FELFEDEZŐ

3 hónappal karácsony előtt díszítette fel ünnepi fényekkel kertjét a brit anyuka, felrobbantotta a kommentszekciót

A karácsonyért rajongók repestek az ötletért, azonban sokaknak nem tetszett a korai ünneplés.

Link másolása

Sokan december 1. előtt el sem tudják viselni a karácsonyi készülődés és kavalkád gondolatát, azonban ez a brit anyuka 109 nappal az ünnepek előtt jó ötletnek tartotta megkezdeni az ünnepi szezont – szúrta ki a Sun.

Heidi Parrish 3 hónappal az ünnepek előtt karácsonyi pompába öltöztette kertjét, amelyről Instagram-oldalán tett közzé egy képet.

Az anyuka GrimsbyLive-nak elmondta, hogy az extrán korai készülődés jó célt szolgál. Azért díszítette fel ilyenkor karácsonyi dekorációval kertjét, hogy egy kis könnyedséget vigyen azoknak a napjaiba, akiknek nehéz évük volt.

„Korán szerettem volna feldíszíteni az otthonomat, mivel látva, hogy a fényekkel mosolyt csalok a gyerekeim és más emberek arcára, azt gondoltam, mit nem lehet szeretni a korai karácsonyi hangulatban? Különösen a világjárvány után. Szóval miért is ne?”

– nyilatkozta Heidi.

Természetesen az energiaválság közepén nem fogja három hónapon keresztül felkapcsolva hagyni a fényeket.

„Egyelőre azt tervezem, hogy csak alkalmanként kapcsolom fel a villanyt, például amikor barátok jönnek hozzánk, hogy ne pazaroljam az energiát és a költségeket minimálisra csökkentsem”

– tette hozzá az anyuka.

Heidi követői vegyes fogadtatással álltak a giccses ünnepi dekorációhoz. Voltak, akik egyenesen odáig voltak az ötletért:

„Úristen, alig várom már, hogy én is elővegyem a karácsonyi díszeket!”

– írta az egyik hosszázóló.

Mások szerint azonban nincs még itt az ünneplés ideje:

„Nagyon izgatott vagyok én is a karácsony miatt, de még nem vagyok kész magam mögött hagyni a nyarat”

– szólt hozzá egy kevésbe karácsony-fanatikus.

„Te tiszta őrült vagy! De azért szép lett a kert”

– tette hozzá egy harmadik követő.

Az anyuka végül mindenkit emlékeztetett a posztban, hogy már csak 3 és fél hónap van karácsonyig, így ideje nekiállni a készülődésnek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Felfalta a kacsákat az állatkerti medve, miközben a gyerekek végignézték a támadást
A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje, Juniper elfogyasztott néhány kacsát a gyerekek szeme láttára.

Link másolása

A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje egy állatkerti kirándulás során meglepte a gyerekeket – számolt be róla az UNILAD. Ugyanis az állat észrevette, hogy egy kacsacsalád úszkál a territoriumában, amire a medve vízbe ugrott, és a bámészkodó gyerekek szeme láttára széttépte a zsákmányát.

Az április 23-án megtörtént esetről videó is készült, amit egy anyuka vett fel, aki éppen lányával és annak barátaival ünnepelte a gyerek születésnapját. A medve, Juniper kiszúrta, hogy egy kacsa és több fiókája úszik a vízen, amire beleugrott a vízbe, és nekiesett a madaraknak, amiket a szülinapozó társaság előtt felfalt.

Az édesanya megosztotta az esetről készült videót a TikTokon, s megköszönte a medvének, hogy tönkretette a lánya születésnapját. Ugyanakkor az anyuka hozzátette, hogy a természet tette a dolgát, az eset szerencsére nem traumatizálta a gyerekeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Vitézy Dávid szomorú és megható poszttal jelentkezett anyák napján
Szép szavakkal emlékezett 2021-ben elhunyt édesanyjára.

Link másolása

„Anyák napja lehet egy alkalom a közös ünneplésre, de jelenthet egész mást, amikor már csak régi közös fotók nézegetésére ad apropót – nálam már így telik az elmúlt három évben” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid, független főpolgármesterjelölt.

Vitézy édesanyja Hankiss Ágnes szociológus, politikus, az NMHH Médiatanácsának tagjavolt, aki 71 évesen, 2 és fél éve halt meg, és két cikluson keresztül EP-képviselő is volt a Fidesz színeiben.

A politikus emlékezését így folytatja:

„Boldog anyák napját kívánok az anyáknak és a gyerekeknek egyaránt, akár közös nevetéssel, akár emlékezéssel telik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: