd helyzetre, amikor egy veszprémi káplánt arra kényszerítettek a ferihegyi reptéren, hogy igya meg a nála lévő szenteltvizet, mert az üvegen nem volt űrtartalom-jelölés.

Egy másik esetben egy férfi egy csomag jávorszarvas-ürülékkel bukott le, amit állítása szerint politikusoknak szánt ajándékba. A szigorú biztonsági ellenőrzés során tehát a legegyszerűbb, legkevésbé feltűnő öltözékkel és a zsebek teljes kiürítésével spórolhatunk időt és idegeskedést a biztonsági kapuknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
A Wizz Air hatalmasat újít: egy eddigi luxusszolgáltatás érkezik a fapados gépekre
A Wizz Air bejelentette, hogy 2027-től a teljes flottáján elérhetővé teszi a Starlink műholdas internetet. A lépés azt jelenti, hogy a diszkont áron utazók is a legkorszerűbb szolgáltatást kaphatják majd a levegőben.


A Wizz Air 2027-től fokozatosan bevezeti a Starlink műholdas internetet a flottáján, ezzel a diszkont légitársaságok között elsőként teszi elérhetővé a korábban luxusnak számító szolgáltatást – közölte hétfőn a Reuters. A cég közleménye szerint a szolgáltatáshoz szükséges átalakításokat 2027-től kezdik el. Az üzlet pénzügyi feltételeit a felek nem hozták nyilvánosságra.

A Wizz Air kereskedelmi igazgatója, Ian Malin a döntés hátteréről azt mondta, véget vetnek annak a korszaknak, amikor a jó minőségű fedélzeti kapcsolat csak a drága jegyekkel utazók kiváltsága volt. „Utasainknak nem kell választaniuk a megfizethető jegyárak és a megbízható fedélzeti internet között, hogy kapcsolatban maradhassanak a számukra fontos emberekkel, vagy épp a munkájukkal. Büszkék vagyunk arra, hogy a Starlinkkel együttműködve vezető szerepet vállalunk ebben a változásban” – közölte.

A SpaceX képviseletében Jason Fritch, a Starlink vállalati értékesítési alelnöke arról beszélt, hogy a technológiát kifejezetten a repülés közbeni használatra tervezték. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy elhozhatjuk a Starlink szolgáltatást a Wizz Air fedélzetére és ezzel több millió ember utazási élményét tehetjük még jobbá” – tette hozzá.

A cég ezzel az első európai ultra-low-cost légitársaság, amely a Starlinket választja.

A bejelentésből ugyanakkor több fontos részlet nem derült ki: egyelőre nem tudni, hogy a szolgáltatás ingyenes vagy fizetős lesz-e, és a cég a „fokozatos bevezetésen” túl nem közölt részletes ütemtervet sem a flotta átalakításáról.

A Wizz Air döntése azért is figyelemre méltó, mert legfőbb versenytársa, a Ryanair korábban a magas költségekre hivatkozva vetette el a hasonló fejlesztést.

A nagy európai légitársaságok közül a Lufthansa-csoport már idén, 2026 második felétől megkezdi a Starlink telepítését, és 2029-re tervezi a teljes flotta lefedését. Az úttörők közé tartozik az airBaltic is, amely már 2025-ben elindította a Starlink-integrációt az A220-300 flottáján.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Új szabályok az olasz strandokon: erre figyeljen, aki idén nyáron odautazik
A magyarok által is kedvelt Bibionéban és Jesolóban a zsúfoltság csökkentése a cél, ezért megnövelték a napernyők közötti távolságot. A változásokkal párhuzamosan az árak is emelkedtek: egy heti bérlet egy napernyővel és két nyugággyal átlagosan 225 euróba kerül.


Több tenger, kevesebb napernyő: Olaszország északkeleti tengerpartjain a minőségi szolgáltatás erősítése érdekében csökkentették a napernyők számát, ezzel több teret biztosítva a strandolóknak. Veneto tartományban a korábbi háromszor két méteres helyett már négyszer négy méteres területet biztosítanak napernyőnként – jelentette a La Repubblica című napilap kedden, az MTI híre alapján.

A változás Jesolóban a leglátványosabb, ahol a helyi sajtó szerint jelenleg nagyjából 45 ezer napernyő van a parton, de a cél a 30 ezres szám elérése, amint a 4×4 méteres helykiosztás általánossá válik.

A magyar turisták által szintén látogatott Bibionéban az idei jelszó: „kevesebb napernyő, több szolgáltatás”.

Nemcsak északon, hanem Szardínia délkeleti csücskében, a Punta Molentis strandján is korlátozásokat vezettek be. Itt kizárólag gyerekek és hatvanöt év felettiek számára lehet napernyőt kinyitni, és tilos az árnyékoló kendők kifeszítése is. A belépést fizetőssé tették, fejenként tíz eurót kell fizetni. A természetes oázisnak minősített területen – ahol 2025 júliusában tűzvész pusztított – október végéig egyszerre csak 150 személy tartózkodhat a parton.

A közeli parkolóba hetven járművet engednek be. Ha a strandolók hajóval érkeznek, közülük is csak száz főt engednek partra, fejenként legfeljebb egy órára. A jegyek beszedését és a forgalom ellenőrzését az önkormányzat külön cégre bízta.

A drágulás ellen a Genova melletti Chiavariban próbálnak tenni, ahol a városvezetés napi öt euróban szabta meg a nyugágyak, napernyők és strandszékek darabonkénti napi díját, ennél többet nem kérhetnek el értük. Erre szükség is lehet, mivel az Altroconsumo fogyasztóvédő egyesület felmérése szerint az utóbbi öt évben 24 százalékkal drágultak az olaszországi strandok. Tavaly nyárhoz képest hat százalékkal, de van, ahol a 2025-ös árakhoz képest a tizenhat százalékot is elérte az emelés.

Egy hét strandolás, egy napernyővel és két napággyal számolva, átlagosan 225 euróba, vagyis mai árfolyamon 80 ezer forintba kerül.

A fogyasztóvédők szerint Alassio a legdrágábbak között van, míg a magyarok körében is népszerű Lignano Sabbiadoro a legolcsóbbak közé tartozik.

Veneto partjain a 4×4 méteres „helypálcák” bevezetése nem a semmiből érkezett: a helyi lapok tavasz végétől írtak az átállásról. A cél a zsúfoltság mérséklése és a minőségi élmény erősítése a legkeresettebb szakaszokon. A kevesebb napernyő és a több hely egyúttal a szolgáltatások díjainak emelkedését is magával hozta több településen.

A természetvédelmi és közrendészeti megfontolások ugyancsak erősödnek. Szardínián a 2025-ös tűzvész után a Punta Molentis környékén idén nyárra belépődíjjal és szigorú létszámkorlátokkal próbálják óvni a sérülékeny partszakaszt. Liguriában ezzel párhuzamosan a chiavari ársapka a drágulás társadalmi hatásait tompítaná. Az Altroconsumo mérései pedig jelzik, hogy az elmúlt fél évtized tartós áremelkedése után is további drágulás jöhet – mindez együtt magyarázza, miért vált idén kulcskérdéssé a férőhely, az ár és a minőség egyensúlya az olasz tengerpartokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk