Nem részesülhetnek a pedagógusoknak megígért, átlagosan 32,2 százalékos januári béremelésből a szakképzésben dolgozó oktatók - írja a Népszava a pedagógus szakszervezetek közlése alapján. Így 24 ezer tanár maradhat ki a régóta ígért bérrendezésből.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban az ATV-ben arról beszélt, hogy az emelés a tanárokra, az óvónőkre és a szakképzésben oktatókra is vonatkozik majd. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Totyik Tamás azonban most a Népszavának azt mondta:
a béremelésről szóló kormányrendelet nem tér ki a szakképzési oktatókra.
Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt is hozzátette: a részben EU-s forrásból megvalósuló béremeléssel kapcsolatos EFOP Plusz uniós programban sincs benne a szakképzés.
A két szakszervezeti vezető szerint ugyanakkor a korábbi sztrájkbizottsági egyeztetéseken elhangzott, hogy valamennyi béremelésre számíthatnak majd a szakképzésben oktatók is. Ennek részletei azonban egyelőre nem ismertek.
A két szakszervezeti vezető arról is beszélt, hogy bár jól hangzik a 32,2 százalékos béremelés, korántsem lesz minden pedagógusoknak ilyen mértékű.
Csak a gyakornok fokozatú pályakezdők lehetnek biztosak abban, hogy a bruttó keresetük 32,2 százalékkal nő a tavaly novemberi bérükhöz képest.
Vagyis havi 400 ezer forintról 528,8 ezer forintra, ami nettóban, kedvezmények nélkül 351,6 ezer forintot jelent. Ez azonban egy bérminimum, a pontos összegekre január 22-éig kell várni, ekkor kapják meg a pedagógusok a kinevezés-módosításokat, amiben ezek szerepelnek majd
A szakszervezetek szerint azonban azok, akik például már évtizedek óta a pályán vannak és a bérük már eléri a rendeletben meghatározott minimumértékeket, jó eséllyel semmilyen emelést nem fognak kapni.
Totyik Tamás azt mondta, hogy jövő héten lesz egy sztrájkbizottsági egyeztetés a szakszervezetek és a Belügyminisztérium között, és
a január 31-ére tervezett munkabeszüntetés későbbre tolódhat attól függően, a gyakorlatban hogyan valósul meg a beígért béremelés.
Nem részesülhetnek a pedagógusoknak megígért, átlagosan 32,2 százalékos januári béremelésből a szakképzésben dolgozó oktatók - írja a Népszava a pedagógus szakszervezetek közlése alapján. Így 24 ezer tanár maradhat ki a régóta ígért bérrendezésből.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban az ATV-ben arról beszélt, hogy az emelés a tanárokra, az óvónőkre és a szakképzésben oktatókra is vonatkozik majd. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Totyik Tamás azonban most a Népszavának azt mondta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gulyás Gergely szerint alkoholproblémákkal küzd a volt gyermekvédelmi vezető, aki politikusoknak szállított gyerekekről beszélt
Magyar Péter szerint az ügy jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy véli, vizsgálatot és felelősségvállalást kellett volna kezdeni, ehelyett azok ellehetetlenítése zajlik, akik jelezték a problémákat.
Májusban kattant a bilincs a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának kezén. A gyanú szerint az élettársával együtt prostituáltként futtatott egy, korábban gyermekotthonban felnőtt nehéz sorsú lányt. A férfi gyakran szerepelt a médiában, több fotón kormánypárti politikusokkal látható. Az RTL Házon kívül műsorának júniusban többen is elmondták, hogy évekkel korábban tettek bejelentéseket az igazgató ügyeiről, eredmény nélkül.
Reviczky Krisztina 2002-ben nevelőtanárként dolgozott az intézetben. Azt mondta, egyik este az igazgató 10 órakor magával vitt egy 13 éves kislányt. Hajnali 3 körül erős ajtócsapódást hallott a férfi kocsijánál, majd lépteket, ahogy valaki berohant a kapun. A gyerek nem akarta elmondani, mi történt vele. A kislány zaklatott volt, a blúza kigombolva. A hasonló esetek többször megismétlődtek. Miután szóvá tette, Reviczkyt egy másik intézménybe helyezték, számolt be róla az RTL Híradó.
Kuslits Gábor, a Területi és Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) egykori főigazgatója szerint az igazgató kihasználta a gyerekeket. Elmondása szerint 2020-ban több dolgozóval együtt egy rendőrtisztnek bejelentést tett. Azt a tájékoztatást kapták, hogy ismerik az ügyet, és ne tegyenek semmit, mert a jelzésük jó kezekben van. Titoktartási szerződést is aláírtak, ezután évekig nem történt semmi.
Kuslits szerint ennek oka az lehetett, hogy a javítóintézeti igazgató politikusoknak is szállíthatott gyerekeket. A Válasz Online-nak azt mondta, két nagyon magas rangú politikust emlegetnek: az egyiknek állítólag fiúkat vittek, a másiknak lányokat. Az interjú után a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rágalmazás és a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett ellene.
A kormányzati reakció szerint ha valakinek ilyen ügyről tudomása van, mondja el, és azt követően tudnak vizsgálni. Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, Kuslits sértettségében vádaskodik, és nem is tett bejelentést a rendőrségen. Közölte azt is, hogy
a TEGYESZ korábbi vezetőjét a munkájával kapcsolatos komoly problémák miatt bocsátották el, személyében összeférhetetlen, és alkoholproblémákkal küzd.
Magyar Péter szerint az eset jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy fogalmazott,
ahelyett, hogy azonnal vizsgálatot indítanának, és valaki vállalná a politikai, majd a jogi felelősséget, inkább azokat próbálják ellehetetleníteni, akik az információkat nyilvánosságra hozzák.
A TASZ közölte, hogy kiáll Kuslits mellett. Az RTL a Belügyminisztériumot is kereste az ügyben, de egyelőre nem kaptak válasz. Kuslits Gábort is elérték, de nem akart nyilatkozni.
Májusban kattant a bilincs a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának kezén. A gyanú szerint az élettársával együtt prostituáltként futtatott egy, korábban gyermekotthonban felnőtt nehéz sorsú lányt. A férfi gyakran szerepelt a médiában, több fotón kormánypárti politikusokkal látható. Az RTL Házon kívül műsorának júniusban többen is elmondták, hogy évekkel korábban tettek bejelentéseket az igazgató ügyeiről, eredmény nélkül.
Reviczky Krisztina 2002-ben nevelőtanárként dolgozott az intézetben. Azt mondta, egyik este az igazgató 10 órakor magával vitt egy 13 éves kislányt. Hajnali 3 körül erős ajtócsapódást hallott a férfi kocsijánál, majd lépteket, ahogy valaki berohant a kapun. A gyerek nem akarta elmondani, mi történt vele. A kislány zaklatott volt, a blúza kigombolva. A hasonló esetek többször megismétlődtek. Miután szóvá tette, Reviczkyt egy másik intézménybe helyezték, számolt be róla az RTL Híradó.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lemondott Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke a szállodaszövetségben betöltött pozíciójáról
Forsthoffer 2023 óta látta el a feladatot, az utódlásról később döntenek. Szállodája korábban a TV2 stábjait is vendégül látta, miközben egy állami cég egy több száz fős eseményt lemondott technikai okra hivatkozva.
Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségében (MSZÉSZ) betöltött pozíciójáról kedden Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke – értesült a 24.hu a párt sajtóosztályától. A Tisza turisztikai szakértője 2023 óta a balatoni régióvezető volt.
A lap hétfőn megkérdezte az MSZÉSZ elnökét, Somlyai Zoltánt, maradhat-e a posztján Forsthoffer politikai szerepvállalása után. Azt mondta, a szövetség ebben nem foglal állást, céljuk a szállodák és vendéglátóüzletek politikamentes szakmai és érdekképviselete. Arra, ki veszi át Forsthoffer helyét, így reagált:
„a feladatkör átadásáról az MSZÉSZ megfelelő időben tájékoztatást fog adni”.
Forsthoffer, a balatonfüredi Hotel Margaréta tulajdonosa nemrég a Facebookon azt írta, hogy miután kiállt Magyar Péter mellett, a hatalom „megkezdte a családi vállalkozásuk tönkretételét”. Példaként említette, hogy egy nagy állami cég az utolsó pillanatban visszamondott egy több száz főt érintő foglalást, alig egy nappal azután, hogy felszólalt a Tisza kötcsei rendezvényén. A cég a Telexnek azt mondta, hogy technikai okokból maradt el a rendezvény.
A 24.hu megjegyezte, hogy a kormánymédia már készít lejárató anyagokat Forsthofferről. A TV2 korábban több kitelepülést tartott a szállodában: éveken át a Mokka nyári stábját, nemrég pedig a Hal a tortán stábját látták vendégül.
Minderről a Tisza Párt új alelnöke az RTL Híradónak is beszélt:
Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségében (MSZÉSZ) betöltött pozíciójáról kedden Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke – értesült a 24.hu a párt sajtóosztályától. A Tisza turisztikai szakértője 2023 óta a balatoni régióvezető volt.
A lap hétfőn megkérdezte az MSZÉSZ elnökét, Somlyai Zoltánt, maradhat-e a posztján Forsthoffer politikai szerepvállalása után. Azt mondta, a szövetség ebben nem foglal állást, céljuk a szállodák és vendéglátóüzletek politikamentes szakmai és érdekképviselete. Arra, ki veszi át Forsthoffer helyét, így reagált:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Eddig is gyaníthattuk, hogy valamilyen magas rangú rendőrtiszt vagy vezető érintett lehet” - mondta a TEGYESZ volt fővárosi vezetője
Molnár László szerint a szakmában sokan tudták, amiről most nyilvánosan is szó esik. Hozzátette: korábban még lehetett vitatkozni a döntéshozókkal, ma egy egyszerű kérdés is provokációnak számít.
Molnár László a WMN-nek adott interjúban beszélt a gyerekvédelem helyzetéről. Huszonhárom éven át vezette a fővárosi TEGYESZ-t.
„Engem leginkább az érintett meg, hogy Kuslits Gábor – aki régi munkatársam – ilyen nyíltan, bátran vállalta azt a nagy nyilvánosság előtt, amit a szakmában dolgozók nagy része – és nemcsak ők – pontosan tudott eddig is” - mondta a lapnak.
A Szőlő utcai javítóintézet ügyében elmondta: az intézmény igazgatóját pár hónapja tartóztatták le. Számára új információ volt, hogy „állítólag két magas beosztású politikus is érintett”, erről korábban sem hírt, sem pletykát nem hallott.
„Eddig is gyaníthattuk persze, hogy valamilyen magas rangú rendőrtiszt vagy vezető érintett lehet. Hiszen példátlan szégyen, hogy tíz évnyi nyomozás alatt – hacsak nem volt az egész kamu – nem derült fény a tettesekre, és hagyták őket tovább garázdálkodni”
- tette hozzá.
Felidézte, hogy TEGYESZ-vezetőként ő is tett feljelentést az igazgató ellen. Szerinte Kuslits feljelentése más volt, „azt nem egyedül tette, hanem gyermekvédelmi gyámokkal és gyermekjogi képviselővel közösen, mert egy konkrét ügyben mindannyian ugyanazt tapasztalták”. Hozzátette: az ő korábbi feljelentésének is hasonló lett a vége: megszüntették a nyomozást bűncselekmény hiányában.
Huszonhárom év vezetői időszakáról így beszélt: „régen még államtitkárral vagy a fenntartóval – akkor a fővárosi önkormányzattal – is lehetett emelt hangon vitatkozni. Nem gyűlöletből, hanem a meggyőzés szándékával. Senkiben nem merült fel, hogy »jaj, nem illik ezt mondani, mert kirúgnak«. Ez a szemlélet nagyon régóta eltűnt. Ma már egy egyszerű kérdés is provokációnak számít.”
Elmondta azt is, hogy amikor Fülöp Attilát megkérdezte, miként lehetséges, hogy a törvényben előírtakkal szemben a 12 év alatti gyerekek többsége nem nevelőszülőknél, hanem gyerekotthonban van, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárának válasza ez volt:
Molnár László a WMN-nek adott interjúban beszélt a gyerekvédelem helyzetéről. Huszonhárom éven át vezette a fővárosi TEGYESZ-t.
„Engem leginkább az érintett meg, hogy Kuslits Gábor – aki régi munkatársam – ilyen nyíltan, bátran vállalta azt a nagy nyilvánosság előtt, amit a szakmában dolgozók nagy része – és nemcsak ők – pontosan tudott eddig is” - mondta a lapnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Orbán Viktor egy fogott ember, úgy táncol, ahogy a Kreml és a saját oligarchái fütyülnek
A Tisza Párt vezetője áfacsökkentésről, a Szuverenitásvédelmi Hivatalról, a miniszterelnök reggeli rádióinterjújáról, valamint az évi 500 milliárd forint propagandára költött pénzről posztolt.
„Orbán Viktor egy fogott ember” - szögezi le Magyar Péter péntek reggeli posztja elején. A Tisza Párt vezetője ezután részletesen kifejti azt is, hogy miért gondolja így.
„Úgy táncol, ahogy a Kreml és a saját oligarchái fütyülnek. Ezért próbálja szisztematikisan szétverni a hazánk számára létfontosságú biztonsági és politikai szövetségeket és ezért ellenzi az ötmilliárd forint feletti vagyonok megadóztatását és 2.200.000 honfitársunk SZJA-csökkentését, valamint a TISZA radikális áfacsökkentését.”
Magyar ezután kitér a Szuverenitásvédelmi Hivatalra és annak vezetőjére is, akivel egy napja üzengetnek egymásnak:
„A TISZA-kormány az első napján megszünteti a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, hiszen az soha nem tett semmit a magyar szabadság és függetlenség védelméért, csak Orbánék politikai furkósbotjaként bohóckodott. A költségvetésből Lánczi Tamáséknak odadobott 6,2 milliárd forint közpénzből a TISZA-kormány azonnal létrehozza a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt, ahova a török császár is gyalog jár majd.”
Végül szóba hozza a miniszterelnök ma reggeli rádióinterjúját is, ami Orbán külföldi útja miatt nem a Kossuth Rádió megszokott stúdiójában készült.
„Orbán Viktor már nem csak a maga luxizására szórja számolatlanul az adófizetői milliárdokat, de már a Kossuth rádió propagandistáit is kiutaztatja Abu-Dhabiba, hogy onnan olvashassa fel az előre megírt kérdésekre az előre megírt válaszokat.”
Magyar Péter a bejegyzés végén hozzáteszi, hogy pártja kormányra kerülés esetén az Orbánék által propagandára szórt évi 500 milliárd forintot az állami egészségügyre fordítja majd.